Eddig mindig tartottam magam ahhoz, hogy egy ilyen véleményposzt mindössze öt, hasonló témájú könyvről szóljon. (Valószínűleg ez később is így lesz: rend a lelke mindennek...) Itt van azonban ez a tíz kötet: java szépirodalom, órákig tudnék róla magamban beszélni. De ahányszor csak megpróbáltam írásban szavakba önteni, amit gondolok egyikről vagy másikról, locsogás lett belőle. Annyira sokféle okból jók, hogy nem tudok róluk igazi véleményt formálni. Ezért maradtam az egyetlen mondatoknál. Hátha valaki a hatásukra elolvassa valamelyik művet.

Amélie Nothomb: A gyilkos higiéniája
Sík, 1998
A francia írónő legelső regénye, amely nemcsak a kortárs olvasókat, de engem is totálisan megdöbbentett: pedig ha elmondom, hogy öt beszélgetésből áll, amelyeket Prétaxtat Tach, a Nobel-díjas és haldokló író folytat le öt riporterrel (az utolsó közülük nő), nem is tűnik túl kiborítónak - belül élet, halál, szerelem, emésztés kaleidoszkópja rejtőzik, a külsőről pedig elmondható, hogy a ronda borító ellenére kellemes és jó fogású.

Amélie Nothomb: Holt határon
Európa, 2001
Varázslatosan eredeti, áthallásos, "történelmi" háromszögtörténet: egy vén tengerészkapitány, egy örökre elrútult arcú kamaszlány és egy talpraesett ápolónővér pokoljárása egy magányos szigeten - csupa párbeszéd, érzés, hangulat, meglepetés; ráadásul a könyvnek két különböző befejezése van (egy tragikusan megnyugtató és egy gonoszul groteszk): lehet választani!

Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika
Etoile, 2002
Egy egészen kis kisregény: egyetlen beszélgetés, melyet egy repülőtéri váróteremben folytat le egy bizonyos Textor Texel, akitől lehetetlen szabadulni és Jérome Angust, a békés kisember - és hogy hogyan lesz mindebből ördögi élet-játék: hát, ahhoz sok-sok felháborodás és majdnem-abbahagyás után el kell érni a regény végéig; mivel a befejezés nagyon is megéri az olvasás kalandját...

Friedrich Dürrenmatt: A megbízás, avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről
Európa, 1989
Elbeszélés huszonnégy mondatban - hirdeti az alcím, és a zseniális svájci író tényleg megcsinálja: egy végtelenül bonyolult, példázatos, ma is aktuális történetet olvashatunk, alig száz oldalon - mégpedig olyat, amit nem lehet elfelejteni.

Friedrich Dürrenmatt: A bukás
Európa, 1990
Egy még kisebb (alig nyolcvan oldalas) regényke és egy még erősebb példázat: a könyv elején és végén ugyanannak a tanácsasztalnak az ülésrendjét látjuk, a hatalomátvétel előtt és után - de hová lett a diktátor, A?

Peter Bichsel: Egy asztal az egy asztal
Holnap, 2012
A svájci író hét - eredetileg gyereknek szóló, de nagyon nem gyermeki - (inkább abszurd és retorikus) novellája, többek közt az el nem érhető vágyakról, a szavak erejéről, a halálról, az emlékezetről, a megkésettségről, no meg az emberről, "aki többé semmit sem akart tudni".

Peter Bichsel: Enyhe szellő a tenger felől
Bookart, 2013
Az erdélyi kiadó svájci íróknak szentelt sorozata egy pompás példánya abszurdan, szomorkásan, felkavaróan, költőien különleges egy- és kétperces novellákkal, Szijj Ferenc avatott fordításában.

Adelhaid Duvanel: Anyám kalapjára
Bookart, 2012
Ötvenhét kis, furcsa novella, ötvenhét sorstragédia pár mondatban, a maga abszurditásában felvázolva, ötvenhét költői játék, ötvenhét egyáltalán nem nőies női novella - együtt pedig meghatározó elbeszélésgyűjtemény számomra.

Veronika Šikulová: Menettérti
L'Harmattan, 2014
A kiadó Valahol Európában sorozatának majdnem legújabb darabja, egy egyszerűen pazar szövegű, hamisítatlan családtörténet: szövegfolyamos is, realista is, dokumentarista is, önéletrajzi is, groteszk is, tragikus is - nem is tudom, mitől olyan jó, de nagyon jó; három (női) generáció patchwork-családregénye, innen, a szomszédból, a - mint kiderül, meglehetősen magyar - Szlovákiából.
Verena Rossbacher: Sóvárgás sárkányra
L'Harmattan, 2013
Szécsi Noémi így kezdi az utószavát: "Kezdődhetne a regény bemutatása azzal, hogy hogyan - s főképpen miért - aludtam el Verena Rossbacher Sóvárgás sárkányra című regénye felett." - így aztán meg kell állapítanom, hogy két különböző könyvet olvastunk-olvasatoztunk, én ugyanis ott sírtam el magam majdnem (először), ahol ő elaludt: egyébként meg egy bizarr szerelmeskönyv ez a regény, igazi, osztrák, szedésével zavarba ejtő, a lét és a szeretet értelméről, apa-lány és szerető-szerelmes nő viszonyról szóló, jó kis nagyregény.


Link
Könyvek és vélemények 1. - Sziporkázó tudomány
Könyvek és vélemények 2. - Szép irodalom
Könyvek és vélemények 3. - Kiváló életrajzok
Könyvek és vélemények 4. - Krónika és lovagregény
Könyvek és vélemények 5. - Aprócskák
Könyvek és vélemények 6. - Nagybetűs izgalom

A mai bejegyzésbe csupa olyan kötet került, amely igazán, a szó legjobb értelmében izgalmas volt: három krimi, egy fantasy és egy háborús rejtély.

Stephanie Barron: A hely szelleme.
IPC, 2015
Már alig bírtam kivárni: vége megjelent Stephanie Barron Jane Austen nyomoz nevezetű sorozatának negyedik része is magyarul. Ezúttal 1805-ben játszódnak le az események: az írónő éppen vagyonos bátyjánál, Edwardnál vendégeskedik, s egy páratlanul izgalmas lóversenyen vesz részt (persze csak nézőként), amikor az egyik feltűnő és gazdag hölgyet, a vörös ruhákban csábító Mrs. Greyt holtan találják az egyik úriember hintójában. Ráadásul alsóruhában, levetkőztetve... Remekül fordított és remek a regény. Csak az nem tölt el boldogsággal, hogy a kötetet "Könnyed kis krimi..." felkiáltással ajánlják a borítón: a Daisy Dalrymple-típusú ulpiusos női krimiket olvasva ugyanis pontosan érezni, hogy Barron épphogy nem könnyed és kis könyvecskéket írogat. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne elegáns és kellemesen olvasható A hely szelleme, de a történeten tökéletesen érződik, hogy a szerző mind Jane Austen életébe, mind a kor történelmébe beleásta magát a cselekmény kiötlése előtt. Így nincsenek kínos anakronizmusok, logikátlanságok, sőt, a korabeli mindennapi élet apró részleteiről is megtudhatunk egy és mást, ha elolvassuk Jane Austen újabb kalandját. Igazán hangulatos: jöhet a következő.

Kristina Ohlsson: Lotus Blues
Animus, 2015
Kristina Ohlsson egy nekem nagyon tetsző, új úton indult el. Az igazán "skandinávkrimis" Fredrika Bergman-sorozat lezárása (?) után kitalált egy új hőst, Martin Bennert, a svéd ügyvédet, aki az őt és édesanyját korán elhagyó, amerikai édesapja örökségeként - néger. Nagydarab, kőkemény néger ügyvéd, korábban rövid ideig rendőr - hamisítatlan (és hideg) észak-európai helyszíneken: ez már nem rossz. Ráadásul a Lotus Blues egy inkább amerikai, mintsem skandináv típusú nyomozás története: az ügyvédet egy fiatalember keresi fel, s arra kéri Bennert, bizonyítsa be, hogy húga, a Sara Texas gúnynevű sorozatgyilkos, aki öngyilkos lett, miután letartóztatták, ártatlan volt. Továbbá Martinnak a lány eltűnt kisfiát, Miót is meg kellene találnia. Martin keres, kutat, beszélget, rejtélyes tárgyak és iratok tulajdonosa lesz, közben pedig zűrös magánéletét is meg kellene valahogy szerveznie. Az ügyben pedig semmi sem az, aminek látszik: sem a vallomás, sem a sorozatgyilkosságok, sem a rendőri eljárás menete, sőt, még Sara öccse sem... Remélem, mielőbb jön a szoros folytatás, a Mios Blues.

Håkan Nesser: Nő anyajeggyel
Animus, 2015
Nem tudom, mi az oka, hogy viszonylag hosszabb kihagyás után a svéd Håkan Nesser ismét oszlopos tagjává vált az Animus Kiadó Skandináv krimik sorozata szerzői gárdájának (talán fogytán a Nesbøk), de én igazán örültem neki. Sokféle mű lát napvilágot a szériában, de kevés az olyan, mint Nesser immár négy regénye: amely nem akar nagyot, nincs benne sem világösszeesküvés, sem óriási bűnszövetkezet, sem nagyon-nagyon rafinált sorozatgyilkos, belső monológokkal. Csak éppen szívósan, néha földhözragadtan, néha zseniális megérzésekkel, néha pedig nagyon emberien folyik a nyomozás. És mégis, Van Veeteren főfelügyelő négy esete mély és igazi tragédiákat rajzol fel: nemcsak szórakoztat, de meg is lep és el is gondolkodtat. A Nő anyajeggyel című regénynek csak a magyar fedélképe előtt állok tanácstalanul: egyébként egy jól fordított, sejtelmes, érdekes és sötét történetről van szó, ahol talán nem is az a legfontosabb, hogy megtudjuk a gyilkos nevét - sokkal inkább az, hogy rájöjjünk, miért is cselekszik.

Robert Harris: Enigma
Magyar Könyvklub, 1998
Amikor először láttam az érdekfeszítő háborús filmet, az Enigmát (főszerepben a zseniális Kate Winslettel, a sziporkázó Jeremy Northammal és a saját korlátait átlépni képtelen Dougray Scott-tal), azonnal érdekelni kezdett mindaz, amit a második világháborús brit kódfejtésről, a Bletchley Parkban kiépített rejtjelező főhadiszállásról, az ős-számítógépekről, Turingról és munkatársairól tudni lehetett. Azóta, számos történelmi népszerűsítő könyv, regény és film "bekebelezése" után még mindig elvarázsol a 2001-es film: és persze Robert Harris klasszikus regénye is, amely az alapjául szolgált. Az Enigma általam megismert kiadása a Híres háborús regények sorozatban jelent meg, ennek ellenére nem a harctérre vezet el. A rejtjelfejtő hátországról, kémkedésről, hazafiságról viszont olyan érdekes képet rajzol, amit mindenképpen érdemes megismerni. Igazi, letehetetlen kötet.

Jon Sprunk: Az Árny Ura
Fumax, 2015
Befejeződött. Az Árnyorgyilkos trilógia elnyerte méltó befejezését. Tavaly hosszabban is írtam arról, mennyire meglepett ez a sorozat: egyből beleszerettem, s persze szerencsém is volt, hiszen a trilógia zárókötetét már viszonylag hamar kézbe vehettem. Nem mondanám, hogy tökéletesen azt kaptam benne, amit vártam (a férfi-nő szerelmi háromszög megoldása kapcsán semmiképp...), de ugyanolyan fordulatos, izgalmas, romantikus és remekül fordított lett a harmadik rész is, mint az első kettő. A cselekmény lezárásának az Árny Urával kapcsolatos részére szerintem büszke lehet a szerző: teljesen meglepett az utolsó csavarás. Ugyanakkor sajnálom is egy kicsit, hogy a várakozásaim beteljesedtek: olyan jó volt várni ezt a könyvet...

Link
Könyvek és vélemények 1. - Sziporkázó tudomány
Könyvek és vélemények 2. - Szép irodalom
Könyvek és vélemények 3. - Kiváló életrajzok
Könyvek és vélemények 4. - Krónika és lovagregény
Könyvek és vélemények 5. - Aprócskák

Két éve történt, hogy megismerkedtem Friedrich Glauserrel, a svájci detektívregény-szerzővel és főszereplőjével, a szivarozó Studer őrmesterrel. Ekkor került a kezembe a Napkút Kiadó jóvoltából A kínai című regény, amely 1939-es megjelenése óta igazi klasszikusa a krimitörténetnek, mégis több mint hetven évnek kellett eltelnie a megírása óta, hogy valaki eljuttassa hozzánk, magyar olvasókhoz is. A kínai remek történet volt és elképesztően jó könyv – hamar megértettem belőle, miért neveztek el Glauserről (persze csak halála után) egy rangos irodalmi díjat…

S természetesen függővé is váltam tőle: sietve elolvastam a rövidéletű író további négy Studer-regényét, a figurát megalkotó Studer őrmestert, a lázálomszerű, mégis tökéletesen tisztességes krimimegoldású Matto birodalmát, amely nemes egyszerűséggel egy bolondokházában játszódik, a helyenként egészen abszurdan logikus A lázgörbét, s végül a posztumusz megjelent, kisregény terjedelmű A bicikliküllőt is. (Kezdőknek egyébként ez utóbbit ajánlanám az őrmesterrel való első ismerkedéshez, ha A kínai épp nincs kéznél.) Szokásommá vált figyelni a kiadó Nyomolvasó-sorozatát – és persze öt könyv után rá kellett jönnöm, hogy Glauser ennyi regényt írt Studerről és nem többet. (Meg kellett tehát kedvelnem a sorozat új szereplőjét, az osztrák Polt felügyelőt, de ez már egy másik történet.)

Nem csoda hát, hogy amikor kiderült, a kiadó mégis vállalkozik még egy Glauser-kötet megjelentetésére, azonnal előjegyeztem a könyvet. Ez a váratlan ajándék a magyarul Studer és társai címet kapott novelláskötet, amely az író húsz elbeszélését tartalmazza. Vannak köztük korai, például 1925-ös, de az érett, pályája csúcsára ért Glauser tollából származó, 1938-as történetek is. Többen feltűnik Studer, még többen viszont nem. Így azután azok is nagy kedvüket lelhetik a kötetben, akik hozzám hasonlóan már Studer-élményekkel eltelten erednének a svájci Maigret nyomába, de azok is, akik egyszerűen német nyelvből fordított szépirodalomra vágynak – olyanra, amilyet eddig még nem olvastak. A Studer és társai esetében a siker garantált.

És hogy ki volt a szerző, Friedrich Glauser? A rendkívül hányatott sorsú és rövid életű író (1896-1938) a zseniális, de elkallódott tehetség tökéletes példája. A már diákként elképesztően tehetséges, fiatal szerző családi körülményei borzalmasak: osztrák anyját kisgyerekként elveszti, svájci német apja, aki tanár, háromszor nősül, korán alkoholistává válik, s külön költözve fia nevelését a nagymamára hagyja. Ennek ellenére van hatalma ahhoz, hogy pénzlopással gyanúsított tizenhárom éves fiát internáltassa, később pedig, miután az a nyilvános gimnáziumban bukdácsol, nevelőintézetbe zárassa. Glauser minderre öngyilkossági kísérlettel válaszol. Kapcsolatuk később sem változik: az apa az, aki a 22 éves – valóban bohém és zavaros életet élő, ám közben költészettel és kritikával foglalkozó, a dadaistákhoz vonzódó – Friedrichet gondnokság alá helyezteti, mire ő válaszként fél évre eltűnik az „alvilágban”. Innentől kezdve Glauser élete a kallódás és káosz jegyében telik: szökik, csavarog, menekül, eljegyzi magát egy táncosnővel és elhagyják, börtönben ül, kényszermunkát végez, idegenlégiós, kertész, bányász, kórházban kezelik, bolondokházába kerül. Morfinfüggő, ennek következtében állandóan letartóztatják és kényszergyógykezelésre ítélik, még akkor is, amikor az élete már rendeződne. Több alkalommal kísérel meg öngyilkosságot. 1935-ben viszont megteremti Studert, s három év alatt öt történet ír róla. Egy sikeres írói pálya kezdődik (újra) ekkor: Glausert felveszik az írószövetségbe, egyéb művei is jó kritikákat kapnak, gyógykezelése befejeződik, eljegyzi magát új élettársával és esküvőre készül. Azonban ismét összeomlik: egy nappal tervezett házasságkötése előtt kap halálos agyvérzést.

E viharos életút azután ott hagyja lenyomatát a kötetbe válogatott novellákon is, melyeket, írja a kötet gondozója és fordítója, Szalai Lajos, Glauser igazi, legértékesebb munkáinak tekintett. Találkozhatunk kísértetekkel az elmegyógyintézetben, elgyávuló öngyilkosokkal és babonás gyilkosokkal, meg egy kecskével, amely leleplez egy bűntettet. Kalandozhatunk az idegenlégióban, de nem a Kék csillag-típusú nemes érzelmek, s nem is a Rejtő Jenő-féle börleszk világát, hanem az elfojtásokkal, agresszióval, gyűlölettel és titkokkal teli „valóságot” ismerhetjük meg ezekből a novellákból.

S végül persze elénk lép Studer is, aki olyannyira tökéletes ellentéte megalkotójának. A komótos tempóban élő, a kalandokról inkább csak álmodozó, rendezett és biztos családi háttérrel rendelkező őrmester maga a megtestesült nyugalom. Józan családapa, aki nagyon szereti szókimondó és aggodalmas feleségét. Tele van megértéssel és szánalommal: soha nem ítélkezik, mindig mindent próbál megérteni. Tiszta szívből megveti a helyezkedőket és a hivatali hierarchiát, s ki nem állhatja az olyanokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és el akarják venni a náluk gyengébbek vagy szegényebbek becsületét. Studer boldog úgy, ahogy van: és soha nem adja be a derekát semmilyen hatalomnak. Nagyra becsüli viszont a barátságot, a szerelmet, az étkezés örömeit és persze a finom italokat. Egyformán hallgat a tények és a megérzések szavára: nem egyszer a reális bizonyítékok egészen mást sugallnak, mint Studer hangulatai, ám utólag mindig kiderül, a látszólag földhözragadt és mindennapi őrmester álmodta meg a kalandos igazságot, a valóságot, a bizonyítékok pedig hamisan tanúskodtak.

A novelláskötet szórakoztató kísérője lehet mindenkinek, akit érdekelnek a kísértettörténetek, a krimik, a lélektani novellák vagy az anekdotikus elbeszélések. De bizalommal ajánlom azoknak is, akik egyszerűen szívesen olvasnak időnként olyasmit, mint a svájci irodalom…

A cikk az Ekultura.hu-n: Friedrich Glauser: Studer és társai
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 

Linkek
Friedrich Glauser Studer őrmester-regényei
Kedélyesen és szívósan - Studer őrmester nyomoz