Joyce Carol Oates magyarul megjelent kötetei
Joyce Carol Oates, az 1938-ban született amerikai írónő sokak szerint korunk egyik legjelentősebb élő regényszerzője. Műveit háromszor jelölték Pulitzer-díjra, a National Book Awardot, az O. Henry Díjat, a PEN Malamud Díját, s még tucatnyi egyéb díjat pedig már régóta a magáénak mondhat. Neve sokak szerint két-három éve a Nobel-díjra esélyesek listáján is megjelent. Én boldog lennék, ha különleges, megdöbbentő, abszolút huszadik századi témái és hűvösen költői stílusa kiérdemelné az elismerést.
Oates hihetetlenül termékeny szerző, 54 regénye és kisregénye mellett legalább 28 novellagyűjteménye, 10 drámakötete, 10 verseskönyve, több esszékötete is megjelent, van 11 álnéven kiadott regénye, az ezredforduló óta pedig szívesen ír gyerekeknek és kamaszoknak is (máig 9 könyvet).
Magyarul csak regényei és elbeszélései jelentek meg önálló könyvformában: mindmáig 14 regény és 4 elbeszéléskötet tanúskodik Oates tehetségéről. Természetesen több antológiában és a Nagyvilág folyóiratban is jelentek meg novellái, ám itt csak köteteit gyűjtöttem össze.

Regények és kisregények
With Shuddering Fall (1964)
A Garden of Earthly Delights (1967) - A földi gyönyörök kertje, Európa, Bp., 1980
Expensive People (1968) - Luxusvilág, Európa, Bp., 2007, 1973, Kriterion, Bukarest, 1978, 1968
them (1969) - ők, Európa, Bp., 1975
Wonderland (1971)
Do With Me What You Will (1973) - Tégy velem, amit akarsz, Európa, Bp., 1987, Árkádia, Bp., 1987
The Assassins (1975)
Childwold (1976)
The Triumph of the Spider Monkey (1976)
Son of the Morning (1978)
Cybele (1979)
Unholy Loves (1979) - Áldatlan szerelmek, Európa, Bp., 1983, Árkádia, Bp., 1983
Bellefleur (1980) - Bellefleur, avagy a családi átok, Európa, Bp., 1986, Árkádia, Bp., 1986
Angel of Light (1981)
A Bloodsmoor Romance (1982)
Mysteries of Winterthurn (1984)
Solstice (1985) - Napforduló, Európa, Bp., 1989, Árkádia, Bp., 1989
Marya: A Life (1986)
You Must Remember This (1987) - Irgalmas ég, Árkádia, Bp., 1991
American Appetites (1989) - Jó étvágyat, Amerika!, Európa, Bp., 1993
Because It Is Bitter, and Because It Is My Heart (1990)
I Lock My Door Upon Myself (1990)
The Rise of Life on Earth (1991)
Black Water (1992)
Foxfire: Confessions of a Girl Gang (1993)
What I Lived For (1994)
Zombie (1995)
We Were the Mulvaneys (1996)
First Love: A Gothic Tale (1996)
Man Crazy (1997)
My Heart Laid Bare (1998)
Broke Heart Blues (1999) - Megtört szívek balladája, Fiesta-Saxum, Bp., 2002
Blonde (2000)
Middle Age: A Romance (2001)
I'll Take You There (2002)
Beasts (2002) - Állatok, Geopen, Bp., 2004
The Tattooed Girl (2003)
Rape: A Love Story (2003) - Nemi erőszak: Szerelmi történet, Európa, Bp., 2006
The Falls (2004)
Missing Mom (2005)
The Corn Maiden: A Love Story (2005)
Black Girl / White Girl (2006)
The Gravedigger's Daughter (2007)
My Sister, My Love (2008)
Little Bird of Heaven (2009)
A Fair Maiden (2010) - Egy szép szűz leány, Európa, Bp., 2010
Mudwoman (2012)
Patricide (2012)
The Rescuer (2012)
Daddy Love (2013)
The Accursed
(2013)
Carthage
(2014)
The Sacrifice
(2015)
Jack of Spades
(2015) - Pikk Bubi, Európa, Bp., 2015
The Man Without a Shadow (2016)
A Book of American Martyrs (2017)
Hazards of Time Travel (2018)
My Life As a Rat (2019)
The Pursuit (2019)
Night. Sleep. Death. The Stars. (2020)

Magyarul kiadott elbeszéléskötetek
Norman és a gyilkos (25 novella a következő kötetekből válogatva: Upon the Sweeping Flood And Other Stories (1966), The Wheel of Love and Other Stories (1970), Marriages and Infidelities (1972), Prize Stories (1973), The Goddess and Other Women (1974), The Hungry Ghosts: Seven Allusive Comedies (1974), The Seduction And Other Stories (1975), The Poisoned Kiss (1975)), Európa, Bp., 1980, 1978
Heat And Other Stories (1991) - Hőség, Trivium, Bp., 2004
Faithless: Tales of Transgression (2001) - Hűtlenség: Mesék a bűnről, Magyar Könyvklub, Bp., 2003
I Am No One You Know: Stories (2004) - Én nem az vagyok, akinek ismersz, Trivium, Bp., 2005

Frissítve: 2020.06.16.
Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történetei
Az alábbi listán megtalálod Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmest szerepeltető négy regényének és ötvenhat novellájának angol címét.
Minden cím mellé odaírtam a Szukits kiadó 2001-ben kiadott kétkötetes Holmes-gyűjteményében szereplő magyar címfordítást is.

1887 A Study in Scarlet - A bíborvörös dolgozószoba (regény)

1890 The Sign of Four - A Négyek Jele (regény)

1891-1892 The Adventures of Sherlock Holmes - Sherlock Holmes kalandjai
(12 elbeszélés)
"A Scandal in Bohemia" - Botrány Csehországban
"The Red-Headed League" - A Rőt Liga
"A Case of Identity" - Az eltűnt vőlegény
"The Boscombe Valley Mystery" - A Boscombe-völgyi rejtély
"The Five Orange Pips" - Az öt narancsmag
"The Man with the Twisted Lip" - A ferde szájú
"The Adventure of the Blue Carbuncle" - A kék karbunkulus
"The Adventure of the Speckled Band" - A pettyes pánt
"The Adventure of the Engineer's Thumb" - A mérnök hüvelykujja
"The Adventure of the Noble Bachelor" - Az eltűnt menyasszony
"The Adventure of the Beryl Coronet" - A berillköves diadém
"The Adventure of the Copper Beeches" - A Vérbükkös tanya

1891-1892 The Memoirs of Sherlock Holmes - Sherlock Holmes emlékiratai
(11 elbeszélés)
"The Adventure of Silver Blaze" - Ezüstcsillag
"The Adventure of the Yellow Face" - A sárga arc
"The Adventure of the Stockbroker's Clerk" - A tőzsdeügynök titkára
"The Adventure of the Gloria Scott" - A Gloria Scott
"The Adventure of the Musgrave Ritual" - A Musgrave-szertartás
"The Adventure of the Reigate Squire" - A reigate-i urak
"The Adventure of the Crooked Man" - A nyomorék
"The Adventure of the Resident Patient" - A bentlakó beteg
"The Adventure of the Greek Interpreter" - A görög tolmács
"The Adventure of the Naval Treaty" - A haditengerészeti szerződés
"The Adventure of the Final Problem" - Az utolsó eset

1901-1902 The Hound of the Baskervilles - A sátán kutyája (regény)

1903-1904 The Return of Sherlock Holmes - Sherlock Holmes visszatér
(13 elbeszélés)
"The Adventure of the Empty House" - A lakatlan ház
"The Adventure of the Norwood Builder" - A norwoodi tűzeset
"The Adventure of the Dancing Men" - A táncoló figurák
"The Adventure of the Solitary Cyclist" - A magányos biciklista
"The Adventure of the Priory School" - Szökés az internátusból
"The Adventure of Black Peter" - A hajóskapitány
"The Adventure of Charles Augustus Milverton" - A zsarolók királya
"The Adventure of the Six Napoleons" - A hat Napóleon
"The Adventure of the Three Students" - A három diák
"The Adventure of the Golden Pince-Nez" - Az aranycsíptető
"The Adventure of the Missing Three-Quarter" - Az eltűnt hátvéd
"The Adventure of the Abbey Grange" - Az Apátsági Major
"The Adventure of the Second Stain" - A másik folt

1914-1915 The Valley of Fear - A félelem völgye (regény)

1908-1913, 1917 The Reminiscenses of Sherlock Holmes/His Last Bow - Az utolsó meghajlás
(8 elbeszélés)
"The Adventure of Wisteria Lodge" - A Wisteria-lak titka
"The Adventure of the Cardboard Box" - A rejtelmes doboz története
"The Adventure of the Red Circle" - A Vörös Kör esete
"The Adventure of the Bruce-Partington Plans" - A Bruce-Partington-tervek elrablása
"The Adventure of the Dying Detective" - A haldokló detektív
"The Disappearance of Lady Frances Carfax" - Lady Frances Carfax eltűnése
"The Adventure of the Devil's Foot" - Az ördög lába
"His Last Bow" - Az utolsó meghajlás

1921-1927 The Case-Book of Sherlock Holmes - Sherlock Holmes esetnaplója
(12 elbeszélés)
"The Adventure of the Mazarin Stone" - A Mazarin-gyémánt esete
"The Problem of Thor Bridge" - A Thor-híd rejtélye
"The Adventure of the Creeping Man" - A lopakodó professzor
"The Adventure of the Sussex Vampire" - A sussexi vámpír esete
"The Adventure of the Three Garridebs" - A három Garrideb története
"The Adventure of the Illustrious Client" - Egy nevezetes személy története
"The Adventure of the Three Gables" - A háromtornyú ház titka
"The Adventure of the Blanched Soldier" - A holtsápadt katona
"The Adventure of the Lion's Mane" - Az oroszlánsörény esete
"The Adventure of the Retired Colourman" - A visszavonult festékkereskedő
"The Adventure of the Veiled Lodger" - A fátyolos albérlő
"The Adventure of Shoscombe Old Place" - A shoscombe-i kripta esete

Megjegyzés: Bár a novelláknak számos fordítása ismert a századfordulótól napjainkig, mégis azért praktikus ezeket a címváltozatokat ismerni, mert a Szukits a legjelentősebb, legismertebb, legmodernebb magyarításokat válogatta be összkiadásába (a legkorábbiak a nyolcvanas évek végén jelentek meg először), így - hacsak nem az egykori Hunga Print-Hungalibri kiadásában ismerted meg a novellákat - ismerős címekkel fogsz találkozni akkor is, ha csak egy-két novellát olvastál más modern kötetből. A Szukits ikerkötetét Ádám Szilvia, Árkos Antal, Boronkay Zsuzsa, Katona Tamás, Lengyel Miklósné, Mikes Lajos, Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tiborszky Péter, és Tury Gyula fordította. Az angol kánon novellasorrendje eltér a magyar kiadásokétól. Utolsó frissítés: 2012.04.26.
C. S. Lewis Narnia regényei
C. S. Lewis hét kötetben írta meg Narnia, a csodálatos ország Krónikáit.
Magyarul eddig két teljes kiadása született a sorozatnak. Az elsőt a Szent István Társulat bocsátotta útjára a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, míg a másodikat a történet filmes sikere hatására az M&C kiadó a kétezres években, majd tőle a Harmat kiadó vette át.

A két sorozat ugyanaz és mégis más.
Az első esetben a könyvek megírás szerinti sorrendben, K. Nagy Erzsébet avatott fordításában láttak napvilágot, magyar művészek (Kohl Attila: 1-2, Palásti Erzsébet: 3, Cserna Tamás: 4, Dönti Károly: 5-7) illusztrációival.
A második esetben elvileg új fordítás született, ám a két fordító (Háy János: 1, 5, 6, Liszkay Szilvia: 2, 3, 4, 7) több regényben az első fordítások átdolgozásával, pontosításával vagy épp leegyszerűsítésével oldotta meg a magyarítás munkáját. A könyveket az eredeti angol kiadás Pauline Baynes készítette rajzai díszítették, s a Harper kiadó új sorozatához hasonlóan történési sorrendben számozták be a köteteket (így a sorrend 6, 1, 5, 2, 3, 4, 7).

Mivel véleményem szerint első ismerkedésnél a megírás sorrendjét érdemes követni, itt így szerepelnek a kiadások.

The Chronicles of Narnia - Narnia Krónikái
1. The Lion, the Witch and the Wardrobe, 1950
Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény, Magyar Iratmisszió, (NSZK,) 1977
Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény, Szent István Társulat, Bp., 1988
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, M&C Kft., Bp., 2005, 2008
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Harmat, Bp., 2012
2. Prince Caspian, 1951
Caspian herceg, Szent István Társulat, Bp., 1988
Caspian herceg, M&C Kft., Bp., 2006, 2008
Caspian herceg, Harmat, Bp., 2013
3. The Voyage of the Dawn Treader, 1952
Utazás a tengeri cirkálón, Szent István Társulat, Bp., 1991
A Hajnalvándor útja, M&C Kft., Bp., 2006, 2008
A Hajnalvándor útja, Harmat, Bp., 2013
4. The Silver Chair, 1953
Az ezüst trón, Szent István Társulat, Bp., 1993
Az ezüsttrón, M&C Kft., Bp., 2006, 2008
Az ezüsttrón, Harmat, Bp., 2013
5. The Horse and His Boy, 1954
A ló és kis gazdája, Szent István Társulat, Bp., 1995
A ló és kis gazdája, M&C Kft., Bp., 2006, 2008
A ló és kis gazdája, Harmat, Bp., 2013 
6. The Magician's Nephew, 1955
A varázsló unokaöccse, Szent István Társulat, Bp., 1996
A varázsló unokaöccse, M&C Kft., Bp., 2005, 2008
A varázsló unokaöccse, Harmat, Bp., 2012
7. The Last Battle, 1956
A végső ütközet, Szent István Társulat, Bp., 1997
A végső ütközet, M&C Kft., Bp., 2005, 2008
A végső ütközet, Harmat, Bp., 2013 

Frissítve: 2014.04.26.