2020. november 12-ét, ezt a csütörtöki napot remélhetőleg egyszer majd a magyar művészet nevezetes dátumai között tartják számon. Ekkor indult el ugyanis a SzínházTV.
Ez a poszt nemcsak arról szól, mennyire lenyűgözött a közvetítés. Mert tény, hogy elképesztően eredeti, bravúros és mindenben - a színészi szövegmondás, teherbírás, játékbonyolultság, a hangulatok, a humor, a groteszk és a tragikum megidézése terén is - végletes volt az előadás. És bátor, mert látszólag semmit sem tett hozzá a műhöz: hiszen Popriscsin története éppen attól örökérvényű, hogy "pétervári elbeszélés", mindenféle erőszakos modernizálás csak csökkenti a jelképességét. Miközben persze tökéletesen mai és kísérletező volt az előadás, ahol minden összetéveszthetetlen és eredeti az evőeszközökből facsart spanyol koronától a háromnegyed-asztalkán át, amelyet bármely zavarba ejtően ferde falhoz oda lehet állítani, a függönykarikákig, amelyeknek még a jobbról balra gördülése is szigorúan szabályozott részlete a káosznak, vagy a vándorló cipőkig, Popriscsin csinovnyikosan égnek álló hajszálaiig, s az egész befejezetlen, örökké nyitott, mégis klausztrofóbiásan szűk mindenségig, amely a díszlet, s amely a darab végén szó szerint a feje tetejére áll. S mindennek a közepén Keresztes Tamás mondta a szöveget, bámulatosan, varázslatosan, úgy, hogy egyetlen pillanatra sem engedte el a figyelmemet. Minden furcsa tekintete, bandzsítása, néma hadarása, topogása, hadonászása precízen megtervezett és végrehajtott hadművelet volt, amely mégis spontán, "őrült" reakciónak tűnt. Hol Krisztus volt, hol koldus, hol Mefisztó, hol állat: s egyszerre játszotta el a bábút és a bábjátékost.
Az Egy őrült naplója lenyűgöző színészi teljesítmény, csodálatos színházi játék, s lehetetlenség tőle szabadulni: gondolkodni kell felőle és utána. Boldog vagyok, hogy láthattam, nézése közben felváltva teltem meg szánalommal és kipukkadó nevetéssel, a befejezésén pedig természetesen sírtam. És megint nevettem: hiszen "tudtátok, hogy az algíri bejnek egy óriási bibircsók van az orra alatt?" Az előadás 2016 óta, amikor bemutatták a Thealter Fesztiválon, s ott elnyerte a Kritikusok díját, már majdnem 180-szor volt látható. Keresztes Tamás 2017-ben megkapta alakításáért a Színikritikusok díját és a Mastercard Év Színházművésze díjat, a MOST Fesztiválon pedig a Legjobb monodráma előadás mellett a Legjobb alakítás különdíját is neki ítélték, kiemelve, hogy a darabnak nemcsak főszereplője, de díszlettervezője és zeneszerzője, zenei alkotója is.
A bejegyzés azonban arról is szól, mekkora öröm, hogy létezik olyasmi, mint a SzínházTV. Ahogyan a honlapjukon is írják, a közvetítés professzionális, ULTRA HD (4K). Számos kamera dolgozik: úgy gondolom, aki látta személyesen, élőben a darabot, annak is okozhatott így, újranézve meglepetést sok részlet, közeli és félközeli, az, amit csak egy kamera láthat ennyire élesen és pontosan. Láthatóan nagyon alapos terv alapján váltottak az egyes kamerák és beállítások: minden fontos dolgot (olykor csak díszletelemet, felgyúló fényt, egy-egy gesztust, tekintetet, máskor változatos mozgást vagy teljes színpadképet) a megfelelő pillanatban láthatott, vehetett észre a néző. A hang kiváló volt: ami ennél a darabnál alapkövetelmény. Igazán őrült, sőt, néhol őrjítő ugyanis attól lesz ez az előadás, hogy a zenéje (hangkáosza) élőben jön létre egy loop segítségével. Keresztes motyogása, hümmögése, evőeszköz- és zacskócsörgetése, rikoltása és dudorászása időről időre teljesen más hangulatú, sokszólamú zenét, zajt, akusztikus rémálmot hoz létre, az általa észrevétlenül és elképesztő ritmusban kezelt felvevő-visszajátszó eszköz segítségével tökéletesen élőben. Meglehetősen zavarba ejtő volt, de lenyűgöző is, ahogyan az egész, sötét hálószobám megtelt Popriscsin hangőrületével... Tulajdonképpen a lakásom vált színházzá.
Miután bankkártyás fizetéssel megvettem a jegyemet, nem sokkal az előadás kezdete előtt megjelent egy lejátszó az oldalon, amelyre kattintva kicsivel hét előtt elindult a közvetítés. Maga az előadás azonban pontosan 19.00 óra után kezdődött: nem lehetett lekésni. Az oldalon egyébként az olvasható, hogy a kezdet után 20 percig még be lehet lépni az élő adás közvetítésbe. Ha pedig valakinek ez nem sikerül, de vett jegyet, akkor a következő 24 órában felvételről tudja megtekinteni az előadást. Ez ajánlott azoknak is, akik épp az adott csütörtök este nem érnek rá, vagy más időzónából, pl. külföldről néznék az adást, és a magyar 19.00 óra nekik nem alkalmas idő egy színházi estére. De a felvételről nézés is egyszeri élmény: ha valaki elkezdte, megállítható, de nem tekerhető és nem újrázható. Így megmarad az élő, egyszeri színházi előadás varázslata. Én egyébként valóban élőben sosem láthattam volna ezt az előadást, főképp, mert nem vagyok budapesti, így számomra külön ajándék volt a megtekintése.
Persze azt sem szabad eltitkolni, hogy semmi sem tökéletes. Ez alatt az első stream alatt az én gépem egyszer elvesztette a közvetítést, bár frissítve pillanatokon belül vissza tudtam lépni. A darab utolsó néhány mondata pedig valamiért lemaradt az élő közvetítésből, bár a felvételen profin rajta van. A SzínházTV szerencsére azonnal lépett: ezúttal egészen vasárnapig megnézhető lett a felvétel, így aki - mint én - igényt tartott a kimaradt pár percre, ezúttal kivételesen megnézhette újra a darabot. Mindezért mindenkinek bátran ajánlom a SzínházTV következő adásait, mert professzionális munkát, problémamegoldást, kommunikációt tapasztaltam már az első alkalommal is. És persze minőségi, őszintébb szóval pedig felejthetetlen és varázslatos színházi élményt kaptam. Ugyanezt remélem a jövő hét csütörtökétől is, amikor Woody Allen New Yorki-i komédiáját láthatjuk a Centrál Színházból Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Sztarenki Dóra és Puskás Tamás szereplésével. Ahogyan az alábbi képen látszik, én már meg is vettem rá a jegyet.
Egészen elképesztő élmény úgy nézni egy színházi közvetítést, hogy az valóban élő, s segítségével olyasféle kapcsolat jöhet létre köztem és a színpadon játszó színészek között, mintha ott ülnék a nézőtéren, személyesen. Most, amikor a színházak zárva tartanak, nincs is jobb lehetőség mégis színházba menni, s egyúttal támogatni a magyar színjátszást, mint jegyet váltani a SzínházTV valamelyik előadására. Lesz itt Bernard Shaw a Radnóti Színházból, kortárs Jeanne D'Arc a Katonából, A szőke ciklon a Játékszínből és kísérleti Second Life az Orlai Produkciós Irodától. Játszik majd (a teljesség igénye nélkül) Csonka András, Elek Ferenc, Hajduk Károly, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Kerekes József, László Zsolt, Ötvös András, Máté Gábor, Mészáros Blanka, Mészáros Máté, Radnay Csilla, Sodró Eliza, Szölöskei Tímea, Tasnádi Bence...
Az én csütörtökjeim máris foglaltak. De azt is remélem, minél többen megszeretik a SzínházTV-t, ami akkor is pompás alternatíva lesz majd, ha végre kinyithatnak a színházak... Sok sikert kívánok a kezdeményezésnek!
Megjegyzés: Ez a poszt nem reklám, hanem lám-lám! Vagyis: annyira tetszett a dolog, hogy nem tudtam megállni, hogy írjak róla! Ahogy áprilisban is írtam: a posztom ajánló is, de bízom benne, hogy leginkább a váratlan örömről szól. Elnézést azoktól, akiknek ma nincs vidám kedvük...
