Ki ne akart volna felfedező lenni, miután elolvasott egy Verne-regényt? Én akartam: életem meghatározó élménye volt például a Hatteras kapitány, amelynek tragikus sorsú, makacs és bátor hőse életét teszi fel az Északi-sark felfedezésére. Mire azonban az ember felnő, általában letesz arról, hogy a regényhősöket utánozza. Hacsak nem a tudományos kutató pályáját választjuk, kevesünknek van rá alkalma, hogy expedíciókon vehessen részt és felfedezővé válhasson. Gunnar D Hansson, a göteborgi egyetem irodalomprofesszora azonban megkapta az élettől a lehetőséget, hogy egy valódi északi-sarki kutatóexpedíción vehessen részt. 2009-ben hat hetet utazott egy geológiai kutatásokat végző jégtörőn. És ha egy irodalmár utazóvá válik, egészen biztosan útinaplót fog írni. A Lomonoszov-hátság is az: hajónapló, amúgy posztmodern módra.

Sok idő eltelt már Jules Verne óta. Így azután ez a költői szövegfolyam, ez a versekből, történetekből, bölcs mondásokból és idézetek végtelen sorából összeszerkesztett korpusz is egészen más, mint amilyet a rendezett és céltudatos 19. század tenne le az asztalra. Az író ugyanis magával vitte utazására az egész svéd és világirodalmat, majd vissza is hozta őket, megutaztatva. Társszerzője a könyvben a Stockholms Posten (amely stílszerűen arról ír, hogyan tegyünk északi-sarki utazást – 1817-ben), Bengt Emil Johnson, Olof Lagercrantz, Otto Pettersson professzor, Rachel Carson, Amundsen, Joseph Conrad, Emily Dickinson és az összes angol romantikus Coleridge-től Mary Shelleyig, Petrarca, Nietzsche, Eckhart mestert, Novalis, Shakespeare és persze Lomonoszov is. Mindenki a végtelen jégről álmodik, oda vágyik, odarepíti hősét, onnan közöl tudományos adatokat vagy épp odautazik. Ki a valóságban is, ki csak Gunnar D Hansson képzeletében. A képzelt naplók, ál-feljegyzések, végtelen versek és befejezetlen történetek, a mailsorok és a lundanapló olvastán mi is folyamatosan mozgásban vagyunk: repülünk a sarkkör mitikus hómezői és az irodalom kiismerhetetlen hátságai felett.

És hogy miért jó olvasmány A Lomonoszov-hátság? Először is, mert mindig meg tud lepni. Másodszor, mert filozofikus, lebilincselő, változatos szöveg, igazi irodalom. Harmadszor, mert olyan posztmodern mű, amely saját határaival küzd: a nyelvvel, a művészet és az irodalom értelmével, a romantika elháríthatatlan árnyékával harcol. Írója számára a jégvilág „Fehér mező, sehol egyetlen gondolat.” Be kell tehát népesíteni: gondolatokkal, szövegekkel. S e szövegekben az Északi-sark jelképpé válik. A hómező tiszta papír lesz, amit teleírhat az írni, gondolkodni képes ember. Az Északi-sark zsugorodó üresség, ami a posztmodern nyelvi és formai válságát juttatja az eszünkbe. No meg az Édent. És a romantikát, ami egyszerűen megkerülhetetlen, amint lelkesedni kezdünk valamiért. A jégvilág örök esetlegesség és örök mozgás, maga a sokértelmű nyelviség, s egyúttal a vad képi egyértelműség is. Fenséges örökkévalóság és józan senkiföldje, rendezett káosz, dekonstrukció, absztrakció, a természet rendje… Ami efféle haikuegyszerűségű észrevételekre készteti a posztmodern bonyolult nyelvszemléletű, mindent azonnal reflexióval, új olvasattal és értelmezési talánnyal ellátó szerzőjét: „Két fóka a jég peremén. Üvegcseresznyék a fehér szalvétán…” Ezzel kapcsolatban engem igazából egy dolog izgat: miért nem igaziak, miért üvegek?

Talán erre a kérdésre is benne a válasz a kötetben. Csak meg kell keresni. Érdemes.

A cikk az Ekultura.hu-n: Gunnar D Hansson: A Lomonoszov-hátság
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

www.unnepikonyvhet.hu

Ez is megtörtént: sikerült átfutnom a 2014-es Könyvhéten. Szó szerint, mert kereken hetvenöt percig voltam a helyszínen szombaton, akkor sem csináltam semmit, csak innen oda és onnan ide mentem sietve, nem dedikáltattam és nem is vásároltam (sajnos) - de azért igazi Könyvhét volt. Láthattam Kleinheincz Csillát kedvesnek és Kovács Noémit jókedvűnek (épp dedikált valakinek), találkozhattam Komoróczy Gézával, akinek most jelent meg ismét Sumér és magyar című könyve - és megfogadtam, hogy jövőre normálisan részt szeretnék venni a 2015-ös, 86. Könyvhéten, sétálva, dedikáltatva és vásárolva. Addig meg itt vannak a könyvek.

A Napraforgó kiadó új sorozata, a Kalandos küldetés igazi élményt kínál az óvodás és kisiskoláskorú olvasóknak: a benne megjelent négy színes, kellemesen kézbeillő és gyönyörűen illusztrált kötet, A Rejtélyek Múzeuma, A Talányok Bolygója, A Titkok Kamrája és a legújabban kezembe került A római császár nyomában akár többórányi nézegetni- és kalandoznivalót nyújt egy-egy témában, miközben nemcsak szórakoztatja, de tanítja is forgatóját. Mind a négy lapozgatós képeskönyv, de nem a hagyományos módon: miközben minden oldalon új kérdés, feladat és játék vár bennünket, biztosra vehetjük, hogy lassabban, vagy gyorsabban, de el fogunk jutni a célig, vagyis a legújabb könyvben teljesülhet a vágyunk, s bejuthatunk a császár lakomájára, sőt, sikerülhet szenátorrá válnunk.


A római császár nyomában rendhagyó időutazás, melyben felfedezhetjük az ókori város összes titkát. Ellátogathatunk a fürdőbe és a templomba, vásárolhatunk tógát és bebarangolhatjuk a fórumot, megtanulhatunk rómaiul számolni, s megtudhatjuk, hogyan számították az időt. A cél egyszerű: találkozni a császárral. Ám megvalósítani nem is olyan könnyű: miközben az olvasót egy tolvajbanda üldözi, s minden fortélyát be kell vetnie ahhoz, hogy őket elkerülje, a császárnak pedig a közelébe kerülhessen, számos más veszéllyel is találkozhat, amelyekből csak úgy vághatja ki magát, ha helyes választ ad különböző kérdésekre, ezzel bizonyítva, hogy valódi római.


Mekkora volt a birodalom kiterjedése a császárkorban? Milyen állat Róma jelképe? Mit jelent az SPQR rövidítés? Milyen állatát nevezte ki szenátornak Caligula? Mit jelent a cave canem felszólítás? Miközben ilyen és ehhez hasonló talányokra keressük a választ (sokszor mulatságos, apró rajzok és rávezető kérdések segítségével), egyúttal az is kiderül, mit őrzött a fürdőben a capsariusnak nevezett rabszolga, hogy mire használták a rómaiak a botra erősített szivacsot, vagy, hogy meg kell-e enni rögtön a sült malacot a római lakomán. Útvesztőkön juthatunk keresztül, megvívhatunk igazi gladiátorokkal a ludusban, vagyis gladiátoriskolában, tanulmányozhatjuk, mi a különbség egy legionarius, egy centurio és egy lovassági tiszt sisakja között, találkozhatunk az amphiteatrumban néhány vad oroszlánnal, medvével, tigrissel és egy igazi vaddisznóval is, s megtudhatjuk, melyikük neve az aper és melyiküké a leo… Ám mind közül legjobban az a feladvány tetszett nekem, amikor – beszökve egy orvos sátrába – azt kellett eldöntenem, melyik asztalán vannak az ebédhez való dolgai: azon, amelyen édesköményt, zsályát, fokhagymát és májat tárol, vagy amelyen fügét, meztelencsigát, pelét, olívabogyót és kenyeret halmoztak fel?

Nekem végül sikerült eljutnom a császárhoz, s ma már büszkén nevezhetem magam szenátornak. Remélem, mindenki, aki kezébe veszi a könyvet, legalább annyira jól fog szórakozni, mint nekem sikerült, s emellett sok új információval gazdagodik Róma történelméről.

A cikk az Ekultura.hu-n: Timothy Knapman: A római császár nyomában
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken két oldalpár látható az angol változatból: lehet hasonlítgatni.