Ekultura.hu - Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
Mindig is úgy gondoltam, hogy a Lazi az értékmentő és értékteremtő kiadók közé tartozik. Nőolvasóként engem természetesen az angolszász irodalmi sorozatával sikerült először „megvennie”: polcomra szépen sorban felkerültek Jane Austen, Charlotte, Emily és Anne Brontë, Louisa May Alcott, Anthony Trollope, Henry James, Evelyn Waugh, Thomas Hardy, George Eliot és Elizabeth Gaskell általuk kiadott, szép köntösbe öltöztetett és jól fordított művei.

A magyar irodalom szerelmeseit viszont bizonyára novellaválogatásaikkal (karácsonyi antológiák, magyar írók szerelmes elbeszélései), Erdély-gyűjteményeikkel (pl. A havas dicsérete, Balladák földje: Erdély, Kincses Erdély), s a magyar költészet és próza legnagyobbjai köteteinek megjelentetésével sikerül megnyerniük. Hiszen szerzőik közt megtalálható Molnár Ferenc és Ignácz Rózsa, Cholnoky Viktor és Benedek Elek, Csáth Géza és Petelei István, Márai Sándor és Karinthy Frigyes, Erdős Renée és Tormay Cécile, Reményik Sándor és Gárdonyi Géza. Ráadásul nem csak egyes kötetek látnak napvilágot náluk: életműsorozata van többek közt Szabó Dezsőnek, Nyirő Józsefnek, Fekete Istvánnak, sorozatot nyitottak magyar vadászelbeszélésekből, s közkedveltek a füveskönyveik is, amelybe olyan szerzők magvas gondolatai kerülnek be, mint Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, József Attila, Mikes Kelemen, Pilinszky János vagy épp Rejtő Jenő.

Látom a Lazi könyveit itt és ott: kézben, buszon, vonaton, várakozás közben, munktárs asztalán felejtve, kinyitva, becédulázva, gondosan könyvjelzőzve. Szép kiállításúak ezek a kötetek, jól megismerhetők, szeretettel olvashatók. Jók.

Benkő László, a jelenkor egyik legkedveltebb történelmiregény-írója is ennek a kiadónak a szerzője. Korábbi megjelenéseikkor már hírnévre és rajongókra szert tett nagyívű történelmi regénysorai, a Tatárjárás-trilógia, a Honfoglalás-trilógia és a kétkötetes Viharlovasok sorozat közül kettő már a Lazi szép, ízléses új kiadásában is napvilágot látott. (S remélem, mielőbb érkezik A végső tenger is új köntösben.) És ez igazán különös, hiszen ha az ember böngészgeti a Lazi szerzőlistáit, azt találja, hogy főleg kanonizált irodalmi nagyságok műveit adják ki: napjaink magyar szerzői nemigen képviseltetik magukat a kiadó könyvválasztékában.

Ezért szeretném jelen ajánlómat leginkább ennek a gondolatnak szentelni. Úgy tűnik, Benkő László (minden írói iskolát kijárva bájos romantikus regények tömegtermelésétől az aprólékos történelmi kutatásig) olyan valakivé küzdötte fel magát, akit élő klasszikusnak neveznek. Máris helye van a magyar irodalom klasszikusainak kiadójánál. Regényeit nem csak az kapcsolja össze mondjuk Kós Károly Az országépítőjével, hogy szövegüket azonos méretű keménykötés rejti, amelyen azonos a kiadói logó. Ennél jóval több. Ahogy a huszadik század elejének történelmiregény-írói képesek voltak színesen mesélni, szépszavúan regélni, de erkölcsöt és példát is felmutatni hőseikkel, történetük cselekményével, úgy Benkő László is. Ahogyan egy Makkai Sándor, Kodolányi János, Passuth László egyszerre teremtette meg regényeivel magyar identitásunkat és nyűgözött le bennük a hatásos és izgalmas történettel, úgy teszi ezt Benkő László is.

Akinek ráadásul a Táltosidők, a Honfoglalás-trilógia első kötete volt az első megjelent történelmi regénye. Érdemes elkezdeni az olvasását: nem fog rajta látszani. Már az első oldalaktól kezdve, ahol találkozunk a leendő főhőssel, a sebesült Beke vitézzel, erős a feszültség és egyre nő, a fordulatok pedig lebilincselőek. Pedig minden olyan lassan, szuggesztíven történik: egy öregember guggol a tűz mellett – és beszél hozzá. Egy harci mén felágaskodik – és patáinak lezúdulása egy fekvő sebesült mellére talán egy egész élettörténetnek vet véget. Egy ló a halál szagát érzi. Valaki felismer egy évek óta nem hallott hangot…

A Táltosidők kalandos, epikus, izgalmas történelmi regény, s még csak első kötete a ciklusnak. A Honfoglalás története az Idegen tüzekben és A megszerzett földben folytatódik.

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
A folytatásokról a blogon:
Ekultura.hu - Benkő László Honfoglalás 2. Idegen tüzek
Ekultura.hu - Benkő László: Honfoglalás 3. A megszerzett föld
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Magyar sorozatok a Terminator világához
Székelyhidi Zsolt Halálosztó 2029 borítófestménye (forrás)
1984-ben született, de nálunk csak négy évvel később mutatták be: ennek ellenére óriási népszerűségre tett szert a Terminátor - A halálosztó című disztopikus sci-fi, az utánozhatatlan Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Érdekes módon akkoriban még nem volt szokás évente folytatásokat elpotyogtatni a zseniális blockbusterekhez, így a gépember kalandjai is csak 1991-ben folytatódtak a mozivásznon a Terminátor 2 - Az ítélet napjában. Közben nálunk beköszöntött a rendszerváltás, így az új filmet már másfél hónappal az eredeti bemutató után láthatta a magyar közönség... S más is történt az új világ új szabadságában: több magyar sorozat is született, részben a film eseményeit továbbgondolva, részben pedig új szereplőkkel népesítve be a kitágított Terminátor-univerzumot. Ez a lista ezekről a könyvekről szól.

1. A pusztítás démona (1994-95)
4 kötet
Szerzőnév: Mark F. Wilson
Írók és közreműködők: Békési József, Bihon Tibor, Kornya Zsolt, Dr. Nagy Zoltán, Nemes István
1. Mark F. Wilson: Démon a jövőből, LAP-ICS, Debrecen, 1994
2. Mark F. Wilson: Orgyilkos, LAP-ICS, Debrecen, 1995
3. Mark F. Wilson: A gólem, LAP-ICS, Debrecen, 1995
4. Mark F. Wilson: A leszámolás, LAP-ICS, Debrecen, 1995
Összkiadás 1-4. A pusztítás démona, LAP-ICS, Debrecen, 1995
Történet: Egy véletlenül a középkori múltba, 1191-be került harmadik Terminátor és megállítóinak története a harmadik keresztes hadjárat idején.

2. Halálzóna (1994-99, 2007)
9 kötet
Szerzőnév: Mark F. Wilson, Christopher Sethfield
Írók és közreműködők: Bihon Tibor, Nagy Zoltán, Nemes István, Szekszárdi Katalin
1. Mark F. Wilson: Halálzóna, LAP-ICS, Debrecen, 1996
2. Mark F. Wilson: Ellencsapás, LAP-ICS, Debrecen, 1996
3. Mark F. Wilson: Invázió, LAP-ICS, Debrecen, 1996
4. Mark F. Wilson: Tűzvihar, LAP-ICS, Debrecen, 1997
5. Christopher Sethfield: Esélytelenek, LAP-ICS, Debrecen, 1997
6. Christopher Sethfield: Folyékony fém, LAP-ICS, Debrecen, 1997
7. Christopher Sethfield: A stratéga, LAP-ICS, Debrecen, 1998
8. Christopher Sethfield: Megtorlás, LAP-ICS, Debrecen, 1998
9. Christopher Sethfield: Fémpokol, LAP-ICS, Debrecen, 1999
Összkiadás 1-3. Mark F. Wilson: Halálzóna / Ellencsapás / Invázió, Cherubion, Debrecen, 2007
Összkiadás 4-5. Mark F. Wilson – Christopher Sethfield: Tűzvihar / Esélytelenek, Cherubion, Debrecen, 2007 (Mark. F. Wilson név alatt)
Történet: Új, sorsdöntő és izgalmas események 2029-ből, amelyek bemutatják, tulajdonképp hogyan is győzték le a Skynetet John Connor és emberei. (Nagyon hiányzik a lista végéről egy Folyékony fém-tetralógia összkiadás... Egyébként ki tudja, miért, talán jogi okokból, az új összkiadásokon a Halálosztó 2029 sorozatcím szerepel, holott az a másik, s eredetileg nem is a LAP-ICS-nál, hanem Cherubionnál futó széria neve.)

3. Halálosztó 2029 (1999-2006, 2010)
20 kötet
Szerzőnév: Christopher Sethfield, Oliver Thompson Seabird, Anthony Sheenard, Ricardo Crosa, Chuck Palmer, John Y. Olineast, Allen Newman, Peter Sanawad, Gabriel Wraith
Írók és közreműködők: Bihon Tibor (CS), Bihonné Király Edit (OTS), Hegedűs János (JYO), Horváth Gábor (RC), Nemes István, Ripp Gábor (GW), Szabó Lehel (CP), Szélesi Sándor (AS), Tóth Norbert (AN)
1. Christopher Sethfield: Rideg évek, Cherubion, Debrecen, 1999
2. Christopher Sethfield: A Próféta, Cherubion, Debrecen, 2000
3. Christopher Sethfield: Rajtaütés, Cherubion, Debrecen, 2000
4. Oliver Thompson Seabird: Különleges kommandó, Cherubion, Debrecen, 2000
5. Oliver Thompson Seabird: Kétesélyes játszma, Cherubion, Debrecen, 2000
6. Anthony Sheenard: Két tűz között, Cherubion, Debrecen, 2001
7. Christopher Sethfield: Vadászok vadásza, Cherubion, Debrecen, 2001
8. Christopher Sethfield: Túlélők háborúja, Cherubion, Debrecen, 2001
9. Christopher Sethfield: Orosz rulett, Cherubion, Debrecen, 2001
10. Ricardo Crosa: A végítélet gyermeke, Cherubion, Debrecen, 2002
11. Ricardo Crosa: Drótfátyol, Cherubion, Debrecen, 2002
12. Christopher Sethfield: A Gépisten tévedése, Cherubion, Debrecen, 2002
13. Christopher Sethfield: Vérvörös hajnal, Cherubion, Debrecen, 2004
14. Chuck Palmer: Totális annihiláció, Cherubion, Debrecen, 2003
15. John Y. Olineast: Szintetikus rémálom, Cherubion, Debrecen, 2004
16. Allen Newman: Gép/ember, Cherubion, Debrecen, 2005
17. Peter Sanawad: Ártatlan vér, Cherubion, Debrecen, 2005
18. Gabriel Wraith: Révület, Cherubion, Debrecen, 2004
19. John Y. Olineast: A mutáns, Cherubion, Debrecen, 2006
20. Ragálykommandó - Antológia, Cherubion, Debrecen, 2010
Az antológia tartalma: Chuck Palmer: Ragálykommandó, John T. Shugrave: Korcs, Kyra Potter: A fordulat, Virgil Coleman - Tim Morgan: Tűzáldozat, Norbert Winney: Berobbanó múlt, John T. Shugrave: Ellenséges erő, Ricardo Crosa: San Francisco Expressz (Szabó Lehel, Koós Tibor, Fazekas Beáta, Nagy Attila - Herr Nándor, Vakulya Norbert, Horváth Gábor)
Történet: A Skynet és a kiborgok különböző nemzedékei, típusai elleni ellenállás és gerillaharc 2029-ig.

Fontos: az álnevek kihez tartozása egy esetben hiányzik, mert a könyvből sem derül ki. Az OSZK nyilvántartása nem sokat segít, mivel szerintük szinte az összes könyvet kizárólag Nemes István írta...
Andre Norton kötetei
Andre Norton (1912-2005) egyformán jól írt igényes kérdésfeltevésű sci-fi kalandregényt, megújított planetáris románcot és kellemesen olvasható ifjúsági fantasyt. Elképesztő írói termékenységét több mint háromszáz mű és három szerzői álnév használata is bizonyítja. Nem csoda, hogy mára díjat neveztek el róla, amelyet a legjobb ifjúsági sci-fi vagy fantasy regény kap meg minden évben.
Az írónő, eredeti nevén Alice Mary Norton, első nőként lett A Fantasy Gandalf Nagymestere, az Amerikai Sci-Fi- és Fantasyszerzők (SFWA) nagymestere és első hölgytagja a Sci-fi és Fantasy Hírességek Csarnokának. Ezek pedig a magyar nyelven kiadott könyvei:
Andre Norton: A Csillagember fia (Star Man's Son, 1952), Art Phoenix, 1990
Andre Norton: Sargasso a világűrben (Sargasso of Space, 1955), Kossuth, 1973
Andre Norton: Időharcosok (The Time Traders, 1958), Phoenix Könyvkiadó, 1992
Andre Norton: A gazdátlan űrhajó (Galactic Derelict, 1959), Phoenix Könyvek, 1993
Andre Norton: A végzetes csata (The Defiant Agents, 1962), Hajja és Fiai, 1993
Andre Norton: Boszorkányvilág (Witch World, 1963), Phoenix Könyvkiadó, 1993