2018 kedvenc könyvei
Most év elején is nagy örömet okozott nekem, hogy megszerkeszthettem a 2018-as év legjobb olvasmányainak a listáját. Ennek a megírásához ugyanis mindig végig kell gondolnom, mit is olvastam az előző évben, s így eszembe jut sok-sok szép emlék a nyaralásról, az ünnepekről, a váratlanul szabaddá vált délutánokról vagy a jól sikerült utazásokról, amikor épp olvastam. Ahogy minden évben, idén is 33 tavaly megjelent könyvet választottam ki a listára az általam elolvasottak közül. Ahogy eddig is mindig, most is a véletlen döntött arról, mennyi közöttük a szépirodalmi és a tudományos vagy ismeretterjesztő kötet: először összeírtam a kedvenceimet, azután választottam őket két csoportba. Így derült ki végül, hogy idén a szépirodalmi és a nem fikciós könyvek aránya ugyanaz lett, mit tavaly: 28 és 5.

1-3. helyezettek
A legjobb könyveket egymáshoz viszonyítva is sorba rendeztem, annak ellenére, hogy minden ilyen lista több szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt azért, mert az ember ízlése változhat az évek, sőt a hónapok során is: így lehet, hogy ami ma elsőként kerül a rangsorba, fél év múlva inkább harmadik lenne és fordítva. Másrészt azért, mert ha valaki egy ízlésformáló irodalomkritikus fejével gondolkodik, joggal teheti fel a kérdést, mire jó egy olyan kedvenc-lista, amelyen egyszerre bukkan fel egy fantasy-bestseller és egy 13. századi izlandi saga, amelyen egy a Weird Tales-be rémtörténeteket író, alig ismert szerzőnő műve megelőzheti egy majdnem-Nobel-díjas, elismert klasszikusét - vagy amelyen Turgenyev és Roger Moore könyve egymás mellett szerepel.

4-6. helyezettek
Számomra azonban az olvasás elsősorban a tökéletes és korlátlan szabadságot jelenti, vagyis egyedül annak alapján döntök a kedvenceimről, mennyire tetszettek. Így a lista elejére azok a művek kerültek, amelyek a legmeghatározóbbak voltak számomra, s amelyeket akár e percben is azonnal újraolvasnék, a vége felé pedig azok, amelyeket még mindig bátran ajánlanék bárkinek, de az újraolvasásukkal már talán várnék néhány hetet. Ugyanezért nem voltam tekintettel a "szomszédokra" sem: idén például talán csak egy hajszálnyival, de nagyobb örömet okozott elolvasnom egy frissen újrafordított Agatha Christie-t, mint egy amúgy csodás, osztrák kortárs regényt.

7-9. helyezettek
A harminchármas listára idén harminckét szerző műve került fel, s még további két könyv, amelyben olyan régi művek vannak, amelyeknek nem ismerni az íróját. Két könyvnek (egy izgalmas művészeti kalandozásnak és Bill Clinton társszerzős krimijének) két írója van, egy szerző pedig, Agatha Christie, idén két könyvvel szerepel. (Ilyen tavaly is történt, csak akkor Dante duplázott...) A huszonnyolc szépirodalmi mű huszonöt ismert szerzője közül mindössze négyen nők (Christie-n kívül az angol G. G. Pendarves, a litván Undinė Radzevičiūtė és az osztrák Carolina Schutti), az öt non-fiction könyv hat írójának viszont a fele hölgy.

10-12. helyezettek
A szerzők közt ezúttal is találni magyarokat. A nem szépirodalmi kedvenceimet idén kivétel nélkül magyar szerzők írták. De a huszonhat szépíró közt is van négy magyar, egyebekben viszont teljesen eltérő profilú szerző: az író Benedek Szabolcs és a költő, rendező, színész Vecsei H. Miklós mellett Hofi Géza és Raoul Renier (Kornya Zsolt) szerepelnek a listán. Így a magyar szerzők száma tíz: tavaly hat volt. A többi könyv szerzője amerikai, angol, cseh, francia, ír, izlandi, litván, orosz, osztrák. Kissé megnőtt az angolszász művek száma: tavaly tizenhárom, idén tizenöt angolszász szerző műve szerepelt.

13-15. helyezettek
Egy kicsit csökkent viszont a mindenféle európai kortárs művek száma: tavaly tíz, idén viszont csak négy ilyen került fel a listára, aminek talán az az oka, hogy idén kedvenc ilyen profilú sorozataimban is kevesebb kötet jelent meg. Tavaly is szerepelt könyv a listámon Agatha Christie-től, Lee Childtól és Sir Arthur Conan Doyle-tól: ők állandó választottjaim. Christie nagy kedvencem, 2011 óta mindig felveszem művét az éves listámra: bár két könyvvel 2018-on kívül csak egyszer szerepelt még, 2014-ben. Child egy-egy műve 2012, Conan Doylé pedig 2015 óta minden évben szintén felkerül. Idén azonban Zdeněk Svěrák frissen kiadott regénye is dupláz: tavaly egy csodálatos novellagyűjteménye volt a 7., amely megszerettette velem a írót.

16-18. helyezettek
Az idei kedvenc művek írói közül tizenketten már nem élnek. Mégis, a 2009-ben meghalt John Updike-ot, vagy a 2017-ben elhunyt Roger Moore-t egyelőre szerintem szinte mindenki (idősebb) kortársának érzi, nem is beszélve Hofi Gézáról, akinek a szövegei ma is élők és hatásosak. Érdekes még, hogy a magyarul már régebben is olvasható írók és művek esetében idén milyen nagy szerepe volt számomra az újrafordításoknak, újrakiadásoknak. A Senilia, a Nyúlcipő és a Temetni veszélyes Gy. Horváth László, a Szunnyadó gyilkosság Katona Ágnes magyar szövegével született újjá az idén, s elsősorban ezért szerepel a kedvenceim között megkülönböztetett helyen. Az utolsó meghajlás vagy Bram Stoker egyes novellái már korábban is olvashatóak voltak magyarul, újrafordítva vagy új módon kötetbe rendezve azonban igazi meglepetést tudtak okozni. A máltai sólyom is újjászületett (az Agave korábbi, régifordítás-feltámasztó igyekezete ellenére, végre) a Lénárt Edna-féle változatban, köszönhetően a 21. Század új sorozatának.

19-21. helyezettek
A kiadók névsorában idén is vegyes a kép, de az arányok változtak. A listán szereplő harminchárom könyv közül ugyanis négyet a Helikon Kiadó adott ki, amely tavaly csak egy könyvvel szerepelt, hármat pedig a kedvenc sorozataimat megbízhatóan szállító Delta Vision mellett a 21. Század. Számomra a Typotex mellett újabban a Helikon és a 21. Század a két legizgalmasabb szépirodalommal (is) foglalkozó könyves műhely. Két-két könyvet adott ki a listámon szereplők közül az Agave, az Attraktor, a Corvina, a Napkút, a Typotex. Egy-egy kötettel szerepel az Animus, az Európa, a General Press, a Gabo, a Holnap, a Jaffa, a Kossuth, a Libri, a Magistra, a Noran Libro, az Országgyűlés Hivatala, a Sztalker Csoport és a Szukits. Idén hiányzik a L'Harmattan és a Magvető: talán majd jövőre.

22-24. helyezettek
Ami az általam végül kiválasztott könyvek műfaját illeti, idén még vegyesebb a kép, mint tavaly. Az első helyre egy klasszikus, 19. századi novelláskötet került, a harmadikra egy nagyon jó kortárs regény, közéjük viszont Roger Moore egyik önéletrajza ékelődött be. A huszonnyolc szépirodalmi kötet közül tizenhat sorolható valamilyen zsánerhez (detektívtörténet, hard boiled, történelmi krimi, science fiction, fantasy); huszonhét próza, egy verseskönyv; öt friss kortárs mű, három nem kortárs, igen igényes szépirodalom. A prózai művek között van tizennyolc regény és öt elbeszéléskötet, de a regények közül háromra is mondható, hogy lehet novellagyűjteményként is értelmezni, egy pedig két hosszabb elbeszélésből fonódik össze. Szerepel még két izlandi történetgyűjtemény is (két, illetve három művel).

25-28. helyezettek
Két könyvnek pedig igencsak nehéz meghatározni a műfaját: Hofi Géza legjobb szövegeinek gyűjteménye mindenképpen besorolhatatlan. De Roger Moore búcsúkötete sem egyszerű önéletrajz: helyenként Stefan Heym Mindig a nőnek van igaza című kötetére emlékeztet derűjével, humorával és megformálásában. Nagy felfedezés volt számomra a tél elején, amikor a kezembe került: nemcsak rávett, hogy megfogalmazzam, miért nagyon fontos színész számomra Moore, de komoly hatással volt az életszemléletemre is. A lista 28. helyén elbújó verseskötet azonban hasonlóképp különleges élményt adott számomra. Ezt egyébként látszólag saját szabályaimtól eltérve vettem fel a listára, mert elméletben 2017-ben látott napvilágot. Valójában azonban a bemutatója is csak karácsony előtt volt, így ide, vidékre egyszerűen el sem jutott 2018 előtt. Ezért tiszteletbeli 2018-as könyvnek tekintettem, és eldugtam a szépirodalmi könyvek utolsó helyén...

Non-fiction: 29-33. helyezettek
Érdekes lehet még, hogy amikor tavaly kiválasztottam harminchárom kedvencemet, közülük még csak tizennyolcról tudtam korábban írni a blogon, részben időhiány miatt, részben viszont azért, mert a legtöbb téli, karácsonyi megjelenés volt. Igazán csak 2018 áprilisától sokasodtak meg a hiányzó vélemények, s volt olyan kedvencem, amelyről végül csak augusztusban tudtam publikálni. Sőt, a 6. helyezettről írt ajánlóm még mindig várat magára, bár már nem sokáig... Ezzel szemben idén mindössze tizenegy hiányzó link akad a lenti listában, s ezek is hamarosan élni fognak, s akkor az összes alábbi cím elvezet majd a blogon egy-egy poszthoz.

Íme a szöveges, linkes felsorolás a kedvencekről:

Kedvenc könyveim 2018-ból - szépirodalom

1. Ivan Turgenyev: Senilia – Prózaversek, Európa
2. Roger Moore: Viszlát..., Kossuth
3. Undinė Radzevičiūtė: Halak és sárkányok, Typotex Világirodalom, Typotex
4. Vörös Eirík története (fordította Bernáth István), Északi Források, Corvina
5. Agatha Christie: Temetni veszélyes, Helikon
6. Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben, Európa női szemmel, Noran Libro
7. Sir Arthur Conan Doyle: Az utolsó meghajlás, Szukits
8. Philip K. Dick: Jones kezében a világ, Agave
9. Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság, Helikon
10. G. G. Pendarves: A fekete szerzetes és az ördög sírkertje, A fantasztikus irodalom klasszikusai, Attraktor
11. Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon, MesterMűvek, Delta Vision
12. Matěj Hořava: Pálinka, Typotex Világirodalom, Typotex
13. John Updike: Nyúlcipő, 21. Század
14. Benedek Szabolcs: Kádár hét napja, Helikon
15. Georges Simenon: Az evertoni órásmester, Agave
16. Bram Stoker: Drakula vendége és egyéb borzongató történetek, Attraktor
17. Zdeněk Svěrák: Mezítláb a tarlón, Napkút
18. Hofi megmondja (szerkesztette Király Levente), Corvina
19. Dashiell Hammett: A máltai sólyom, Klasszikus krimi, 21. Század
20. Alfred Komarek: Polt felügyelő nyugdíjban, Bűntények a pincesoron, Napkút
21. Frank Tallis: Gyilkos illúziók, Monarchia-krimik, Magistra 
22. Trollok alkonya - Három középkori történet Izlandról (fordította Dunajcsik Mátyás), Helikon
23. Lee Child: Éjféli szállítmány, General Press
24. Bill Clinton - James Patterson: Az elnök eltűnt, 21. Század
25. Benjamin Black: A fekete szemű szőke - Philip Marlowe visszatér, Gabo
26. Jim Butcher: Átokvihar, Delta Vision
27. Raoul Renier: Krán, M.A.G.U.S, Delta Vision
28. Vecsei H. Miklós: Soliloquor, Sztalker Csoport (2017!)

Kedvenc könyveim 2018-ból - non-fiction

1. Tóth Endre: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények, Országgyűlés Hivatala
2. Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant - A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt, Modern magyar történelem, Jaffa
3. Hahner Péter: Hatalmasok gyermekkora - 23 történelmi személyiség ifjúsága, Animus
4. Horváth Andrea - Sirató Ildikó: Galéria.hu, Holnap
5. Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos - A Kádár-kor társadalma, Libri

Zárásképpen mindenki együtt:

Linkajánló:
2017 - 2017 kedvenc könyvei
2016 - 2016 kedvenc könyvei
2015 - 2015 legjobb könyvei
2014 - A legjobb könyvek 2014-ben
2013 - A legjobb olvasmányok 2013-ban
2012 -  Az év szeretni való megjelenései
2011 -  2011 legjobb 13+1 könyve
0 Responses