A skandinávkrimi-láz, amely az utóbbi években söpör végig a kontinensen, igen veszélyes és fertőző. Ha valaki elkapja, rettenetes tüneteket okozhat: súlyos bevásárlási kényszert, döntésképtelenséget a könyvtári polc előtt, magas kiadási összegeket a háztartási könyvben, kényszerképzeteket arról, hogy eladják a legújabb kötetet az orrunk elől… Még az Agatha Christie-függőségnél is veszedelmesebb, mivel a krimikirálynő már halott, így művei száma véges, miközben a dán, finn, izlandi, norvég és svéd szerzők listája mindig újabb és újabb felfedezésekkel gyarapodik, a könyvek sora pedig szinte végtelennek tűnik. Ahogy más járványoknak, a skandinávkrimi-láznak is már többször megjósolták a biztos végét, mégis egyre itt van velünk. Amiben viszont minden más kórságtól különbözik, hogy – ebbe kifejezetten jól esik belebetegedni…

Engem az elmúlt évben ért el igazán: addig csak családom tagjai ismerték az érzést, milyen kézbe venni egy még ismeretlen Nesbøt, Karin Fossumot, vagy épp egy Kallentoft-regényt. Tavaly óta azonban behoztam a lemaradást, s elkötelezett híve lettem a skandinávoknak. Persze lehet arról elmélkedni, hogy nem mind arany, ami fénylik, s hogy miért is lenne jó pusztán attól egy krimi, hogy izlandi, dán vagy finn író szerzette. Ez igaz. Ám a nálunk kiadott skandinávok között nehéz olyat találni, ami ne lenne jó és izgalmas könyv.

Mons Kallentoft két regénye, a Véres tél és a Halálos nyár pedig különösképpen kiemelkedik a kínálatból: művészi és élvezetes, realista, kegyetlen, mégis szépirodalmi és elégikus. Egyszóval remek. Ha megnézem a belső borítók elegáns művészfotóján a kopasz homloka alól sötét tekintettel rám meredő írót, egyszerűen nem tudom elképzelni, hol lakozhat benne az a költőiség, ötletesség és egyediség, amitől az általam ismert két regénye (s gondolom a többi is) annyira egyéni arculatot kap.

A Halálos nyár mindenben megfelel annak, amit a skandináv zsánertől elvár az ember. Főhőse rendőrnő, akinek érdekes és átlagemberes magánélete is bonyolódik a munkahelyi krimiszál mellett, s aki magányos és problémás. A szokásnak megfelelően mindig egy egész, további hús-vér átlagembereket felvonultató csapattal együtt keresi az igazságot. Ez az igazság keserű, kiderülése nem old meg semmit, viszont felhívja a figyelmet a jóléti társadalom ezer bajára és problémájára. Itt éppen a családok közötti összetartozás és a családon belüli őszinteség kérdése, az internet nem is vélt veszélyessége, a nemi identitáskeresés kanyargós útjai, s persze régi bűnök hosszú árnyéka kerül a történet fókuszába – közben pedig emlékezetes, tragikus sorsú vagy sajnálatra méltó szereplők egész garmadájával ismerkedhetünk meg. A Halálos nyár történései az előző, téli regény dermesztő lelki és természeti fagylódásai után a perzselő kánikulába vezetnek el: parázslanak az érzelmek és lángol a gyűlölet, miközben Linköping városa is az utóbbi évszázad legforróbb napjait éli végig.

Mons Kallentoft ismét magát olvastató és emlékezetes regényt írt, amit szinte azonnal kedvünk lenne újra kezdeni, amint befejeztük. A magam részéről már alig várom a sorozat következő kötetét.

A cikk az Ekultura.hu-n: Mons Kallentoft: Halálos nyár
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A Véres télről itt írtam.