Szeretek könyveket kerülgetni.
Vidéki könyvesboltban lehet is: egyes könyvek hajlamosak éveket is eltölteni egy-egy félreeső alsó polcon - meg lehet őket látogatni havonta, töprengeni fölöttük, barátkozni velük... Így jártam Moorcock Harcikutya című könyvével is. Egy Hercules-regény (emlékszik még valaki ennek a tévésorozatnak a megkönyvesítésére?...) és két magyar magánkiadású sci-fi között lapult a bordógerincű kisregény, és csak várt.
Először véletlenül vettem észre, felfigyelve a(z akkori elképzelésem szerint ostoba) címre: semmi nem jutott róla eszembe, csak a pitbullok. Aztán ki is húztam a könyvet a többi közül és alkalmam volt elgyönyörködni Sánta Kira káprázatos borítójában. Azután teltek a hetek és a hónapok, s valahányszor vettem valamit, mindig eltöprengtem azon, nem kellene-e ezt a kedvező árú, elfelejtett regényt is a kosaramba tenni.
Míg azután elérkezett egy káoszos, esős, förtelmesen rossz nap, egy förtelmesen boldogtalan hónap közepén, én pedig elhatároztam, hogy elköltök 1990 Ft-ot, hogy legyen valami öröm is az életemben. Célirányosan felkerestem a polcot és megvettem a Harcikutyát - jóval kisebb összegért, mivel kedvezményt adtak a megsárgult lapéleire...
És azóta is imádom.

Shoppingolási szokásaim bemutatása után a könyvről csak annyit, hogy az 1600-as évek Európájában játszódik (harmincéves háború, vallásharcok), de persze valójában egy olyan különös világ leírása, amelyben át lehet kelni ember nem járta, zárványként létező mesevilágokba és ördögföldekre, ahol a Sátánnak kastélya van és filozofál, ahol egy fanatikus papról kiderülhet, a másvilág ügynöke, s ahol a gyilkos is megnemesedhet - de úgy, hogy közben mégis cinikus kívülálló marad. Az alig kétszáz oldalas kötet abszurd kalandregény, metafizikai és etikai példázat, meglepő és szórakoztató szövegfolyam, álemlékirat, töprengés az élet mikéntjéről - és persze még fantasy is. Főhőse, von Bek kapitány a legkevésbé sem Grál-lovag, mégis, megtestesíti a kereső ember archetípusát Bunyan zarándokától Odüsszeuszon és Dante utazóján át James Joyce főhőseiig. Egyszerűen olyan élvezetes és gondolatébresztő olvasmány, hogy az ember szinte azonnal elkezdené újraolvasni, amint befejezte.

És persze innen már nem volt megállás: jött a groteszk és tündérábrándos stílusbravúr, a Gloriána, a tempósan mítoszteremtő Az örökkévaló bajnok, és folytatásai, a sötétebb és dublettes Obszidiánfőnix, meg a kissé túlbeszélt és túlbonyolított, mégis lenyűgöző Sárkány a kardban. Azután az újabb, felvilágosodás-kori von Bek-történet, a megint kicsit túlírt, de épp ezért végtelenül kígyózó, elképesztő szálakat szövő Város az őszi csillagok alatt, és persze a Corum-sorozat: az első teljes trilógia, a Corum kardjai, amelyet súlyában A Gyűrűk Urához, világának komoly-abszurd bonyolításában viszont inkább Jack Vance műveihez tudnék hasonlítani, s a kiadási torzóban maradt A bika és a dárda, a második Corum-trilógia első darabja. Végül megismerkedtem Melnibonéi Elrickel, a különös, albínó bajnokkal és Az Igazgyöngy Erődjénél átélt kalandjaival is - bár sosem fogom megérteni (a magyar fordítások alapján), miért ő a legközismertebb és leghíresebb hőse Moorcocknak. S persze újra elővettem kalandos sorsú kiskozmoszom, A fekete folyosót is, amely nem fantasy, hanem sci-fi, s alig filozofikus, viszont kalandos, mert egyszer ellopták tőlem...

Szeretem Michael Moorcockot és azonnal elolvasnám, bármi jelenne meg tőle mostanában. Nem akarja valaki kiadni?

Link:
Michael Moorcock magyarul kiadott kötetei 

Megjegyzés: a Harcikutya Delta Visionös kiadásának első negyven lapja telve van szinte olvashatatlan elütésekkel. Senki se rémüljön meg tőle: idővel elmúlik. A címről pedig továbbra sem gondolom, hogy találó volna, hiába szó szerinti fordítás: Leo Kessler A háború kutyái című sorozata óta tudom, hogy az angol kifejezés hadviselt, a háború borzalmait átélt, traumákat átvészelő, sok esetben gyilkológéppé átnevelt katonát jelent, de szerintem a magyar harcikutya kifejezés legfeljebb a gépies ölésre való utalást tartalmazza, a tragikus, az ölésben kiüresedett lelkiállapotra (amilyen von Beké is lehet, talán), nem utal. Ám mivel a fordítás már 1991-ben, még sokkal a DV-féle kiadás előtt e címen jelent meg a Móránál, helyeslem, hogy nem változtatták meg.