Lovag, hölgy és szerelemkert - Középkori Eötvös Klasszikusok
Nemrég új mániám támadt: megismerkedtem Horn király gesztájával (amelyről nemsokára írni fogok), s innentől kezdve semmi mást nem akartam, csak a középkorról olvasni, mégpedig igazi, hamisítatlan középkori történeteket. Miután lepakoltam könyvespolcomról az összes, a definíciónak megfelelő könyvet, rá kellett jönnöm, hogy meglehetősen kevesen vannak. Ezért ezután kutatás következett az interneten, majd pedig - olvasás, olvasás, olvasás.
Amiről ez a poszt szól: felfedeztem magamnak sok-sok csodás művet - s egyúttal az Eötvös József Könyvkiadót, s az ő Eötvös Klasszikusok sorozatukat. E pompás szériában ugyanis fennállása idején, vagyis 1995 és 2014 között számos olyan középkori mű látott napvilágot, amelyet más szemléletű kiadó valószínűleg sosem tudott volna megjelentetni: monumentális középkori lovagregények a javából, bájos románcok, ódon eposzok, verses novellafüzérek s tündéri regék. Az alábbiakban ezeket sorolom fel, s mutatom be néhány sorban.

Roland-ének - Ófrancia históriás ének egy oxfordi kéziratból
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 1996
A pompás eposzt nem véletlenül nevezi a bevezető enigmatikus műnek. Több mint négyezer sor színtiszta élvezet: egy háborúnak és egy történelmi vereségnek a legendák és mondák magasságába való felemelése; harci jelenetek, diplomáciai cselszövések és egy megható megtérés lebilincselő ábrázolása. A geste szövegét (amely 1131-ben már biztosan létezett) a 19. század elején találta meg egy fiatal francia kutató a Bodley-könyvtárban. Az ófrancia szöveget Rajnavölgyi Géza fordította le magyarra, a lehető legnagyobb formahűséggel, élvezetes és gördülékeny magyar nyelven, drámaian lüktető verssorokban. Ezt még számos ihletett fordítás követte, amelyek alább következnek.

A szerelmes és a Halál - Száz régi spanyol románc
Fordította: Simor András, 1996
A románc lírai krónika: a hozzá nem értőket legjobban talán az angol és skót középkori balladákra emlékeztetheti. A kötet fordítója százat válogatott ki a legjobbakból: közülük hét az országát elvesztegető Rodrigo királyról, nyolc Bernardo del Carpio lovagról, Roland kortársáról, hat az áruló cselszövéssel a halálnak adott hét infánsról, harmincegy pedig El Cidről, vagyis Rodrigo Diazról, a nagy spanyol hősről szól. A további majd' félszáz románc önálló, megható, megdöbbentő regéket mond el mórokról és szerelmesekről, királylányokról és rabnőkről, kísértetekről és gyilkosokról, az okos lányról, Trisztánról és Izoldáról vagy épp a háborúból hazatérő férjről és hűséges feleségéről.

Chrétien de Troyes: Az Oroszlános Lovag (Yvain)
Fordította: Vajda András, 1998
Minden lovagregényszerzők koronázatlan királya, Chrétien de Troyes 1177 és 1181 között párhuzamosan dolgozott két remekművén: a magyarul Lancelot - A Kordé Lovagja címen megjelent egyik, és az Yvainról szóló másik verses lovagregényen. Yvain az ismeretlenebb hős, de az ő történetét tartják tökéletesebbnek: Lancelot regéje ugyanis nehezen egyeztethető össze az udvari szerelem eszményével. Ezzel szemben a mesés és kalandos Yvainben tökéletes az összhang az amour courtois és a chevalerie között. Vajda András élvezetes fordítása mindenben hű az eredeti formákhoz: ennek is köszönhető, hogy szinte beleszerettem az alázatos oroszlánba, a lovag kísérőjébe.

Trubadúrok és trouvère-ek - Az udvari szerelem költészete
Válogatta: Szabics Imre, 1998
A 11. századi dél-franciaországi nemesifjú-költők, a trubadúrok, s 12-13. századi, észak-francia társaik, a trouvère-ek csodálatos költői hagyatékot hagytak az utókorra: zengő, szépséges nyelvű, az olvasót költői képeikkel és bonyolult szerkesztés- és rímtechnikájukkal elbűvölő költemények sorozatát. Ez a vékony kötet ezek közül válogat ki félszázat: huszonhét ismert és több ismeretlen szerző ötvennégy versét vagy versrészletét vehetjük kézbe benne a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában. A szerzők között szerepel Oroszlánszívű Richárd, Marie de France, Beatritz de Dia trobairitz, Guilhem de Petitieus, az első névről ismert trubadúr és a híres Peire Vidal is.

Minnesang - A középkori német világi líra gyöngyszemei
Válogatta: Lőkös Péter, 1998
A német középkori világi lírát - ellentétben a trubadúrok költészetével - már korán felfedezték a magyar költők és műfordítók. Ennek ellenére tematikus gyűjteménynek csak két válogatás tekinthető: az 1935-ös Lovagköltők és az 1960-as Énekelj, aranymadár. Ezért nagy dolog e kötet kiadása, amely - stílszerűen ismét aranyba öltöztetve a középkori költők szövegeit - huszonnyolc ismert és több ismeretlen költő százötvenkét versét tartalmazza a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában. A leghíresebbnek, Walter von der Vogelweidének harminckét műve szerepel, de olvasható vers a könyvben Wolfram von Eschenbachtól, a Kürenbergitől vagy VI. Henrik császártól is.

Don Juan Manuel: Lucanor gróf, avagy Lucanor gróf és Patronió példabeszédeinek a gyűjteménye
Fordította: Scholz László, 1999
Ötven remek elbeszélés alkotja a könyv anyagát, amelyet egy uralkodói sarj, Don Juan Manuel, Bölcs Alfonz kasztíliai király unokaöccse, Villena uralkodó hercege írt, aki 1282 és 1348 között élt, s talán az első spanyol novellaszerző volt. A nemes királyfi számos forrásból dolgozott: elbeszélései között feltűnnek fabulák az ókorból, s keleti, mohamedán és keresztény vándormotívumok, ám még az olyan meséket is, mint a császár új ruhája, a makrancos hölgy, vagy a hollók és a baglyok története, teljesen sajátos, erkölcsös, vallásos, s legfőképpen lovagi nézőpontból írja át és dolgozza fel. Pompás és tanulságos olvasmány.

Juan Ruiz: Jó szerelem könyve
Fordította: Simor András, 2001
A hitai esperes fergetegesen humoros és önironikus verses regénye elképesztően különleges és szórakoztató könyv. Találhatunk benne imádságokat, Szűz Mária-himnuszokat és bölcs töprengéseket, de akad benne állatmese és verses novella, lírai önvallomás és szerelmi ének, sőt, sírversezet is. Mindezek pedig - mint Villon Testamentumába a balladák - egy nagy költői mű anyagába fonódnak bele, melyet írója 1343-ban, magányosan, börtönben ülve szentelt a szerelemnek és az életörömnek. Hőse, kitalált önmaga számos csodálatos kalandot él át, vad hegyilakó lányok fenyegetik, vénecske kerítőnő segíti, sokat csalódik, de mindig, újra megtalálja a jó szerelmet.

Ének Cidről - Középkori spanyol epikus költemény
Fordította: Csala Károly, 2002
Nem hittem volna, hogy élvezni fogok egy olyan hőskölteményt, amely csak és kizárólag háborúról, bosszúról, hatalmaskodásról, menekülésről és csatákról szól, több mint nyolcszáz éves (1207-ből való), s nem nevezhető sem rímbravúros, sem izgalmas strófaszerkesztésű vagy igazán harmonikus verselésű műnek. A páratlan tudással magyarító fordító, Csala Károly nagy költői leleménnyel alakította ki azt az archaizáló, asszonáncokat az eredeti műhöz méltó mennyiségben, de a mai költészetben megszokott minőségben tartalmazó szöveget, amely méltó módon idézi meg a legnagyobb spanyol lovag, Cid történetét, s mutatja be a spanyol epika első fennmaradt, nagy vállalkozását.

A papagáj meséje - Középkori okszitán elbeszélések
Fordította: Szabics Imre, 2008
A címlap rajza, a Codex Manasse 14. századi illusztrációja már sejteti, kikről, s milyen eseményekről is szólhat a kötetben olvasható 9 novas, vida és razo, vagyis trubadúrnovella. Rajta büszke, ám lányos arcú lovag látható hűséges paripája nyergében ülve, bal karján szerelmi hírnökével, sólymával, jobb kezében pedig verse kéziratával, szerelmes üzenettel, amelyet várba zárt hölgye kezébe kíván átnyújtani. Ugyanígy a fin'amor, a courtoisie, a bájos udvari szerelem eszményei mozgatják a könyv szereplőit: trubadúrokat és domnáikat, vágyódó szerelmeseket, Csipkerózsikaként alvó császárlányt, kerítő papagájt, sőt, még a bibliai Eszter királynét is.

Guillaume de Lorris - Jean de Meun: Rózsaregény
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2008
Élt egy francia költő, Guillaume de Lorris, aki 1225-1230 között buzgón dolgozott monumentális verses regényén, amely csupa allegóriában ábrázolta a szerelmet, a vágyakozást és a szenvedélyt. Meghalt azonban, hatalmas műve torzóban maradt: 4060 sora készült el. Szerencsére egy pályatársa, Jean de Meun kedvet érzett magában a folytatáshoz, s 1264-től 1269-ig, további 17826 sorral gazdagítva, befejezte a Rózsaregényt. A szinte csak az Isteni színjátékhoz fogható verses látomás-enciklopédia Dantéra is hatott, amikor megírta A virágot. Rajnavölgyi Géza fordításának köszönhetően bűvöletesen szép, s könnyedén érthető szöveg vár a szerelemkertbe ellátogató olvasóira.

Marie de France: XII szerelmes rege
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2011
Franciaországi Máriáról csak annyit lehet tudni, hogy a 12. században élt, felnőttként már Angliában, nemes hölgy volt, s ő tekinthető az első francia költőnőnek. Van, aki apátnővel azonosítja, van, aki grófnővel, s van, aki egy francia királylánnyal. Ami bizonyos, hogy írt tizenkét szerelmes regét, vagyis lais-t, s verses elbeszélésgyűjteményét 1160 körül fejezte be. Benne felhasználta az udvari szerelem és költészet hagyományait, de különféle csodálatos breton, sőt, talán walesi meséket is. Trisztán lovag, a gyilkos ispánné, a farkasember, az ikerszülő nő vagy a fülemüle története felejthetetlen és gyönyörű. Rajnavölgyi Géza pompás fordításában pedig mindenképpen elolvasandó.

Chrétien de Troyes: Erec és Enide
Fordította: Rajnavölgyi Géza, 2011
A lovagregényszerzők közt legnagyobb Chrétien de Troyes ezzel a különleges és lebilincselő meseszövésű, Artúr király udvarában és országában játszódó, ám helyenként tündérmesékre emlékeztető szerelmi históriával kezdte önálló epikai pályafutását. Az Erec és Enide 1170 körül készült el, s ez a szerzőtől fennmaradt legkorábbi verses regény. A címben szereplő párnak sok kalandot és próbát kell átélnie és kiállnia, hogy végül boldogan élhessenek egy virágzó királyságban: lovagi párviadalokban győzni nem elég, tudni kell megbocsátani, hűséggel kitartani, a másikért mindent feláldozni is. Rajnavölgyi Géza páratlanul gördülékeny, mégis pontos fordítását igazi öröm kézbe venni.

Renaud de Beaujeu: A Szép Ismeretlen
Fordította: Szabics Imre, 2012
Ez a 13. századi udvari mű különlegesség az egész sorozatban. Olyan lovagregény ugyanis, amely prózában íródott, s megszületésének célja nem valamely udvari megbízás, hanem egy szerelmi siker elérése. Írója, Renaud de Bâgé, Saint-Trivier ura (1165-1230), aki kifejezetten a már címében is (La Bel Inconnu) varázslatos szépségű regénye megírásához vette fel a Beaujeu (Szép Játék) írói nevet, egész regényét az ismeretlen hölgynek ajánlotta, "akit teljes odaadással szolgál", s akinek az alakját is beleszövi a történetbe a mágikus tündér szerepében. Maga a mű is egy szolgálat története, benne Sir Gawainnek, Artúr lovagjának elveszett fia, Guinglain szerzi meg sok kaland után hölgye kezét.

Almásderes - Középkori francia udvari elbeszélések
Fordította: Szabics Imre, 2014
A 2008-ban megjelent A papagáj meséjéhez hasonlóan ebben a könyvecskében is középkori novellákat vehetünk kézbe: ezúttal azonban a fordító olyan elbeszéléseket válogatott össze, amelyek nem okszitán (vagyis provanszál), hanem észak-francia nyelven maradtak az utókorra. A szerencsehozó kismadár, a szerelméért önmagával csatázó lovag, a csábító úrnő és a szökevény szerelmesek története épp olyan érdekes, mint az itáliai Szibilla-barlang titkát megregényesítő történetfüzér: az öt rege különlegessége, hogy témája lovagi, mint a lovagregényeknek és udvari regényeknek, formája azonban próza, ahogyan azt például Boccacciónál megszokhattuk.

Megjegyzés: a felsorolásból a sorozat köteteit ismerőknek hiányozhat az Új élet, új stílus - Középkori olasz költők művei című 2002-es válogatás, amelyet Baranyi Ferenc fordított. Erről azonban a Dante-posztomban szeretnék írni, mert odaillik.
A felsorolt összes könyv kiváló áron kapható az interneten a Flaccus Kiadó könyvesboltjában.
Ekultura.hu - Christopher Duggan: A bódult nemzet - A Mussolini-imádat anatómiája
A fényképen egy pozőr szónokol. Egy alacsony, kövérkés, kopaszodó férfiú, aki rövid alsó lábszárát katonásan fényes csizmákkal, rövid felsőtestét pedig világos katonai öv viselésével rövidíti tovább. Jobb karját színpadiasan csípőre vágja, bal karjával széles mozdulattal hadonászik. Szája üvöltésre nyílik, ám ettől csak még jobban megereszkedik a tokája.

Ilyen vagy ehhez hasonló leírását adhatnánk Christopher Duggan könyvének, A bódult nemzetnek a magyar borítójáról, ha csak úgy elnézegetnénk: ha nem tudnánk, hogy rajta a huszadik század egyik legfélelmetesebb diktátoráról, Mussoliniről látható fénykép. És ha nem olvasnánk el a kötet alcímét: A Mussolini-imádat anatómiája.

A divatok változnak, akár a politikában, akár az öltözködésben. Manapság is igen nagyra értékeljük Churchillt, de hangja hangfelvételről fele olyan lenyűgözőnek sem tűnik, mint azt a visszaemlékezések alapján várná tőle az ember. Jávor Pál hetyke bajuszkája igen vonzó a saját arcán, a filmvásznon vagy a régi fotókon, de aligha szeretnénk, hogy a barátunk ilyet viseljen. Nehéz elfogadni Bethlen István szinte agárszerű, majdhogynem kóros soványságát is, s sokan nevetségesnek találják a sok fényképen rosszul lefésült, a kopaszodó homlok mögött felálló hajkoszorúját: pedig ilyenkor a huszadik század első fele legsikeresebb magyar miniszterelnökének és legnagyobb hatású politikusának a képét szemlélik. Mégis, ezekben az emberekben van valami, ami még ma is érződik: jelentőség, sajátosság. És ez ellensúlyozza a változó divatokat.

Van azonban két személy, két diktátor a huszadik századi történelemben, akik gesztusaikkal, szónoki stílusukkal, öltözködésükkel, sőt, tulajdonképpen egész politikusi imázsukkal együtt sem mások, csak nevetségesek – abban a pillanatban, hogy elfelejtkezünk arról, mit is tettek és miért is felelősek. Ők: Hitler és Mussolini. S közülük is a súlytalanabb, a hihetetlenebb és hiteltelenebb egyértelműen az olasz vezér: a duce, akiről azután végképpen nehéz elképzelni, hogy nem csak hatalmas és erős politikus tudott lenni, aki átnevel, militarizál és háborúba rángat egy nemzetet, de egyúttal szinte vallásos imádat tárgyává és szexszimbólummá is képes volt válni…

Márpedig ez az igazság: s erről szól az angol szerző könyve, amelyből részletesen megismerhetjük Mussolini életét is, ám legfőképpen azokat a vélekedéseket, gondolatokat és mesterségesen megalkotott képeket, amelyek ehhez az élethez hozzáfűződtek. E "fasiszta hangok" segítségével (amelyekről a kötet eredeti címét nyerte) rakhatjuk össze az apró részletekbe menően azt a folyamatot, ahogyan az olaszok elfogadták, megszerették, szinte családtagjukká, atyjukká tették ezt a viszonylag közepes kvalitású politikust, s azután ehhez a bájos, sőt giccses és az átlagember mindennapi életétnek valamennyi színteréhez hozzákapcsolódó képhez kényszerűségből, megszokásból, hamis reménykedésből vagy épp érzelmi és politikai elkötelezettségből akár még a vezér halála után is ragaszkodtak.

A történész szerző rengeteg forrást dolgoz fel a könyvben: a Mussolinihez írt levelektől és köszöntésektől kezdve különféle naplókig, magánjellegű feljegyzésekig és visszaemlékezésekig számos különféle anyagból olvashatunk részleteket. Megtudhatjuk, miként gondoltak Mussolinire a kocsmákban és a leányszobákban, a párthivatalokban és a katonaságnál, fénykorában és a háború kitörése után.

A kötet felteszi a kérdést, miként válhatott a fasizmus szinte politikai vallássá? Miként láthatta egy ország megmentőjének és bajnokának a kövér, jelentéktelen pozőrt? S egyúttal feltérképezi azt is, hogyan tudjuk becsapni magunkat: hová vezethet egy nemzet elégedetlensége, s megmagyarázhatatlan, olthatatlan vágya egy mindent megoldó vezér, egy erős ember, egy diktátor iránt?

Izgalmas történelmi séta, s komor figyelmeztetés Christopher Duggan kötete: érdemes elolvasni. Az önbecsapás ugyanis kortalan dolog: újra megtörténhet…

A cikk az Ekultura.hu-n: Christopher Duggan: A bódult nemzet - A Mussolini-imádat anatómiája
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Régen volt, talán igaz sem volt. Láttam egy kiállítást 2012-ben, az Iparművészeti Múzeum szecessziós csodapalotájában, egy másikat pedig 2014-ben, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Mindkettő időszaki tárlat volt: számomra azonban mindmáig óriási élmény és emlék mindkettő. És hogy miért csak most tettem szert a kiállításokat kísérő katalógusokra? Sajnos, a pénztárcámban keresendő az ok. Ám így legalább még egyszer intenzív, nagy nosztalgiával gondolhattam vissza a két látogatásra. És persze tehetem majd minden alkalommal, amikor a két kötetet kézbe veszem.

Art deco és modernizmus: Lakásművészet Magyarországon 1920-1940 - Kiállítási katalógus
Iparművészeti Múzeum, 2012
A kiállítás időtartama: 2012. március 16. - szeptember 30.
A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője: Horányi Éva
Ez a kiállítás meghatározó volt számomra több szempontból is. Hosszú évek után először történt meg velem, hogy egyedül, puszta érdeklődésből felutazzak Budapestre megnézni egy tárlatot: ám azóta ez jóleső szokásommá vált. Korábban egyáltalán nem érdeklődtem a bútorművészet iránt, ez a pompás anyag viszont a legteljesebb mértékben felkeltette a figyelmemet, s a téma azóta is folyamatosan foglalkoztat. Ráadásul itt fedeztem fel magamnak több olyan alkotót Kaesz Gyulától Kozma Lajosig, akiknek a műveivel, tevékenységével azóta is találkozom könyvekben, tárlatokon és gyűjteményekben.
Az Art deco és modernizmus legnagyobb jelentőségét azonban az adta számomra, hogy megismertetett azzal, mi is a magyar art deco.
Míg számos tankönyv és ismeretterjesztő kötet továbbra is a szecesszióról szóló részét kezdi azzal, milyen nehezen is nyer polgárjogot ez az irányzat, stílus a magyar művészettörténetben és oktatásban, véleményem szerint ma már nem a szecesszió, hanem inkább az art deco az, amelynek még "bizonytalan" a sorsa. Míg korábban a szecessziós műkorpusz állt össze nehezen, hiszen olyan festmények, szobrok, tárgyak tartoztak bele (egyértelműen), amelyet egy egész művészettörténész-generáció kívánt lelkesülten valamely más, "haladóbbnak", kevéssé "dekoratívnak", sokkal "hasznosabbnak" ítélt stílushoz kapcsolni, ma mások az "art decósságtól" védelmeznének egyes művészeket.
Talán elég arra utalni, hogy még e pompás kiállítás katalógusának előszavában is azt írja Ferkai András, hogy "kockázatos vállalkozás" a magyar art deco festészetről beszélni, a kötetben Gellér Katalin tanulmányában megjelenő szemlélet "könnyen összemossa a jó festőket a másod- és harmadvonallal, sőt a műkereskedelemben felbukkanó, gyakran giccsbe hajló alkotásokkal", továbbá "nehéz (...) elfogadni, hogy e logika szerint Kádár Béla, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, (...) Kontuly Béla és Medveczky Jenő (...) egyes képei ugyanúgy art decónak minősülnek". Ha valamit nem értettem ebben a kiállítási katalógusban, hát ezt a szemrehányó és óvatoskodó bevezetőt: nyilvánvaló, hogy Ferkai nemcsak Gellér Katalinnal, de Vadas Józseffel sem ért egyet, aki Art deco - Divat, luxus, művészet (Geopen, 2004) és A magyar art deco (Corvina, 2005) című köteteiben jóval bátrabb art decóba sorolást alkalmaz a magyar művek esetében, mint Gellér.
Maga a katalógus egyébként - számomra - nem is a tanulmányok, hanem a képanyag miatt lett kedvenc. A több mint százötven oldalnyi színes tárgyfotó a kiállítás által átfogott húsz év legszebb, legkülönlegesebb és legérdekesebb tárgyait ábrázolja: Kozma Lajos pompás és hívogató, meleg és élénk színű, gobelines ülőkéjű karosszékeit, "barokkos" kisbútorait (lásd itt, a szövegtől jobbra és fenn), Kaesz Gyula intarziázott írószekrénykéit, K. Lukáts Kató festett bútorait (lásd itt, lenn) Breuer Marcell csővázas székeit, Kovács Zsuzsa tölgyfa-jávor, magának tervezett, látványos könyvespolcsorát és kombinált szekrényét, Hidegh Dezső íróasztalát, Bierbauer Virgil dolgozószoba-berendezését.
Továbbá P. Szabó Éva szöveteit, gyönyörű tükröket, csipkéket, falra szerelhető porcelánmaszkokat, faliképeket és gobelineket, vázákat, hamutartókat, díszedényeket, asztali készleteket, csomagolópapírokat, könyvkötéseket és lámpákat... És persze festményeket, szobrokat, kisplasztikákat: többek között Aba-Novák Vilmos, Batthyány Gyula, Biai-Főglein István, Bortnyik Sándor, Félegyházi László, Ferenczy Noémi, Kádár Béla, Kontuly Béla, Sassy Attila, Scheiber Hugó, Undi Mariska és Vaszary János art deco műveit.
A könyv lapozgatása és az olvasása is igazi öröm. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Közben pedig várom, hogy az Iparművészeti jelenlegi, pompás lakberendezési tárlatához, a Breuer újra itthonhoz is végre megjelenjen egy katalógus...

Az Uffizi Képtár magyar önarcképei
Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013
A magyar kiállítás címe: Festők a tükörben - Magyar önarcképek az Uffizi Képtárból
A magyar kiállítás időtartama: 2014. március 22. – július 20.
A kutatás irányítója és a katalógus szerkesztője: Fehér Ildikó
A firenzei Uffizi Képtár 1664-ben, egy Medici alapításának köszönhetően kezdte el gyűjteni a művészönarcképeket. A huszonegyedik századra 1600 fölé nőtt az itt őrzött önportrék száma, a művészek sora pedig a reneszánsz nagyságaitól kortárs, fiatal festőkig terjed. Ebben a gyűjteményben 2013-ban megtalálható volt 21 magyar művész 23 festménye is. Elsőként, 1872-ben Markó Károly, utolsóként, 2009-ben pedig Urbán János magáról festett portréja került be az Uffizibe.
Az ötlet, hogy ezeket a műveket - a galéria állandó kiállításán szereplőket és a raktárban őrzötteket is - érdemes lenne együtt bemutatni, a magyar születésű, de 1968-tól haláláig Olaszországban élő és dolgozó Boskovits Miklós művészettörténésznek jutott eszébe, bár sajnos a kiállítás megvalósulását már nem élhette meg. Ahhoz ugyanis fel kellett dolgozni a 23 kép keletkezésének és az Uffizibe kerülésének izgalmas és szerteágazó történetét. 2013-ban azonban létrejöhetett az olasz kiállítás, amelyet 2014-ben követett a magyar, amelyen a festők nemcsak Itáliában őrzött önarcképükkel, hanem egy-egy másik, itthon őrzött festményükkel szerepeltek. Csók István például épp azzal a képpel, a Két bálvánnyal, amely előtt állva önarcképén lefestette magát.
A huszonegy festő különleges módon idézi fel a magyar festészet utolsó két évszázadát. Ott van közöttük számos vitathatatlan nagyság, mint Kupeczky János, Markó Károly, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Perlmutter Izsák, Csók István, Victor Vasarely (utóbbi két képpel is). Találkozhatunk saját koruk elismert festőivel, akik mára mégis szinte teljesen feledésbe merültek, mint az Angliában nevezetes karriert befutó László Fülöp, a Monarchia-szerte elismert Angeli Henrik, a kiváló portretista Horovitz Lipót, vagy a különös technikájáról híres Kotász Károly. Feltűnik egy ismeretlen, műveket hátra nem is hagyó művész, Sándor Árpád és egy amatőr tehetség, a Benczúr-tanítvány bárónő, Nemes Eliza.
Találkozhatunk két kortárs festővel, Lakner Lászlóval és Urbán Jánossal és egy majdnem-kortással, az egykor preferált, mára szinte elfelejtett Gábor Marianne-val, akinek két szép képe is bekerült az Uffizibe. Van két kalandos sorsú mű is: a magyar állam ugyanis az Uffizi megnyitásának 400. évfordulójára fel kívánt ajánlani egy festményt, eredetileg a művészettörténészi vélemények alapján Pór Bertalan önarcképét, Éri Gyöngyi főigazgató azonban végül váratlanul Nagy Balogh János önportréja mellett döntött - még szerencse, hogy Pór örökösei az eredetileg kiválasztott képet is felajánlották az olasz múzeumnak. Végül van a galéria gyűjteményében egy hamisítvány is: Schreiber Hugó "önarcképét" ugyanis biztosan nem a művész festette...
A 2014-es kiállítás sajnos csak néhány hónapig volt látogatható. Bezárása óta viszont immár 23 festő 25 magyar önarcképe tekinthető meg az Uffiziben: a fenti névsorhoz csatlakozott ugyanis Keserű Ilona és Fehér László is.

Link
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Ekultura.hu - Samuel Bjørk : A bagoly röpte
Erre a regényre nagyon nagy izgalommal vártam, az elolvasására lelkesen készültem, végül azonban csak igen sokára sikerült róla ajánlót szerkesztenem. Ennek pedig oka van: ez a könyv annyira más volt, mint amilyet vártam, olyan meghökkentő, falhoz vágó, meglepő és elkeserítő, mégis annyira logikus, okos és élvezetes, hogy alaposan meg kellett emésztenem a furcsa érzést: mást vártam, mint amit kaptam, s mégis ennyire tetszett.

De talán az elején kellett volna kezdenem: a szóban forgó könyv ugyanis egy skandináv krimi, Frode Sander Øien, írói nevén Samuel Bjørk második megjelent regénye, A bagoly röpte. Előzménye, az író debütáló alkotása 2015-ben jelent meg nálunk Magányos utazó címen, s be kell valljam, azonnal lebilincselt. Rövid, izgalmas, épp a jó helyen elvágott fejezeteit óriási élmény volt olvasni, maga könyv abszolút letehetetlen volt, s két nyomozóhősét, Holger Munchot, a sokat látott és élményeit és bajait állandó cigarettafüstbe fojtó nyomozót, s társát, a démonaival küzdő, öngyilkosságot fontolgató, ugyanakkor zseniális elemzőt, Mia Krügert is azonnal megkedveltem. Nem csoda, hogy alig vártam a folytatást, amelyet hasonló hangulatúnak és cselekményűnek képzeltem el.

Nem úgy a szerző, aki láthatóan éppoly rendkívüli regényírónak, mint az élet egyéb területein: „másik életében” ugyanis nyilvánosságtól teljességgel elzárkózó zeneszerző-énekes, továbbá színdarabok nemzetközi hírű szerzője. Új krimije is teljesen kifordít a komfortzónából. S nemcsak azért, mert emeli a tétet, s a Magányos utazó bomlott elméjű, kislányokat gyilkoló sorozatgyilkosa után ezúttal egy olyan tettes nyomába eredhetünk, aki rituális módszerekkel gyilkol, s tinédzser lányokra vadászik. Még csak nem is azért, mert A bagoly röptében a bagolyként viselkedő, tollas halálmadárként suhanó gyilkos mögött elfojtások, árulások, fiatalkori bűnözés elképesztő és nyomorúságos világa, magányos tinédzserek kálváriája, s az internet sötét mélye tárul fel háttérként. Hanem regénye befejezése miatt: hogy miután – jó skandináv krimihez méltón – olyan közel engedett kiválón ábrázolt átlagember-főhőseihez, úgy tűnhet, az egyiket már nem tudjuk megmenteni…

A bagoly röpte elgondolkodtató, kiváló detektívregény, a legteljesebb mértékig méltó a skandináv krimi besorolásra, amely ezúttal is jóval többet jelent, mint hogy a regény írója norvég. Nagyon valóságos és kézzelfogható bűnténysorozat segít leleplezni benne a kortárs világ visszásságait, problémáit és elhallgatásait. S egy igen jó szépirodalmi művet is kézbe kapunk vele, amelyik jól felépített fejezeteivel, lusta tempójával, érzelmi csomópontjaival nagyon különös történeten vezeti végig olvasóját: s a legkevésbé sem viselkedik hagyományos krimiként. Épp ezért csak ajánlani tudom mindenkinek.

Link
A cikk az Ekultura.hu-n: Samuel Bjørk : A bagoly röpte
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Az előző kötetről a blogon: Samuel Bjørk: Magányos utazó 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Ez a rövid poszt két olyan könyvről szól, amit mindössze egyetlen dolog köt össze: hogy tudományos népszerűsítő kötetek. Egyébként az első felnőtteknek szól, a második felnőttnek és iskolásnak egyaránt jó olvasmánya lehet. Az első természettudománnyal, a második történelemmel foglalkozik, az első egy televíziós műsort kísér, a második egy magyar albumszéria tagja.

Brian Cox - Andrew Cohen: Az univerzum csodája: az ember (Hol vagyunk? Egyedül vagyunk? Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Mi lesz a jövőnk?)
Akkord, 2016
Brian Cox tudós: részecskefizikus professzor a Manchesteri Egyetemen. Emellett azonban elhívatott tudománynépszerűsítő is, akinek már magyarul is több könyve megjelent: az E=mc²: De miért olyan nagy ügy ez? című könnyed hangú könyvet az Európa jelentette meg 2012-ben és 2014-ben, A kvantum világegyetem: Minden, ami megtörténhet, valóban meg is történik című kötete pedig ugyanott jelent meg, ahol a jelen könyv is, vagyis az Akkord Kiadó Talentum Tudományos Könyvtárában, csak épp 2013-ban. E két kötet megírása során a szerző Jeff Forshawval dolgozott együtt: Az univerzum csodája: az emberhez azonban új szerzőtársat választott, Andrew Cohent, akivel együtt készítették a könyv alapjául szolgáló, igényes BBC-sorozatot. 2013-ban Cox előző kötetét beválasztottam az év legjobb könyvei közé, 2016-ban pedig ugyanezt tettem Az univerzum csodájával. Nagyon tetszik ugyanis sajátosan könnyed, humoros, mégis igen szakszerű stílusa, amely képes elmagyarázni, sőt, láttatni egészen elvont dolgokat, s meglepő képzettársításaival végig élénken fenntartja az olvasói figyelmet. Jelen könyv egyébként Kopernikusztól Einsteinig, a Holdra szállástól az evolúciós fejlődésig, a Drake-egyenlettől a SETI-programig, s az egyesített elmélettől  a nagy hadronütköztetőig kalandozik a tudomány világában fel s alá, mindvégig az emberre koncentrálva, amely annál inkább különlegesnek tűnik, minél inkább felismeri, hogy nem ő áll a világegyetem középpontjában.

Hertelendy Csaba: Törökvész - Magyarország története 1526-1686
Gulliver, 2016
Erre a könyvre nagyon sokat kellett várni, de megérte. Nem tudom, miért maradt el a már bejelentett megjelenése 2014-ben, s csúszott úgy, hogy két, időben későbbi kötet, A kétfejű sas karmában és a Talpra, magyar! is megelőzte, 2016-ra. De most, hogy végre kiadták és elolvashattam, a legnagyobb megelégedéssel, izgalommal és gyönyörködéssel csuktam be. A blogról is tudható, hogy épp nemrég fejeztem be lelkesen Pálffy Géza szemléletformáló kötetét a magyar 16. századról, így persze elképesztően izgultam, hogy a Gulliver Kiadó megjelentette Magyar Históriák című történelmi könyvsorozat e mostoha sorsú kötete éppoly modernül szól-e majd a 16-17. századról, mint a széria más darabjai a maguk koráról. Nem kellett csalódnom. Nagyon jó ez a könyv, s továbbra sem adja fel azt a nagy vállalkozását sem, hogy nemcsak fotókat, festmények és rajzok reprodukcióját és iratfényképeket, hanem eredeti, a könyvhöz készült rekonstrukciós rajzokat és életképeket is tartalmaz, Jámbor Lajos, Jeney Zoltán és Kelemen Ágnes munkáit. Már csak két kötet (s remélem, már csak egy év): s teljessé válik a széria. Úgy vélem, minden magyar iskolában és a Márai-programban is ott lenne a helye, de emellett bátran ajánlható minden olyan érdeklődőnek, amilyen én is vagyok: akinek már nem kell tanulnia, de örömét leli abban, ha megteheti. A remek sorozatról már itt is írtam az első két album alapján: szerencsére minden dicsérő szó igaz az azóta megjelent további négy kötetre is. Olyan, amilyennek lennie kell: megbízható, magyar és modern. Ajánlom.

Link
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem
Szívesen olvasok megbízható történelmi szakmunkákat, még akkor is, ha szerzőjük stílusa kissé hivatalos vagy nehézkes. Ki nem állhatom a leegyszerűsítő bulvártörténelmet, a bombasztikus történelmi pletykákat, a felületes konteókat. Van azonban egy keskeny sáv a kettő között, amit talán csevegő történelemnek lehet nevezni. Olyan történelemkönyv, amit kényelmes, kellemes és könnyed élmény olvasni, amit viszont mond, az nagyon is megbízható. Ez a poszt két ilyen kötetről szól

Hahner Péter: 33 szerelmi háromszög a történelemben
Animus, 2016
Hahner Péter tipikusan az a magyar történész, aki szigorú szakmai mércék szerint ítél és dolgozik, ennek ellenére mégsem vesztette el a kapcsolatot a nem hivatásos történelemrajongókkal. Rengeteg cikke a Rubicon hasábjain, közérthető, nemcsak az egyetemen használható tankönyvei, s legfőképpen három pompás gyűjteménye, a 100, az újabb 100 és a legújabb 100 történelmi tévhit, amely, azt hiszem, sokak számára meglepő módon, igen nagy könyvsiker lett, jól szemléltetik, hogy mit ért igényes tudománynépszerűsítésen. Ezek a könyvek partnernek tekintik a nem szakember olvasót, s - legalább is szerintem - mintha elsődlegesen arról szólnának, hogy a valódi, tényeken alapuló történelem is lehet épp olyan érdekes, mint a légből kapott bulvárhistóriák. Ám a különbség azt is jelenti, hogy ha valódi történelmet olvasol, azzal nemcsak az álmélkodás és megdöbbenés jól eső élményét kapod meg, de egyúttal több is leszel: tájékozott és szakszerű.
A szerző egyszer már szakított a tévhitekkel, s ennek lett az eredménye néhány pompás, újabb kötet (a korábban két kiadásban is megjelent Az Egyesült Államok elnökei, amely a felújított kiadásban Az USA elnökei címet kapta, a 20 hősről és 20 talányról szóló A Vadnyugat, és nagy kedvencem, A nem létező rejtély, amely tizenöt kérdést és választ tartalmaz a Kennedy-gyilkosságról. A harmadik tévhiteskönyv után valahogy várható volt egy újabb formabontás: ennek ellenére még engem is meglepett, milyen gyorsan megjelent az Animus gondozta következő Hahner-kötet: amely 33 történelmi szerelmi háromszögről szól.
Schratt Katalin
Ezek között vannak nagyon ismertek, mint Rudolf osztrák trónörökös feleségének és a "királyfival" öngyilkosságra hajlandó szeretőjének, illetve II. Sándor orosz cár feleségének és szerelmének filmeken is szép karriert befutó hármasai, XVI. Lajos francia királynak, feleségének, Marie Antoinette-nek és az őket a forradalmi Franciaországból kimenteni próbáló Fersen grófnak a háromszöge, vagy épp XIV. Lajos esete két egymást váltó szeretőjével, a kacér, intrikus Montespan márkinővel és az okos, szeretetteljes Maintenon asszonnyal, akit később a király csendben feleségül vett. Akadnak egykor közismert, de mára már egyre inkább feledésbe merülő háromszögek, mint Lenin, Krupszkaja és Inessza Armand kapcsolata, a Clinton-házaspár esete Monica Lewinskyval (amelyet érdekes módon még Donald Trump sem lovagolt meg különösebben választási kampányában), vagy épp Ferenc József, Sisi és a császárnak "szerzett" "barátné", a színésznő, Schratt Katalin hármasa, amely nagy izgalmat okozott, amikor részleteiben is ismertté vált (hiszen kiderült, a viszony ellen az udvartól menekülő Erzsébet császárnénak semmi kifogása nem volt, sőt, lelkesen támogatta), mára azonban annyira kezd kiesni a köztudatból, hogy a császár néhány egyéb szeretőjét (Anna Nahowski vagy a "sóhercegnő") lassan többen tartják számon, mint Katalint, aki pedig még a felravatalozott uralkodótól is elbúcsúzhatott.
Ezekben az írásokban is közös, hogy a lehető leghitelesebb forrásokra és feldolgozásokra támaszkodnak, s mindig valamilyen egyéni nézőpont is megjelenik bennük. Hahner kritikusan viszonyul például a Rudolf-Mary Vetsera kapcsolat túlhajtott romantikájához. Nem átallja bemutatni, hogy Marie Antoinette-nek vajmi kevés alkalma és indíttatása lehetett arra, hogy Fersen gróf ágyasa legyen, viszont egyszer az életben ő is lehetett szerelmes... Továbbá hosszú bekezdéseket szentel Maintenonnak, XVI. Lajos két hölgye közül a sokkal kevésbé botrányosnak tűnőnek, hogy gondosan bemutassa, mint a csendes, okos és szerény, abszolút jó feleséget, aki különös módon kiválóan illett a harsány és emberfeletti viselkedésű Napkirályhoz.
És persze vannak igazi csemegék a kötetben: Marx, a felesége és a házvezetőnőjük, II. József, a felesége és a húga, Mitterand elnök és szerelmei, a sziú Fékevesztett Ló szerelmi háromszöge, vagy épp egy szerelmi hármas Talleyrand életéből, akiről nemrég jelent meg a szerző pompás, Államférfiak című könyve. A 33 szerelmi háromszög a történelemben képes sok-sok meglepetést okozni az olvasójának: például mert a szerelmi hármasokban nemegyszer a feleségre helyezi a hangsúlyt, vagy mert egy közismerten a szexre épülő kapcsolatot mer úgy bemutatni, hogy kiderül, sokkal inkább az érzelmekről szólt. Izgalmas, szellemes, könnyed, ámde a legkevésbé sem súlytalan olvasmány. Őszintén ajánlott!

Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története
Jaffa, 2016
A fenti Hahner-könyv fő jellemzője, hogy komolyan vesz egy alapvetően könnyed témát. A nagy történelmi alakok szoknyaügyeinek ismertetése gyakran fullad bulvárba és hamisításba: Hahner Péter viszont eléri, hogy a szóbeszédek mögött lássuk a tényeket, s a vélekedések és sztorik mögött feltűnjön az emberi kapcsolatok valósága is. Ablonczy Balázsnak a Keletre, magyar! című kötetben épp az ellenkezőt kell művelnie, s egyúttal mégis valami hasonlót. Amikor ugyanis csevegő hangvételű összefoglalását adja a magyar turanizmus történetének előzményeitől és kialakulásától, vagyis a 19. századtól napjainkig, először is ki kell ásnia a legendák, vélekedések, pletykák és mítoszok ködéből, mi is volt/van ez a mozgalom, ez az eszmekör és ez a filozófia.
Ablonczy csinált már hasonlót, többször is. Nyilvánvalóan leghíresebb ilyen kötete a mára két kiadásban is megjelent Trianon-legendák, a téma feldolgozásainak egyik mérföldköve. De megemlíthető például A visszatért Erdély is, amely már címében is vállalja, hogy Erdély (északi része) bécsi döntéses visszatérésének igenis lehetett örülni. Ám azonnal szembe is néz a történelmi pillanat esetlegességével, mellőzhetetlen okaival, várt és nem várt következményeivel és a végeredményben bekövetkező csalódással és tragédiával. (Ráadásul ez a történelmi sebeket, hibákat és tévedéseket "kibeszélő", szakszerű kötet egy egész alsorozatot nyitott a Jaffa történettudományi könyvei között, s nemsokára követte Simon Attila Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 - Az első bécsi döntés és következményei és Fedinec Csilla „A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja” című két remek, hasonló hozzáállású könyve.) Ezúttal azonban a vállalt történészi teher sokkal nagyobb: sokak számára a turanizmus semmi más, mind szégyellendő dilettantizmus, mások számára ordas fasizmus, nácizmus vagy nyilas ideológia. Annak megmutatásához, hogy még mi mindent tud jelenteni a fogalom, ráadásul rengeteg bizonyítás szükséges: adatok, tények, források - rengeteget kell olvasni.
Felvinczi Takács előad, Teleki és Paikert meghív
És itt utalnék vissza arra, hogy Ablonczy egy kissé a fordítottját teszi, mint Hahner Péter: ugyanis végeredményben arra kényszerül, hogy ládányi levelezések, taglisták, számadáskönyvek, értekezlet-jegyzőkönyvek, vizitkártyák, szórólapok, utazási beszámolók, vaskos (ál)tudományos munkák és politikai beszédek tanulságait levonva következtessen. A Keletre, magyar!-on mégis hangosan lehet nevetni: sőt, egyes fordulatain egyenesen hahotázni. A főbb szereplők csevegő hangú, egy bekezdésnyi kuriózum-életrajzai, a legkirívóbb butaságok finoman ironikus kommentárjai, az elveszett remények empatikus felvázolása végeredményben valami egészen újszerű dolog. Ablonczy könnyedén vesz egy alapvetően száraz, sötét, történészi veszedelmekkel teli témát. Ezzel pedig fogyaszthatóvá, érdekessé és további kutatásra érdemessé teszi.
És hogy mi is a turanizmus? A könyv bevezetése szerint akár tíz jelentése is lehet. A keleti magyar őshaza keresése, a magyar nép rokonainak és keleti kapcsolatainak kutatása, a fenti kettőből következő politikai tanulságok levonása, tudományos ismeretszerzés és ismeretterjesztés Ázsiáról, a Kelettel kapcsolatos lobbitevékenység, egyfajta magyar orientalizmus kialakítása, a nemzeti képző- és iparművészet sajátos megújítása, kulturális és gazdasági befolyásszerzés, sőt, Magyarország egész európai politikai szerepének újrafogalmazása, végül, turáni alapokra helyezett új magyar társadalom és kutúra (bármit is jelentsen ez). Szóval: a szezon és a fazon.
A könyv rövid, izgalmas, sok idézettel, adattal és kitekintéssel, sosem látott fotókkal  és nagy adag humorral megpakolt fejezetei végigvezetnek a turanizmus teljes történetén a monarchiás reményektől a Trianon utáni ülésezésig, a török-magyar diákcserekapcsolatoktól a keleti expedíciókig, az ugor-török háborútól a sumír-magyar rokonítás prófétáinak történetéig, a harcos antiszemitáktól Vámbéry Árminig, Hopp Ferenctől Teleki Pálig, Koós Károlytól Medgyaszay Istvánig, Japántól Törökországig, Nagykőröstől Balassagyarmatig. Találkozhatunk benne fajvédőkkel, feministákkal, építészekkel, egyistenhívőkkel, néprajzosokkal és mérnökökkel: s számos olyan történelmi személyiséggel, akiről nem is gondoltuk volna, hogy... Hallatlanul izgalmas kalandozás ez a 20. század magyar történelmében keresztül-kasul - egészen napjaink keleti nyitásáig. Érdemes elolvasni!

Link
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Ekultura.hu - Borisz Akunyin: Kémregény
Vajon mit árul el egy kémregényről az, ha a címe egészen pontosan így szól: Kémregény? Márpedig Borisz Akunyinnak, az orosz sikerszerzőnek a nemrég nálunk is megjelent újabb irodalmi bravúrja ezt a címet viseli. Eltéveszthetetlen: címe maga a műfaja, ahogyan a szerző "Műfajok"-sorozatának darabjainál szokás.

Eddig ilyesmi, úgy hiszem, még senkinek sem jutott eszébe. Pedig végeredményben tényleg nem árt azonnal tisztázni, milyen könyvet is vehet majd kezébe az olvasó. Egy kémregény műfajiságának a hangsúlyozása pedig különösen izgalmas, hiszen manapság az igazi, második világháborús kémregények némiképp kiveszőben vannak. Szokás persze háborús thrillereket írni, izgalmas kémkedési ügyekkel: ám a régi, nosztalgikus – bár békebelinek semmiképpen sem nevezhető – kémregényből, amely hiteles szovjet környezetben játszódik, hála a Szovjetunió szétesésének, egyre kevesebb van.


Akunyin könyve azonban épp ilyen: főhőse, Jegor Dorin huszonnégy éves, csinos fiatalember felnyírt szőke hajjal, villogó fehér fogakkal (amelyeket természetesen a "Lenin lámpácskái" márkájú fogporral dörzsöl fényesre mindennap). Élsportoló, a Dinamó Sportegyesület bokszbajnoka nagyközépsúly kategóriában, s nem mellesleg kitűnő pilóta, a bombázóezred tagja, és tökéletesen kiképzett hírszerző, aki anyanyelvi szinten beszél németül. Csak egy baja van: hogy épp mire elvégezte a különleges kémiskolát, szeretett vezére, Sztálin megkötötte a szovjet-német megnemtámadási szerződést, így Dorin az állambiztonság német ügyosztálya helyett csak a Dinamó sportcsapatát erősíti.

Illetve így van ez addig a nevezetes estéig, amíg meg nem jelenik Dorin öltözőjében a beszédes nevű Oktyabrszkij elvtárs, a nemzetbiztonság alezredese (két Vörös Zászló-érdemrend, egy Vörös Csillag és egy Kiváló Csekista jelvény büszke tulajdonosa), hogy felkérje egy olyan kémfeladatra, amilyen még nem akadt a Szovjetunió történetében. Közeledik a vész napja: olvasóként tudhatjuk, hogy már nincs messze a Barbarossa-terv kezdete, vagyis Hitler lerohanni készül a Szovjetuniót. Épp ezért a német elhárítás mindenáron meg akarja győzni Sztálint, hogy 1941-ben (még) semmiféle támadás nem várható. Ezzel szemben a szovjet elhárításnak arról kellene meggyőznie az Ázsiait, hogy a támadás igenis be fog következni. Vagy egy talán még ennél is bonyolultabb játszmába kezdve, azt kellene elérnie, hogy a támadás a megfelelő időben és módon kezdődjön meg… Dorin és időnként bántóan cinikus főnöke kérlelhetetlenül és ötletesen erednek a német szuperkém, a titokzatos Wasser nyomába, ám Sztálin környezetében közben másoknak is megvannak a maguk körmönfont játékai.

És mivel egy igazi Akunyint-regényt olvasunk, semmi sem olyan egyszerű, mint a régi, jó szovjet kémregényekben. Amikor A tavasz tizenhét pillanata című Szemjonov-regényben és a belőle forgatott tévésorozatban Stirlitz megsejtett valamit, mindig igaza is volt. S miközben a német elhárításba beépülve kémkedett szeretett hazájának, mindig számíthatott arra, hogy valahol, a messzi Szovjetunióban hasznát veszik az adatainak, s ha lebukna, tisztelettel, szeretettel őrzik meg az emlékét. Honcsarenko hírszerző, aki Dold-Mihajlik Ordasok közt című regényben és a belőle készült filmekben Goldring báróként szökött át a németekhez, hogy megszerezze egy rejtélyes hadigyár titkát, szintén mindenben számíthatott társaira, a bátor és becsületes szovjet állambiztonsági emberekre. De mi van akkor, ha ma már lehetetlen így ábrázolni ezt a kémvilágot? Ha igencsak nehezen hihető, hogy a szovjet állambiztonság tagjai (a frissen alkalmazottak és a sztálini tisztogatásokat átéltek) mind félelem és gáncs nélküli lovagok? Létezhet-e egy posztszovjet vagy posztkommunista országban élő olvasó számára olyan szereplő, hogy „rokonszenves szovjet állambiztonsági vagy hírszerző tiszt”? És ha igen, vajon milyen háttérrel fog dolgozni? Hiszen nem titok többé, hogy Sztálin a valóságban legjobb és legönfeláldozóbb hírszerzőire sem hallgatott: egy Richard Sorgét sem váltott ki a japánok fogságából, s egy Radó Sándort is a legnagyobb nyugalommal a GULAG-ra küldött?

Épp ezért miközben Dorin hihetetlen kalandjait olvastam, s kaptam egy hiteles és csavaros, akció- és gondolatdús kémregényt, legjobban talán az állandó iróniát élveztem. Továbbá azt, miként ábrázolta Akunyin Oktyabrszkijt: az öreg rókát, a sokat látott és tapasztalt mesterkémet, aki egyszer már átélte a sztálini nagy terror rémálmát, ezért aztán leginkább már csak arra akar vigyázni, hogy soha többé ne kerüljön elvtársai kezébe. Azonban ha kémfőnök valaki és a hazája érdekében akar cselekedni, előbb-utóbb döntenie kell: önvédelem vagy hazaszeretet, gyáva meghunyászkodás vagy kockázatos cselekvés? Oktyabrszkij végül helyesen dönt, ahogy Dorin is. Ám akkor vajon miért kerülnek mégis különböző oldalra?

A mesterdetektív Fandorin megalkotója, Borisz Akunyin ismét pompás könyvet írt: a szovjet kémregényt. Felrázva, megkeverve és poszmodernné átalakítva. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Linkek
A cikk az Ekultura.hu-n: Borisz Akunyin: Kémregény
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   
Typotex Világirodalom 4. - Három kötet az év végéről
E rövid poszt egy adósság rendezése. A tavalyi évben ugyanis tavasztól nyárig sikerült gondosan megalkotott posztokat közzétennem a Typotex Kiadó Világirodalom sorozatának minden egyes idei kötetéről: éppen hatról. Augusztustól kezdve azonban valahogy sosem sikerült ilyen formában megírnom a véleményemet a 2016-os év utolsó könyveiről, szám szerint háromról. Végül azután a három közül egynek külön posztot szenteltem, mert ez lett számomra az Év Könyve, egy másikról az Ekulturán sikerült írnom, így a harmadik kötet egymagában árválkodott, említés nélkül. Ezért ez a bejegyzés mindhármat bemutatja: s egyben emlékeztet arra is, már nem kell sokáig várni. Nemsokára folytatódik a Typotex Világirodalom sorozata, újabb remek kötetekkel.

Milen Ruszkov: Nyakig a természetben
Az 1966-os születésű bolgár író 2008-ban írta meg ezt a különös és kalandos regényt, amely első kézbevételkor különös, faramuci, ízig-vérig spanyol későreneszánsz pikareszk regénynek adja ki magát. Két főszereplője van: Monardes doktor, akinek alapvető természettudományos elmélete, hogy a dohány füstje univerzális gyógyszer a világ minden fizikai, sőt, lelki és politikai bajára, továbbá a spanyol doktor (a mester, sőt, Mester) alázatos, ám gyakran határozott különvéleménnyel rendelkező, portugál tanítványa (sőt, Tanítványa), Guimarães. A két gyógyász végigutazza a 16. század Európáját és bölcselkedik meg gyógyít. Avagy: okoskodik és sarlatánkodik.
A legnagyobb probléma pedig az, hogy tulajdonképpen csak nézőpont kérdése, hogy mi az igazság. Ha a két hőst elintézzük azzal, hogy a babonás és tudatlan 16. századi tudományosság két lábon járó példái, akkor valószínűleg ugyanúgy félreértelmezzük őket, mint ha egyszerűen szélhámos csodadoktorként tekintenénk rájuk, akik csak és kizárólag pénzhez akarnak jutni. Mint 16. századi, autentikus szereplők is, valahol középen vannak, bolondság és bölcsesség között. És akkor még szó sem esett arról, hogy természetesen nem lehetnek 16. századi korhű alakok, hiszen egy 21. századi bolgár szerző regényében járnak fel- s alá, s mindketten (de persze főleg Guimarães) egyfolytában kibeszélnek a modern, az európai, sőt, kifejezetten a kelet-közép-európai olvasókhoz. Finom irónia és harsány szójátékok, végletekig vitt, ékesszóló bölcselkedések és lazán odavetett, szlenges kiszólások, önparódiába forudló jelenetek (például a sevillai borbéllyal) és a dohánygyógyászat különös vadhajtásai tarkítják a kötetet. Amelyen végeredményben remekül lehet szórakozni. Ám egy kissé ijesztő is, ahogyan könnyed keretek közepette vizsgálni kezdi, milyen is a viszonyunk nekünk, embereknek Istenhez vagy bármiféle tekintélyhez (lankadó, cinikus), a pénzhez (szoros és még szorosabbra fűzendő), az igazsághoz (nem fontos, relatív) és a tudományhoz (komolyan vehetetlen, ezért bármi eladható ekként).
Legalább is nekem ezek jutottak eszembe a könyvről. Talán másnak más. Egy azonban biztos: ha Ruszkovnak jelenne meg újabb kötete is magyarul, már ott is lennék, hogy megvegyem.

Ljudmila Petrusevszkaja: Rémtörténetek
Orosz. Szovjet. Sötét. Groteszk. Misztikus. Abszurd. Szomorkás. Szép. Ezek a szavak jutottak először eszembe, amikor befejeztem a könyvet, amely egyedülálló volt az év megjelenései között. Két tucat különös szöveget tartalmaz: az élő irodalmi legendának számító írónő szavai szerint dalokat, allegóriákat, rekviemeket és meséket. Ezekből rajzolódik ki a félelmetes, természetfeletti, mégis mindennapi módon iszonyú világ, amely egyszerre szól a szovjet múltról, a posztszovjet jelenről, sőt, akár a saját életünkről is.
A regényről itt írtam bővebben.

Denis Guedj: A papagájtétel
A papagájtételben, ebben a különös, könnyed, bölcs és megható tudománytörténeti enciklopédiában keveredik egy felnőtteknek írt meseregény, egy népszerűsítő matematikatörténet, a krimi és a fantasztikus szépirodalom. Mindvégig kutatunk és nyomozunk benne: ám ez a detektíveskedés nemcsak egy titok, hanem a matematika szépségének a felfedezése is. Monumentális alkotás: majdnem hatszáz oldal ábrákkal, szövegbetétekkel, versekkel, idézetekkel és feladványokkal megtűzdelve, amely különös egészbe áll össze.
A regényről itt írtam bővebben. (nemsokára)

Itt olvashatsz a sorozat más köteteiről:
Typotex Világirodalom 1.
Typotex Világirodalom 2.
Typotex Világirodalom 3.
Röptében a világ körül 1.
Röptében a világ körül 2.
Röptében a világ körül 3.
Röptében a világ körül 4.  
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei