Majdnem elkerülte a figyelmemet ez a pompás vállalkozás: a Magyar Őstörténet gyönyörű könyvsorozata. A Helikon Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Magyar Őstörténeti Témacsoportja tavaly azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megindít egy olyan könyvsorozatot, amelynek szép kiállítású, különleges gondossággal megtervezett és szigorú szakszerűséggel megírt kötetei bevezetik az érdeklődő olvasót a magyar őstörténet kutatásának legfontosabb témáiba.

Úgy gondolom, óriási dolog, hogy létezhet ez a széria! Miközben Magyarországon elvben mindenkit nagyon érdekel a magyar nép eredete, vándorlása, nyelve, történelme, a honfoglalók viselete, szokásai, s e témában bármilyen emeletes ostobaságot képes megvásárolni, mert ott van benne a vágy, hogy többet tudhasson meg – valójában nincs is olyan népszerűsítő szakkönyv, ami megbízható, húsz évesnél frissebb, szemléletében és témájában pedig elég átfogó lenne ahhoz, hogy rá lehessen mutatni: ha az érdekel, mivel tűzte meg a ruháját, hogyan nevezte a kenyeret, mivel harcolt, mivel evett, miben hitt, merrefelé tartózkodott 883-ban és mi módon kívánt temetkezni egy leendő honfoglaló, akkor tessék, ezt olvasd el, és megtudod! Pontosabban nem volt: eddig. Mára azonban már napvilágot látott a Magyar Őstörténet első két kötete: a hagyományőrzőknek is nagyon fontos A honfoglalók viselete, s a jelen könyv, a Magyarok a honfoglalás korában.

Míg az előző kötet egy igen népszerű téma kidolgozását vállalta magára, ebben a második könyvben mélyebbre hatolhatunk a történettudomány és a régészet berkeiben. A szerzőket ugyanis az érdekli, kikkel is találkozhattak a honfoglaló magyarok vándorlásuk során, milyen volt Kelet-Európa a 9. században, illetve milyenek (és egyáltalán kik) voltunk mi, akiket (pontosabban az őseinket) magyaroknak neveztek a korabeli Európában.

Míg a kötet első felében megismerkedhetünk a bizánciakkal, a kazárokkal, a szlávokkal, a ruszokkal és a varjagokkal, a besenyőkkel, a kimekekkel, a bolgárokkal, az alánokkal és a finnugor népekkel, a könyv második része azt kezdi nyomozni, mi közünk a megyerekhez, a madjarokhoz, a turkokhoz, a szavárdokhoz, a baskírokhoz, az onogurokhoz, a fekete és fehér magyarokhoz és a szabirokhoz. (Néha sok, néha kevés…) Miközben csuvas dallamokat, latin krónikákat, finnugor szavakat és török útleírásokat tanulmányozhatunk, kibontakozik a 9. századi magyar állam szerkezete, s az etelközi és honfoglaló magyarság története.

A könyvet ismét remek illusztrációk díszítik, közülük is kiemelendők Boldog Zoltán ihletett életképei és jelenetrekonstukciói. Rengeteg forrást is olvashatunk (megemlítendő azonban, hogy jó lenne tudni, kik is az egyes szemelvények magyarra fordítói, ez azonban sehol sem szerepel, pedig egy-egy szó fordításán elméletek múlhatnak…), továbbá fényképek, térképek és ábrák sora segíti az amúgy is izgalmas, változatos és olvasmányos szöveg megértését.

Csak sok sikert lehet kívánni a Magyar Őstörténet sorozatának, s mielőbbi folytatást. Én már alig várom a következő kötetet, szóljon bár például a honfoglalók nyelvéről vagy hitvilágáról…

A cikk az Ekultura.hu-n: Magyarok a honfoglalás korában
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Megjelent! Örömmel sóhajthatnak fel Robert van Gulik krimijei, s a középkori kínai nyomozó, Di bíró hívei – folytatódik a 7. századi Kínában játszódó történelmi detektívregény-sorozat, mégpedig a Költők és gyilkosok című regénnyel.

A kötetre ugyan sokáig kellett várni – még 2014-ben kezdte el hirdetni a kiadó, s 2015 közepe lett, mire megjelent –, de feltétlenül megérte. Ráadásul azok, akik már eddig is követték a sorozatot, tapasztalhatták, hogy az eddig a Sorozat Könyvek Kiadó által jegyzett krimiszériának társgazdája lett az épp nemrég kiváló krimiket (Harlan Coben: Nincs üzlet, Philip Kerr: Berlin Noir – Halálos március) megjelentető Jaffa személyében. Így bízom benne, hogy Di bíró ezzel a lépéssel új támogatókra talált, s kalandjainak eddig kiadott hat kötetét gyorsabb egymásutánban követik majd a továbbiak.

A Költők és gyilkosok ráadásul sok szempontból egészen különleges a Di bíróról szóló krimik között. Az író, a holland származású, de (többnyire) angolul publikáló sinológus és diplomata, Robert van Gulik (1910-67) 1950-ben kezdett el detektívregényeket írni az okos és bátor kínai járásbíróról, egy valódi történelmi személyről, akivel kapcsolatban azonban inkább legendák maradtak fenn, mint tények, s akiről a 18. században egy híres kínai regény is született. Első krimijét 1956-ban adta ki, s végül haláláig tizennégy regényt és két novelláskötetet szentelt Dinek. Ezeket folyamatosan írta, s közben össze-vissza kalandozott az időben: hol a bíró ifjúkorát mutatta be, amikor, épp 33 évesen elfoglalta első állomáshelyét Peng-laiban (Az elhagyatott templom titka), hol, túl az ötvenedik születésnapján, már a Fővárosi Bíróság elnökeként bízott rá ügyet (Gyilkosság Kantonban), hol egy korai utazását örökítette meg, amikor kényszerűségből egy nap alatt nyomozott ki számos halálesetet (A kísértetjárta kolostor), hol egy későbbi vendégeskedését mutatta be, ahol egyszerre több összefonódott bűntényt tárt fel (A vörös pavilon). Amikor Gulik meghalt, egy utolsó, 668 táján, tehát Di java férfikorában játszódó regény maradt utána, kiadásra tökéletesen előkészítve, saját rajzokkal ellátva: ez volt a Költők és gyilkosok. Amikor tehát kinyitjuk a kötetet, egyúttal az író legutolsó könyvét kezdhetjük el olvasni, amely már csak halála után láthatott napvilágot.

A regény másik érdekessége, hogy látszólag hiányzik belőle az a hagyomány, amelyet Gulik megteremtett: hogy minden krimijében három, látszólag egymástól független ügyet kell kinyomoznia Di bírónak. Hiszen a valóságos életben sem jellemző, hogy egy hivatásos rendőr, halottkém, bíró vagy ügyész (ezekre a foglalatosságokra hasonlít a kínai magisztrátus munkája) egyszerre csak egyetlen üggyel foglalkozzon. A Költők és gyilkosokban azonban – elsőre úgy tűnhet – nem találni ilyen összefonódást. A barátjánál, Lo járásfőnöknél vendégeskedő Di egyszerűen csak segíteni kezd a költővendégeivel elfoglalt kollégájának, hogy az fényt derítsen a Szung nevű diák meggyilkolásának rejtélyére. Amikor azonban a két járásfőnök, s négy nemes vendégük, a nyugalomba vonult udvari költő, a faragatlan buddhista szerzetes, az irodalom akadémiai doktora és a hírneves költőnő együtt nézi a tűzijátékot, még egy gyilkosság történik. Valaki végez Kicsi Főnixszel, a táncosnővel, aki épp a titokzatos Feketeróka-balladát akarta eltáncolni. Vajon tényleg létezhetnek nők, akikbe beleköltözött a rosszindulatú rókaszellem? Ki lehet a tettes a négy gyanúsított közül? Miközben ezekre a kérdésekre is választ keres, Di bíró lassanként arra is rákényszerül, hogy érdeklődni kezdjen egy harmadik és egy negyedik bűntény után. Úgy tűnik ugyanis, hogy Szung halála összefügg egy évekkel ezelőtti lázadással, amely közvetve egy helyi család tragédiájához vezetett. Emellett kiderül, a költőnőt, aki jelen volt az ünnepélyen, épp a fővárosba szállítják, hogy egy szolgálólánya haláláért feleljen. Lehetséges, hogy a gyilkos újra gyilkolt? Vagy talán a hölgy ártatlan volt a lány halálában is?

A könyv tehát nem három bűnesetet fűz össze: rendhagyó módon összesen öt dolgot kell kinyomoznia a páratlan Di bírónak. Ráadásul minderre összesen két napja van, s – szintén rendhagyó módon – ezúttal a segédei sem utaznak vele. Teljesen egyedül kell tehát detektíveskednie…

Miközben rengeteg érdekes apróságot megtudhatunk a korabeli szokásokról, öltözködésről, étkezésről, szórakozásról, kínai verseket olvashatunk, s megismerhetjük a kínai igazságszolgáltatás működését is, egy igen csavaros és lebilincselő krimit olvashatunk végig. Azoknak is bátran ajánlom, akik most, új köntösben és új módon terjesztve – először veszik kezükbe Di bíró egy nyomozását. Nem fognak csalódni!

Linkek
Robert van Gulik: A faragott paraván rejtélye (2. kötet)
Robert van Gulik: A kísértetjárta kolostor (4. kötet)
Robert van Gulik: A majom és a tigris (5. kötet)
Robert van Gulik: A vörös pavilon (6. kötet)
Robert van Gulik: Az elátkozott tó legendája (3. kötet)
Robert van Gulik: Az elhagyatott templom titka (1. kötet)
A teljes sorozat bibliográfiája: Robert van Gulik kínai detektívtörténetei Di bíróról
A cikk az Ekultura.hu-n: Robert van Gulik: Költők és gyilkosok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Sokáig nem is mertem remélni, ám végül mégis teljesült a vágyam. Napvilágot látott Indrek Hargla észt író történelmi krimisorozatának második kötete is! A Melchior és a Kerekeskút utca lidérce talán még csavarosabb, izgalmasabb és meglepőbb befejezésű krimi, mint nagy sikerű elődje, a Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye.

Indrek Hargla, aki külügyminisztériumi hivatalnokból, majd pedig sikeres sci-fi, horror- és fantasyíróból vált az észt történelmi krimi sztárszerzőjévé, 2010-ben indította el detektívregény-sorozatát, amely a 15. század eleji Tallinn-ba repíti vissza rajongóit. Azt hiszem, egy magyar olvasó (sajnos) amúgy is keveset tud az észt történelemről, az pedig biztosan meglepő lehet mindenki számára, milyen otthonosan nyugat-európai, kereskedővárosi kultúra jellemezte hatszáz éve a nagy észt városokat – köszönhetően a térségben letelepedett német polgároknak s a területet foggal-körömmel uralni akaró Német Lovagrendnek.

Itt, ebben az ismeretlenül ismerős környezetben, kereskedők, apácák, városi tanácsnokok, szerzetesek, lovagok és hajósok között él Melchior Wakenstede, a város patikáriusa, aki nemcsak különleges gyógylikőréről, de fürge észjárásáról is híres. Így aztán nem csoda, hogy Wentzel Dorn, a városi bíró már nem először fordul hozzá, amikor megoldhatatlannak látszó rejtélybe ütközik. A rossz hírű Kerekeskút utcában többen is feltűnni látnak egy kísértetet. De vajon hogyan került a rém az Aranyláb-torony gyilokjárójára, ahol úgy ráijesztett Grote toronyparancsnokra, hogy az a mélybe zuhant onnan? Vagy talán nem is misztikus magyarázatot kellene keresni a halálos zuhanásra? Amikor az utcán késszúrásoktól elvérzik egy elképesztően leromlott állapotú, vézna és kiéhezett fiú, még csak Melchior érzi úgy, hogy a háttérben valami nagyon sötét és érthetetlen rejtély készülődik. Amikor azonban egy festő váratlan halálára is fény derül, a patikárius rájön, hogy nyomába kell erednie az Unterrainer-ház lidércének: legyen bár élő vagy holt.

Hargla különlegesen újítja meg a történelmi krimi műfaját. Lebilincselően, aprólékos pontossággal mutatja be a város mindennapi életét, s közben olyan körmönfont és bonyolult rejtélyt alkot meg, amely mindenben megfelel a klasszikus krimi szabályainak, mégis meglep és megborzongat a megoldásával. A játékos kedvű krimiolvasók, akik maguk akarnak a tettes nyomára jutni, csak úgy kapkodhatják a fejüket a megtévesztő nyomok és a félrevezető bizonyítékok záporában, amikor azonban Melchior a regény végén mindent megmagyaráz, láthatjuk, hogy a bűnténysorozat csakis így történhetett.

A sorozat újabb kötete is remek szórakozás, irodalmi játék, ráadásul önmagában is tökéletesen érthető és élvezhető regény. Így azután nincs is más hátra, mint hogy ajánljam mindenkinek – közeli kiadásúra ígért folytatásával, a Melchior és a hóhér lányával együtt.

Link
Indrek Hargla: Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye 
A cikk az Ekultura.hu-n: Indrek Hargla: Melchior és a Kerekeskút utca lidérce
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Van Magyarországnak egy ókortörténésze, aki nemcsak nemzetközi elismertséggel rendelkezik, s nemcsak mintegy kétszáz cikk és tanulmány szerzője, de a tudománynépszerűsítés terén is fáradhatatlan. Kertész István, az MTA doktora eddig több mint harminc érdekfeszítő könyvet szentelt az ókortörténelem különböző témáinak. Kötetei, mint a Hannibal, az Ez történt Hellászban, a Botrányok az ókorban, a Nagy Sándor hadinépe vagy az Ez történt Marathónnál egyszerre könnyű, kellemes, sőt, sokszor szellemes olvasmányok és szakszerű történelmi kalandozások, melyek mindig a legújabb kutatások eredményeire, sőt, nem egyszer a szerző saját filológiai vagy eseménytörténeti nyomozásának bizonyítékaira épülnek. Bennük (újra) megkedvelhetjük az ókori irodalmat és történetírást is. Segítségükkel megismerhetővé, sőt, megszerethetővé válik egy nagyon távoli kor: az antikvitás.

Úgy tűnik, két éve a szerző a Kossuth Kiadót kérte fel gazdag életműve gondozására. A 2013-ban megjelent Botrányok az ókorban című érdekfeszítő történelmi kalandozás után most újabb könyvét adták ki új címen, átdolgozva, jól olvasható, nagy példányszámú kiadásban. A Regélő Róma Kertész István 1995-ben elrejtve, kis kiadó jóvoltából a boltokba került Római regék című kötetének átdolgozása és felújítása. Nagyon örülök, hogy megjelent: úgy gondolom, nagyon kellett a magyar könyvkiadásnak ez a munka.

Ha ugyanis az ember római mítoszokat és regéket akar olvasni, látszólag sok-sok könyvet talál a könyvpiacon. Ám ha azt szeretnénk, hogy iskolások és felnőttek számára is érthető, szép magyar nyelven megírt, forrásaihoz viszont nagyon hűséges mondafeldolgozásokat vehessünk kézbe, kiderül, hogy mindössze két ilyen van... A Móra Kiadó fáradhatatlanul adja ki új és új kiadásokban az 1960 óta szinte változatlan szövegű, Trencsényi-Waldapfel Imre szerkesztette Római regék és mondákat, amelyben Boronkay Iván feldolgozásai olvashatók: ez megbízható merítés, ám szövegében, nyelvében kissé avítt. Ráadásul nemzedékek könyvespolcán megtalálható, immár több mint ötven éve. A Merényi Kiadó többször is megjelentette egy bizonyos Tihanyi István Római regék című könyvét, ám fontos tudni, hogy az a könyv Nemere István munkája, amely később az Anno Kiadónál saját neve alatt is megjelent, s szerintem lényegében nem más, mint a Boronkay-könyv „szabad átírása”, tehát semmiképpen sem tekinthető valódi forrásműnek.

Látható tehát, hogy gyakorlatilag ötven év alatt két római mondagyűjteményt termelt ki a magyar irodalom, s ezek közül a friss és új Kertész István jelen könyve. Egy teljesen saját válogatás, amelyben új alakban jelennek meg a hősök, akikről nemzedékek hosszú sora még tanult az iskolában. Romulus és Remus, a Rómát alapító testvérek, Aeneas, aki Trójából menekült a latinok földjére, a Horatiusok, akik örök esküre nyújtják kezüket a francia David festményén, Horatius Cocles, aki a hidat védte, az erényes Lucretia, Mucius Scaevola leégetett fél kezével, a makacs, igazi római Coriolanus, akinek Shakespeare is szentelt egy tragédiát, Brutus, a rettenthetetlen, a köztársaság védelmezője… Olyan alakok, akiket még ma is emlegetünk a mindennapokban, s akik visszatérő alakok a száz évnél régebbi magyar irodalomban. Sőt, néha meglepetés is érheti ismerőiket: Horatius Coclesről például minden mozinéző hallott, aki megnézte a Tom Cruise főszereplésével 2013-ban bemutatott sci-fit, a Feledést. A könyvben most elolvasható az „eredeti történet”.

Sőt, ennél többet kapunk. Először is azért, mert az egyes regéket és mondákat a szerzőtől megszokott ízes, modern, a régi időket mégis megidéző, aprólékos nyelven olvashatjuk, megfűszerezve klasszikus idézetekkel. Másodszor pedig azért, mert jól elválasztva a történetek főszövegétől, az egyes eseményekhez történelmi kommentárokat is találhatunk. Vagyis akit az érdekel, mi is igaz ebből a sok szép történetből, szintén választ találhat a kérdéseire.

A kötet ajánlható (közép)iskolásoknak, akiket érdekel a történelem, a szórakozásra vágyó felnőtteknek, akik szeretnének felidézni valamit a római regék közül, de nem akarják ezért az antik auktorokat kézbe venni, sőt, mindazok örülhetnek neki, akik szívesen olvasnak szép nyelven megírt, klasszikus történeteket. Ideje volt, hogy megjelenjen!

Link
Az ókortörténelem érdekes - Kertész István, az ókortudomány doyenje
Kertész István: Botrányok az ókorban 
Kertész István: Hannibal - A pun háborúk kora
Kertész István könyvei az ókortörténelemről
A cikk az Ekultura.hu-n: Kertész István: Regélő Róma
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Éppen százhuszonöt éve annak, hogy Agatha Mary Clarissa Miller, a későbbi Agatha Christie Mallowan Torquayban meglátta a napvilágot. Az 1890. szeptember 15-én született írónőre, a krimi koronázatlan királynőjére egy linkgyűjteménnyel szeretnék emlékezni, amely összegyűjti a blog fennállása óta született összes, vele foglalkozó írásomat.

I. Először következzenek azok a bejegyzések, amelyekben az írónő életéről, pályájáról, hőseiről írtam.
Egy angol író - Agatha Christie
Mitől olyan kedvelt Christie életműve? Mitől jó? Mitől irodalom?
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
Makacsul visszatérő mítoszok, legendák és bennfenteskedések gyűjteménye.
Hercule Poirot - Agatha Christie kis belgája
A piperkőc és zseniális magánnyomozó, akinek szíve és esze is van.
Az örök öregkisasszony - Miss Marple
A szerethető vénkisasszony, aki mindent tud az emberi természetről.

II. Az elmúlt években számos Christie-krimiről volt alkalmam ajánlót írni. Íme.
Agatha Christie: A Greenshore-gloriett
A hosszú évek után váratlanul előkerült és kiadott rövidregény avagy hosszúnovella.
Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Varázslatos elbeszélésgyűjtemény, nemcsak karácsonyra.
Agatha Christie: A Nagy Négyes
A krimikirálynőtől szokatlan kalandos Poirot-krimi egy rejtélyes ikertestvérrel és sok fordulattal.
Agatha Christie: A titkos ellenfél
Az írónő második könyve, első regénye a Beresford-házaspárról: hamisítatlan, ódon kémtörténet.
Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek
A legutolsóként megírt Poirot-regény szomorkás szembenézés az idő múlásával.
Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Tommy és Tuppence Beresford második, igen stílusos nyomozása, ezúttal botcsinálta magándetektívekként.
Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Hidegháborús kémsztori, s nagyon humoros és emberi kalandtörténet egy leányról, aki folyton hazudik.
Agatha Christie: Frankfurti utas
Az egyik legkülönösebb Christie-regény, egyúttal Katona Tamás utolsó fordítása.
Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
Csavaros és gyanúsítottaktól hemzsegő Poirot-krimi, amely egyetemisták között játszódik.
Agatha Christie: Miss Marple
Az összes Miss Marple-novella omnibusz kiadása, élén a pompás Tizenhárom rejtéllyel.
Agatha Christie: Nyílt kártyákkal
Precízen logikus, mégis hitelesen lélektani Poirot-nyomozás, amelyben minden a bridzs és négy gyanúsított körül forog.
Agatha Christie: Sors-rejtekajtó
Az írónő legeslegutolsó könyve, egyben a Beresford-házaspár bájos búcsúnyomozása.
Agatha Christie: Zátonyok közt
Az egyik legmeglepőbb hangvételű Poirot-történet, amely bemutatja a II. világháború utáni Angliát is.

III. Több az írónővel foglalkozó könyvről is elmondhattam a véleményem. Ezekről.
Agatha Christie: Grand Tour - A krimi királynőjének nagy utazása 
Rendhagyó útialbum, amelyet úgy olvashatunk, mintha Christie átnézne a vállunk felett és bólogatna.
David Suchet: Poirot és én  
Az esszenciális Poirot-könyv: a legpompásabb filmes Poirot memoárja és életrajza a kis belgáról.
John Curran: Agatha Christie és a gyilkos szándék
A szerző két könyve, amelyben Christie jegyzetfüzeteit dolgozza fel, igazi csemege. 

IV. Nagy izgalommal figyelem a magyarországi Agatha Christie-kiadást. A kötetekre vágyakozva, gyűjtés vagy épp olvasás közben ezek a bejegyzések születtek.
Christie új ruhája - Morgolódás szép borítók felett
Neked tetszik a legfrissebb sorozatdizájn?
Agatha Christie és a fordítás határai
Amikor a fordításon gondolkodom 1.   
Agatha Christie és a fordítás nehézségei  
Amikor a fordításon gondolkodom 2. 
Széljegyzetek Az Álmok Házához
Örömök és bosszúságok. 
2014 Agatha Christie-termése - meg a kritika  
Egy tavalyi vita margójára.
Christie-t minden időben!
Lelkesedés a javából 1.
Egy krimigyűjtő három kérdése és egy örömkiáltása 
Lelkesedés a javából 2.
Christie és a képregény
Egy feledésbe merült kezdeményezésről.

V. Végül: nagy port vert fel tavaly az első Poirot-folytatás megjelenése. A lenti két bejegyzésben ezzel foglalkozom, a harmadikban pedig egy igazi Christie-hommage-zsal.
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok - Hercule Poirot új esete  
Lehet-e folytatni a Poirot-legendát?
Interjú Sophie Hannah-val 
Hogyan született A monogramos gyilkosságok?
Carmen Posadas: Meghívás gyilkosságra
Egy bolondosan christie-s regény.

VI. Ezek a bibliográfiai bejegyzések is segíthetnek egy rajongónak.
Agatha Christie összes művei
Agatha Christie kötetei magyarul főhősök és témák szerint
A Magvető kiadó Albatrosz krimisorozatának kötetei
Az Európa kiadó Fekete Könyvek krimisorozatának kötetei

Vannak olyan könyvek, amiket valahogyan nem vesz észre magától az ember. Főleg, ha a saját nyelvén esélye sincsen elolvasni. Be kell valljam, hogy nem egészen egy évvel ezelőttig egyáltalán nem tudtam, hogy Ford Madox Ford angol író 1924-28 között írt egy Parade’s End című, ráadásul hazájában igen híres tetralógiát. Szerencsére nemrég megszületett az HBO és a BBC közös minisorozata a műből, ráadásul a zseniális Benedict Cumberbatch főszereplésével, így azután érdemessé vált magyarul is kiadni ezt a négy kötetet. Mára valamennyi rész napvilágot látott: sorban a Vannak, akik nem…, a Soha többé…, a Túl mindenen…, nemrég pedig a zárókötet, a Végső búcsú is.

A harmadik részben, túl valóban mindenen, a háborún, az elváláson és a búcsúzáson, tovább kísérhetjük figyelemmel az igazi angolokat megtestesítő főszereplő, Christopher Tietjens életét. A férfi, túl a véres és rettenetes háborús viharokon, még mindig szörnyű emlékképekkel küszködve, igyekszik visszatérni a valóságos, békés világba. Úgy tűnik, útjai végre örökre elváltak a mohó Sylviától, ám hogy sikerül-e egymásra találnia Valentine-nal, az csak ebből a kötetből derülhet ki. Közben mindkét főszereplő azzal küszködik, hogy megtalálja önmagát a feje tetejére állt, új világban. Míg Valentine-t inkább felszabadítja az érzés, hogy már sosem lesz úgy, mint a Nagy Háború előtt volt, Christopher inkább elbizonytalanodik. Szenved a felelősségtől, amelyet a múlt és Valentine miatt érez, s fogalma sincs, hogyan tovább… Vívódásait különleges, szinte tudatfolyamos leírásokban kísérhetjük figyelemmel, amelyek sora igazi különlegessége a regénynek.

Azt gondolom, hogy a szép kiállításnak és a kiváló fordításnak köszönhetően, mely utóbbi Bujdosó István munkája, a négyrészes nagyregény végre elfoglalhatja méltó helyét mindazok polcán, akik szeretik a klasszikus angol irodalmat, s nagyra tartják a kísérletező, mégis, az angol irodalom legjobb hagyományait is őrző regényszerzőket, amilyen Ford Madox Ford. A sorozat központi metaforája, a parádé talán van olyan szimbolikus megnevezés, mint a William Thackeray-féle „hiúság vására”. Egy egész korszak lényegét találja meg és nevezi el ilyen módon. Ugyanakkor nagyon ötletes a magyar címadás is. Miután a film bemutatása után a főcím, Az utolsó angol úriember már adott volt (és egyébként is nagyon találó), nyilvánvalóan nem volt értelme a Parade szó erőltetésének a kötetcímben sem. Sikerült azonban megőrizni a töredékességet és a metaforikusságot. Így lett a Some Do Not…-ból Vannak, akik nem…, a No More Parades…-ból Soha többé…, az A Man Could Stand Upból Túl mindenen…, míg a Last Postból Végső búcsú. A kötetek Csikász Katalin tervezte borítói is kiválóak: épp olyan ellentmondásosak, mint a könyvek világa angol tájakkal, bájos hölgyekkel, katonákkal, egymástól elvezető utakkal…

Örömmel lehet tehát kézbe venni magyarul a Túl mindenen…-t, s természetesen az egyetlen nap alatt lejátszódó befejezést, a Végső búcsút is. Mindkét kötet, s maga a sorozat is zárás és kezdet egyszerre: egy társadalom és egy elveszett világ búcsúzkodik benne, s végül, nehéz sóhajtással, de átadja helyét az újnak és modernnek. Ami persze nem jobb – de biztosan, egészen más.

A cikk az Ekultura.hu-n: Ford Madox Ford: Az utolsó angol úriember - Túl mindenen...
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Az 1931-es első kiadás borítója

Dashiell Hammettet általában a leghíresebb regényeiről szokás ismerni. A máltai sólyomról, amelyből Humphrey Bogart és Mary Astor főszereplésével klasszikus film noir készült 1941-ben. A Véres aratásról, amelyben először nyomoz regényméretű történetben az író névtelen, ám szívós és okos detektívhőse, a Continental Op. Vagy épp A cingár feltalálóról: legalább is Amerikában, ahol a Thin Man után kutató detektívházaspár kalandjairól nagysikerű hatrészes mozifilmsorozatot gyártottak a harmincas években. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a Pinkerton-magándetektívből a hard boiled krimiirodalom iskolateremtő klasszikusává váló Hammett mindössze öt regényt írt: s ezek közül is Az üvegkulcsot szerette e legjobban.

Sokáig nehezen barátkoztam meg ezzel a könyvvel: ma viszont épp azért szeretem nagyon, mert annyira másmilyen, mint az író többi műve. Más a narrációja, más a cselekményszövése, más a hangulata. És így, önmagában különleges.

A magyar borító 1976-ból

A Véres aratásban, Az átokban és huszonnyolc elbeszélésben feltűnő magándetektív, a Continental Op például mindig egyes szám első személyben beszél a kalandjairól, ám igen akkurátusan, pontosan és szenvtelenül. Ugyanígy személyes a narráció A cingár feltalálóban is, de emellett rendkívül ironikus. Az üvegkulcs ezzel szemben a realista távolságtartás mintapéldája. Főhőse, Ned Beaumont szinte minden ténykedéséről pontos listát kapunk – hogyan gyújt rá vékony, zöldpettyes cigarillóira, hogyan tesz a fejére idegen kalapokat, hogyan gyúl ki fény a szemében, és hogyan válik zavarossá a pillantása, amikor valamit titkol –, mégis, sokkal nehezebben tudunk hozzá közel kerülni. Egyrészt azért, mert a cselekmény váratlan vágásokkal és kihagyásokkal ugrál az időben előre. Másrészt, mert Ned részletesen bemutatott tetteinek, szenvedéseinek és próbálkozásainak fogalmunk sem lehet az okáról. Indoklás nincsen: úgy kell elfogadnunk Nedet, ahogy a többi szereplőnek is – meg kell bíznunk benne és elhinni, hogy tudja, mit csinál, s mindazt, amit tesz, a barátaiért teszi.

Az 1935-ös filmváltozat főszerepét George Raft játszotta

Ugyanakkor nincs meg a cselekményszövésben az az érzelmi indíttatás sem, ahogyan Sam Spade nyomoz az üzlettársa és (talán) barátja halála után A máltai sólyomban. Beaumont ugyanis egy rejtélyes haláleset ügyében kutat, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a gyilkos a gyerekkori barátja, a politikus Paul Madvig. Ő volt az, aki dulakodás közben leütötte az utcán pártja támogatójának, a szenátornak a fiát, aki mellesleg Paul húgának titkos szerelme volt. Vajon végül tisztára mosni, megvádolni, vagy megmenteni akarja őt Ned? A történet több pontján is feltehetjük ezt a kérdést, miközben a bűnténybe belekeveredik egy sikkasztó szerencsejátékos, egy előkelő szenátor, egy szerelmes kislány, egy szélhámosnő, a helyi gengszterfőnök és egy nagyon okos úrileány is.

Alan Ladd és Veronica Lake, az 1942-es mozi sztárjai

Ned Beaumont pedig csak halad előre. Utazik. Kalapokat szerez. Hisztérikus nőkkel vitázik. Különös segítőtársat talál. Sok pénzt nyer. Félholtra verik. Elfogják. Megszökik. Titkolózik. Feljelentést ír. Szemtanúja egy öngyilkosságnak. Egyesek szerint ő a gyilkos. S miközben harcot vív egymással a korrupció és a korrektség, a sajtó és a közvélemény, a barátság és az igazság, végül az is kiderül, miért lehetett az író kedvenc hőse Ned Beaumont.

Aki soványságával, szikárságával, vékony kis bajuszával, keresett eleganciájával és állandó sehová sem tartozásával, makacsságával és szenvedélyességével egy kissé még hasonlít is Hammettre: vagy legalább is arra az alakra, amilyennek ő láthatta magát. Bár e története magyarul mindössze egyetlen csúf címlapú kiadásban jelent meg egy híján negyven éve, feltétlenül érdemes az olvasásra. Hogy belőle egy új Hammettet ismerjünk meg – vagy megismerjük belőle Hammettet.

Link
Dashiell Hammett: A tizedik nyom
Dashiell Hammett művei magyarul  
A cikk az Ekultura.hu-n: Dashiell Hammett: Az üvegkulcs
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Elérkezett a szeptember: ideje emlékeztetni néhány mostanában megjelenő könyvre! Ez az ajánló igazi vegyesfelvágott: van benne kortárs szépirodalom és hazai krimi, rég várt fantasy és képeskönyv, idézetgyűjtemény és önéletrajz. Ami közös bennük, hogy várom őket!

Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Jens Johler: A világ hangolása - Bach ifjúsága 
Anne Lise Marstrand-Jørgensen: Hildegard
Typotex, megjelenés: október 30., szeptember 30. és november
A Typotex Világirodalom sorozata fáradhatatlanul bővül és örvendetesen növekszik. A kiadó idei hat remek darabja után még hármat ígér megjelentetni. Néhány hónapja még csak a művek eredeti borítója jelezte, hogy a tervek szerint hat világirodalmi köteten kezdett el munkálkodni a Typotex, mára azonban az idénre várható háromnak már szemléletes - sőt egy esetben talán még az eredetinél is megkapóbb - magyar borítóképe is elkészült és felkerült a honlapra.
Cecilie Engertől, az 1963-as születésű norvég írónőtől egy különleges családtörténetet vehetünk majd a kezünkbe. A történet szálait egy anya ajándék- és ünnepi bevásárlólistái kapcsolják össze. Még nem tudom, hogy nosztalgikus, ironikus vagy tűéles ábrázolás jellemzi-e a kötetet, de eddig - tudom, ez egy szégyellnivalóan hatalmas előítélet - nőíróktól még csak izgalmas családtörténeteket olvastam...
Jens Johler (*1944) német író abszolút friss regénye alcíme alapján Bach ifjúságát eleveníti fel, de nekem úgy tűnik, a rend és a szabadság mibenléte jobban foglalkoztatja az írást különös módon egészen későn kezdő, rendhagyó pályájú szerzőt, mint a kamasz Bach élettényei. Ismét előítélet, már csak azért is, mert a két komponista gyökeresen másmilyen személyiség lehetett, de nekem a sorozatkezdő "zenei" regény, Eva Baronsky Mozart felébredje is nagyon tetszett...
A már huszonévesen népszerű íróvá vált dán Anne Lise Marstrand-Jørgensentől (*1971) pedig remélhetőleg egy rendhagyó női könyvet olvashatunk majd: a Hildegard főszereplője ugyanis egy hamisítatlan, középkori apátnő, egy valóban létezett apáca, aki egy alapvetően férfidominanciájú világban élte meg a maga  sajátos nő voltát - történetét pedig egy írónő idézi fel, nyilván nem véletlenül.
A három kötetnek nemcsak a beltartalma és a külalakja csábító: számomra már az garancia, hogy bekerültek a sorozatba, amelyben eddig még nem tudtam olyan könyvet felfedezni, ami ne tetszett volna. (Élményeimet lásd itt, itt és itt.)
Frissítés: elolvastam a könyveket, az Anyám ajándékairól itt írtam, A világ hangolásáról itt írtam, a Hildegardról pedig itt. 

Agatha Christie: A szárnyak szava
Európa, megjelenés: szeptember 9.
Közeledik, egyre jobban... Nemsokára befejeződik az Európa Agatha Christie-életműkiadása: már persze abban az értelemben, hogy ha a Balhüvelykem bizsereg... című regény is megjelenik idén, akkor el lehet majd mondani, hogy a krimikirálynő minden műve legalább egyszer napvilágot látott a kiadó gyönyörű és következetesen szerkesztett életműsorozatában. Persze továbbra is jöhetnek az újra kiadások (hisz rég volt már 2004) és az esetleges meglepetések... Ez pedig az utolsó novellaválogatás a sorozatban, amely most jelenik meg először. Az írónő misztikus novelláit mutatja be: azokat, amelyek a Hunga Print réges-régi A vád tanúja című zanzakötete óta nem voltak elérhetők magyarul - s két ráadást. Ráadásul egyszer a világtörténelemben a borító is kellemesre sikerült (érdemes összevetni A Listerdale-rejtélyével...)
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Agatha Christie: A kis szürke agysejtek - Poirot bölcsességei
Európa, megjelenés: szeptember 15.
Ha már meglepetés, legyen igazi. Szerintem nem sokan sejtették az írónő rajongói közül, hogy idén egy efféle "bemutatást", "füveskönyvet", idézetgyűjteményt is a kezükbe vehetnek kedvencük legkedvesebb teremtményéről, a kis belgáról. Bár polcomon az összes kötet, alig várom, mi alapján válogatva, s hogyan mutatja be a bölcsességgyűjteményhez mérten meglepően terjedelmes (168 oldalas) könyv Hercule Poirot-t. A kötetben olvasható lesz Agatha Christie írása mesterdetektívjéről - mégpedig Gy. Horváth László magyar változatában, aki így a Függöny című regény, valamint A pollensai probléma, A Listerdale-rejtély, A vád tanúja, a Mr. Quin, a Parker Pyne esetei és a Poirot első esetei novellagyűjtemények darabjai után egy újabb Christie-fordítást tesz le az asztalra.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Lee Child: Rögös út
General Press, megjelenés: szeptember 10.
Lee Childból sosem elég. Bár idén már két kötetnek is örülhettek a szerző rajongói, hiszen az év egy vadonatfriss művel, a Bosszúval, s egy remek, plusznovellával kiegészített újra kiadással, a Hiba nélküllel kezdődött, nagyon megörültem neki, amikor észrevettem, hogy a Rögös út is ismételten megjelenik. Ez volt ugyanis az első Reacher-regény, amelyet teljes hosszúságban olvastam el, s ma is meghatározó számomra. A szerzőt a Reader's Digest Válogatott Könyvek rövidített kötetváltozatait olvasva ismertem meg (ilyen szempontból az Eltűntnek nyilvánítva volt az első könyvem Lee Childtól), a Rögös út azonban már teljes változatban került a kezembe, miután eldöntöttem, hogy Reacherért rajongani fogok. A cselesen bonyolult, sok-sok nyomozást és sok-sok férfias akciót tartalmazó történet látszólag egy emberrablási ügynek indul. De semmi sem az benne, aminek látszik...
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Kondor Vilmos: A bűntől keletre
Libri, megjelent
Kondor Vilmos új regényt írt. S ráadásul nem a Szent Koronáról. Akik követik a rejtőzködő szerzőt sajátos útjain Agavetól Libriig, menekültektől e-könyvig, lekvártól légcsavarig, és persze krimitől krimiig, talán nem lepődtek meg, hogy ahelyett, hogy "rendes" íróként gyorsan befejezte volna a Szent Korona-trilógiát, inkább egy kortárs krimit merészelt írni. "Budapest, 2015. A miniszterelnök születésnapi partija tragikus véget ér. A közjogi méltóság ugyanis belefullad egy tál minestrone levesbe." - kezdődik a fülszöveg. Hát lehet ezt a könyvet a könyvesboltban hagyni?... Én mindenesetre nem szeretném. Akit viszont nem csigáz fel az új könyv, azt a szerző többször is megnyugtatta: vissza fog térni a Wertheimerek történetéhez. (Én már csak azt sajnálom, hogy pontosan akkor, amikor az Agave arra érdemesítette az egyik írásomat, hogy idézzen belőle A második szárnysegéd ajánlójában - jó, a nevemet nem sikerült hibátlanul leírniuk, de akkor is nagy büszkeség... -, a szerző gyorsan kiadót váltott, így nem hinném, hogy ilyesmi még egyszer előfordul majd velem...) De nagyon kíváncsi vagyok erre a "modern Kondorra" - már alig várom.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Piers Anthony: Roogna-kastély
Delta Vision, megjelenés: 2015
Immár borítóképpel is rendelkezik kedvenc fantasy-sorozatom legújabb kötete! Tavaly ismerkedtem meg az amerikai szerző különleges világával a Varázslat Kaméleonnak és a nem kevésbé mesés folytatás, A mágia forrása című kötetekben. Most pedig elkezdhetem várni a Xanth világán játszódó hihetetlenül hosszú széria következő, állítólag még a második kötetnél is remekebb darabját! Bár egyesek szerint a Delta Vision lassan jelentet meg dolgokat (különös tekintettel a nekem olyan kedves MesterMűvek széria darabjaira), sokszor nemigen értem a kiadó fórumán  hektikusan kitörő panasznapokat. Úgy gondolom, a Delta sem lassabb, mint sok más kiadó (amelyek között van, amelyik négy-öt évre is képes "elfeledkezni" egy-egy sorozata folytatásáról), a különbség csak az, hogy a Delta kapcsolatot tart a fórum tagjaival, s lekoptatás helyett hajlandó érvelni és magyarázatokat adni... Mindenesetre a Roogna kastély a menetrendet megelőzve érkezik (az előző kötetek közt volt egy év kihagyás, most nincs), de be kell valljam, én már a nemrég, szinte váratlanul megjelent Carcosa árnyaival is igazán elégedett voltam...
Frissítés: Sajnos a könyv nem jelent meg 2015-ben. Talán majd 2016-ban jön. És: igen: itt írtam róla.

Volker Kutscher: Csendes halál
IPC, megjelenés: november
Amikor a Tisztázatlan bűnügy (amelynek, nem tudom, miért, hajlamos vagyok bűntényre átkeresztelni a címét...) végre, hosszú várakozás után a kezembe került, nem gondoltam volna, hogy annyira tetszeni fog. A veszélyes korszakban, a fasizálódó Németországban játszódó sorozat hőse Gereon Rath, a fiatal berlini felügyelő, aki sötét bűnökkel, korrupt rendőrtársakkal, mocskos politikával és erkölcstelen erkölcscsőszökkel szembesülve nyomoz 1929 Németországában. A télen érkező folytatás egy évvel később játszódik, s az ötrészes sorozat legjobb darabjának tartják, amelyért a szerző 2010-ben elnyerte a Burgdrofer Krimipreist. Ugyanolyan érdekesnek, realistának, bonyolult cselekményűnek és ízlésesen kőkeménynek remélem, mint az elődét. Viszont bízom benne, hogy egy kicsit könnyebb papírra nyomják majd, hogy ne vágja szét a kezem, miközben olvasom...
Frissítés: Sajnos a könyv nem jelent meg 2015-ben. 2016-ban januárjában érkezik majd. Itt írtam róla.

Képszabadság - Holnapra megforgatjuk
Népszabadság, megjelenés: szeptember 28.
Nem is volt még olyan régen, amikor a képeskönyvsorozat első kötete, az "Átkos" pillanatok a boltokba került, s tessék, már a harmadik albumnál tartunk... Ez a képválogatás igazán élményt adó és izgalmas, hiszen az egyes kötetek készítői a lap egyedülálló archívumából választják ki az egyes kötetekbe illő, hatvanas-nyolcvanas években készült, kiváló minőségű sajtófotókat, s a képek mellett rövid cikkekben idézik fel emlékeiket, vagy kutatásaik eredményeit. Az első részben akár félévszázados képeken láthatjuk a divatot, a lakberendezést, a közlekedés és a szórakozás jeleneteit. A második, Ha végre itt a nyár... címre keresztelt könyvben a lehető legtöbb vizes és víz nélküli helyre látogathatunk el a Rómaitól a búzatábláig, az építőtábortól a csónakházig... Nem csoda, hogy alig várom a szocializmus modernizálási, (át)építési és létrehozási lázával foglalkozó új kötetet.
Frissítés: megjelent, s talán tényleg jobb, mint a második. Rengeteg utcakép, építkezések és bontások, Westend-palota és Óbuda, felüljáró és alagút, még romos sikló és frissen polírozott Vigadó... remek kötet! Várom a negyediket!

 Link
Túl korán van még kívánni, de azért... - 11 új könyv
Jön, jön, jön...! - A második könyvkívánság-poszt 
Ezeket is várom - Még egy könyvlista
Megint itt az április, könyvekkel tele 
Későtavaszi könyveim
Májusi vágyak - Megint megjelenésekről 
Kívánságok hálójában
Szép a nyár is - Új megjelenések  
Új, újság, újdonság

Foglalkoztat mostanában egy dolog. Összefüggésben azzal, hogy nem is érhetett volna nagyobb öröm, mint amikor pár napja megtudtam, a Helikon Zsebkönyvek remek sorozata októberben és decemberben két új Sherlock Holmes-regénnyel gazdagodik. Épp nemrég írtam arról, milyen más élmény önálló kötetben kézbe venni a Sherlock Holmes-novellákat, mint a nagy, kétrészes omnibuszban - s ez természetesen a regényekre is igaz.

Ráadásul a Helikon precizitásában és hozzáértésében mindig lehet bízni: bizonyára kiváló szerkesztésben és láthatólag sorban adják majd ki Sir Arthur Conan Doyle híres Holmes-regényeit. Októberben az 1887-es A Study in Scarlet érkezik, az a viszonylag rövid történet, amelyben az író megalkotta és bemutatta főhősét (épp ezért sokkal kevesebben szokták ismerni, mint az 1891-től megszülető novellákat), majd decemberben jön A Négyek Jele, amely 1890-ben, még mindig a híres rövidebb novellákat megelőzve, de már egy tökéletesen kidolgozott Holmest mozgatva hozott hírnevet írójának. (Remélem, a jövő évben A Sátán kutyája és a méltatlanul hanyagolt A Félelem Völgye is befér majd a sorozatba - hiszen Doyle mindössze ezt a négy regényt szentelte kedves hősének: mégis ritka, hogy a kiadókat mind a négy írás egyformán érdekelje.)

Az első angol kiadás

Ami azonban az októberi kötettel kapcsolatban leginkább foglalkoztat, a cím. Szeptember 3-án ugyanis a kiadó felhívást tett közzé a sorozat Facebook-oldalán: vajon melyik címen is adják ki az első regényt. A két választási lehetőség A bíborvörös dolgozószoba és A Brixton Road-i rejtély volt. Az A Study in Scarlet ugyanis - véleményem szerint - lefordíthatatlan címnek bizonyult a magyar könyvkiadásban. A regény egy pontján Sherlock Holmes elmélkedik egy bizonyos bíborvörös fonálról, amely beleszövődik az élet sápatag gombolyagába - ez a vörös fonál a gyilkosságé, s a detektívnek az a feladata, hogy megtalálja, kövesse és felgombolyítsa ezt a szálat. (A 4. fejezet végén található ez a rész.) Így nevezi az esetet Watson előtt a study in scarlet-nek, hiszen a nyomozók a scarlet thread-et követik. Fonalat viszont legfeljebb tanulmányozni lehet, így a fentieket Skarlát tanulmányként visszaadni, ahogyan némely Doyle-ról szóló, hevenyészve lefordított írások szokták, teljesen magyartalan. Tanulmányt lehet írni, de végezni már csak tanulmányokat lehet, egy bűneset pedig eset és nem tanulmány. Logikusan tett javaslatot a leiterjakab.blog így: A vörös fonál esete. De vajon lenne-e értelme így újrakeresztelni a könyvet?

Az 1903-as Tury-fordítás és egy 1924-es kiadása

Főleg, hogy száz éve másképp hívják. Amikor 1903-ban megjelent az első fordítása, A véres bosszú címet ragasztották rá (Magyar Kereskedelmi Közlöny Könyvtára), amely (bár a gyilkosság - vörös - vér asszociációt tartalmazta) végtelenül leegyszerűsítette, ponyvásította azt, amiről a könyv szól. Az ezredfordulón ezt, Tury Gyula fordítását vált szokássá kiadni, de már A bíborvörös dolgozószoba címen: úgy tudom, először a 2001-es Szukits omnibuszban jelent így meg a szöveg, már az új címmel, majd 2004-ben a Sensusnál önállló könyvben is. Ez azonban annyira hevenyészett szöveg, hogy a fent említett fonalas rész egyszerűen kimarad belőle. Érdekes módon viszont a szobát, amelyben a kötetbeli holttestet megtalálják, valaki bíborvörös tapétával látta el a magyar változatban (talán csak az átfésült, ezredfordulósban?), mintha ez lenne a bíborvörös dolgozószoba... Az eredetiben a tapéta színéről nincsen szó, és persze a holttest az összes nyelven egy üres szobában, nem pedig egy studyban fekszik.

Az 1904-es kiadás címlapja

A regény második fordítása már 1904-ben megjelent (Légrády, Legjobb Könyvek, a Helikon Facebook-bejegyzése ezt nevezi elsőnek), s ebben a fordításban (amelynek én nem ismerem a készítőjét) A brixtoni rejtély címet kapta. Ez is igen felületes cím, hiszen a bűneset nem Brixtonban, hanem a Brixton Roadon történik. Később A brixtoni eset néven is kiadták. Most ehhez a szöveghez nyúl a Helikon, s kiegészítve, felfrissítve ez szerepel majd a zsebkönyvben. Innen jött azonban az ötlet, hogy - kijavítva a brixtoni ügyet - ne legyen-e inkább A Brixton Road-i rejtély az új cím.

Ha azt kérdezte volna valaki, legyen-e A (bíbor)vörös fonál esete az új cím, lehet, hogy igent szavazok. Nehéz lenne megszokni, magyarázatot érdemel, de - esetleg. Így viszont, hogy a két lehetőség közül a második még messzebbre vinne az eredeti címtől, mint a régi, amelyet már megszoktunk (ráadásul nehéz helyesírású, elírható helynevet tartalmazna) szerintem egyértelmű a válasz: maradjon A bíborvörös dolgozószoba.

Tury Gyula fordítása először az új címen

Ahogyan a The Sign of Four is nagyon jól járt azzal, hogy első, századeleji magyar címe, a teljességgel talányos A dilettáns detektív, valamint a jól hangzó, de az eredetitől szándékoltan eltérő A nábob kincse és Az Agra kincse címváltozatai után elnyerhette a "valódit", A Négyek Jelét.

Tegnap több könyváruház kínálatában is megjelent a Helikon zsebkönyvecske, A bíborvörös dolgozószoba címen. Kíváncsi vagyok, azt jelenti-e ez, hogy a kiadó döntött. Remélem. Ha az A Study in Scarlet szó szerint lefordíthatatlan is, legalább valami vörös szerepel a címben. A bíborvörös dolgozószoba alak pedig már nevezetes. Ennél csak jobbat lenne érdemes ráragasztani, rosszabbat nem.

Frissítés új hírekkel

Miután megjelent a kötet, azonnal megrendeltem, mégpedig kedvenc netes könyváruházamból, a Bookline-ról. Október 9-én meg is érkezett hozzám: ám amikor kézbe vehettem, nagy megdöbbenésemre a borítón nem A bíborvörös dolgozószoba, hanem a Tanulmány vérvörösben címet olvashattam.

Fentebb azt írtam, hogy A bíborvörös dolgozószoba címváltozatnál "csak jobbat lenne érdemes ráragasztani, rosszabbat nem". Nos, úgy érzem, az új cím - jobb. Ahogy a fentiekből kiderült, az eredetileg, A bíborvörös dolgozószoba alternatívájaként feltűnt A Brixton Road-i rejtélyről nagyon rossz volt a véleményem, habár tisztában voltam vele, hogy valójában a dolgozószoba szó belefordítása a címbe is abszolút helytelen. Iszonyúan zavart viszont a tanulmány szó használata, mint lehetőség, hiszen "a fentieket Skarlát tanulmányként visszaadni, ahogyan némely Doyle-ról szóló, hevenyészve lefordított írások szokták, teljesen magyartalan. Tanulmányt lehet írni, de végezni már csak tanulmányokat lehet, egy bűneset pedig eset és nem tanulmány."

A fordításban viszont sikerült e problémából is megtalálni a kiutat. A fent említett negyedik fejezetben így ír Doyle: "I might not have gone but for you, and so have missed the finest study I ever came across: a study in scarlet, eh? Why shouldn't we use a little art jargon. There's the scarlet thread of murder running..." Ezek a sorok így változtak át magyarrá: "Ha nem unszol, én bizony soha el nem megyek a Brixton Roadra, s akkor elvesztem a legszebb bűnügyet, mellyel eddig találkoztam. Olyan, mint egy műalkotás: tanulmány vérvörösben. A gyilkosság vérvörös szála rejtőzik..."

A műalkotás fogalma átértelmezi a tanulmányét, amely a művészettörténetben valóban létezik egyes számban. A vérvörös pedig pompás szó, hiszen ez a gyilkossági eset véres, vércsöpögtetős, vérrel írós, orrvérzős, vérszomjas, sőt, vérvörös arcú...

Így a magam részéről tökéletesen elégedett vagyok az új címmel. Talán egy dolgot lehetett volna még tenni: a kötetben szerepel, hogy a fordítás eredetileg A brixtoni rejtély címet viselte, s hogy a regény megjelent A bíborvörös dolgozószoba címen is. Ha még azt is feltüntetik, hogy A véres bosszú címváltozatban is létezett, akkor teljes pontossággal segítették volna a Doyle-rajongókat.

Másrészt ideje lenne rendbe tenni a borítóképeket és internetes adatokat. Október 11. estéjén ugyanis még mindig A bíborvörös dolgozószoba szerepel a Librin és a Bookline-on, sőt, magának a Helikonnak az oldalán is. Így egyelőre csak a Facebook olvasóit, illetve a Lírán (ahol a kép még Bíborvörös...) és az Alexandrán vásárlókat nem fogja meglepetés érni a Tanulmány vérvörösben cím és a címlap láttán...

Egy azonban biztos: az új cím jó cím, az új könyv pedig remek könyv lett.

Linkek
Kissé excentrikus fiatalember - Sherlock Holmes
Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történetei  
Sherlock Holmes újra nyomoz - A legjobb folytatásregények
Sherlock Holmes és a lehetetlen
Könyvek Sherlock Holmes kalandjairól - csupa folytatás
Ekultúra - Sir Arthur Conan Doyle legjobb Sherlock Holmes történetei
Ekultúra - Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Ekultúra - Jamyang Norbu: Sherlock Holmes Tibetben
Békebeli borzongás - ódon elbeszélők
Challenger professzor és az angol science fiction

Mire a könyv a kezembe került, már nagyon sokat hallottam róla másoktól. Tudtam, hogy film készül belőle, tudtam, hogy sokan már az író arcképébe is szerelmesek lettek a hátoldalon, tudtam, hogy ez egy nagyon izgalmas regény. Az ilyesmiktől sajnos mindig veszettül előítéletes leszek… Úgyhogy előre eldöntöttem, óvatosan közeledem a regényhez, egyrészt, mert nem túl meggyőző a borítója (még ha ez az eredeti könyvé is..), másrészt, mert számomra legalábbis riasztó a magyar címe (vajon miért tűnt az eredeti címnél hatásosabbnak a két nem hagyományos leírású név?), harmadrészt, mert túl vastag. Nos, mire befejeztem a kötetet, már egyáltalán nem izgatott a borító és a magyar cím, ezzel szemben sajnáltam, hogy a francia író nem csavart még egy párat a történetén…

Michel Bussi sikeres tanár a Roueni Egyetemen és népszerű krimiszerző. A Emilie vagy Lyse-Rose? a hatodik regénye volt 2012-ben, hat rangos irodalmi díjat nyert meg és húsz nyelvre fordították le. A hihetetlen siker nem véletlen: a szerzőnek egy látszólag egyszerű témát sikerült olyan fordulatosan és csavarosan megírnia, hogy az egyformán tetsszen a klasszikus krimik és a thrillerek, a romantikus családregények és a rejtvények kedvelőinek is.

A történet 1980 decemberében kezdődik, egy nappal karácsony előtt. Lezuhan egy Isztambulból Párizsba tartó repülőgép, fedélzetén majdnem százhetven utassal. A katasztrófában mindenki életét veszti, kivéve egy három hónapos kislányt, a Szitakötőt. De vajon melyik család három hónapos kisgyermeke élte túl a zuhanást: a szegény Vitralok vagy a gazdag Carville-ek rokona? Emilie vagy Lyse-Rose? Az események tizennyolc évvel később folytatódnak. A Carville-ok a hosszú évek alatt folyamatosan nyomoztatnak a történtek után, s úgy tűnik, Grand-Duc nyomozó eredményre is jutott – amikor öngyilkos lesz. Mire jött rá vajon? Milyen titkot rejt a füzete, amelybe feljegyezte a saját történetváltozatát arról, amit összerakott? S mit derít ki Marc, Szitakötő testvére? Ki valójában a lány? És mi történik vele tizennyolc évvel a katasztrófa után?

Miközben a csavaros, a detektív füzetének szövegéből és a különböző szereplők nézőpontját képviselő, filmes vágásokkal megtűzdelt cselekményes jelenetekből összeálló regényt olvassuk, furcsa történet bontakozhat ki előttünk gazdagokról és szegényekről, titkokról és elhallgatásokról, bűnökről és intrikákról. Nekem olvasás közben néha a szintén francia Sébastien Japrisot jutott eszembe: ő tudta körmönfont és bonyolult cselekményű regényeiben úgy forgatni az eseményeket, úgy közölni a visszaemlékezéseket, az adatokat és a részleteket, hogy csak a legvégén álljon össze mozaikkockáiból a megdöbbentő zárású, mellbevágó történet.

Hogy azután elkészül-e végül a film? És hogy fogjuk-e még olvasni Michel Bussi regényét mondjuk harminc év múlva? Nem tudom. Aki viszont most kézbe veszi, igazán jól szórakozhat a segítségével.

A cikk az Ekultura.hu-n: Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Mivel nemrég ünnepeltem meg Faye Kellerman amerikai írónő krimisorozatának újraindulását, elérkezettnek láttam az időt, hogy férjéről a sikeres (talán még feleségénél is sikeresebb?) thrillerszerzőről is bibliográfiát készítsek.
Jonathan Kellerman 1949-ben született, az UCLA-n szerzett diplomát pszichológiából, majd klinikai pszichológiából doktorált. Huszonéves korától publikált különböző tudományos folyóiratokban, s kutatásairól több szakkönyvet is megjelentetett a gyermekpszichológiával, a gyermekkori félelmekkel, a gyermekkori rák feldolgozásával és az erőszakos gyermekek problémáival kapcsolatban. Azonban már egyetemistaként elköteleződött az írás mellett: huszonkét évesen elnyerte a Samuel Goldwyn Írói Díjat, 1985-ben pedig megírta első krimijét, a When The Bough Breakst, amelyben máris megteremtette állandó hősét, Alex Delaware-t, a gyermekpszichológust, akinek a nyomozásairól azóta harmincöt könyvet írt. Ezek mellett tizenhárom egyéb krimit is publikált, néhányat közülük a feleségével közösen. Első könyvével elnyerte az Edgar Allan Poe-díjat és a legjobb első regényért járó Anthony Boucher-díjat. Könyvei rendszeresen a bestsellerlisták élén szerepelnek. Ráadásul ő az egyetlen olyan amerikai krimiszerző, aki egy sajátos íródinasztia tagja: felesége, Faye Kellerman és fia, Jesse Kellerman is thrilleríró.
Jonathan Kellerman harmincöt plusz tizenhárom kötete közül magyarul nyolc Alex Delaware-ről szóló jelent meg: az első négyet a Magyar Könyvklub adta ki a múlt évezred végén (köztük szerencsére a legelsőt is), újabban pedig kedvenc krimikiadóm, a General Press kezdett bele legújabb könyveinek kiadásába. Remélem, folytatják!

When the Bough Breaks (1985) - Égszakadás, Magyar Könyvklub, 1997 (az 1. Delaware-könyv)
Devil’s Waltz (1993) - Mefisztó-keringő, Magyar Könyvklub, 1997 (a 7. Delaware-könyv)
Bad Love (1994) - Hamis szeretet, Magyar Könyvklub, 1998 (a 8. Delaware-könyv)
The Web (1996) - Pókháló, Magyar Könyvklub, 1997 (a 10. Delaware-könyv)
Mystery (2011) - Rejtély, Világsikerek, General Press, 2013 (a 26. Delaware-könyv)
Victims (2012) - Áldozatok, Világsikerek, General Press, 2012 (a 27. Delaware-könyv)
Guilt (2013) - Bűntudat, Világsikerek, General Press, 2014 (a 28. Delaware-könyv)
Killer (2014) - Gyilkos, Világsikerek, General Press, 2015 (a 29. Delaware-könyv)

Utolsó frissítés: 2020.02.02.