Nem tudom visszafogni a felháborodásom. Szóljon ez a bejegyzés a tizenötödik és tizennegyedik vértanúról - pontosabban arról, hogyan sikerült megemlékezni róluk az Origo hírportálnak.

Október 6-a nemzeti gyásznap. Ilyenkor visszagondolhatunk a tizenhárom Aradon kivégzett honvédtábornokra, személyes hősiességükre és tántoríthatatlanságukra, nemesen megfogalmazott, ma is erkölcsi bátorságot adó utolsó szavaikra. S remélhetőleg azért arra is, miért is fizettek az életükkel. Egy vesztes szabadságharcért harcoltak, amely azonban mégis győzött. A márciusi forradalom, az azt követő lázas törvénykezés, az 1848. áprilisi törvények megteremtettek egy modern, az európai polgárosodás útjára lépő Magyarországot.


A 19. század nemzeti pantheonjába az október 6-án Aradon "lőpor és golyó által" kivégzett négy, és kötél általi halált halt kilenc tábornokot (valójában egy közülük ezredes volt) sorolták be: Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztid grófot, Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, a lovagi címet viselő Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, Láhner Györgyöt, Knézich Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet, Leiningen-Westerburg Károly grófot, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és Vécsey Károly grófot. Szokássá vált az ugyanaznap Pesten golyó által kivégzett gróf Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnökének mártírhalálára is e napon emlékezni. E névsor hosszú ideig öröknek és állandóan tűnt.

A történelemkedvelők csak 1979-ben vehették kézbe Pásztor Emil forráskutatáson alapuló, mégis olvasmányos, népszerű formában megírt művét, A tizenötödik aradi vértanút, amely azonnal két, a történészek által akkor már ismert aradi kivégzett nevével egészítette ki a névsort: a szintén Aradon, de még rögtön a fegyverletétel után, augusztusban kivégzett Ormai Norbertről és a sokak által elfelejtett, pedig különleges karriert befutó Kazinczy Lajosról, aki nem volt más, mint az író, irodalomszervező Kazinczy Ferenc fia, ekkor olvashatott először a nagyközönség. A mártírok listája természetesen sokkal hosszabb: Hermann Róbert szomorú tényeket felsorakoztató, de igen érdekes köteteiben (pl. Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, 1999, I. Ferenc József és a megtorlás, 2009) és az általa szerkesztett Vértanúk könyvében utánanézhetünk mindazoknak a civileknek, katonáknak, egyházi személyeknek, akik vértanúságot szenvedtek 1849-1850-ben...

Az Origo cikkírójának figyelmét idén az elfelejtett aradi vértanúk keltették fel: Szegő Iván Miklós Tizenhatan voltak az aradi vértanúk című érdekes, adatokkal teli írása (főképp Pásztor Emil kötete alapján) szép emléket állított Ormai Norbertnek, Kazinczy Lajosnak (valamint Ludwig Hauknak és a börtönben meghalt Lenkey Jánosnak, bár az ő szerepeltetése kissé önkényes volt a mártírok névsorában). A cikkel nincs is semmi bajom, nagy élvezettel olvastam. Amiért a bejegyzés megszületett, a főoldali ajánló.


Ahogyan azt már korábban megfigyeltem, az Origo főoldalának ajánlóit bizonyosan mások írják, mint a cikkeket - legalább is a hangnem mindig eltérő, a megközelítés mindig más. Legutóbb már majdnem bejegyzést szenteltem dühömnek, amikor egy nagyon érdekes és alapos cikk, amely az ötvenes években, a Rákosi-korszakban a váci börtönben őrzött politikai foglyok megkínzásának állított emléket, a Növényt csinált ellenségeiből az ÁVH címet kapta. Mert igaz ugyan, hogy a cikkben szó volt a rettenetes állócelláról, amelyben még elájulni sem volt hely, így a megtántorodó, egyensúlyát elvesztő áldozat agyi vérellátása zavarossá vált, s a szerencsétlen büntetett "gyakorlatilag vegetatív lénnyé" vált a kínzás hatására. De ezekről a mártírokról laza virtuális hátba veregetés és egy-két hahota közepette, mint "növényekről" beszélni olyan, mintha leköpnénk az emléküket...


Az ismeretlen aradi vértanúkkal azonban rosszabb történt. A kedvcsináló írójának úgy sikerült - bizonyára nem szándékosan - bemocskolni tisztességüket, hogy vélhetőleg meg sem értette, miről szólt a cikk, amihez ajánlót írt. Abban ugyanis szó sincsen arról, ami jelenleg olvasható a főoldalon (lásd fenn, nagyíthatóan): "Csak a pénzért csináltam - ez volt Ormai Norbert érve. Kazinczy unokaöccse is menekült volna a haláltól. Nekik és Ludwig Hauknak is az aradi hősök között lenne a helyük." Azt hagyjuk, hogy Kazinczy Lajos ezredes Kazinczy fia és nem az unokaöccse volt... Arról is feledkezzünk meg, hogy a fenti szövegben az első két és a harmadik mondat között nincs logikai kapcsolat ("csak a pénzért  csináltam" és "menekült volna", de "hős"?). Ám ennél sokkal elkeserítőbb, hogy az Ormairól írtakat első (és sokadik) olvasásra csakis úgy lehet érteni, hogy megvesztegethető volt, Kazinczyról meg mintha azt tudnánk meg, hogy gyáván reszketett az életéért, s ehhez a két becsületsértő állításhoz nem kellett más, csak tizenhat tökéletesen rosszul megválasztott szó. Így ünnepelte az Origo október 6-ot...

Már megszoktam, hogy a címek marketingjelentőségűek. Azt akarják, hogy rájuk kattintsunk. Igaz, nem érzem valami nagy ötletnek, hogy a színészek és híres emberek álbotrányba keveredését ma már átlag kétnaponta közlik, hisz elég gyorsan át lehet látni a Johnny Depp lelőtte a feleségét (vagyis legújabb filmjében fegyverrel hadonászó férjet alakított) és a II. Erzsébet leleplezve (vagyis tegnap ünnepélyesen felavatták a II. Erzsébet nevű cirkálót) címformák bulvárjátékán. (Sőt, talán ezek hatására is a befogadói közönyben már oda jutunk, hogy amikor tényleges halálhírről van szó, némelyek hitetlenkednek és poénkodnak első olvasáskor.) De ha a reklámszakma ezt tanítja és a versenyhelyzet ezt diktálja, egy bizonyos határig érthető a dolog.

Mégis, amikor nemzeti nagyjainkról, áldozathozatalról, becsületről van szó, nagyobb felelősségtudattal kellene harcolni a kattintásokért. Leiningen-Westerburg utolsó szavai a bitófa alatt ezek voltak: "A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját." Az aradi és más vértanúk már győztek: esendő, halandó emberekből jelképekké, számunkra a hazafiság szimbólumává váltak. Most már rajtunk a sor: ideje feleszmélni, s ha anakronisztikus lenne is visszatérni az elmúlt század(ok) ködös vagy hamis pátoszához, legalább maradjunk csöndben. Néha. Emlékezve.

Megjegyzés: az Origo a kezdőlapom, s többnyire elégedett vagyok vele. Mégis, úgy gondolom, erről a jelenségről írnom kellett. A festmények közül a második Thorma János képe az aradi kivégzésről, az utolsó pedig Barabás Miklós 1849-es portréja Kovács-Schmidt Emmáról, a kivégzett Nagy-Sándor József menyasszonyáról.

Cikkem éjjel 1 órakor írtam.
2012. 10. 06. 9 órakor a főoldal főcíme Tizenhat aradi vértanú voltra változott. A többi zöldség és ostobaság azonban még mindig változatlan volt.
Este 7 órakor szomorúan láttam, hogy a cikkfőcím végig azonos maradt a nap folyamán. Közben természetesen már lecsúszott a főajánlóból a főoldal közepére, így a helyhiány miatt az utolsó mondat a háromból, a hősiességről, eltűnt. Maradt tehát a "csak a pénzért" és a "menekült volna". Meg az unokaöccs... Ez - szégyen.
Csak október 7-én cserélték le jelentéktelen egyéb szövegre az irritáló ajánlót ("A szabadságharc tisztjeinek egyikét már október 6. előtt, kettőt pedig a tizenhármak kivégzése után ítéltek halálra az osztrákok." - Nem akarom már leírni, hogy ez is hülyeség, tekintve, hogy az Aradon szó nélkül tűt emel ki a szénakazalból, hisz még 1850-ben is voltak tisztkivégzések, a lényeg az aradi történés lenne). Különben is, most már minek a változtatás? Az egész ünnep alatt a bejegyzésben elemzett ostobaság volt kinn...