A francia írónak, Denis Guedjnek egyetlen regénye jelent meg magyarul: az is csak hat évvel szerzője halála után. Ez a kötet azonban vitathatatlanul a leghíresebb, legjobb és legfontosabb könyv a pályáján: A papagájtétel.

Műfaja regény. Vastag, sőt, monumentális méretű: 590 oldal, papírkötésben. Ráadásul a matematikáról szól. E három információ alapján a legtöbben valószínűleg biztosak lennének benne, hogy nemcsak tartani, de megérteni is roppant nehéz. Pedig távolról se lenne igazuk: hiszen nem véletlen, hogy hihetetlenül népszerű könyv, amely hazája nyelvén, s angol fordításban is egyfajta irodalmi legendává vált. A papagájtétel ugyanis épp olyan könnyed, fura, vidám és harmonikus olvasnivaló, mint amennyire könnyed, fura, vidám és harmonikus látvány a szemnek a magyar borítója, amelyet Faniszló Ádám tervezett, s amely természetesen egy papagájt ábrázol.

Vele kezdődik ugyanis a francia író kuszán körmönfont kalandozása a matematika történetében: Nofuturrel, a méltatlankodó, hangoskodó, egyebekben azonban néma papagájjal, akit felbérelt ügynökök üldöznek, és egy kisfiú ment meg, aki majdnem teljesen süket.

A kis Max hazaviszi új barátját, aki így egy igen különös háztartás új tagja lesz. Itt él az édesanyja, Perette, a törékeny, magányos, furcsa múltú házvezetőnő és Max két testvére, az ikrek is, akiket általában nem Jonathannak és Léának, hanem Jonathan-és-Léának hív mindenki, annyira összetartoznak.

Aki pedig befogadta őket, és velük él egy provanszi-erkélyes, tetőteres, kandallós meseházban, csupa-csupa könyv között, egy könyvesboltos, akinek a Ravignan utca közepén, épp az emelkedőn található Ezeregy Lap nevű, csodálatos könyvüzlete. Az antikvárius neve Ruche úr, s rendkívülien türelmes és jóságos szereplő: egy rettenetes baleset után kerekesszékben kényszerül élni, lakása emeletére lifttel közlekedik, s hozzá van szokva, hogy a könyvtára segítségével minden nehézséget le tud győzni.

S hogy miképpen lesz e különös társaság történetéből matematikatörténeti kalandozás?

Annyi bizonyos, hogy az író tökéletesen járatlan úton jár: ilyen rendhagyóan ugyanis kevesek igyekeztek volna eljutni a céljukhoz. A papagájtételben keveredik egy felnőtteknek írt meseregény, egy népszerűsítő matematikatörténet, a krimi és a fantasztikus szépirodalom. Mindvégig kutatunk és nyomozunk benne: már az első oldalaktól: ám ez a detektíveskedés nemcsak egy titok, hanem a matematika felfedezése is.

Ruche úr ugyanis leveleket kap, amelyeket különc matematikusbarátja, Elgar Grosrouvre írt. A könyvesboltos három dolgot tud meg: 1. Több száz kilónyi matematikai szakmunkát örököl a barátja után, a világ legteljesebb matematikai magángyűjteményét, tele ritka kincsekkel. 2. Barátja fogadni merné, hogy a könyvesboltos egyetlen könyvet sem fog elolvasni a könyvtárából, de sajnálja majd eladni a köteteket, legyenek bármilyen ritkák. 3. Grosrouvre talán meglátogatja majd, ha egyszer otthagyja az amazóniai őserdőket.

Miután megérkeznek a könyvek, Ruche úr élete teljességgel megváltozik. Három dolgot határoz el: 1. Rá fog jönni, mit is akart a barátja ezekkel a könyvekkel. 2. Igenis el fogja őket olvasni, és utána igenis eladja őket. 3. Igenis fel fogja deríteni a titkot, amely a – talán időközben elhalálozott – Grosrouvre-t körüllengi. Miért ment el Amazóniába? Miképpen volt képes felhalmozni ott az Erdei Könyvtárat, ezt a titokzatos gyűjteményt, benne olyan ritkaságokkal, amelyeket szem nem látott évszázadok óta? Valóban meghalt? Tényleg tűzvészben halt meg? És – ami a legfontosabb – tényleg sikerült neki kidolgoznia egy tökéletes bizonyítást a Goldbach-sejtésre? S ha igen, valóban elrejtette valahol az információt? És hol?

Ruche úr és társai elindulnak tehát az alapoktól, s Grosrouvre cédulái és könyvei nyomán fölfedezik a matematikát. Thalészt, az árnyékembert, hogy mi a különbség az avokádó és az ügyvéd között, mi az az aritmetika és az egyenlet, mi köze volt a matekhoz Omár Khajjámnak, az ősnyomtatványoknak és a holdacskáknak. Utánajárnak, mire jó az arány, az irracionális és az axióma. Rajzolnak kúpot és síkot, töprengenek hasáboltárok és verses rejtvények felett, megtanulják, mi az a posztulátum, abszcissza és sejtés. Míg végül földereng a megoldás, ám ekkor közbelép néhány papagájrabló és gyerekrabló, valamint a véletlen: amely elkerülhetetlen a matematikában is.

Így nem csoda, hogy olvasás közben hallatlanul jól lehet szórakozni a könyvön: a nyomozáson, a kutatáson, s azon, ahogy a szerző félkezes könnyedséggel mutatja be, mitől szép a matematika. Guedj mindörökre törli az iskolai, esetleg negatív emlékeket, s izgalmas életrajzi részletekkel, különös ábrákkal, a szöveg közbe vetett minifeladatokkal és a matematikusoktól fennmaradt bölcsességekkel fűszerezve az utazást, végigvezeti a matematika tudományán a kezdőket és haladókat, a humán és reál érdeklődésűeket egyaránt.

A Typotex Világirodalom sorozatában megjelent regényt Király Katalin fordította, lenyűgözően jól: szakszerű és szépirodalmi, így egyaránt ajánlható matematikusoknak és nem matematikusoknak is. Nem fognak unatkozni.

Link
A cikk az Ekultura.hu-n: Denis Guedj: A papagájtétel
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei   

Sajnos minden évben akad egy-két olyan könyv, amire eszeveszetten várakozom, s azután nem úgy sül el az olvasása, ahogyan kellene. Az elmúlt év terméséből eddig egy várva-várt magyar regény és egy külföldi kötet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de más okból.

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Ambrózy báró esetei III., Könyvmolyképző, 2016
Böszörményi Gyula hosszan elnyúló regénysorozatával kapcsolatban eddig meglehetősen vegyes az állás. Az első kötet, a Leányrablás Budapesten nagy, negatív csalódásom volt, tekintve, hogy - nem lévén ünneprontó előrelapozó - úgy vettem kezembe, mint egy történetsorozat kezdetét, de kiderült, hogy egy történet első része volt - befejezetlenül. Ettől függetlenül nagy lelkesedéssel vetettem magam a folytatásra, A Rudnay-gyilkosságokra, amelyet sokkal jobban élveztem. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a történet lebilincselt, a főszereplő (Mili) inkább idegesített, a nyomozó (a báró) meg untatott. Mégis, maga a krimiszál nagyon tetszett. Ezután következett a két-és-feledik folytatás, a Beretva és tőr, amelyik pedig egyenesen elbűvölt. Egyrészt, mert rövid és feszes szerkesztésű történet volt, másrészt, mert rendkívül ötletes krimi, harmadrészt mert végre egyáltalán nem kellett foglalkoznom az immár majd ezer oldalon át húzott alaprejtéllyel, Hangay Emma kisasszony ügyével... Ekkor az "állás" 1-2 lett, az öröm és a pozitív csalódás javára.
Ám jött az Ármány és kézfogó, és sikeresen lerombolta mindezt, kezdve a kissé közhelyes és nyilvánvalóan előre meghatározott címtől (lásd Ármány és szerelem, továbbá bármely jelenbeli kézfogó hiánya a cselekményből) az elképesztően hosszadalmas, mintegy hétszáz oldalas cselekménybonyolításig, s a hirtelen jellemet váltó szereplőkig. (Miért olyan tehetetlen hirtelen a bárónő? Miért titokzatoskodik feleslegesen a báró? Miért viselkedik annyira  logikátlanul Mili? Csakis, hogy a történet új és még újabb, logikátlan kanyarokat vehessen és eltartson még pár száz oldalt.) Továbbá az Emma-rejtély végre (végre!) bekövetkező (bekövetkező?) megoldásáig, amely - nem is akartam elhinni - egy kis, kitalált ország uralkodójának romantikus belügyeihez vezet el. Kis, kitalált ország egy olyan regényben, mely elvben annyira valósághű, hogy minden szereplőjét korabeli címjegyzékekből veszi!
Nemcsak az volt csalódás, hogy milyen érdektelen titok érdekében is szenvedtem végig a hősökkel együtt majdnem 1700 oldalt, de az is, hogy e záró kötetben már krimicselekményt is alig lehetett találni, legfeljebb kalandokat. Ehhez képest a Moly lelkes olvasóinak értékelései alapján a sorozat első kötete a 12., harmadik kötete az 5., negyedik (jelen) kötete a 2., második kötete pedig az 1. a legjobb krimik listáján... Ilyenkor igazán nem is tudom, hogy mit gondoljak. (Mondjuk, hogy így ez a lista teljesen felesleges.) Illetve: remélem, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező ötödik kötet a Beretva és tőr hosszát és sűrítettségét célozza majd meg, hogy az állás 2-2-ről ismét pozitívvá, 2-3-ra változhasson... Egy viszont biztos: aki azt állítja, hogy a "mai fiatalok" nem olvasnak, hazudik.

Marcello Gagliani Caputo: Bud Spencer & Terence Hill Anekdoták
Vintage Media, 2016
Nincs szó, amivel el lehetne mondani, elvben mekkora öröm és boldogság, hogy ez a könyv megjelenhetett magyarul. Ugyanakkor sajnos nincs szó, amely leírja, mekkora szégyen szerintem, hogy ez a dolog (mert könyvnek nehéz nevezni) ilyen formában került a rajongók, olvasók kezébe.
Az első mondat alátámasztására leírnám, mi minden csodálatos csemege található a - ki tudja miért - Anekdotáknak elkeresztelt kötetben (eredeti címe: Guida al cinema di Bud Spencer e Terence Hill, vagyis Kalauz Bud Spencer és Terence Hill filmjeihez). Interjúk a két Mesterrel és leghíresebb pályatársaikkal: Sal Borgesevel (Anulu), Marcello Fondatóval, a Különben dühbe jövünk rendezőjével és Francesco Scardamagliával, a forgatókönyvíróval, továbbá Enzo Barboni (E. B. Clucher) fiával, Carmelo és Michelangelo La Bionda filmzeneszerzőkkel, és Spencer és Hill olasz szinkronhangjaival. Rövid bemutatás, cselekményleírás és elemzés valamennyi filmről, kritikákból vett idézetekkel, gyártási adatokkal, címváltozatokkal, teljes szereposztással és a készítők felsorolásával. Elemző tanulmányok a két színész indulásáról, a páros sikerének okairól, arról, miben jelentett újat a két Az ördög jobb és bal keze film a moziban, továbbá a két mester televíziós karrierjéről. Teljességre törekvő kislexikon a legjelentősebb, velük dolgozó alkotókról: rendezőkről, írókról, mellékszereplőkről, zeneszerzőkről. Végül a legjobb filmes aranyköpések gyűjteménye. Nos, ha a kötet ez utóbbiból, és abból a harminckét színes képoldalból áll, amelyet több mint egy óráig lapozgattam a legnagyobb örömmel, minden rendben lett volna: a filmes idézeteket sikerült majdnem tökéletesen kiírni a filmekből.
Sajnos azonban a könyv olasz szövege sehol sem volt megtalálható, így le kellett volna fordítani. Ez azonban egyszerűen nem sikerült. A szerényen az impresszumba elrejtőző, a "fordítások"-at elkövető szövegíró vagy olaszul nem tud, vagy magyarul, vagy egyik nyelven sem. A kötetben ugyanis nagyítóval kell keresni a hibátlan mondatokat: értem ezen azt, hogy tartalmaznak alanyt, állítmányt, ezek egyeztetve vannak, s a végeredmény még esetleg értelmes is. Hogy csak a Bevezetésről írjak, ez a szöveg két oldal és ha jól számoltam, tizenhét mondatból áll. Ezek közül lefordítottnak nevezhető négy, értelme viszont már csak kettőnek van. Mivel az olasz szerző (és nem szerkesztő: a Sztorik után megint sikerült a könyv íróját elsüllyeszteni az impresszumba szerkesztőként, sőt, még onnan is lefelejteni a neve felét...) ennyire rosszul egyszerűen nem beszélhet olaszul: egyértelmű, hogy a fent körvonalazott érthetetlenség a fordító sara. Aki szerint egy képesség alkothat piaci rést,  (egyébként a tiltakozás és a politikai elkötelezettség között), az őrület időtlen jelenség, a baba édesanyja méhlepényében fejlődik ki és "volt egyszer egy vidám gazfickók párosa".
És nehogy valaki azt higgye, később sikerült belelendülnie a fordításba: a forgatókönyvíró a magyar szövegben "a szerkesztői vonalak ketrecébe zárva" él, Sal Borgese "mozi arc" (így, két szóban), a spagettiwestern kifejezést kétféleképp sikerül lefordítani és háromféleképpen leírni (de jól nem), a sorozat a leggyakrabban képregény, a bekezdés paragrafus, a misszionáriusok nem tartják be az evangélikus értékeket, Héraklész Eraklész, a Különben dühbe jövünkben sörrel és kolbásszal folyik a verseny, a Kincs, ami nincs Kincses sziget (nagyon fájó tévesztés), a kicsi piros autó "dűne buggy" - és egyszerűen nincs kedvem folytatni. Hiszen ott van még az elviselhetetlen helyesírás, ami szerint a dátumokat így írjuk: 2017 Február 20 (se pont, se kisbetű), a filmcímek hol magyarul vannak, hol eredeti nyelven, hol dőlttel, hol idézőjelben, hol normál betűvel, Anthony Quinnt Queen-nek hívják, Mr. Hyde másik alakja Doktor Jeckyll, az ismert filmcím Vadnyugati casanova (mintegy nemecsekként), de a szövegben megtaláljuk az efekt, ütés váltás, Olasz, poszt-modern, anti-hős, co-produkció (így, hosszú ó-val) és a cow boy szavakat is, a két mester nevének toldalékolása pedig így néz ki: Bud Spencer-el, Terence Hill-el (de igazából talán egyetlen helyesen toldalékolt név sincs az egész könyvben)... S akkor még nem írtam a tökéletesen dilettáns stílusolásról és arról a tengernyi hiányzó vesszőről, amiből annyi van (illetve nincs), hogy ha feleannyi ezrest kapnék, egy évre fizetés nélküli szabadságra mehetnék a munkahelyemről...
Összefoglalva: szégyen, hogy egy kiadó négyezer forintot kérjen el a Google Fordító ügyetlen használatával készült, egy kettes iskolai fogalmazásnál gyengébb szövegűvé alázott, szerkesztetlen, méltatlan készítésű kötetért, amely ráadásul a rajongók büszkesége lehetne, ha nem teszik tönkre.
A következő könyvet Bud Spencernek szeretnék szentelni. Ám csak bizakodni tudok, hogy A felejthetetlen Bud Spencert kiadás előtt legalább átolvassa valaki, hogy a hibák nagyját kiszűrje. (Biztos vagyok, hogy bármely rajongó ingyen és örömmel megcsinálná.) Nagyon szomorú volna, ha a halott mesternek szentelt emlékkötet is ilyen botrányos minőségű, kínos antikönyvre sikerülne.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás

Idén először állítok össze listát új megjelenésekről. Bár az új posztsorozat címe Előkészületben, tisztában vagyok vele, hogy több kötet is már egy ideje kapható, mire megemlítem. Mégis megfelelőnek találtam, hiszen ahhoz, hogy egy-egy ilyen felsorolást összeállítsunk, nekünk is az Előkészületben és az Előrendelhető listákat kell figyelnünk a könyváruházakban és a kiadók oldalán. Bár a könyvpiacon történt váratlan patthelyzet miatt sokan féltek attól, hogy sokáig nem is lesznek új megjelenések a 2017-es évben, számos kiadó szép számmal jelentett már be könyveket. A kedvenceim közül szemelgettem, épp tízet.

François Rabelais
A derék Pantagruel hősi cselekedeteinek és mondásainak harmadkönyve  
Jaffa, megjelenés: február 24.
Nagy jelentőségű és kiválónak ígérkező munka: a francia humanizmus egyik legnagyobbjának Magyarországon teljesen ismeretlen műve Csordás Gábor friss fordításában. A Gargantua és a Pantagruel sok különböző kiadást megért szövege után végre ez a "harmadik rész" is olvashatóvá válik magyarul. Itt írtam róla.

Francesco Fioretti
Sötét erdő
Typotex Világirodalom, Typotex, megjelenés: az év első felében
Erről a várva-várt könyvről már írtam egyszer (Éjsötét erdő címen), most azonban kénytelen vagyok ismét. Pompás új dolgok történtek vele. Volt egy beharangozója, ami alapján eldöntöttem, nekem ez a kötet mindenképpen kell: egy olasz író és irodalomtörténész, aki Dantéból doktorált, kortárs regényben újrateremti Dantét és a Poklát - ez kihagyhatatlan. Azután a külföldi kiadás Bronzino bájos Dante-festményét felhasználó borítóját felváltotta egy igazi, kortárs kísérlet: Vidák Zsolt rendhagyó fedélképe, amely jelezte, hogy a kiadásban az ő rajzai is benne lesznek. Ekkor egy kicsit megriadtam. Addig kapaszkodtam
Bronzino manierista finomsággal megfestett halovány klasszikusságába, erre most kaptam egy fekete-narancs fényben égő, pokolbéli körtáncot... Ám néhány hét múlva csodálkozva láttam, hogy Bronzino visszatért. A regény végül két kiadásban is napvilágot lát: Dante közismert képmásával a borítón azoknak, akik inkább a hagyományokat kedvelik, s ezért nyúlnának a kötetért, s a formabontó, Vidák-fedéllel azoknak, akik a vizualitás szempontjából is az újdonságot keresik egy kortárs regényben. Ez pompás! Itt írtam a könyvről, a kétféle kiadásról.

Szofija Andruhovics
Felix Austria
Typotex Világirodalom, Typotex, megjelenés: az év első felében
Egy tökéletesen rendhagyó monarchiás regény, amely 2016-ban elnyerte a Visegrádi Keleti Partnerség Irodalmi Díját. Fiatal ukrán szerzőnője a szabaddá váló Ukrajna meghatározó írójának, Jurij Andruhovicsnak a lánya, de saját jogán is elismert szerző: ez a regény már az ötödik prózakötete. Itt írtam róla.

Jaroslav Rudiš
Nemzeti sugárút  - Magányos bunyósok klubja
Typotex Világirodalom, Typotex, megjelenés: az év első felében
Egy paneltörténet Vandamról, a magányos harcosról és a lassan kimúló Csehszlovákiáról. A fiatal cseh regényíró, drámaszerző, költő, szövegíró és képregényes e könyve már lengyel és német nyelven is nagy sikert aratott a múlt évben. Itt írtam róla. (Megjegyzés: a Typotex Világirodalom másik három idei újdonságáról már írtam.)

Georges Simenon
A vonat
Roman dur-sorozat, Agave Könyvek, megjelent
Bár Maigret felügyelő idén még nem jelentkezett, az Agave egyik idei első könyve egy sötét Simenon-regény. 1940-ben játszódik, amikor a németek megszállják Belgiumot, s egy férfi - elveszítve mindent, ami addig az életét alkotta, vagy netán megszabadulva mindentől - útra kel a vonattal. Itt írtam róla.

Lee Child
Esti iskola
Elvarázsolt dollárok
Jack Reacher-sorozat, megjelenés: február 23.
Már tűkön ültem, de a General Pressre mindig lehet számítani Jack Reacher-ügyben: idén is bejelentették két februári thriller megjelenését a hatalmas termetű és fölöttébb okos detektív-igazságosztóval a főszerepben. Az Esti iskola a 21. Reacher-könyv: ahogyan eddig is megszokott volt, angolul a tavalyi év második felében jelent meg, s most, februárban magyarul is elérhetővé válik. Itt írtam róla.
Benne ismét a főhős múltjába térünk vissza: 1996-ban játszódik, vagyis húsz éve. Reacher egy különös zsarolás ügyében kezd el nyomozni - egy évvel azelőtt, hogy kitalálója megteremtette őt. Az Elvarázsolt dollárok, az első Lee Child-könyv ugyanis 1997-ben jelent meg, s most végre új kiadásban is napvilágot lát ez is. Már tavaly nagyon vártam (eredetileg akkor jött volna ki), de a Nincs visszaút című film sikere miatt érthető módon idénre tolódott a kiadása. Mivel jelen pillanatban ez a kedvenc Reacher-krimim, már alig várom. Itt írtam az új fordításáról.

Arnaldur Indriðason
Rókalyuk
Skandináv krimik, Animus, megjelent
Az izlandi írónak máig 15 krimije jelent meg a figyelemreméltó Erlendur felügyelő főszereplésével. Magyarul is olvasható volt már hét kötet: a Vérvonal, a Kihantolt bűnök, a Távoli hangok, a Hidegzóna, a Hideg nyomon, a Hipotermia és a Gyalázat. Most pedig itt a nyolcadik, benne a legnagyobb rejtéllyel: Erlendur öccsének eltűnéséével. Itt írtam róla.

1956: Erőszak és emlékezet
Szerkesztette: Müller Rolf, Takács Tibor, Tulipán Éva
Jaffa, megjelenés: február 24.
A Jaffa történettudományi sorozatának idei első kötete egy konferencia nyomán született: az 1945 utáni erőszakkal foglalkozó Erőszaktörténeti Munkacsoport különös neve ellenére múltunk egyik legizgalmasabb és legsötétebb fejezetét tárja fel szakszerűen. A kötetben a szerkesztőké mellett megtalálható többek közt Gyáni Gábor és Krahulcsán Zsolt írása is. Itt írtam róla. 

Stephen Hawking
Fekete lyukak
A BBC Reith-előadásai
Akkord, megjelenés: február 24.
A világ legismertebb fizikusprofesszora immár hetvenöt éves. Elképesztő, hogy még mindig kutat, publikál, sőt, viccelni is van ideje. Könnyfakasztó életrajzi mozija nagy siker volt, számomra azonban fontosabbak a népszerűsítő könyvei, amelyekből a laikus számára is érthető valódi, tudományos gondolatait lehet megismerni. Ez is egy közülük, alig várom. Itt írtam róla.

Nemrég új mániám támadt: megismerkedtem Horn király gesztájával (amelyről itt írtam), s innentől kezdve semmi mást nem akartam, csak a középkorról olvasni, mégpedig igazi, hamisítatlan középkori történeteket. Miután lepakoltam könyvespolcomról az összes, a definíciónak megfelelő könyvet, rá kellett jönnöm, hogy meglehetősen kevesen vannak. Ezért ezután kutatás következett az interneten, majd pedig - olvasás, olvasás, olvasás.
Amiről ez a poszt szól: felfedeztem magamnak sok-sok csodás művet - s egyúttal az Eötvös József Könyvkiadót, s az ő Eötvös Klasszikusok sorozatukat. E pompás szériában ugyanis fennállása idején, vagyis 1995-től napjainkig számos olyan középkori mű látott napvilágot, amelyet más szemléletű kiadó valószínűleg sosem tudott volna megjelentetni: monumentális középkori lovagregények a javából, bájos románcok, ódon eposzok, verses novellafüzérek s tündéri regék. Az alábbiakban ezeket sorolom fel, s mutatom be néhány sorban.

Roland-ének - Ófrancia históriás ének egy oxfordi kéziratból
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 1996
A pompás eposzt nem véletlenül nevezi a bevezető enigmatikus műnek. Több mint négyezer sor színtiszta élvezet: egy háborúnak és egy történelmi vereségnek a legendák és mondák magasságába való felemelése; harci jelenetek, diplomáciai cselszövések és egy megható megtérés lebilincselő ábrázolása. A geste szövegét (amely 1131-ben már biztosan létezett) a 19. század elején találta meg egy fiatal francia kutató a Bodley-könyvtárban. Az ófrancia szöveget Rajnavölgyi Géza fordította le magyarra, a lehető legnagyobb formahűséggel, élvezetes és gördülékeny magyar nyelven, drámaian lüktető verssorokban. Ezt még számos ihletett fordítás követte, amelyek alább következnek.

A szerelmes és a Halál - Száz régi spanyol románc
Fordította: Simor András, 1996
A románc lírai krónika: a hozzá nem értőket legjobban talán az angol és skót középkori balladákra emlékeztetheti. A kötet fordítója százat válogatott ki a legjobbakból: közülük hét az országát elvesztegető Rodrigo királyról, nyolc Bernardo del Carpio lovagról, Roland kortársáról, hat az áruló cselszövéssel a halálnak adott hét infánsról, harmincegy pedig El Cidről, vagyis Rodrigo Diazról, a nagy spanyol hősről szól. A további majd' félszáz románc önálló, megható, megdöbbentő regéket mond el mórokról és szerelmesekről, királylányokról és rabnőkről, kísértetekről és gyilkosokról, az okos lányról, Trisztánról és Izoldáról vagy épp a háborúból hazatérő férjről és hűséges feleségéről.

Chrétien de Troyes: Az Oroszlános Lovag (Yvain)
Fordította: Vajda András, 1998
Minden lovagregényszerzők koronázatlan királya, Chrétien de Troyes 1177 és 1181 között párhuzamosan dolgozott két remekművén: a magyarul Lancelot - A Kordé Lovagja címen megjelent egyik, és az Yvainról szóló másik verses lovagregényen. Yvain az ismeretlenebb hős, de az ő történetét tartják tökéletesebbnek: Lancelot regéje ugyanis nehezen egyeztethető össze az udvari szerelem eszményével. Ezzel szemben a mesés és kalandos Yvainben tökéletes az összhang az amour courtois és a chevalerie között. Vajda András élvezetes fordítása mindenben hű az eredeti formákhoz: ennek is köszönhető, hogy szinte beleszerettem az alázatos oroszlánba, a lovag kísérőjébe.

Trubadúrok és trouvère-ek - Az udvari szerelem költészete
Válogatta: Szabics Imre, 1998
A 11. századi dél-franciaországi nemesifjú-költők, a trubadúrok, s 12-13. századi, észak-francia társaik, a trouvère-ek csodálatos költői hagyatékot hagytak az utókorra: zengő, szépséges nyelvű, az olvasót költői képeikkel és bonyolult szerkesztés- és rímtechnikájukkal elbűvölő költemények sorozatát. Ez a vékony kötet ezek közül válogat ki félszázat: huszonhét ismert és több ismeretlen szerző ötvennégy versét vagy versrészletét vehetjük kézbe benne a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában. A szerzők között szerepel Oroszlánszívű Richárd, Marie de France, Beatritz de Dia trobairitz, Guilhem de Petitieus, az első névről ismert trubadúr és a híres Peire Vidal is.

Minnesang - A középkori német világi líra gyöngyszemei
Válogatta: Lőkös Péter, 1998
A német középkori világi lírát - ellentétben a trubadúrok költészetével - már korán felfedezték a magyar költők és műfordítók. Ennek ellenére tematikus gyűjteménynek csak két válogatás tekinthető: az 1935-ös Lovagköltők és az 1960-as Énekelj, aranymadár. Ezért nagy dolog e kötet kiadása, amely - stílszerűen ismét aranyba öltöztetve a középkori költők szövegeit - huszonnyolc ismert és több ismeretlen költő százötvenkét versét tartalmazza a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában. A leghíresebbnek, Walter von der Vogelweidének harminckét műve szerepel, de olvasható vers a könyvben Wolfram von Eschenbachtól, a Kürenbergitől vagy VI. Henrik császártól is.

Don Juan Manuel: Lucanor gróf, avagy Lucanor gróf és Patronió példabeszédeinek a gyűjteménye
Fordította: Scholz László, 1999
Ötven remek elbeszélés alkotja a könyv anyagát, amelyet egy uralkodói sarj, Don Juan Manuel, Bölcs Alfonz kasztíliai király unokaöccse, Villena uralkodó hercege írt, aki 1282 és 1348 között élt, s talán az első spanyol novellaszerző volt. A nemes királyfi számos forrásból dolgozott: elbeszélései között feltűnnek fabulák az ókorból, s keleti, mohamedán és keresztény vándormotívumok, ám még az olyan meséket is, mint a császár új ruhája, a makrancos hölgy, vagy a hollók és a baglyok története, teljesen sajátos, erkölcsös, vallásos, s legfőképpen lovagi nézőpontból írja át és dolgozza fel. Pompás és tanulságos olvasmány.

Jorge Manrique: Összes versei
Fordította: Simor András,1999
Manrique a spanyol középkori költészet legnagyobb tehetsége: én azonban sajnos akkor hallottam róla először, amikor az Eötvös Klasszikusok megjelenési listáit böngésztem... Rájőve, hogy - kis számú - összes költeménye elérhető magyarul, nagy örömmel vetettem bele magam az udvari és szerelmi költészet e jellegzetes gyűjteményébe, amelyben talán a költő apja halálára írt siratója a legszebb. Az 1440 körül született, s 1479-ben elhunyt Manrique a Szent Jakab Rend lovagjaként, a mórok elleni háborúskodás egyik tevékeny részeseként és e sajátos, költői önarcképet adó kötet írójaként valahogy mindvégig Balassi Bálintot idézte fel bennem - középkor ide vagy oda.

Juan Ruiz: Jó szerelem könyve
Fordította: Simor András, 2001
A hitai esperes fergetegesen humoros és önironikus verses regénye elképesztően különleges és szórakoztató könyv. Találhatunk benne imádságokat, Szűz Mária-himnuszokat és bölcs töprengéseket, de akad benne állatmese és verses novella, lírai önvallomás és szerelmi ének, sőt, sírversezet is. Mindezek pedig - mint Villon Testamentumába a balladák - egy nagy költői mű anyagába fonódnak bele, melyet írója 1343-ban, magányosan, börtönben ülve szentelt a szerelemnek és az életörömnek. Hőse, kitalált önmaga számos csodálatos kalandot él át, vad hegyilakó lányok fenyegetik, vénecske kerítőnő segíti, sokat csalódik, de mindig, újra megtalálja a jó szerelmet.

Ének Cidről - Középkori spanyol epikus költemény
Fordította: Csala Károly, 2002
Nem hittem volna, hogy élvezni fogok egy olyan hőskölteményt, amely csak és kizárólag háborúról, bosszúról, hatalmaskodásról, menekülésről és csatákról szól, több mint nyolcszáz éves (1207-ből való), s nem nevezhető sem rímbravúros, sem izgalmas strófaszerkesztésű vagy igazán harmonikus verselésű műnek. A páratlan tudással magyarító fordító, Csala Károly nagy költői leleménnyel alakította ki azt az archaizáló, asszonáncokat az eredeti műhöz méltó mennyiségben, de a mai költészetben megszokott minőségben tartalmazó szöveget, amely méltó módon idézi meg a legnagyobb spanyol lovag, Cid történetét, s mutatja be a spanyol epika első fennmaradt, nagy vállalkozását.

Kudrun - Középkor német hősi eposz
Fordította: Kőrös Endre, 2007
Aki keveselli a Nibelung-énekben a nők jóságának és áldozatkészségének ábrázolását, az szeretni fogja ezt az eposzt. Az 1240 körül, alig fél évszázaddal a Nibelung-ének után keletkezett műben ugyanis nők a főszereplők: a griff elrabolta királylányok, egyikük gyermeke, a különös sorsú Hilde, s az ő lánya, Kudrun, a türelem, szeretet és megbocsátás békekövete. Színre lép még a hős Hagen, a kitartó Hervig, mi pedig megismerhetjük a mesélő ritmusú Kudrun-strófát. Bár a fordítás 1910-es, gördülékeny, pontos, élvezetes. Szerzője, a pápai református gimnázium tudós tanára még megélte, hogy 1944-ben származása miatt gettóba zárják: ekkor öngyilkos lett.

A papagáj meséje - Középkori okszitán elbeszélések
Fordította: Szabics Imre, 2008
A címlap rajza, a Codex Manasse 14. századi illusztrációja már sejteti, kikről, s milyen eseményekről is szólhat a kötetben olvasható 9 novas, vida és razo, vagyis trubadúrnovella. Rajta büszke, ám lányos arcú lovag látható hűséges paripája nyergében ülve, bal karján szerelmi hírnökével, sólymával, jobb kezében pedig verse kéziratával, szerelmes üzenettel, amelyet várba zárt hölgye kezébe kíván átnyújtani. Ugyanígy a fin'amor, a courtoisie, a bájos udvari szerelem eszményei mozgatják a könyv szereplőit: trubadúrokat és domnáikat, vágyódó szerelmeseket, Csipkerózsikaként alvó császárlányt, kerítő papagájt, sőt, még a bibliai Eszter királynét is.

Guillaume de Lorris - Jean de Meun: Rózsaregény
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2008
Élt egy francia költő, Guillaume de Lorris, aki 1225-1230 között buzgón dolgozott monumentális verses regényén, amely csupa allegóriában ábrázolta a szerelmet, a vágyakozást és a szenvedélyt. Meghalt azonban, hatalmas műve torzóban maradt: 4060 sora készült el. Szerencsére egy pályatársa, Jean de Meun kedvet érzett magában a folytatáshoz, s 1264-től 1269-ig, további 17826 sorral gazdagítva, befejezte a Rózsaregényt. A szinte csak az Isteni színjátékhoz fogható verses látomás-enciklopédia Dantéra is hatott, amikor megírta A virágot. Rajnavölgyi Géza fordításának köszönhetően bűvöletesen szép, s könnyedén érthető szöveg vár a szerelemkertbe ellátogató olvasóira.

Marie de France: XII szerelmes rege
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2011
Franciaországi Máriáról csak annyit lehet tudni, hogy a 12. században élt, felnőttként már Angliában, nemes hölgy volt, s ő tekinthető az első francia költőnőnek. Van, aki apátnővel azonosítja, van, aki grófnővel, s van, aki egy francia királylánnyal. Ami bizonyos, hogy írt tizenkét szerelmes regét, vagyis lais-t, s verses elbeszélésgyűjteményét 1160 körül fejezte be. Benne felhasználta az udvari szerelem és költészet hagyományait, de különféle csodálatos breton, sőt, talán walesi meséket is. Trisztán lovag, a gyilkos ispánné, a farkasember, az ikerszülő nő vagy a fülemüle története felejthetetlen és gyönyörű. Rajnavölgyi Géza pompás fordításában pedig mindenképpen elolvasandó.

Chrétien de Troyes: Erec és Enide
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2011
A lovagregényszerzők közt legnagyobb Chrétien de Troyes ezzel a különleges és lebilincselő meseszövésű, Artúr király udvarában és országában játszódó, ám helyenként tündérmesékre emlékeztető szerelmi históriával kezdte önálló epikai pályafutását. Az Erec és Enide 1170 körül készült el, s ez a szerzőtől fennmaradt legkorábbi verses regény. A címben szereplő párnak sok kalandot és próbát kell átélnie és kiállnia, hogy végül boldogan élhessenek egy virágzó királyságban: lovagi párviadalokban győzni nem elég, tudni kell megbocsátani, hűséggel kitartani, a másikért mindent feláldozni is. Rajnavölgyi Géza páratlanul gördülékeny, mégis pontos fordítását igazi öröm kézbe venni.

Renaud de Beaujeu: A Szép Ismeretlen
Fordította: Szabics Imre, 2012
Ez a 13. századi udvari mű különlegesség az egész sorozatban. Olyan lovagregény ugyanis, amely prózában íródott, s megszületésének célja nem valamely udvari megbízás, hanem egy szerelmi siker elérése. Írója, Renaud de Bâgé, Saint-Trivier ura (1165-1230), aki kifejezetten a már címében is (La Bel Inconnu) varázslatos szépségű regénye megírásához vette fel a Beaujeu (Szép Játék) írói nevet, egész regényét az ismeretlen hölgynek ajánlotta, "akit teljes odaadással szolgál", s akinek az alakját is beleszövi a történetbe a mágikus tündér szerepében. Maga a mű is egy szolgálat története, benne Sir Gawainnek, Artúr lovagjának elveszett fia, Guinglain szerzi meg sok kaland után hölgye kezét.

Almásderes - Középkori francia udvari elbeszélések
Fordította: Szabics Imre, 2014
A 2008-ban megjelent A papagáj meséjéhez hasonlóan ebben a könyvecskében is középkori novellákat vehetünk kézbe: ezúttal azonban a fordító olyan elbeszéléseket válogatott össze, amelyek nem okszitán (vagyis provanszál), hanem észak-francia nyelven maradtak az utókorra. A szerencsehozó kismadár, a szerelméért önmagával csatázó lovag, a csábító úrnő és a szökevény szerelmesek története épp olyan érdekes, mint az itáliai Szibilla-barlang titkát megregényesítő történetfüzér: az öt rege különlegessége, hogy témája lovagi, mint a lovagregényeknek és udvari regényeknek, formája azonban próza, ahogyan azt például Boccacciónál megszokhattuk.

Megjegyzés: a felsorolásból a sorozat köteteit ismerőknek hiányozhat az Új élet, új stílus - Középkori olasz költők művei című 2002-es válogatás, amelyet Baranyi Ferenc fordított. Erről azonban a Dante-posztomban írtam, mert odaillik.
A felsorolt összes könyv kiváló áron kapható az interneten a Flaccus Kiadó könyvesboltjában.

A fényképen egy pozőr szónokol. Egy alacsony, kövérkés, kopaszodó férfiú, aki rövid alsó lábszárát katonásan fényes csizmákkal, rövid felsőtestét pedig világos katonai öv viselésével rövidíti tovább. Jobb karját színpadiasan csípőre vágja, bal karjával széles mozdulattal hadonászik. Szája üvöltésre nyílik, ám ettől csak még jobban megereszkedik a tokája.

Ilyen vagy ehhez hasonló leírását adhatnánk Christopher Duggan könyvének, A bódult nemzetnek a magyar borítójáról, ha csak úgy elnézegetnénk: ha nem tudnánk, hogy rajta a huszadik század egyik legfélelmetesebb diktátoráról, Mussoliniről látható fénykép. És ha nem olvasnánk el a kötet alcímét: A Mussolini-imádat anatómiája.

A divatok változnak, akár a politikában, akár az öltözködésben. Manapság is igen nagyra értékeljük Churchillt, de hangja hangfelvételről fele olyan lenyűgözőnek sem tűnik, mint azt a visszaemlékezések alapján várná tőle az ember. Jávor Pál hetyke bajuszkája igen vonzó a saját arcán, a filmvásznon vagy a régi fotókon, de aligha szeretnénk, hogy a barátunk ilyet viseljen. Nehéz elfogadni Bethlen István szinte agárszerű, majdhogynem kóros soványságát is, s sokan nevetségesnek találják a sok fényképen rosszul lefésült, a kopaszodó homlok mögött felálló hajkoszorúját: pedig ilyenkor a huszadik század első fele legsikeresebb magyar miniszterelnökének és legnagyobb hatású politikusának a képét szemlélik. Mégis, ezekben az emberekben van valami, ami még ma is érződik: jelentőség, sajátosság. És ez ellensúlyozza a változó divatokat.

Van azonban két személy, két diktátor a huszadik századi történelemben, akik gesztusaikkal, szónoki stílusukkal, öltözködésükkel, sőt, tulajdonképpen egész politikusi imázsukkal együtt sem mások, csak nevetségesek – abban a pillanatban, hogy elfelejtkezünk arról, mit is tettek és miért is felelősek. Ők: Hitler és Mussolini. S közülük is a súlytalanabb, a hihetetlenebb és hiteltelenebb egyértelműen az olasz vezér: a duce, akiről azután végképpen nehéz elképzelni, hogy nem csak hatalmas és erős politikus tudott lenni, aki átnevel, militarizál és háborúba rángat egy nemzetet, de egyúttal szinte vallásos imádat tárgyává és szexszimbólummá is képes volt válni…

Márpedig ez az igazság: s erről szól az angol szerző könyve, amelyből részletesen megismerhetjük Mussolini életét is, ám legfőképpen azokat a vélekedéseket, gondolatokat és mesterségesen megalkotott képeket, amelyek ehhez az élethez hozzáfűződtek. E "fasiszta hangok" segítségével (amelyekről a kötet eredeti címét nyerte) rakhatjuk össze az apró részletekbe menően azt a folyamatot, ahogyan az olaszok elfogadták, megszerették, szinte családtagjukká, atyjukká tették ezt a viszonylag közepes kvalitású politikust, s azután ehhez a bájos, sőt giccses és az átlagember mindennapi életétnek valamennyi színteréhez hozzákapcsolódó képhez kényszerűségből, megszokásból, hamis reménykedésből vagy épp érzelmi és politikai elkötelezettségből akár még a vezér halála után is ragaszkodtak.

A történész szerző rengeteg forrást dolgoz fel a könyvben: a Mussolinihez írt levelektől és köszöntésektől kezdve különféle naplókig, magánjellegű feljegyzésekig és visszaemlékezésekig számos különféle anyagból olvashatunk részleteket. Megtudhatjuk, miként gondoltak Mussolinire a kocsmákban és a leányszobákban, a párthivatalokban és a katonaságnál, fénykorában és a háború kitörése után.

A kötet felteszi a kérdést, miként válhatott a fasizmus szinte politikai vallássá? Miként láthatta egy ország megmentőjének és bajnokának a kövér, jelentéktelen pozőrt? S egyúttal feltérképezi azt is, hogyan tudjuk becsapni magunkat: hová vezethet egy nemzet elégedetlensége, s megmagyarázhatatlan, olthatatlan vágya egy mindent megoldó vezér, egy erős ember, egy diktátor iránt?

Izgalmas történelmi séta, s komor figyelmeztetés Christopher Duggan kötete: érdemes elolvasni. Az önbecsapás ugyanis kortalan dolog: újra megtörténhet…

A cikk az Ekultura.hu-n: Christopher Duggan: A bódult nemzet - A Mussolini-imádat anatómiája
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Régen volt, talán igaz sem volt. Láttam egy kiállítást 2012-ben, az Iparművészeti Múzeum szecessziós csodapalotájában, egy másikat pedig 2014-ben, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Mindkettő időszaki tárlat volt: számomra azonban mindmáig óriási élmény és emlék mindkettő. És hogy miért csak most tettem szert a kiállításokat kísérő katalógusokra? Sajnos, a pénztárcámban keresendő az ok. Ám így legalább még egyszer intenzív, nagy nosztalgiával gondolhattam vissza a két látogatásra. És persze tehetem majd minden alkalommal, amikor a két kötetet kézbe veszem.

Art deco és modernizmus: Lakásművészet Magyarországon 1920-1940 - Kiállítási katalógus
Iparművészeti Múzeum, 2012
A kiállítás időtartama: 2012. március 16. - szeptember 30.
A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője: Horányi Éva
Ez a kiállítás meghatározó volt számomra több szempontból is. Hosszú évek után először történt meg velem, hogy egyedül, puszta érdeklődésből felutazzak Budapestre megnézni egy tárlatot: ám azóta ez jóleső szokásommá vált. Korábban egyáltalán nem érdeklődtem a bútorművészet iránt, ez a pompás anyag viszont a legteljesebb mértékben felkeltette a figyelmemet, s a téma azóta is folyamatosan foglalkoztat. Ráadásul itt fedeztem fel magamnak több olyan alkotót Kaesz Gyulától Kozma Lajosig, akiknek a műveivel, tevékenységével azóta is találkozom könyvekben, tárlatokon és gyűjteményekben.
Az Art deco és modernizmus legnagyobb jelentőségét azonban az adta számomra, hogy megismertetett azzal, mi is a magyar art deco.
Míg számos tankönyv és ismeretterjesztő kötet továbbra is a szecesszióról szóló részét kezdi azzal, milyen nehezen is nyer polgárjogot ez az irányzat, stílus a magyar művészettörténetben és oktatásban, véleményem szerint ma már nem a szecesszió, hanem inkább az art deco az, amelynek még "bizonytalan" a sorsa. Míg korábban a szecessziós műkorpusz állt össze nehezen, hiszen olyan festmények, szobrok, tárgyak tartoztak bele (egyértelműen), amelyet egy egész művészettörténész-generáció kívánt lelkesülten valamely más, "haladóbbnak", kevéssé "dekoratívnak", sokkal "hasznosabbnak" ítélt stílushoz kapcsolni, ma mások az "art decósságtól" védelmeznének egyes művészeket.
Talán elég arra utalni, hogy még e pompás kiállítás katalógusának előszavában is azt írja Ferkai András, hogy "kockázatos vállalkozás" a magyar art deco festészetről beszélni, a kötetben Gellér Katalin tanulmányában megjelenő szemlélet "könnyen összemossa a jó festőket a másod- és harmadvonallal, sőt a műkereskedelemben felbukkanó, gyakran giccsbe hajló alkotásokkal", továbbá "nehéz (...) elfogadni, hogy e logika szerint Kádár Béla, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, (...) Kontuly Béla és Medveczky Jenő (...) egyes képei ugyanúgy art decónak minősülnek". Ha valamit nem értettem ebben a kiállítási katalógusban, hát ezt a szemrehányó és óvatoskodó bevezetőt: nyilvánvaló, hogy Ferkai nemcsak Gellér Katalinnal, de Vadas Józseffel sem ért egyet, aki Art deco - Divat, luxus, művészet (Geopen, 2004) és A magyar art deco (Corvina, 2005) című köteteiben jóval bátrabb art decóba sorolást alkalmaz a magyar művek esetében, mint Gellér.
Maga a katalógus egyébként - számomra - nem is a tanulmányok, hanem a képanyag miatt lett kedvenc. A több mint százötven oldalnyi színes tárgyfotó a kiállítás által átfogott húsz év legszebb, legkülönlegesebb és legérdekesebb tárgyait ábrázolja: Kozma Lajos pompás és hívogató, meleg és élénk színű, gobelines ülőkéjű karosszékeit, "barokkos" kisbútorait (lásd itt, a szövegtől jobbra és fenn), Kaesz Gyula intarziázott írószekrénykéit, K. Lukáts Kató festett bútorait (lásd itt, lenn) Breuer Marcell csővázas székeit, Kovács Zsuzsa tölgyfa-jávor, magának tervezett, látványos könyvespolcsorát és kombinált szekrényét, Hidegh Dezső íróasztalát, Bierbauer Virgil dolgozószoba-berendezését.
Továbbá P. Szabó Éva szöveteit, gyönyörű tükröket, csipkéket, falra szerelhető porcelánmaszkokat, faliképeket és gobelineket, vázákat, hamutartókat, díszedényeket, asztali készleteket, csomagolópapírokat, könyvkötéseket és lámpákat... És persze festményeket, szobrokat, kisplasztikákat: többek között Aba-Novák Vilmos, Batthyány Gyula, Biai-Főglein István, Bortnyik Sándor, Félegyházi László, Ferenczy Noémi, Kádár Béla, Kontuly Béla, Sassy Attila, Scheiber Hugó, Undi Mariska és Vaszary János art deco műveit.
A könyv lapozgatása és az olvasása is igazi öröm. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Közben pedig várom, hogy az Iparművészeti jelenlegi, pompás lakberendezési tárlatához, a Breuer újra itthonhoz is végre megjelenjen egy katalógus...

Az Uffizi Képtár magyar önarcképei
Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013
A magyar kiállítás címe: Festők a tükörben - Magyar önarcképek az Uffizi Képtárból
A magyar kiállítás időtartama: 2014. március 22. – július 20.
A kutatás irányítója és a katalógus szerkesztője: Fehér Ildikó
A firenzei Uffizi Képtár 1664-ben, egy Medici alapításának köszönhetően kezdte el gyűjteni a művészönarcképeket. A huszonegyedik századra 1600 fölé nőtt az itt őrzött önportrék száma, a művészek sora pedig a reneszánsz nagyságaitól kortárs, fiatal festőkig terjed. Ebben a gyűjteményben 2013-ban megtalálható volt 21 magyar művész 23 festménye is. Elsőként, 1872-ben Markó Károly, utolsóként, 2009-ben pedig Urbán János magáról festett portréja került be az Uffizibe.
Az ötlet, hogy ezeket a műveket - a galéria állandó kiállításán szereplőket és a raktárban őrzötteket is - érdemes lenne együtt bemutatni, a magyar születésű, de 1968-tól haláláig Olaszországban élő és dolgozó Boskovits Miklós művészettörténésznek jutott eszébe, bár sajnos a kiállítás megvalósulását már nem élhette meg. Ahhoz ugyanis fel kellett dolgozni a 23 kép keletkezésének és az Uffizibe kerülésének izgalmas és szerteágazó történetét. 2013-ban azonban létrejöhetett az olasz kiállítás, amelyet 2014-ben követett a magyar, amelyen a festők nemcsak Itáliában őrzött önarcképükkel, hanem egy-egy másik, itthon őrzött festményükkel szerepeltek. Csók István például épp azzal a képpel, a Két bálvánnyal, amely előtt állva önarcképén lefestette magát.
A huszonegy festő különleges módon idézi fel a magyar festészet utolsó két évszázadát. Ott van közöttük számos vitathatatlan nagyság, mint Kupeczky János, Markó Károly, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Perlmutter Izsák, Csók István, Victor Vasarely (utóbbi két képpel is). Találkozhatunk saját koruk elismert festőivel, akik mára mégis szinte teljesen feledésbe merültek, mint az Angliában nevezetes karriert befutó László Fülöp, a Monarchia-szerte elismert Angeli Henrik, a kiváló portretista Horovitz Lipót, vagy a különös technikájáról híres Kotász Károly. Feltűnik egy ismeretlen, műveket hátra nem is hagyó művész, Sándor Árpád és egy amatőr tehetség, a Benczúr-tanítvány bárónő, Nemes Eliza.
Találkozhatunk két kortárs festővel, Lakner Lászlóval és Urbán Jánossal és egy majdnem-kortással, az egykor preferált, mára szinte elfelejtett Gábor Marianne-val, akinek két szép képe is bekerült az Uffizibe. Van két kalandos sorsú mű is: a magyar állam ugyanis az Uffizi megnyitásának 400. évfordulójára fel kívánt ajánlani egy festményt, eredetileg a művészettörténészi vélemények alapján Pór Bertalan önarcképét, Éri Gyöngyi főigazgató azonban végül váratlanul Nagy Balogh János önportréja mellett döntött - még szerencse, hogy Pór örökösei az eredetileg kiválasztott képet is felajánlották az olasz múzeumnak. Végül van a galéria gyűjteményében egy hamisítvány is: Schreiber Hugó "önarcképét" ugyanis biztosan nem a művész festette...
A 2014-es kiállítás sajnos csak néhány hónapig volt látogatható. Bezárása óta viszont immár 23 festő 25 magyar önarcképe tekinthető meg az Uffiziben: a fenti névsorhoz csatlakozott ugyanis Keserű Ilona és Fehér László is.

Link
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos