Ez a bejegyzés Raoul Renier azon három kötetével foglalkozik, amiről még nem írtam. És mindössze két kérdésre keresi a választ: Miért nem tetszik nekem az, ami majdnem mindenkinek? És miért tetszik nekem az, amit majdnem mindenki utál?

Az első kategóriába a két híres megosztott világ-kötet, A vér városa és A vér öröksége tartozik. Ez a két novellagyűjtemény szintén a mágusok Európájában játszódik, mint a Sötét Mersant-történetek, bár nem egy közülük jóval későbbi időpontban, inkább az újkorban, mint a késő középkorban. A helyszín többnyire a kitalált francia város, Saint Sangué, avagy a vér városa. Miközben lelkes örömmel falom a M.A.G.U.S.-antológiákat, és mindenféle novelláskötetet nagyon szeretek, e két gyűjteménnyel épp az a bajom, hogy gyűjtemény. Bármilyen remek (fantasy)szerzők is Raoul Renier barátai (Tokaji Zsolt, Szántai Zsolt, Juhász Viktor, Csigás Gábor és mások), a köteteken nagyon érződik, hogy  a tizenhat elbeszélésből csak három köthető a világ megalkotójának kezéhez. A legtöbb novellában a horror és a naturalizmus sokszor erősebb a sötét költőiségnél, a fordulatok kiszámíthatóbbak, mint a Mersant-történetekben, a leírások hosszadalmasabbak, a visszatekintések a történetfolyamtól elütőbbek, mint az Renier-nél szokásos. Így aztán én nem különösebben szerettem meg ezt a világot, míg tudom, mások még mindig várják a mintegy tíz éve beígért harmadik kötetet...

Ezzel szemben az Éjfél kapitány című regényt általában utálni illik. Egyrészt azért, mert miféle író az olyan, aki így fölvezet egy nagyívű történelmi témát, aztán tizenegy kemény éven át hagyja várakozni lelkes olvasóit a folytatásra, s jelenleg sincs semmi jele annak, hogy készítené a második rész... Másrészt azért, mert mégis miféle történelmi hős az az Éjfél kapitány, aki először a blogján kezdett el kommunikálni az emberekkel, s e blognak az először ott közölt (majd később kötetbe szerkesztett) történetrészletek csak egy vetületét jelentették. Harmadrészt meg ki látott már ilyen csúfborítós, szedési hibákkal tele könyvet...

Nos, az utóbbi kérdésre megvan a válasz ("én"), és a védelmező érv is: ha egy olyan könyvet sem olvasnék, amelyben szedési hibák találhatók, vagy nem tökéletesen eltalált borító rejti, negyedére csökkenne a tavalyi olvasmánylistám. Ami a blogot és a hőst illeti, késői ébredésemnek köszönhetően én ettől az egésztől távol ismerkedtem meg Éjfél kapitánnyal, egyszerűen egy kellemes fogású, kisebbfajta könyvben. Így aztán se nem lelkesített, se nem zavart a szövegek eredeti keletkezésének kalandos története. Ami pedig a regényt illeti...

Végtelenül lelkesítő volt számomra egy majdnem szabályos történelmi regényt olvasni Raoul Renier tollából és stílusában. Ha van is a történetben néhány pontatlanság (amelyeket ez a lelkes bizantinológus blog talán kissé túlzásokba esve ki is gyűjtött), elképesztően hangulatos, pontos, hihető, elvarázsoló és inspiráló Bizánc 10. századi múltjának a könyvbeli megidézése. Az intrikus-kiválasztott császárnő, az őrök közt nevelődő trónörökös, a rettenthetetlen hadvezér és a különös-misztikus jóbarát története titokzatosan és izgalmasan fonódik össze, a leírások színesek és különlegesek, s miközben egyre inkább biztosak leszünk benne, hogy a mágikus hatalmú Éjfél kapitány létezik, s elkezdhetjük találgatni, sikerrel járnak-e a palotabeli intrikák, és ha igen, melyik csoport fog majd győzedelmeskedni, lassanként az is egyértelművé válik, ki is az a történelmi személy, akiben valójában a kapitányt tisztelhetjük...

Igaz, hogy a történet csonka: legalább még egy ekkora könyv kellene ahhoz, hogy szépen lezáruljon, de inkább kettő. Ám ez a reményteli felvezetés is jobban lelkesít, mint két teljes Saint Sangué-antológia. Természetesen bízom benne, hogy egyszer Éjfél kapitány még visszatér... Ám ha a regény csak félbemaradt kísérletként őrződik meg, akkor is megéri elolvasni. Furcsa, izgalmas, nagyon különleges - Renier.

Linkek:
Fantasy felfedezéseim - Raoul Renier Sötét álmok című gyűjteménye
Raoul Renier M.A.G.U.S.-világa
Raoul Renier Sötét Mersant történetei
Raoul Renier munkái