Ez a bejegyzés két könyvről szól: az Aeneisről és Shakespeare Julius Caesar című drámájáról. Az ókori latin eposzt mindenki Lakatos István fordításában szokta olvasni, az angol reneszánsz tragédiát pedig Vörösmarty Mihály pompás, veretes magyar változatában. A poszt apropója azonban az, hogy nagy örömömre másik szöveget is választhattam: Kartal Zsuzsa fordításában újra felfedeztem Vergiliust, a Julius Caesar 2014-ben színpadra állított szövegváltozata pedig nemcsak egy csodálatos estét idézett fel, amelyet a Vígszínházban töltöttem, de új fényben láttatta velem Shakespeare zsenijét is.

Shakespeare: Julius Caesar 
Fordította: Forgách András, Fekete Ádám
L'Harmattan, 2014
A fordítás apropója: A Vígszínház 2014. december 6-án mutatta be a Julius Caesart Alföldi Róbert szuggesztív rendezésében, El Kazovszkij ihlette, gondolatébresztően modern díszletekkel, László Zsolt, Hevér Gábor, Hegedűs D. Géza, Varju Kálmán és Stohl András főszereplésével. Ez az előadás semmiképpen sem lett volna hiteles például Vörösmarty szövegével, ezért (is) készíthetett új változatot Forgách András és tanítványa.
Lásd: "Hálás vagyok Alföldi Róbertnek, a Vígszínháznak, és végül, de nem utolsósorban Vörös Róbertnek, hogy (...) lehetővé tették, hogy a gyakorlatban mutassam meg tanítványaimnak, mit jelent klasszikus műveket magyarra átültetni." Forgách András
Rátalálás: Láttam az előadást. Elmondhatatlanul tetszett. Ilyenkor az a legrosszabb, hogy hallva egy pompás, számára még ismeretlen új fordítást, az ember szeretné eltenni a fordulatokat, gesztusokat, mondatokat. Azonban közben van színészi munka és színpadi látvány is, a nézőben meg zajlanak az érzelmek - nem csoda, hogy végül, amikor el akartam mesélni, miért is tetszett ez vagy az a jelenet az új fordításban, szinte semmit sem tudtam felidézni, csak az érzést, hogy jó volt... Nagy örömömre, teljesen véletlenül találtam rá a könyvre, amely (természetesen) a teljes művet tartalmazta, így még annál is többre tehettem szert, mintha meg tudtam volna jegyezni mindazt, ami a színpadon elhangzott.
Összegzés: Egyébként is nagyon szeretem ezt a darabot, legyen szó Marcus Antonius pazarul manipulatív szónoklatáról, a közemberek sziporkázóan szójátékos butaságairól, vagy Caesar ostoba, ám hangsúlyozottan tisztességes szavairól, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ne menekülhessen gyilkosai elől. A fordításból a kedvencem mégis a 4. felvonás 3. jelenete lett: a két barát (?), Brutus és Cassius parázs, keserű veszekedése, inspirálóan bravúros és ijesztően élethű tolmácsolásban. Mindenkinek ajánlom Shakespeare-t ebben az új tükörben: egy-egy újabb fordítás rengeteg dolgot felfedeztet az eredeti műből, amelyet a megszokott változatban talán észre sem veszünk.
Mutatvány: 1. felvonás 1. jelenet - A foltozóvarga szövege 
Forgách - Fekete: Kérem szépen, uram, én úszom az árral. Az ár az én szerszámom. Én nem ártom magam komoly szakemberek dolgába, nőknek se ártok; mindent összevetve, uram, a vén csukák felcsere vagyok, ha veszélyesen tátognak, betapasztom őket. Nincs olyan rendes ember, akinek a lába ne járt volna az én kezem munkájában.
Vörösmarty: Biz’, uram, én minden életszükségeim árát árral szerzem; én nem ártom magamat sem a mesteremberek közé, sem az asszonyi dolgokba egyébbel mint árral. Igazán szólva, én az öreg lábbelik seborvosa vagyok; ha nagy veszélyben vannak, kigyógyítom őket. Oly derék nép járdogál az én két kezem művein, a milyen csak valaha marhabőrt tapodott.
Shakespeare: Truly, sir, all that I live by is with the awl: I meddle with no tradesman's matters, nor women's matters, but with awl. I am, indeed, sir, a surgeon to old shoes; when they are in great danger, I recover them. As proper men as ever trod upon neat's leather have gone upon my handiwork.

Vergilius: Aeneis
Fordította: Kartal Zsuzsa
Eötvös Klasszikusok 2., Eötvös József Könyvkiadó, 1995 (első kiadás: Kozmosz Könyvek, 1987)
A fordítás apropója: Az Aeneis első igazán modern nyelvűnek nevezhető fordítása 1962-ben jelent meg, Lakatos István munkájaként. Negyedszázaddal később Kartal Zsuzsa (1947-2011) költő érezte úgy, hogy lenne értelme ismét hozzányúlni a szöveghez, célként a pontos, ám élményszerű fordítást és a természetesen hangzó hexametert tűzve ki. Érzékeltetni kívánta, hogy az Aeneis egyfajta európai közös nyelv, amely ma is közel van hozzánk.
Lásd: "Az Aeneis eddig is olvasható volt magyarul. Tizenhárom szemelvényes és nyolc teljes fordításhoz teszek hozzá egy kilencediket. Remélem, húsz-huszonöt év múlva vagy talán előbb megint csak lesz valaki, aki szükségesnek tartja, hogy az európai humanizmus folytonosságához hozzátegye a magáét, az ő és kora szemléletének megfelelő újabb magyar Aeneist." Kartal Zsuzsa
Rátalálás: Nem az Aeneist kerestem: épp az Eötvös Kiadó Eötvös Klasszikusok sorozata középkori irodalmat tartalmazó köteteit igyekeztem megtalálni, amikor felfigyeltem a Kartal-féle fordításra. Halványan derengett régről az első, 1987-es kiadás: tetszett, de nem volt időm végigolvasni. Azóta csak a Lakatos-féle, híres variánst olvastam. Egyik legjobb könyves döntésem volt, hogy megvettem az Eötvös Klasszikusok e korai kötetét: bár akkor még nem tudtam, milyen kincset találok Kartal Zsuzsa fordításában.
Összegzés: A költőnő nagy jelentőséget tulajdonít két dolognak: az Aeneis jó értelemben vett, tiszta érzelmességének (ahogyan a szereplők megélik-átélik a gyászt, a meglepetést, a bánatot, az örömet, a veszteséget, az emlékezést), s annak, hogy legnagyobb magyar költőink mindennapi olvasmánya volt az eredeti mű. Ettől fordítása folyamatos, élvezetes, lélekcsavaró regényként, nem pedig kötelező, klasszikus penzumként olvastatja magát. Helyenként át-átlibben a szövegen Arany János, Zrínyi, Kisfaludy Károly vagy Vörösmarty árnya: leginkább ott, ahol az eredeti Vergilius a mai olvasónak talán elviselhetetlenül patetikus lenne. Kartal azonban a modernséget ötvözi néhány olyan - valóban nagyon ünnepélyes - panellel, amely a fenti költőknek köszönhetően mai nyelvünknek is szállóigeszerű része, így otthonosan hangzik. Ahogy az egész szöveg is végtelenül könnyed és finom, főleg, ami a hexametereket illeti: a metrum mindenhol "kijön", de olyan kellemesen lehet olvasni, hogy kizárólag akkor "zakatol", ha szeretnénk.
Mutatvány: 2. ének, 736-745. sor
Kartal: Mert úttalan úton
tévedek el, de amíg keresek valamerre egy ösvényt,
jaj, hű hitvesem, a balsors elorozza Creúsát.
Eltévedt? Lemaradt? Kimerülvén ült le az útra?
Történt bárhogyan is, szemem őt többé sose látta.
Észre se vettem előbb, úgy ellankadt a figyelmem
addig, míg a Ceres szentélyhez a dombra nem értünk.
Együtt voltunk mind, csakis ő, csakis ő, ki hiányzott,
eltűnt megcsalván társát, a fiát meg a férjét.
Kit nem vádoltam szidván embert meg az istent?
Lakatos: De ahogy menekültem,
S mellékutcákon kanyarogva letértem utunkról,
Én, nyomorult, jaj, elvesztettem a drága Creúsát!
Hátramaradt, eltévedt vagy kimerülve leroskadt?
Jó ég tudja: szemem többé ezután sose látta.
S az, hogy esetleg nincs is már meg, ez is csak az ősi,
Szent hegynél, a Cerés-templomnál tűnt fel, odáig
Rá sem gondoltam; bezzeg, mire mind kijutottunk,
Láttuk: urát, gyerekét - mint csapta be rútul övéit!
Hej, botorul kit nem vádoltam a földön, a mennyben?
Vergilius: Namque avia cursu
dum sequor et nota excedo regione viarum,
heu misero coniunx fatone erepta Creusa
substitit, erravitne via seu lapsa resedit,
incertum; nec post oculis est reddita nostris.
Nec prius amissam respexi animumue reflexi
quam tumulum antiquae Cereris sedemque sacratam
venimus: hic demum collectis omnibus una
defuit, et comites natumque virumque fefellit.
Quem non incusavi amens hominumque deorumque, 

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok