A múlt héten szomorúan vettem kézhez a korábban előfizetett A magyar történelem rejtélyei sorozat utolsó csomagját: a három zárókötetet. Szerencsére azt, hogy véget ért a kellemes, mindig örömmel befejeződő várakozás - vajon milyen is lesz ez vagy az az album, megtalálom-e majd benne a kedvenc témámat, rögeszmémet, s mivel fog meglepni az adott könyv szerzője: és mindig jó lett, meglepett és megörvendeztetett egy-egy kötet - felváltotta az elégedettség. Egyrészt úgy gondolom, aki beszerezte a sorozatot vagy csak egy-két kötet belőle, nem csalódott, hanem ugyanazt érezte, mint én. Ez a gyűjtemény valóban azt adta, amit ígért, vagyis megbízható, szakszerű, ötletesen és szép külsővel összerakott ismereteket roppant érdekes témákról, s egyenesen a téma szakértőitől. Másrészt az utolsó három kötet is igazi csemege volt, s visszafogottabb címük és borítójuk ellenére is nagy-nagy meglepetést kínált mindegyik.

Ott volt rögtön Zeidler Miklós Trianon című kötete, amely méltán pályázhat a legadatoltabb album címre. Ez lett a széria utolsó darabja, amelynek szokásos negyvennyolc oldalára sikerült áttekinthető rendben beszorítani tizennégy színes térképet, tizennyolc hosszabb-rövidebb keretes írást olyan páratlanul érdekes dolgokról, mint a titkos magyar-francia béketárgyalások, a Vörös térkép, a Millerand-levél vagy épp a trianoni béke aláírása körüli politikai és nemzeti hercehurca, egy duplaoldalas időrendi táblázatot arról, amivel senki sem szokott tisztában lenni: vagyis hogy miként születtek meg a Monarchia utódállamai, Csehszlovákia, "Nagy-Románia" és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Szerepel továbbá negyvenhárom fekete-fehér és tizennégy színes fénykép, egy imponáló irodalomjegyzék, amelyben egyébként a Trianonról sokat publikáló, mindent tudó szerző szerényen a háttérbe húzódik. S elég megnézni egy-egy oldalt, hogy kiderüljön, milyen aprólékos adatoltság jellemzi a könyvet. Az általam találomra kiválasztott 31. oldalon például, egyetlen hasábban tíz szám és évszám, mintegy huszonöt személy- és földrajzi név, s legalább tíz-tízenöt történelmi fogalom szerepel. Igaz, így a kötetnek kevésbé csevegő, rejtélyekre rákérdező és azokat megfejtő a hangvétele: de ezt a szerepet Ablonczy Balázs Trianon-legendák című könyve már úgyis pompásan ellátta. E kötetben viszont páratlanul sok pontos adatot találhatunk a témáról, szemléletesen összefoglalva.

A másik friss album, Fónagy Zoltán Kufstein, a megtorlások jelképe című könyve nálam mindenképpen kiérdemelte a legteljesebb témafeldolgozás címet. Adott ugyanis egy nem túlságosan nagyméretű tiroli vár, amelyet a 13. században építettek, de igazi történelmi szerepre csak a 18. század végétől kezdett szert tenni: ekkorra alakították ugyanis várbörtönné. Itt raboskodott Kazinczy Ferenc és Wesselényi Miklós, de nagy számban 1849 után érkeztek ide magyar rabok: Czuczor Gergely, a nyelvészprofesszor, Lázár György gróf, Beniczky Lajos, akiről Jókai Az új földesúr romantikus hősét, Garanvölgyi Aladárt mintázta, vagy épp Teleky Blanka grófnő és segítőtársa, Leövey Klára. A szerző bemutatja a szabadságharc utáni megtorlás mechanizmusát, az 1849 előtti kufsteini és birodalmi börtönviszonyokat, majd azt, hogy Kufsteinben rémítő híre ellenére viszonylag kevesen raboskodtak, s köztük is mindössze ötven magyar, a szabadságharc bukásához kapcsolhatóan ideküldött fogoly. Ők azonban tökéletesen leképezték a Világos után felelősségre vont társadalmat, hiszen akadt köztük férfi és nő, egyházi és világi személy, katona és polgár, katolikus szerzetes és görögkatolikus pap, református lelkész és evangélikus szuperintendens, honvéd őrnagy, százados, alezredes és tábornok, de gerilla őrnagy is, gyógyszerész, jegyző, ügyvéd, kormánybiztos, főispán és képviselő, öreg és fiatal, tüdőbeteg és makkegészséges, belenyugvó és makacsul ellenálló, a börtönben meghaló, s Kufsteint fél évszázaddal túlélő. Az album bemutatja egyéni sorsukat, s ezen keresztül egy egész, egyszervolt történelmi korszakot: elképesztően kerek összefoglalás.

Végül a legizgalmasabb a három utolsó album közül egyértelműen Csorba László Széchenyi Döblingben című, szerény címet viselő könyve. A szerző, Széchenyi modern életrajzírója hosszú idő óta kutatja és kíséri figyelemmel annak a rejtélykomplexumnak a bogozódását, amelynek fő kérdése: öngyilkos lett-e Széchenyi és ha igen, hogyan tehette? Ez az unikális album nemcsak mindent tartalmaz a kérdéskörről, de - igazi "rejtélykönyvhöz" illően - sok apró, különleges, fura, meglepő vagy épp megdöbbentő mozaikdarabkából rakja össze a nagy egészet: abszolút izgalmas, lebilincselő, mint egy krimi, ám eközben tökéletesen szakszerű, megbízható és adatolt is. Már az megtetszett, hogy az előszó Baka István Döbling című verséből idézett... Kísérteties volt megnézni azt a két fotót, amely Széchenyi döblingi ingét és kendőjét ábrázolja: vélhetőleg ezeket viselte az öngyilkosságakor, s ma is van rajtuk egy kis folt - az ing fehér alapon rózsaszín kockás... De nem kevésbé megrázó végignézni Angerer fényképfelvételeit a gróf szobájáról, amelyek a halál után készültek: látni azt az otthonosan összevissza környezetet, amelyben meghalt. És csak úgy sorjáznak a témák: miért omlott össze Széchenyi 1848 nyarán? Mit árulnak el betegségéről a naplói és orvosainak feljegyzései? Egyáltalán, miféle intézet volt ez a döblingi Görgen és őrültek lakják-e ma is? Milyen körülmények között, hogyan élt itt a gróf 1860-ig? Kényszerítették? Dühöngött? De hát akkor hogyan írhatta meg a Blicket? És számos újságcikkét? Kik segítették abban, hogy a Timesban publikáljon? Hány betegsége volt egyáltalán? Több? Miért tagadják sokan a betegség tényét? Milyen volt a gróf és családja viszonya a döblingi tíz év alatt? Ki felügyelte a birtokait? Hogyan készült Széchenyiről arckép 1858-ban, anélkül, hogy a rajzoló meglátogatta volna? Mivel töltötte a gróf utolsó heteit? És honnan szerzett fegyvert? Miért volt halálakor lőporos a bal keze is? Hívő létére hogyan ölhette meg magát? És ha öngyilkos lett, hogyhogy egyházi temetést kapott? A sok-sok kérdésre mind választ ad a könyv: szellemes, érdekes, izgalmas - a széria egyik legjobb darabja. Méltó búcsúzás az egész sorozattól.

Linkek
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona
Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Rejtélyes magyar történelem 3. - Sisi-legendák
Rejtélyes magyar történelem 4. - Avarok és magyarok
Rejtélyes magyar történelem 5. - Gyémánt, botrány, korrupció 1849-ben
Rejtélyes magyar történelem 6. - Az Árpád-házi királysírok
Rejtélyes magyar történelem 7. - "Koporsó tömlöcét aki elkerülte" - Petőfi halála és a legendák 
Rejtélyes magyar történelem 8. - Három szerző - négy titok
Rejtélyes magyar történelem 9. - Három album - három száműzött
Rejtélyes magyar történelem 10. -  Árpádok, Hunyadiak, Jagellók - Középkori királyrejtélyek
A magyar történelem rejtélyei sorozat kötetei

Ebben a novemberi búcsúzó olvasmányposztban hat olyan 2016-ban megjelent kötetről szeretnék írni, amelyeket eszembe sem jutott volna elolvasnom, ha... A ha szócska után többféleképpen lehetne folytatni a mondatot az egyes könyvek esetében, de a lényeg, hogy utólag örülök, hogy elkészülhetett ez a poszt: több lettem azzal, hogy ezt a hat művet is ismerem.

Kepes András: Világkép
Libri
Valamiért kifejezetten utálom azt a fordulatot, hogy "kimozdulni a komfortzónából". Kepes András új könyve esetében mégis ez történt velem. Általában nem szokásom ugyanis előre megfontoltan bölcs könyveket olvasni. Márpedig a Világkép ilyen: egy valóban saját világképet nyújtó és egyben az olvasó világképét is formáló, okos és érdekes kötet. Nem tudom, mi a titok, talán az, hogy Kepes András elképesztően hiteles személyiség: de ezúttal cinikus énem békén hagyott és kellemesen elmerültem egy ember élményeinek, olvasmányainak és tanácsainak színes és lebilincselő világában. És valószínűleg az én világképem is változott.

Szabó T. Anna: Törésteszt
Magvető
A költőnő versesköteteit mindig nagyon szerettem. Könyvtáram büszkesége a Rögzített mozgás, amelyet nekem dedikált Szabó T. Anna. Azonban ha valaki ilyen sok pompás verset (és gyermekverset és gyermekkönyvet) ír (továbbá kiváló műfordító), akkor különleges új szerepben látni: a prózaíróéban, novellistaként. A Törésteszt költői, okos, női és kegyetlen szövegeket tartalmaz: a négy tulajdonság különböző mértékben jellemzi a sokszor egészen rövid, mégis nehezen felejthető írásokat, amelyek súlyosakat kérdeznek. Mennyit bír el egy nő? Miért nem működnek az emberi kapcsolatok?

Hartay Csaba: Holtág
Athenaeum
Más körülmények között talán bántó volna azt írni egy könyvről, hogy igazi, karácsonyi olvasmány: ilyenkor ugyanis sokszor megveszünk olyan giccses sztorikat is, amelyeknek hivatásuk a szívmelengetés. De aki csak belekezd a Holtágba, máris tudni fogja, miért alkalmas arra, hogy karácsony táján, amikor amúgy is átgondoljuk a szeretetkapcsolatainkat, nosztalgiázunk és hozzábújunk a családunkhoz, belefeledkezzünk, megsirassuk a végét és megjegyezzük, hogy mindenképpen újra akarjuk olvasni. Egy nagyapa és egy unoka kapcsolata tárul fel, a maga egyszerűségében és bonyolultságában: a háttérben pedig ott kísért a halál.

Timár Krisztina: A látszat mesterei - Tü/körben 1.
Athenaeum
A történet pompásan indul: egy magzat gondolatait, érzelmeit és érzékleteit hallhatjuk, láthatjuk, tapinthatjuk és képzelhetjük el. A világ azonban, amelybe készülődik, idegen, misztikus és különös: benne élni bűvölet és teher... Számomra teljességgel besorolhatatlan a mű: elvileg nagyon erős hangulatú fantasy, valójában azonban sokkal inkább tömény magasirodalom, amelybe József Attilától Várkonyi Nándoron át Bahtyinig sok mindenkit sikerült becsempészni. Sajnos a fülszöveg és a csúf borító teljesen félrepozicionál. Remélem, a következő rész külseje kevésbé visz majd tévútra, hiszen a különleges történet megérdemli a vonzó kiadást. 

Viola Judit: Sasok a viharban - Hősiesség és ármány a magyar múltból
Athenaeum
Manapság a történelmi regények olvasói nagyon szerencsések: sok ilyen kötet születik hazánkban is. A szerzői névsor élére én mindig Benkő Lászlót írnám fel, akinek a Lazi adja ki történelmi munkáit, de legalább még négy-öt kiadót fel lehetne sorolni, amelyik hivatásának tekinti a magyar történelemről írt, friss történetek kiadását. Ezeknek a könyveknek a nagy részét azonban férfiak írják. Épp ezért üdítő kivétel Viola Judit tervezett történelmi trilógiájának első kötete. A Sasok a viharban  önmagában is pompásan megálló, szép nyelvű történet, amely IV. Béla uralkodásának végén, a király és fia viszályának idején játszódik.

Clive Cussler - Justin Scott: A pokol feneke
Partvonal
Bár az ízelítők történelmi krimiként, az "amerikai Sherlock Holmes" eseteiként mutatják be Isaac Bell nyomozó kalandjait, A pokol feneke (és előzménye, az egyedül Cussler írta A sátán bankárja, amely 2015-ben jelent meg nálunk) sokkal inkább a kalandregény műfajának jeles darabja. Mint valamiféle urbánus Indiana Jones, Isaac Bell robbantások, gyilkosságok, üldözések és katasztrófák közepette halad rendületlenül a célja, az adott kötet Nagy Bűnözőjének leleplezése felé, "a 21. századi Jules Verne"-élményt pedig a nosztalgikus részkezdő és fejezetdíszítő illusztrációk sora és a sok-sok technikai részlet erősíti.

Linkek
Olvasmányposzt 1. - Történelem más szemszögből
Olvasmányposzt 2. - Három detektívtörténet
Olvasmányposzt 3. - Szlovák írónők
Olvasmányposzt 4. - Három jó regény
Olvasmányposzt 5. - Művészet, történelem és tudomány karonfogva
Olvasmányposzt 6. - Semmi sem az, aminek látszik
Olvasmányposzt 7. - Kicsi képes könyvek
Olvasmányposzt 8. - Négy legendás nyomozás 
Olvasmányposzt 9. - Akik hozzák a formájukat 
Olvasmányposzt 10. - Donna Leon visszatér 

Ez a rendhagyó olvasmányposzt, amelyet (miután az előde négy könyvről szólt), mindössze két kötetnek szeretnék szentelni, valójában egyetlen diadalüvöltés - amúgy, csendesen. Ezzel ugyanis mindenképpen tartozom azután, hogy egyik kedvenc kortárs krimiszerzőmnek, az amerikai, de Velencében élő Donna Leonnak ismét detektívregényei jelentek meg magyar nyelven.

Az írónő immár huszonöt regényt írt pompásan megalkotott felügyelője, Brunetti nyomozásairól: az első, a Méregpohár az operában 1992-ben jelent meg, az utolsó, The Waters of Eternal Youth című pedig idén. Én 2012-ben ismerkedtem ezekkel a könyvekkel, jelesül először A névtelen velenceivel, amely magyarul ugyan csak 2012-ben látott napvilágot, de eredetileg a széria harmadik kötete volt 1994-ben. Ám semmit sem öregedett, 2013-ban, amikor lehetőséget kaptam rá, hogy ajánljam, ezt írtam róla: "A névtelen velencei tehát kiváló kikapcsolódás, hiteles detektívregény egy megnyerő nyomozóval, de – egyszerűen – jó olvasmány is. Nehéz letenni, sajátos hangulattal bír, s a gyors lélegzetű krimitörténet mögött olyan kérdéseket feszeget, mint például az, hogy miként viszonyulunk a prostitúcióhoz, hogy mennyire tudunk toleránsak lenni a homoszexualitással kapcsolatban (...). Leon leplezetlen őszinteséggel, csipetnyi cinizmussal és mély emberismerettel teli tükröt tart az átlagemberek elé: miközben elszórakoztat és lebilincsel a nyomozással, s azzal, hogy mindezek a szinte ismerős átlagemberek nem itt, nálunk, hanem a csodás Velencében élik az életüket."

Talán a leírtak alapján érthető, miért olvastam azután el szép szorgosan Donna Leon magyarul megjelent valamennyi regényét, szám szerint kilencet (Méregpohár az operában, Halál idegenben, A névtelen velencei, Végzetes áradás, Nemesi kisugárzás, Gyilkosság receptre, Felsőbb körök, Vérző kövek, Bíbornál is sötétebb), majd pedig miért is gyűjtöttem össze: igazi rajongóvá váltam, s időnként semmi sem okozhatott volna nagyobb örömet, mint ismét belefeledkezni Brunetti világába egy vagy több regény újraolvasásával. Egy hosszas, pamfletszerű posztot is írtam Donna Leon regényeiről, amelyek - úgy éreztem és érzem - nemigen kapták meg nálunk azt a pozitív kritikai visszhangot, amit más országokban igen, sőt, hajlamosak voltak elveszni a bestsellerek tengerében. Ez az írás, a Vita Velence felett - Donna Leon sok érdekes kommentet és reakciót váltott ki, amelyek alapján azután meggyőződhettem róla, hogy szerencsére rajtam kívül még sok-sok olvasó kedveli Donna Leon regényeit Magyarországon. Annál szomorúbb voltam azonban, hogy miközben én épp rajongóvá váltam, a Leon-regények kiadása leállt, s négy éven át nem jelentek meg újabb kötetek.

De azért bíztam a Geopen Kiadóban. Számomra ők elsősorban az igényes szépirodalom megjelentetői, s igen sok könyvük megvan a könyvtáramban. Sorozataik kiválasztásában is mindig a jó ízlés és a különleges, az átlagtól érdekesen eltérő dolgok keresése vezeti őket: gondolom, ezért szerepel szerzőik közt Donna Leont is. Bizalmam ismét megtérült: legnagyobb örömömre 2016 végén két Donna Leon-krimi is megjelent az idén húszéves cég gondozásában!

A korábbi, Ha nincs kegyelem című könyv, amely angolul 2002-es, s elnyerte a Chorine Nemzetközi Könyvdíjat, már az első néhány oldal után olyan érdekesnek tűnt, hogy nem tudtam letenni. Ebben Brunetti - tőle szokatlanul - a múltban kényszerül kutatni, hogy rájöhessen, ki ölhette meg a fiatal, kedves egyetemista lányt, Brunetti feleségének diákját, aki mindössze egy kérdést tett fel a felügyelőnek: kegyelmet kaphat-e valaki a halála után, akit közvetlenül a második világháború után, kisebb háborús bűnért ítéltek el. A felügyelő olyasmibe ártja magát, ami tulajdonképpen nem is tartozna rá, hiszen munkahelyén meg vannak róla győződve, hogy Claudia halálának semmi köze fogadott nagymamája panaszaihoz, s egyáltalán, ehhez a különc osztrák nőhöz, aki egy pazar lakásban él, elképesztő értékű műkincsek között, mégis éhezve és nyomorogva. Brunettit azonban igenis érdekli ez a kapcsolat, s nyomába ered a több mint fél évszázada történteknek: elsikkasztott és elkótyavetyélt zsidó vagyonoknak, embermentőknek és olasz partizánoknak, szélhámosoknak és műtárgyaknak - míg végül elszomorító és különös véget ér a nyomozása.

A másik Az aranytojás című krimi sokkal frissebb, 2013-ban jelent meg eredetileg: s sokkal tempósabban, kevésbé meglepően indul, mint az előző regény. Most viszont, hogy elolvastam, azt mondom, elképesztően jó, súlyos és megdöbbentő könyv, amit feltétlenül érdemes elolvasni. Brunetti itt is egy apróságra figyel fel a történet kezdetén: tragikus körülmények között meghal a szellemi fogyatékos és süket, furcsa fiú, aki a lakásukhoz közeli mosodában dolgozott alkalmi kisegítőként. A felügyelő először csak azért foglalkozik az üggyel, mert a felesége, Paola eltelik lelkifurdalással, amiért nem figyelt eléggé a fiatalemberre, aki - úgy tűnik - öngyilkos lett. Azonban hamarosan különös dolgok derülnek ki: először, hogy a fiú valójában a negyvenes éveiben járó felnőtt ember volt, másodszor, hogy a boncolás alapján semmi baja nem volt a hallásának, harmadszor, hogy viszont mintha soha nem is élt volna - nincs semmilyen papírja,  személyi igazolványa, útlevele, még születési anyakönyvi kivonata sem. Vajon hogyan élhetett le mintegy negyven évet úgy, hogy a bürokrácia szempontjából nem is létezett? Miért zárkózik el mindenféle vallomástól az anyja? Egyáltalán az anyja-e a különös nő, aki valamiféle titkot őriz, s valamilyen jó hírre vár? A detektívrejtély megoldása frappáns és tökéletes, ám végtelenül izgalmas és elkeserítő is. Remekül ábrázolt alakok, gazdagok és szegények, kiválasztottak és átlagemberek lépnek elénk a regényben, s egy tökéletesen felépített világot mutatnak be, amelyben a pénz az úr és nincs helye szánalomnak...

Örülök, hogy olvashattam a két regényt: bizalommal ajánlom másoknak is. Ideális karácsonyi ajándékok krimi- és Velence-kedvelőknek. Ráadásul A névtelen velencei és a Vérző kövek kétségbeesett könyv-áttervezői próbálkozásai után a két új kötet a megszokott, elegáns, hosszúkás méretben, jól olvasható szövegtükörrel, pompás borítóval került a boltokba. Csak remélni tudom, hogy mihamarabb követi majd őket a következő regény is!


Linkek
Vita Velence felett - Donna Leon
Ekultura.hu - Donna Leon: A névtelen velencei
Donna Leon velencei detektívregényei
Olvasmányposzt 1. - Történelem más szemszögből
Olvasmányposzt 2. - Három detektívtörténet
Olvasmányposzt 3. - Szlovák írónők
Olvasmányposzt 4. - Három jó regény
Olvasmányposzt 5. - Művészet, történelem és tudomány karonfogva
Olvasmányposzt 6. - Semmi sem az, aminek látszik
Olvasmányposzt 7. - Kicsi képes könyvek
Olvasmányposzt 8. - Négy legendás nyomozás 
Olvasmányposzt 9. - Akik hozzák a formájukat

Ez a bejegyzés négy krimiről szól. Mindegyik igazán élvezetes olvasmány: számomra azonban az is összeköti őket, hogy mind a négy szerzőtől számos könyvet olvastam már, így azután el is vártam, hogy ezek a könyvek jók legyenek. Azok voltak, ahogy azt megszokhattam, hozták a formájukat.

Faye Kellerman: Orosz rulett 
Harlequin, 2016
Most már tény: Faye Kellerman ismét olvasható és olvasott krimiszerzővé vált magyarul! Köszönhetően a Harlequinnek, amelyet általában a romantikus szerelmi történetek és regényfüzetek kiadójaként szokás ismerni, egy idő óta azonban igényes és minőségi thrillereket és detektívregényeket is megjelentet a Mira sorozatban. Brenda Joyce, Lori Foster, Tess Gerritsen véleményem szerint még inkább nevezhetők romantikus írónőknek, akik krimiszerű történeteket írtak, a frissebben kiadott írók, Faye Kellerman, Daniel Silva, Karin Slaughter és May Kubica viszont egyszerűen csak és kizárólag jó krimi- és pszichothriller-szerzők, így mára a sorozat köteteit azoknak is érdemes figyelni, akik a romantikáért nem különösebben lelkesednek. A felsoroltak közül számomra egyértelműen Kellerman a legjobb: az 1952-ben született írónő igazi amerikai nagymester: Decker és Lazarus sorozata immár huszonhárom kötetes, s legalább olyan elismert, mint a férje, a szintén thrilleríró Jonathan Kellerman könyvei. A Harlequin a széria 18., Szemfényvesztés és 19., Fojtogató szenvedély című kötetei után ezúttal a 20., magyarul Orosz rulett című kötettel jelentkezett, amelyik egyaránt kedvez azoknak, akik a sorozatot Peter Decker nyomozó, felesége, a kedves és öntudatos Rina és fogadott fiuk, az öntörvényű zongorazseni, Gabe alakjáért követik, s azoknak is, akik egy kiszámíthatatlan és kegyetlenül izgalmas krimire vágynak.

Arnaldur Indriðason: Gyalázat
Animus, 2016
Arnaldur Indriðason 1961-es születésű izlandi író. Nemcsak skandináv krimit ír tehát, de kifejezetten izlandit. Állandó főhőse a töprengő, megértő, okos és empatikus, mégis egyre szörnyű múltjával és problémás gyermekeivel kínlódó Erlendur felügyelő, akinek 1997 óta 15 regényt szentelt. Ezek közül magyarra sajnos csak azokat fordították le, amelyek más országokban is megjelentek, így valószínűleg sosem fogom megtudni, hogyan is lépett színre Erlendur az első, Synir duftsins című kötetben: a legkorábbi magyar nyelven kiadott könyv ugyanis a sorozat harmadik tagja, a Vérvonal. Amilyen fájó a hiány, annyira jó azonban ez a kötet, s követői, a Kihantolt bűnök, a Távoli hangok, a Hidegzóna, a Hideg nyomon és a hosszabb várakozás után végre kiadott Hipotermia. A Gyalázat a széria kilencedik tagja, magyarul a hetedik kötet Arnaldur Indriðasontól, s mindjárt rendhagyó történet is. Benne ugyanis a szakácstudásával már a korábbi kötetekben feltűnt Elínborg nyomozónő, Erlendur munkatársa viszi az ügyeket: az ő feladata kinyomozni a meggyilkolt fiatalember halálának rejtélyét, akinek a szervezetében és a ruhájában is életveszélyes randidrog van, s aki - úgy tűnik - maga volt a szexuális ragadozó, ám most mégis áldozatul esett. Vajon ki és miért gyilkolhatta meg? Csendes, szomorkás, lebilincselő történet a könyv, amely nem hangoskodik, nem bestsellerkedik és nem fontoskodik. Csak teszi a dolgát: jó olvasmányt ad szürke napokra.

Håkan Nesser: Az utolsó csepp
Animus, 2016
Håkan Nesser 1950-es születésű svéd író. Dél-Svédországban született, de ma már New Yorkban és Londonban él. Eddig összesen harmincnégy könyvét adták ki, melyeknek mintegy fele detektívregény: közülük tíz pedig egy sorozatot alkot, mivel mindegyikben Van Veeteren főfelügyelő, a mogorva és öntörvényű detektív a főszereplő, akit ügyei felderítésében mindig a logikája és a megérzései vezetik, s aki, ahányszor csak teheti, kilép a rendőri munka monoton és elkeserítő rutinjai közül, de igazságérzete és bölcsessége mindig visszakergeti nyomozni. Nesser a hazájában már a kilencvenes évtizedben befutott ezzel a sorozattal, de 2006-ban, amikor a széria második regényét számos nyelvre lefordították, hirtelen nemzetközi sikert is aratott, mint skandináv krimik szerzője. Magyarul 2007-ben lett egy könyve a  Skandináv krimik sorozat egyik nyitókötete. Ezután öt könyvvel folytatódott a széria. Az utolsó csepp a legfrissebb ezek közül: egy elkeserítő és mégis olvasható, súlyos tematikájú, mégis ironikus hangvételű, s véleményem szerint meglehetősen férfias sztori Münster nyomozásáról, nagyon öreg, elhanyagolt és meglepő módon mégis lottónyertes férfiakról és magányos, házsártos idős asszonyokról, négy váratlan halálról és eltűnésről, meg arról, hogy miért is nem talált Van Veeteren megnyugvást az antikváriusságban. A könyv csak megerősített abban, hogy most már aztán tényleg nagyon megszeressem Nesser sajátosan sötét hangulatú könyveit: ezért készítettem róla egy raktárbejegyzést is - s alig várom a további négy Van Veeteren-regényt.

Lee Child: A baj nem jár egyedül
General Press, 2016
Lee Childnak (*1954) immár húsz könyve olvasható magyarul: 1997 óta ugyanis minden évben ír egyet. Valamennyinek Jack Reacher a hőse, a becsületes, intelligens és brutális igazságosztó, a magányos vándor, aki sehová sem tartozik, de bárhol feltűnhet, hogy segítsen az ártatlanokon és elnyomottakon. A General Pressnek köszönhetően az író összes regénye szép kiadásban és remek fordításban jelenik meg 1999 óta folyamatosan: mára tizenegy kötet második kiadásban is a boltokba került, segítve azokat, akik később szegődtek az író és hőse rajongóivá. A legújabb Reacher-újrakiadás a Nincs visszaút, amelyből most készült film Tom Cruise-zal a főszerepben. Én azonban nagyon örültem A baj nem jár egyedül ismételt megjelenésének is: ebben ugyanis Reacherrel ugyan a jelenben találkozhatunk, mégis egy kissé bele lehet látni a katonai múltjába. A Hiba nélkülből már ismerős volt katonanő, Neagley és Reacher ugyanis ismét összeállítják az elitcsapatot, a különleges nyomozók teamjét - már aki életben maradt közülük. A feladatuk: rájönni, kik azok, akik immár a sokadik embert gyilkolják meg az egykori különleges egységből, még élve kilökve őket egy helikopterből a sivatag felett. A pergő thriller igazi olvasmányélmény, s hozza azt a pluszt, amiért nemcsak rajongója vagyok Lee Childnak, de a legtöbb könyvét már sokszor újra is olvastam: hiszen ha tudom is, mi egy Reacher-történet megoldása, az elbeszélésmód ötletessége mindig újra meglep.

Linkek
Olvasmányposzt 1. - Történelem más szemszögből
Olvasmányposzt 2. - Három detektívtörténet
Olvasmányposzt 3. - Szlovák írónők
Olvasmányposzt 4. - Három jó regény
Olvasmányposzt 5. - Művészet, történelem és tudomány karonfogva
Olvasmányposzt 6. - Semmi sem az, aminek látszik
Olvasmányposzt 7. - Kicsi képes könyvek
Olvasmányposzt 8. - Négy legendás nyomozás

Hatodikán azt írtam, ha hirtelen lottónyertes lennék, azonnal vennék néhány újabb könyvet, aztán pedig egy új kanapét. Azóta meggondoltam magam: kanapé helyett inkább három fotelt vásárolnék. De a lényeg maradna. Íme a téli könyvajánlóm második része.

Anne Lise Marstrand-Jørgensen: Hildegard II.
Typotex, megjelenés: 2017
Makisz Citasz: Isten a tanúm
Typotex, megjelenés: 2017
Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
Typotex, megjelenés: 2017
Franceso Fioretti: Éjsötét erdő
Typotex, megjelenés: 2017
A következő évben ismét folytatódik a Typotex Világirodalom sorozat. Ennél nagyobb könyves öröm szinte nem is érhetne: idén kilenc kötetet tett ki az évi termés, s pompás meglepetések voltak közöttük. Itt a blogon is írtam már a legtöbbről: Jannah Loontjens Talán bizony mégsem, Richard Harvell A kasztrált, Ondrej Štefánik Ujjatlan város, Jaroslav Rumpli Gabonakörök - A death metal rövid története, Birgül Oğuz HAH! és Dora Kaprálová Egy férfi - Válasz Esterházy Péternek című köteteiről. De nemsokára érkezik a beszámoló a legfrissebb három könyvről is: Milen Ruszkov Nyakig a természetben című regényéről, Ljudmilla Petrusevszkaja zseniális novellagyűjteményéről, a Rémtörténetekről és Denis Guedj lenyűgözően fura regény-enciklopédiájáról, A papagájtételről.
Az idei három legnagyobb kedvencem, azt hiszem a Rémtörténetek, a HAH! és az Ujjatlan város lettek, de a korábbi példák alapján már látom, hogy a "sorrend" még fog változni attól függően, mikor, melyik könyv szólít majd meg újra. Az biztos, hogy mindegyik újraolvasós. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egy nézőpontból abszolút nem normális, hogy valaki úgy váljon sorozatfüggővé, hogy minden kortárs világirodalmi könyvet megeszik, amelyet egy igényes és szerethető kiadó elé tesz: várom is, hogy melyik könyv nem fog tetszeni már végre a sorozatból. Eddig azonban még nem akadt ilyen.
A jövő évi első négy megjelenés közül kettőnek már pompás borítója is van: a dán Anne Lise Marstrand-Jørgensen hitetlenül hívő szentéletrajza második kötetének és a görög Makisz Citasz Európai Unió-könyvdíjas regényének. Én azonban nagyon várom az olasz Fioretti professzor pokoljáró Dante-könyvét és az izlandi író és költő Jón Kalman Stefánsson kötetét is. Később pedig - ha minden igaz, új könyvvel jelentkezik Ignacy Karpowicz és Afonso Cruz, továbbá megismerhetünk a sorozatban egy ukrán és egy cseh szerzőt is.
Itt írtam az Isten a tanúmról. Itt írtam a Hildegard II.-ről. Itt írtam a Sötét erdőről. Itt írtam A halaknak nincs lábukról.

Daniel Defoe: Robinson Crusoe
Európa, megjelenés: november 18.
Vissza a kályhához: avagy -  újraindult az Európa Zsebkönyvek sorozat. Az első öt kötet szerzői: Stephen King és fia, Joe Hill (két négykezes novellával: A magas fűben, Teljes gázzal), George Orwell (mindjárt mindkét klasszikusával: 1984, Állatfarm), Erich Segal (a Szerelmi történettel) - és Daniel Defoe a teljes Robinson Crusoe-val. Úgy tűnik, a kötetek ára 990-1490 Ft között alakul majd: örülök, hogy vannak - jobban tetszenek, mint a kissé elvetélt és bizonytalan, ámde drága 100 könyv, az biztos. Itt írtam a könyvről.

Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Európa, megjelenés: december 1.
Ez a könyv egy egészen fantasztikus mini omnibusz lesz! Vagy épp annak a szlogennek a tökéletes magyar megvalósulása, amely évekig bevált angol reklámfogás maradt: "Christie for Christmas!" A gyönyörű kötetben benne van Agatha Christie összes igazán karácsonyi története: a Karácsonyi kaland, A karácsonyi puding esete, az Hercule Poirot karácsonya és a Karácsonyi tragédia - vagyis három pompás találkozás Poirot-val és egy ráadás Miss Marple-lel, most először így, együtt! Itt írtam a könyvről.

Sándor Klára: A székely írás reneszánsza
Typotex, megjelenés: 2017
Bár ez a könyv valószínűleg csak 2017-ben fog megjelenni, mégis felvettem erre a listára. Már csak azért is, mivel gyönyörű borítóterve már elkészült, s egyébként is egyfolytában foglalkoztat, amióta bekerült a tavaszi Typotex-katalógusba mint távlati könyvterv. A szerző két könyve, a Nyelvrokonság és hunhagyomány és A székely írás nyomában tiszta élvezet volt: így remélem, hogy ez az újabb, hiánypótló kötet is kiváló lesz majd. Itt írtam a könyvről.

Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története
Jaffa, megjelenés: november 20.
A Jaffa történettudományi sorozatának idei negyedik,  pompás kötete a magyar turanizmus történetét dolgozza fel. A beleolvasó szerint egy temetéssel kezdődik: a Turáni dalok íróját, Zempléni Árpádot búcsúztatják az első lapokon barátai és tisztelői az 1919-es Magyarországon. A történet azonban még csak most indul, hogy elkalauzoljon a turanizmus szépségei és vadhajtásai közepette egészen napjainkig. Nagyon érdekel ez az "elhallgatott eszme", alig várom, hogy többet tudjak róla. Itt írtam a könyvről.

Hahner Péter: 33 szerelmi háromszög a történelemben
Animus, megjelent
Hahner Péter szereti a számokat. Ott volt Az Egyesült Államok elnökei, két kiadásban is, az elsőben 42, a másodikban 43, majd a felújított kiadásban, Az USA elnökeiben immár 44 elnökkel (és Grover Cleveland miatt 43 portréval). Jött a nagy siker, a 100, az újabb 100 és a legújabb 100 történelmi tévhit. Volt továbbá 20 hős és 20 talány a Vadnyugatról, meg tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságról: most pedig itt van 33 történelmi szerelmi háromszög. Már alig várom! Itt írtam a könyvről.

Brian Cox - Andrew Cohen: Az univerzum csodája: az ember (Hol vagyunk? Egyedül vagyunk? Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Mi lesz a jövőnk?)
Akkord, megjelenés: november 25.
A Talentum Tudományos Könyvtár szerkesztőinek idén nem kellett nagyon sok könyvre koncentrálniuk, ugyanis mindössze két új kötetet adtak ki: John Gribbin 13,8-át és Brian Cox társszerzővel írt újabb könyvét. Bár picit furának találom, hogy a BBC sorozatához kísérőkönyvnek íródott, eredetileg nemesen egyszerű megnevezéssel bíró (Human Universe) kötetet sikerült ilyen közhelyes és hosszadalmas címre átkeresztelni, de azt már nagyon várom, hogy elolvashassam. Itt írtam a könyvről.

Daidódzsi Júzan: Szamuráj törvénykönyv
Szenzár, megjelent
Ennek az ajánlónak az első részében már írtam róla, hogy a Helikonnal frigyre lépett Szenzár olyan hiánypótló távol-keleti klasszikusokkal jelentkezik, amelyek mára csak nehezen vagy egyáltalán nem voltak elérhetők a könyvesboltokban. Ilyen a Taj Kung-féle A háború törvényei, de ilyen a korábban A busidó alapjai címen kiadott szamuráj törvénykönyv is, amely nyugodtan odatehető Mijamotó Muszasi Az öt gyűrű könyve című kötete mellé. Oda is szokták tenni, hiszen az már többször megjelent Taira Sigeszuke A szamuráj becsületkódexe című művével együtt, ez a kiadás pedig ugyanazt a művet tartalmazza, csak a szerző közismertebb megnevezésével. Itt írtam a könyvről.

Linkek
Könyvek, amelyekre érdemes várni 1.
Könyvek, amelyekre érdemes várni 2.
Szorgosan gyűjtögetett megjelenések
Folytatjuk: nyárvégi könyvlista 
Őszi újdonságok
Megjelennek még az ősszel 
Könyvek télre 1.

Håkan Nesser, a skandináv krimikkel már az 1990-es években befutott, azóta pedig nemzetközileg is elismert svéd szerző 1950-ben, Dél-Svédországban született, de ma már New Yorkban és Londonban él. Hosszú éveken keresztül Uppsalában dolgozott középiskolai tanárként, s eredetileg a munka mellett kezdett el krimiket írni. Csak 1998-ban, kilencedik könyve és hatodik krimije publikálása után adta fel a munkahelyét, s vált szabadúszó szerzővé. 2014-ig több mint harminc könyvet írt, köztük tizenöt detektívregényt. Ezek közül tíz főhőse Van Veeteren főfelügyelő, a mogorva és öntörvényű nyomozó, akit ügyei felderítésében mindig a logikája és a megérzései vezetik. Az első az ő főszereplésével készült, A gonosz arcai című krimi az Animus kiadó Skandináv krimik sorozatának egyik nyitókötete volt 2007-ben, majd kisebb szünetekkel immár további öt könyvvel folytatódott a széria. Bízom benne, hogy nemsokára a felügyelő valamennyi nyomozását megismerhetik a magyar olvasók.

Det grovmaskiga nätet, 1993 - A gonosz arcai, 2007,  2012
Borkmanns punkt, 1994 - A Borkmann-elv, 2008, 2012
Återkomsten, 1995 - A visszatérés, 2014
Kvinna med födelsemärke, 1996 - Nő anyajeggyel, 2015
Kommissarien och tystnaden, 1997 - A felügyelő és a csend, 2015
Münsters fall, 1998 - Az utolsó csepp, 2016
Carambole, 1999
Ewa Morenos fall, 2000
Svalan, katten, rosen, döden, 2001
Fallet G, 2003

Valószínűleg az utolsó előtti bejegyzést készítem A magyar történelem rejtélyei sorozatról. Ám talán a legérdekesebb könyvekről most írok - legalább is egy olyan középkorrajongó számára, amilyen én vagyok, ezek voltak a legeslegizgalmasabbak. Az Árpád-ház kihalása, Mátyás király uralkodása, a mohácsi csata  csupa olyan esemény, amelyről elképesztő mennyiségű könyv áll rendelkezésre, ám mindig lehet újat, frissen feltártat, csak napjainkra összefoglaltat mondani. Épp ezért ezúttal megint eltértem attól az elképzeléstől, hogy az egyes rejtély-köteteknél szóba hozom, mi mindent olvastam már a témában - ehelyett kedvcsinálónak könyvenként hét témát tüntettem fel, amelyek szerintem hihetetlenül érdekesek, és megadtam egy-egy könyvet, amelyet szerintem a magyar történelem kedvelőinek mindenképp el kell olvasniuk egyszer az életben...

Zsoldos Attila: Az Árpád-ház kihalása
* Miért éppen Árpádok - egy név és egy dinasztia
* Szent Imre halála - hogyan halt meg az első magyar trónörökös
* Vazultól Vak Béláig -  trónkövetelők és megvakítottak
* László, a kun - avagy a valóban utolsó Árpád-házi
* A velencei András - az utolsó aranyágacska
* Ál-Andrások Európában - csalók és trónigénylők
* A francia Árpádok - mesés bulvár a 19. századból
Semmiképp sem szabad kihagyni a témával kapcsolatban:
Zsoldos Attila Az Árpádok és alattvalóik (896-1301) című könyvét (Csokonai, 1997), amely ugyan úgy tesz, mintha felsőoktatási kézikönyv lenne, valójában azonban talán a legérdekesebb, legmegbízhatóbb és legteljesebb szakszerű-népszerű összefoglalás, amelyet a 20. században az Árpád-házról írtak.

Buzás Gergely: Mátyás, a reneszánsz király
* Mátyás családja és származása - avagy voltak-e a királynak római ősei, nagyapja volt-e Zsigmond király, netán románnak kell-e tartani
* Mátyás és Beatrix - egy reneszánsz házasság buktatói
* Mátyás, az igazságos - avagy mennyire hasonlított Mátyás a népmesék jóságos királyára
* Mátyás, a reneszánsz építtető - és a visegrádi palota gótikus titkai
* Mátyás, a mecénás - kultúratámogatás a kódexektől a kályhacsempékig
* Mátyás halála - avagy "méreg, tőr és kötél van nálam"
* Mátyás sírja - avagy romokból bazilikát, legalább képzeletben
Semmiképp sem szabad kihagyni a témával kapcsolatban:
Kubinyi András Mátyás király című könyvét (Vince, 2001), amely szinte semmit sem avult az elmúlt tizenöt évben, hiszen akkor abszolút újdonságnak és alapvetésnek íródott, a legújabb kutatások és egy fél élet munkája alapján. Elképesztően nehéz beszerezni egy példányát, de megéri a kutatást: egyszerűen letehetetlen könyv.

B. Szabó János: A mohácsi vész
* A csata - avagy hol, mikor, miért, meddig
* Ha a szultán meghalt volna - majdnem-győzelem a mohácsi csatában
* Európa csendes - a kontinens, amely nem hagyta magára Magyarországot
* A romlatlan holttest - II. Lajos halála (1)
* Egy sosem-volt szent -  Lajos, a török elleni harc mártírja
*  Mária - egy elfelejtett magyar királyné
*  Az örök lovag és az aranyszívbe zárt szerelem - egy királyi házasság
Semmiképp sem szabad kihagyni a témával kapcsolatban:
B. Szabó János A mohácsi csata című könyvét (Corvina, 2006, 2011, 2013), amely immár háromszor jelent meg a Corvina Tudástár sorozatban. Nem csoda, olyan alapmű ugyanis, amely oktatási célokat éppúgy tud szolgálni, mint könnyed nyári olvasmányként működni: élvezetes, enciklopédikus, és szeretetreméltóan apró.

(1) Ezzel a témával kapcsolatban pedig mindenképpen ajánlom e korábbi bejegyzésemet is: „Nekünk mégis Mohács kell...” - Egy kiváló könyv

Linkek
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona
Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Rejtélyes magyar történelem 3. - Sisi-legendák
Rejtélyes magyar történelem 4. - Avarok és magyarok
Rejtélyes magyar történelem 5. - Gyémánt, botrány, korrupció 1849-ben
Rejtélyes magyar történelem 6. - Az Árpád-házi királysírok
Rejtélyes magyar történelem 7. - "Koporsó tömlöcét aki elkerülte" - Petőfi halála és a legendák 
Rejtélyes magyar történelem 8. - Három szerző - négy titok
Rejtélyes magyar történelem 9. - Három album - három száműzött
A magyar történelem rejtélyei sorozat kötetei

Ez a bejegyzés természetesen Hillary Clintonról szól. Továbbá egy választásról, egy könyvről, két újságcikkről: de mindezeken túl főleg rólunk, nőkről.

Feltett szándékom, hogy ebben a blogban könyvekről írok, amelyek tetszettek, nem pedig politikáról, s főleg nem külföldiről. Éppen ezért ezt a bejegyzést sem annak szeretném szentelni, hogy leszögezem, szívesebben láttam volna az Amerikai Egyesült Államok elnöki székében a demokrata Hillary Clintont, az egykori first ladyt, szenátort, külügyminisztert, mint mást; meg hogy számomra a republikánus elnök Ronald Reagan, aki elegáns, humoros és bölcs tudott lenni, és úgy képzelem, olyan az igazi republikánusság, amilyennek ő mutatta. De ez a meggyőződés magánügy. Írásom kiváltó oka két cikk volt, amelyet nemrég olvastam.

Az első, amely a 444-en jött szembe velem, egy olyan könyvet tárgyal, amelynek már őszintén várom a megjelenését: ám a hír apropója alaposan megdöbbentett. A Kossuth Kiadó ugyanis hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy könyvet ad ki Hillary Clintonról, amely ezúttal nem valamely külföldi mű átvétele lesz, hanem eredeti, nekünk, magyaroknak íródott anyag, amelynek Avar János a szerzője. A borítón Clinton fotója látható, a könyv címe pedig Hillary - Madam President volt. Két nappal az elnökválasztás után a kiadó (és nyomában minden netes könyváruház) logikus módon Hillary - Az elvesztett elnökség címre módosította a kötet címét. A könyv megjelenési dátuma nem változott - november 21. -, ahogy a borítókép is ugyanaz maradt.

A hivatalos külügyminiszteri portré

A 444 "rendkívül szemfüles" újságírója is észrevette ugyanezt, ám ő már így tálalta a kis színest: "Donald Trump választási győzelmének magyar áldozata is van, mégpedig nem más, mint Avar János (...), aki olyannyira biztos volt a demokrata sikerben, hogy egy egész könyvet írt Hillary Clintonról Madam President címmel. (...) Aztán beütött a ménkű, megválasztották Trumpot, szegény Avar Jánosnak viszont nyilván nem volt már ideje újabb könyvet írni Trump győzelméről, úgyhogy maradt a Clintonról szóló munka, aminek csak a címe változott: már nem Madam President, hanem Hillary, az elvesztett elnökség."

Semmiképpen sem szeretném, ha ez a poszt politikai vagy nyelvészkedő személyeskedésről szólna (1), így a cikket egyetlen szemszögből értékelném: vajon valóban igaz-e, hogy a kötet (vissza nem vont) megjelenése semmi más, mint egy blamázs? És hogy "szegény Avar Jánosnak" vagy bárkinek most, hogy győzött, inkább Donald Trumpról kellene könyvet írnia, nem pedig Hillary Clintonról? Vajon Hillary Clinton élete tényleg ilyen abszolút érdektelen az olvasók számára? (2) Tényleg egyetlen könyvet sem érdemes kiadni arról a nőről, aki először vált hiteles elnökjelöltté az USA-ban - csak mert végül nem ő nyert? (3)

Az ifjú first lady

Hillary Clinton azon kevés nő közé tartozik, aki egész életét a politikai és a közéletben töltötte. Számos elsőség fűződik a nevéhez onnantól, hogy első diáklányként mondott búcsúbeszédet a Wellesley Főiskolán és ő lett annak az arkansasi ügyvédi irodának az első női üzlettársa, ahol dolgozott, azon át, hogy ő lett az első first lady, aki Vogue-címlapra került, aki Grammy-díjat kapott, és aki először indult a szenátori posztért, odáig, hogy azt el is nyerte, s első first ladyként önálló és sikeres politikai karrierbe kezdett. Ehhez járult, hogy ő az első nő, aki elnyerte egy "igazi" párt elnökjelölti posztját.

Sőt, számomra az is fontos (és szeretném, ha nem "savanyú a szőlőként" olvasná ezt bárki), hogy az idei elnökválasztáson a szavazatszámok tekintetében Hillary Clinton győzött, hiszen több ember szavazott rá, mint bármelyik másik jelöltre. Őt 48, míg Donald Trumpot 47 százalékos arányban támogatták az emberek, s ez azt jelenti, hogy Hillary Clinton majdnem hárommillió népi szavazattal többet kapott. Ez természetesen nem igazi győzelem, hiszen az elektorok számítanak valójában. Úgy gondolom azonban, hogy jelentősége van annak, hogy az amerikai történelemben eddig mindössze négyszer fordult elő ilyen, pedig éppen elég sok vesztese volt már az elnökválasztási harcoknak. (4) Vagyis Hillary Clinton az elnökválasztás azon kevés vesztesei közé tartozik, akit több ember támogatott, mint bármelyik másik jelöltet, beleértve a győztest.

Az egészségügyi reform benyújtója

És hogy miért bizonygatom ezt és miért zavar, hogy a 444 cikke csak annyit látott a Hillary című (maradjunk ennyiben) könyv megjelentetésében, hogy mókás volt látni, amint a szerző (sokakkal együtt) valószínűbbnek gondolta Clinton győzelmét, mint a vereségét?

Nos, mert éppen most múlt el egy történelmi pillanat: az Amerikai Egyesült Államoknak volt egy női elnökjelöltje!

És nem önjelölt, nem kis, esélytelen párt állította jelölt, hanem egy valódi, nagy párt hallatlanul felkészült, a politika és a közélet boszorkánykonyháját többszörösen megjárt, az embereket minden propagandaprobléma (e-mailek stb.) ellenére folyamatosan magabiztosan és jól kezelő, meggyőző teljesítményt nyújtó női elnökjelöltje.

Egy nő - akiből valóban elnök lehetett volna.

2016. november 9. - A beszéd végén

Igaz, másként hangzana: egy nő, akiből elnök lett... Ám úgy vélem, hogy nem puszta szónoki fogás, ami Clinton utolsó elnökjelölti beszédében, a veresége utáni napon elhangzott, mégpedig akkor, amikor a fiatalokhoz szólt (akik egyébként a különböző szavazat-kiértékelések alapján mintegy 55-60%-ban támogatták őt):

"Egész felnőtt életemet azzal töltöttem, hogy harcoltam azért, amiben hiszek. Voltak győzelmeim és voltak vereségeim is, utóbbiak néha fájdalmasak. Sokan még előtte vagytok a felnőtt életeteknek: nektek is lesznek sikereitek és kudarcaitok. De soha ne veszítsétek el a hiteteket abban, hogy a jóért megéri harcolni."

"A nők jogai azonosak az emberi jogokkal" - 1995, Kína

Hillary Clinton életében valóban váltakoznak a sikerek és a kudarcok: de igen kicsinyes lenne az a nézőpont, amelyből csak az számítana, hogy Clinton most éppen kudarcot vallott valamiben. Mindez nem teheti meg nem történtté a történelmi teljesítményt, amelyet ez a nő elért. Most, éppen mestersége címere, hogy vesztes elnökjelölt. De úgy gondolom, történelmi távlatból Hillary Clinton mindenképpen meghatározó személyisége a 20-21. század fordulójának. Hibáival és kudarcaival együtt is például szolgálhat az élete nagyon sokak számára. Eddig is eljuthat egy nő, sőt, akár még tovább is!

A szenátor 2001. szeptember 11. után

Két cikkről beszéltem: a másodikat a Hír24-en olvastam. Clinton fentebb emlegetett beszédéről szólt, a szerző pedig ezzel fejezte be annak bemutatását, hogyan jelent meg Clinton a nyilvánosság előtt veresége után: "Egyszer sem sírta el magát."

Ez a mondat legalább annyira megdöbbentett, mint a másik hír feltételezése, hogy Clintonról így, hogy vesztett, már nem is érdemes könyvet kiadni. A Hír 24 szerzőjénél szempont volt, hogy a vesztes jelölt sír-e a beszédében! El tudnánk képzelni, hogy fordított esetben valaki ezzel zárja a Donald Trumpról szóló beszámolóját? Vagy épp, egy valódi vesztest felidézve, épeszűnek tartanánk az újságírót, aki így ír: "Mitt Romney beszédében megígérte, imádkozik azért, hogy Obama jó irányba vezesse az országot. Érdekes módon még eközben sem sírta el magát"... Miért feltételezzük egy emberről, akiből amerikai elnök lehetett volna, hogy nyilvánosan, a támogatói előtt tartott nagyszabású beszédében elsírja magát? Csak nem azért, mert nő?

Hillary Rodham Clinton

És ezzel zárnám a posztomat: a csodálkozással, hogy miközben egy történelmi pillanat tanúi vagyunk, semmi más nem érdekel bennünket, csak a lóverseny. Igen, azon a befutó Donald Trump. Belőle lesz az USA 45. hímnemű elnöke (továbbá a 44. fehér bőrű). De az, hogy most először egy nő elképesztően, hihetetlenül és lenyűgözően közel került ahhoz, hogy a világ talán legerősebb államának a vezetője legyen - nos, jó lenne, ha ez is feltűnne néhányunknak.

Nem tudom, mikor következhet be ismét ilyesmi. Hillary Clintont rengetegszer vádolták azzal, hogy "őskövület", vagyis már három évtizede országos politikus. De vajon lehetséges-e ilyen múlt nélkül, kívülről érkezve elérnie egy nőnek legalább annyit, amennyit ő elért? Vajon mikor lehet ismét nőnemű elnökjelöltje a Demokrata (vagy épp a Republikánus) Pártnak? Félek tőle, hogy nagyon sokára. (5)

Vajon mit hoz a jövő?

Ha egyesek ma, 2016-ban is Hillary Clinton hibái között képesek felsorolni, hogy Bill Clintonnal kötött házasságuk után egy ideig nem vette fel a férje nevét, akkor még nagyon-nagyon sok idő múlik el addig, mire egy politikusnőt ugyanolyan mércével mérnek majd, mint egy politikust - és egy elnökjelöltnőt, mint egy elnökjelöltet. Győzzön vagy veszítsen azután.

Már csak azért is érdemes lesz elolvasni a Hillary című könyvet, hogy még érdekesebb képet kaphassunk különleges kortársunkról: egy nőről, akit Hillary Clintonnak hívnak.

(1) Nyelvészkedő üzemmódban csak annyit, hogy a könyv címe mindig is Hillary volt, csak az alcím változott, továbbá nem mindegy, hogy a teljes címalak H., az elvesztett elnökség vagy H. - Az elvesztett elnökség-e: a cikkíró címváltozata szerint ugyanis Hillary egy elnökség...
(2) A könyv ugyanis nyilvánvalóan nem az elnökségéről szólt volna,  még csak nem is csak a kampányáról, bár az ezt leíró részből jelentek meg már részletek az interneten, hanem Clinton egész életéről...
(3) Hozzáteszem, hogy Trumpról meg a Trivium adott ki egy könyvet, egy másikat pedig 18-ára ígér, amelyben Trump arról ír, hogyan gondolkodjunk győztesként. Úgy vélem, e könyvre is igaz, hogy fordított esetben is érdekes lett volna.
(4) Háromszor a 19. században (1824 - John Quincy Adams, 1876 - Rutherford Hayes, 1888 - Benjamin Harrison, és ki emlékszik már rájuk és az akkori pártrendszerre?! Bár akárki könnyen és gyorsan utánanézhet Hahner Péter Az USA elnökei című pompás könyvében vagy annak korábbi kiadásaiban.) Továbbá egyszer 2000-ben, amikor nemcsak ennyiről volt szó Al Gore és George W. Bush esetében, de ott volt a floridai szavazatok újraszámolásának a kérdése is...
(5) Számomra a legfelfoghatatlanabb, hogy az amerikai mérések szerint az amerikai fehér nők több mint ötven százaléka Trumpot támogatta. (A fekete nők több mint kilencven, a latino nők mintegy hatvan százaléka viszont Clintont.) Olyan cikket is olvastam a neten, amelynek az volt a címe: "Hillary Clinton nem az én feminista hősnőm!" Megengedve, hogy Hillary Clinton számos hibát elkövetett a pályafutása alatt, mégis úgy érzem, hogy a békésnek és szabadnak tűnő világ igencsak elkényelmesíti az embereket, ha egy (demokrata) feminista megengedi magának, hogy ne a nőnemű elnökjelöltet támogassa, az elsőt az elmúlt több mint kétszáz évben (és demokratát) - ehelyett inkább vár egy másikra, egy megfelelőbbre, esetleg újabb kétszáz évet...

A mai bejegyzés két nyomozó négy nyomozásáról szól. Jules Maigret, a francia rendőrfelügyelő, Georges Simenon nemrég ismét filmen is megjelent hőse Párizsban kutat az igazság után, Sherlock Holmes pedig - két folytatásregényben, egy amerikai írónő és egy brit író megelevenítésében - Londonban, Párizsban és az angol vidéken kockáztatja az életét az ártatlanokért.

Bonnie MacBird: Vérében a művészet
Harlequin, 2016
Egyszerűen pazar. Ennyit szeretnék alapvetően elmondani erről a szerény megjelenésű könyvről, amelyet találó, az amerikai eredetivel megegyező borítóján kívül semmiféle reklám, hírverés és cikk nem köt a magyar Holmes-rajongók lelkére. Egyszerűen csak megjelent, mint ahogy a Harlequin, addig leginkább az érzelmes női szerelmes regények és regényfüzetek kiadója egyszerűen csak feltámasztotta Faye Kellermant és az amerikai krimit is az érdeklődő magyar olvasók számára. (Kicsit olyasmi ez, mint amikor a Bastei, Hedwig Courths-Mahler szerelmes történeteinek kiadója megismertette hazánkat Andrea Camilleri pompás szicíliai detektívregényeivel és Montalbano felügyelővel.)
Bonnie MacBird, a kétszeres Emmy-díjas forgatókönyvíró, színész, producer és regényszerző egyébként nem  "Sherlock Holmes-kalandregényt" írt, ahogy a magyar borító hirdeti, csak egyszerűen egy Holmes-nyomozást (olyan jó lenne az adventure szót nem mindig kalandnak fordítani...), mégpedig kifejezetten korhűt, hiteleset, izgalmasat és csavarosat. 1888-ban vagyunk, vagyis Holmes igen fiatal: krisztusi korban van, s épp pályája kezdetén áll. Még nem tudni azonban, hogy a szenvedélybetegség vagy a nyomozói érdeklődés fog győzni az életében: épp kezd veszélyes kokainmámorba esni, amikor különös megbízás, egy titkosírásos levél érkezik hozzá Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a francia énekesnő kéri a segítségét: Holmesnak meg kell találnia eltűnt kisfiát, aki egy angol főnemes törvénytelen gyermeke. Közben azonban a zseniális detektív egy műkincslopási ügyben is nyomozásra kényszerül, s munkáját a legkevésbé sem segíti, hogy a Mademoiselle szeretője, egy párizsi detektív folyamatosan ármánykodik ellen, valaki pedig, ki tudja mivel, még zsarolja is. Egy esendő, fiatal Holmes jelenik meg a regény lapjain, hogy azután sok-sok fordulat után igazi, romantikus alakként magasztosuljon fel az olvasók előtt: igen bonyolult, logikus és meglepő rejtélyt sikerült ugyanis kitalálni neki, amelynek valóban csak az élete kockáztatásával tudja megfejteni a titkát.
A hitelesen sötét viktoriánus bűnügy drámaiságát a néhol kikacsintóan ironikus, de mindvégig klasszikus mintákat követő elbeszélésmód oldja fel: biztos vagyok benne, hogy többször is szívesen újraolvasom majd a kötetet. S csendben remélem, talán jelenik még meg másik ilyen jó (Holmes-)könyv a kiadónál.

Guy Adams: Isten lehelete
Szukits, 2016
Őszintén örültem, amikor a Szukits - a jól fordított, szép köntösű eredeti Sherlock Holmes-történetek kiadója - bejelentette, hogy új sorozatot indít, csupa-csupa Sherlock Holmes-folytatással. Kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy ezeket a könyveket (amelyekből hét van, és az angol Titan Books kiadónál jelentek meg 2011-től) nemcsak Holmes köti össze, hanem az is, hogy kivétel nélkül részben fantáziavilágban játszódnak, vagyis a viktoriánus krimit keverik a steampunkkal. Az pedig már igazi, nagy csalódás volt, hogy a fél év csúszással végre kiadott első könyv, James Lovegrove Lidércnyomása még ehhez a kitűzött célhoz sem igen tudott felnőni: steampunk volt ugyan, de annak nem túl eredeti, Sir Arthur Conan Doyle hősét, s könyveinek elbeszélésmódját, stílusát, logikáját és ötletességét viszont szinte egyáltalán nem tudta megidézni.
Emiatt azután sok-sok előítélettel telve vettem a kezembe Guy Adams vállalkozását, az Isten leheletét, amely 1899 végén, épp a századfordulón játszódik, s benne valamiféle természetfeletti légörvény kezd áldozatokat szedni a téli London utcáin, hogy azután Holmes és Watson a titokzatos jelenség után eredhessenek. Nos, körülbelül négy fejezet után rájöttem, hogy teljesen felesleges volt aggódnom, ez a könyv ugyanis igazán jól sikerült. Kellemes, Holmes legendájához méltó olvasmány lett belőle, amely ráadásul a cseles intertextusokat sem nélkülözi. Negatív főhősének alakjához  a korszak egyik legrejtélyesebb, valóban élt médiaszemélyiségét vette alapul az író, Holmes vetélytársai és segítői között pedig feltűnik William Hope Hodgson abszolút eredeti és ma is érdekes szellemvadász hőse, Thomas Carnacki (akinek a kalandjai 1910 és 1912 között jelentek meg Angliában, úgyhogy itt még egész fiatal...), Algernon Blackwood műveinek egyik fő karaktere, dr. John Silence, a lélek orvosa (akiről 1908-tól lehetett olvasni angolul), továbbá az általam olyannyira kedvelt M. R. James egyik fikciós alakja, Julian Karswell, akit az elképesztő és fantasztikus történetek magyar kedvelői is jól ismerhetnek az író nemrég, a Delta Visionnél megjelent pompás novellaválogatásának, a Szellemjárás Angliábannak A rúnák idézése című novellájából (bár én másképp képzeltem el a későbbi sorsát...).
Egy szó mint száz, nemcsak nagyon élveztem a regény cselekményét, de különösen nagy kedvemet leltem ebben a sok-sok játékban és trükkben, amely leginkább a Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai című pompás gyűjteményhez hasonlított a sok-sok megidézéssel és szereplőkombinációval.

Georges Simenon: Maigret és az egyes számú zsilip 
Agave, 2016
Simenon több zsilipes, uszályos, kikötői kocsmás történetet írt hősének, a megértésre törekvő, bölcsen átlagemberes felügyelőnek. Ilyen például a nagyon drámai Maigret és a Dél Keresztje, a sötéten fájdalmas Fej nélküli holttest, vagy a bosszantóan könnyed Maigret és a hajléktalan. Az Agevénál frissen megjelent, magyarul most először olvasható Maigret és az egyes számú zsilip azonban különbözik egy kissé mindegyiktől: ahogy Simenonnál soha nincs két egyforma sors és két egyforma alak a detektívtörténetekben.
Az ízig-vérig párizsi történet a Szajna partján indul. Innen halásszák ki a véletlenül vízbe esett, részeges Gassint, az egykori tengerészt és Ducrau-t, a gazdag kereskedőt, hajók, raktárak nagy hatalmú tulajdonosát, akit megkéseltek és a vízbe löktek, mégis állítja, nem tudja, ki volt a támadója. Gassin ráadásul mindenkinek azt meséli, hogy valaki belekapaszkodott a testébe és megpróbálta őt lehúzni a mélybe. Maigret-nek nemcsak arra kell választ találnia, vajon Ducrau tett-e ilyesmit, de meg kell találnia a késelőt, rá kell jönnie, miről hallgat az öreg tengerész és a gátlástalan és lehengerlő modorú, mégis kissé szánalmas kereskedő. Továbbá meg kell fejtenie egy gyilkosság és egy öngyilkosság rejtélyét is.
A szokatlanul sok szálon futó történet erőssége véleményem szerint Ducrau alakja: az ő és Maigret szóbeli pengeváltásai teszik igazán izgalmassá a szomorkásan szókimondó, rövid regényt. Közben pedig megelevenedik az 1930-as évek Párizsa, hiszen a könyv először 1933-ban jelent meg. Ezzel a kötettel, az Agave Könyvek idei harmadik Simenonjával immár 71-re nőtt a kötetben kiadott magyar nyelvű Maigret-regények száma: mindössze már csak négy regénynek kell megjelennie, hogy a hazai Maigret-korpusz teljessé váljon. Alig várom ezt a pillanatot - bízom benne, hogy talán jövőre el is következik.

Georges Simenon: Maigret csapdát állít
Agave, 2016
Szerintem sok magyarországi Maigret-rajongó még azt is alig vette tudomásul, hogy kedvenc krimihősének bőrébe ezúttal a sokak által csak Mr. Beanként ismert Rowan Atkinson fog belebújni, s az RTL Klub már be is mutatta a Maigret csapdát állít című angol tévéfilmet. Akinek tetszett az igényesen világteremtő, nagyrészt Magyarországon forgatott, ám Atkinson személyében mindenképpen meglepő címszereplőt választó krimi, az örülhet, hiszen egy sorozat pilotját látta, s közeleg a következő film angol bemutatója. (Ez a magyarul Maigret és a Kicsi Albert címen megjelent regényt fogja alapul venni.) Én azonban igazán azért örültem mindennek, mert így sor kerülhetett arra, hogy újra napvilágot lásson a filmnek alapul szolgáló mű, a kedvenc Simenon-regényem, a Maigret csapdát állít.
Az ilyen csodásan megírt Maigret-kben úgy zuhog az eső, hogy szinte a saját ablakunkon érezzük végiggördülni a kövér vízcseppeket. Úgy terjeng a köd, hogy még a lakásunkba is beszivárog. Olyan káprázatosan süt a nap, hogy szinte a valóságban láthatjuk a finom izzadságfoltot az egyik szereplő könnyű nyári ruháján. Ha egy ház ragyogó tiszta benne, szinte vágyunk ott lakni. Ha valaki sötét kis utcába fordul be a könyv lapjain, vele együtt szorongunk, ki perdülhet elénk egy homályos sarokból. S ennek az univerzumnak a közepén ott van a biztos pont, Maigret. A nagyon emberi és bölcs főfelügyelő, aki a Maigret csapdát állítban egy hamisítatlan párizsi sorozatgyilkos nyomába ered, aki már öt nőt gyilkolt meg, s ismét lecsapni készül. Hiba volna azonban azt várni a könyvtől, hogy thrillerbe illő üldözések vagy skandinávkrimis idegjátszmák tarkítják majd. A felügyelő valóban megkísérli benne csapdába csalni a gyilkost, ám eközben mindennél jobban szeretné megismerni. Maigret ezúttal is mélyen humánus, finoman logikus figura, aki abban bízik, ha megérti, hogyan és miért történt valami, meg tudja fejteni a titkát is.
A tökéletesen ábrázolt főszereplők - a fiatal, szerelmes rendőrnő, a félresikerült entellektüell belsőépítész, a rajongó mama és a kevés szavú feleség - annyira élnek, hogy bár a regény megírása óta több mint hatvan év telt el, s a világ sokat változott, szinte ismerősnek tetszhetnek az olvasó szemében. A könyvet elolvasva a bűnügyi történet mellett kapunk egy nagyon költői kisregényt is tele mély emberismerettel, szánalmas, sötét emberi sorsokkal és sok gondolkodni valóval – akár önmagunkról. Vagyis a Maigret csapdát állít is igazi Simenon - s olyan jó, hogy amikor elolvastam, egyszerűen kedvet kaptam a társaihoz. Azóta muszáj újabb és újabb Maigret-könyveket olvasnom, melyek közül ezúton is mindenkinek ajánlom a tíz további aktuális kedvencemet: Maigret és a csapodár közjegyző, Maigret és a bolond öregasszony, Maigret habozik, Maigret és a szombati kliens, Maigret vallomása, Maigret és a makrancos tanúk, Maigret aggályai, Maigret és az idős hölgy, A Majestic pincéi, Maigret és a flamand lány.

Linkek
Olvasmányposzt 1. - Történelem más szemszögből
Olvasmányposzt 2. - Három detektívtörténet
Olvasmányposzt 3. - Szlovák írónők
Olvasmányposzt 4. - Három jó regény
Olvasmányposzt 5. - Művészet, történelem és tudomány karonfogva
Olvasmányposzt 6. - Semmi sem az, aminek látszik
Olvasmányposzt 7. - Kicsi képes könyvek