A mai bejegyzés két igazán tehetséges magyar szerzőről szól. Tavaly jelent meg Varró Dániel harmadik "felnőttverseskönyve" és egy új Rejtő-emlékkötet. Mindkettő bekerült a 2016-os év legjobb könyvei közé - legalább is szerintem.

Varró Dániel: Mi lett hova?
Jelenkor, 2016
Amikor először kinyithattam Varró Dániel új, 2016-os verseskönyvét, amely a Mi lett hova? címre hallgat, megörültem. És ez az öröm azóta is tart. Ahányszor csak újra beleolvasok a könyvbe, vagy eszembe jut belőle egy sor, vagy csak visszagondolok az első olvasására, azonnal eltölt az elégedettség, az öröm, sőt, időnként a hangos nevetés is rám jön.
Varró Dánielről le szokták írni a kritikusok, hogy elképesztően bravúros szövegcsináló és rímfaragó, s az a zseniális könnyedség és játékosság, amellyel ifjú tehetségként 1999-ben váratlanul és feledhetetlenül befutott a Bögre azúr című kötetével, máig kitart, továbbá könnyen megkedvelhető és könnyen fogyasztható költővé teszi őt. Trendivé, de talán nem eléggé fontossá, kedvenccé, de talán nem elég komolyan vehetővé – egyesek szerint.
Nos, a bravúrossággal és a zsenialitással teljes mértékben egyet értek, azzal azonban már semmiképpen, hogy Varró Dániel új kötetében, vagy az eggyel korábbi, felnőtteknek írt könyvében, a 2007-es Szívdesszertben nemcsak könnyed versek lennének, de könnyűek is. A Mi lett hova? olyan verseket tartalmaz, amelyeket magától értetődő természetességgel lehet elolvasni, sőt, felolvasni, befogadni, megérteni vagy átélni, mégis mély nyomokat hagynak a képzeletünkben vagy a lelkünkön. Az egész kötet telis-tele van olyan versekkel, amelyek látszólag csak apróságok, könnyed tréfák, egy átlagember lírai önéletrajzának rímbravúrokkal teleszórt lapjai, posztmodern tisztelgések, vers-újraírások Dantétól Arany Jánosig, Shakespeare-től Villonig, Basótól Babitsig. Valójában azonban egy tökéletesen öntörvényű költőegyéniség könyvét olvashatjuk, amelyiket ráadásul először muszáj úgy kézbe venni, mint egy verses regényt, vagy netán eposzt, hiszen hat „fejezetével”, előhangjával, utóhangjával és részkezdő, mottószerű szösszeneteivel és verseivel mindenképpen azt követeli, hogy először egy ilyen rend fölé helyezett rendben olvassuk el… Aztán persze jöhet a lapozgatás: a rácsodálkozás egy virtuális trubadúrdalra, egy szesztinára, amelynek bűvész-rímelése már a költőt is untatja, egy igazi kávéházi versre, amely tökéletesen nyugatos, ám benne „zsongó háttérzaj meg wifi van”, néhány csodás makámára, egy professzionálisan szerelmes makaróniversre, vagy épp minden idők legelszabadultabb szabadversére, amelyik szerint „a költészet nyilvános sztriptíz”.
Az én kedvencem a kötetből a Hitvesi líra ciklus lett. Egy azonban bizonyos: mindenki talál benne olyan darabot, amit eltehet magának a legjobb versei közé. Varró Dániel hamisítatlan kortárs költő: örülök, hogy a kortársa lehetek.

Thuróczy Gergely: A megtalált tragédia - Rejtő Jenő emlékére
Szépmíves Könyvek, 2016
Nagyon szeretem Rejtő Jenőt. Hogy miért és hogyan, arról már a blog fennállásának második évében is írtam egy összefoglalót Rejtő Jenő, P. Howard, Gibson Lavery és a többiek címmel. E rajongás következménye, hogy évente-kétévente rám jön a Rejtő-láz, s ilyenkor mindenképpen el kell olvasnom a kedvenc Rejtő-regényeimet, sőt, néha az egész életművet is. (Rejtő regényeiről és kisregényeiről itt adtam összefoglalást.)
Legutóbb akkor tört rám a Rejtő-mánia, amikor a Csengőkert Kiadó jóvoltából egységes, szép (jó árú, de nem olcsó megoldású) köntösben napvilágot látott az összes Rejtő-nagyregény. (Ezzel kapcsolatos élményeimről és örömeimről itt írtam. Abban sajnos azóta is hiába reménykedem, hogy veszik a fáradságot, s mondjuk, hármas csoportokban kiadják a kisregényeket is, hiánytalanul.)
2016-ban azonban végre új tápot kaphatott a rajongásom, hiszen a Szépmíves Kiadó egy csodálatos Rejtő-emlékkötettel állt elő, amelyet a korábbi, kis példányszámú, hasonló könyvet, Az ellopott tragédiát jegyző Thuróczy Gergely írt és állított össze. A könyvben aprólékos és pontos áttekintést kaphatunk Rejtő Jenő életéről, annak minden igazolható tényéről, születéséről, felnövekvéséről, ifjúkori európai és más utazásairól, színdarabszerzői és újságírói karrierjének megindulásáról, írói befutásáról, házasságairól, népszerűségéről, életéről a zsidótörvények évtizedében és a háború alatt, haláláról, halála utáni népszerűségéről, s máig ható legendájáról. Thuróczy gondos kutatásainak köszönhetően rengeteg legendát megcáfol, számos sokkal izgalmasabb, ám merő véletlenségből igaz történetet viszont hozzátesz az író legendáriumához. Teljes bibliográfiáját nyújtja a Rejtő-műveknek (sokkal jobbat és alaposabbat, mint amilyen a régebbi kötetben szerepelt), továbbá közöl több, először Az ellopott tragédiában megjelent Rejtő-munkát, így a többek által kisregénynek hívott (de valójában csak huszonnyolc oldalas) Konzílium az őserdőben című írást is.
A könyv izgalmas, szép, ám kissé terhes olvasmány volt, forgatása közben ugyanis mindvégig nehezen szabadultam attól az érzéstől, mi mindent söpört el az indokolatlan nemzeti gőg és akarat, amely helyeselte a II. világháborút: egy európai mintájú, bohém, modern és életörömmel teli világot, s különös szerzőjét, a félbetört pályája ellenére is a zsenialitást felmutató Rejtő Jenőt.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok 
Könyvpárok 12. - Új fordítás, új fény 
Könyvpárok 13. - Ókori dekameronok