Életjel
Kedves olvasóim!
Örömmel írom, hogy végre ismét lesz időm a blogom vezetni!
Köszönöm szépen mindenkinek a türelmét, aki hiába várt frissítésekre, illetve hiába írt nekem megjegyzést (ezekre végre válaszoltam is)! Ezúton is köszönöm, hogy fáradhatatlanul itt olvastak!
A jövő hónaptól rendszeres posztok várhatók, bővítem az Egyiptomi gyűjteményt, illetve szeretném átalakítani az egyre impozánsabbá, de nehezebben kezelhetővé váló Raktár rendszerét.
Addig is jó olvasást kívánok mindenkinek!
Katherine
Erle Stanley Gardner detektívregényei magyarul
A krimiíró százharminckét regényt írt, magyarul negyvenegy olvasható. Érdemes megfigyelni, hogy első tíz könyve gyakorlatilag a megjelenéssel egyidőben és kihagyások nélkül jelent meg a Palladis kiadónál, miközben a Nova is próbálta megszerezni a könyvjogokat. Egészen 1942-ig, a háború előtt megjelenő utolsó regény kiadásáig szinte minden művét megvásárolták. A háború után 1958-ban jelent meg először könyve nálunk, ettől kezdve rendszeresen, de összevissza válogattak műveiből. 1999 óta azonban nem jelent meg regénye Magyarországon. (Köszönöm TeveLaci segítségét a lista átnézésében!)

Perry Mason ügyvéd regényei:
86-ot írt 1933 és 1973 között, nálunk 36 jelent meg, a kötetsorszámok a kiadási évszám után szerepelnek:
The Case of the Velvet Claws, 1933 (1.), Bársonyos karmok, Palladis, 1933, 1934
The Case of the Sulky Girl, 1934 (2.), A morcos lány esete, Európa, 1976, A konok lány esete, Palladis, 1934
The Case of the Lucky Legs, 1934 (3.), A szerencsés lányok esete, Európa, 1983, 1976, A táncos lányok esete, Palladis, 1935
The Case of the Howling Dog, 1934 (4.), A vonító kutya esete, Palladis, 1935
The Case of the Curious Bride, 1934 (5.), Az újdonsült asszonyka esete, Palladis, 1935
The Case of the Counterfeit Eye, 1935 (6.), A hamis üvegszem esete, Rakéta, 1989, Nova, 1935
The Case of the Caretaker's Cat, 1935 (7.), A házmester macskájának esete, Tulipán, 1991, Palladis, 1937
The Case of the Sleepwalker's Niece, 1936 (8.), Az alvajáró hugának esete, Palladis, 1937
The Case of the Stuttering Bishop, 1936 (9.), A dadogó professzor, Kolonel, 1990, A dadogó professzor este, Palladis, 1937
The Case of the Dangerous Dowager, 1937 (10.), A harcias nagymama esete, Európa, 1958, A kártyás asszony, Palladis, 1938
The Case of the Lame Canary, 1937 (11.), A sánta kanári esete, Magvető, 1976
The Case of the Subsitute Face, 1938 (12.), Egy utas eltűnik, Palladis, 1938
The Case of the Shoplifter's Shoe, 1938 (13.), A tolvaj cipőjének esete, Kaland, 1942
The Case of the Perjured Parrot, 1939 (14.), Különös tanú, Palladis, 1939
The Case of the Rolling Bones, 1939 (15.), A guruló csontok esete, Pallas-Attraktor, 1999
The Case of the Silent Partner, 1940 (17.), A csendes társ, Palladis, 1941
The Case of the Drowning Duck, 1942 (20.), A fuldokló kacsa esete, Európa, 1975
The Case of the Careless Kitten, 1942 (21.), Perry Mason és az eltűnt bankár esete, Garabonciás, 1991
The Case of the Drowsy Mosquito, 1943 (23.), Az álmos moszkitó esete, Magvető, 1979
The Case of the Borrowed Brunette, 1946 (28.), A kölcsönkért lány esete, Európa, 1970
The Case of the Fandancer's Horse, 1947 (29.), A legyező-táncosnő lovának esete, Európa, 1969
The Case of the Lazy Lover, 1947 (30.), A lusta szerető esete, Pallas-Attraktor, 1997
The Case of the One-Eye Witness, 1950 (36.), A félszemű tanú esete, Magvető, 1983
The Case of the Moth-Eaten Mink, 1952 (39.), A molyrágta nerc esete, Magvető, 1982
The Case of the Fugitive Nurse, 1954 (43.), A menekülő főnővér esete, Magvető, 1980
The Case of the Glamorous Ghost, 1955 (46.), Az elbűvölő kísértet esete, Magyar Könyvklub-Saxum, 1997, Európa, 1973
The Case of the Gilded Lily, 1956 (51.), Az alázatos zsaroló esete, Európa, 1981
The Case of the Daring Decoy, 1957 (54.), Perry Mason és a gyilkos csapda esete, Garabonciás-Arany Lant, 1992, A művészi csapda esete, Magvető, 1985
The Case of the Singing Skirt, 1959 (60.), Perry Mason és a hosszú combú énekesnő esete, Gulliver, 1993
The Case of the Ice-Cold Hands, 1962 (68.), A jéghideg ujjak esete, Tulipán, 1992
The Case of the Mischievous Doll, 1963 (69.), A rámenős milliomoslány esete, Magvető, 1981
The Case of the Stepdaughter's Secret, 1963 (70.), Perry Mason és a mostohalány titokzatos esete, Garabonciás, 1991
The Case of the Amorous Aunt, 1963 (71.), A szerelmes nagynéni esete, LAP-ICS, 1994
The Case of the Phantom Fortune, 1964 (73.), A vakszerencse esete, LAP-ICS, 1994
The Case of the Horrifed Heirs, 1964 (74.), A rettegő örökösök esete, Európa, 1982
The Case of the Fabulous Fake, 1969 (80.), A meseszép csaló esete, LAP-ICS, 1994

Doug Selby államügyész regényei:
9-et írt 1937 és 1949 között, az 1. és a 3. jelent meg magyarul:
The D. A. Calls It Murder, 1937, Harmadik emelet, 321, Palladis, 1937
The D. A. Draws A Circle, 1939, Az áruló kör, Palladis, 1940

Bertha Cool – Donald Lam nyomozópáros regényei:
29-et írt 1939 és 1970 között, a 6. jelent meg magyarul:
Owls Don’t Blink, 1942, A baglyok nem pislognak, Albatrosz, 1983

Egyéb és álnéven írt detektívregények:
8 ilyet írt. Kettőt álnéven pályája elején, az egyiket Carleton Kendrake, a másikat, amely magyarul is megjelent, Charles G. Kenny néven, utóbbit az új magyar cím Perry Masonnek próbálja álcázni:
This Is Murder, 1937, A ketyegő gyertya esete, Albatrosz, 1977, Nőrablással kezdődik, Pesti Hírlap, 1941
Saját neve alatt kettőt változatos nyomozóhősökkel, kettőt Cramps Wiggins nevű hőséről, s kettőt Terry Clane-ről, de ezeket magyarul nem adták ki. Kivétel Terry Clane bemutatkozása:
Murder Up My Sleeve, 1937, A veszedelmes kabátujj, Palladis, 1938

Frissítve: 2012.04.26.