Boldog új évet!

Örömmel és könyvekkel teli
boldog új évet
kívánok a blog minden olvasójának:
Katherine
Ekultura.hu - Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívtak
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nap, amikor az ember, akit Ovénak hívtak, belépett az életembe. Nem könnyen jött össze a találkozás, de végül mégis sikerült megismernem: egy embert, aki idegesítő, mindenkinél mindent jobban tud, morog, pöröl, elégedetlenkedik, ráadásul egyfolytában öngyilkos akar lenni – és mégis maga a kedvesség, jóság és szeretet élő szobra…

Hogy hogyan is létezhet ilyen figura a világegyetemben? Az nyilván Fredrik Backman svéd író titka, aki 1981-es születése, vagyis szemtelen fiatalsága ellenére csodálatos rajzot készített a mai ötvenes-hatvanas generációról: de nem karikatúrát, és nem is drámai olajfestményt. Könyvének fejezetei olyanok, mint egy sorozat szénvázlatokból és pasztellkréta-képekből: egyszerű, frappáns, megható, elgondolkodtató, elringató jelenetek követik egymást benne, melyekből végül egy olyan történet áll össze, amely a mélyére rántja a vigyázatlan olvasót.

A főhős, Ove 59 éves. Telve van rögzült szokásokkal, ám napról napra újabbakat alakít ki: ha az életét nem is tudja megváltoztatni, környezetét megpróbálja a saját elvárásaihoz idomítani. Szabálykövető, és rá akarja venni a világot, hogy tegyen hasonlóképp. Csakhogy Ove rosszul tolató mamlaszok, kóbor utcamacskák, ugrándozó gyerekek, terhes nők és egyáltalán, egy mérhetetlenül szabálytalan és idegesítő univerzum egyéb díszletei közepette kényszerül élni – s nemcsak a tragédiákat rejtő múltját, de saját jelenét is képtelen megváltoztatni. Sőt, még békésen távoznia sem sikerül: a zavaros, modern világ állandóan betolakodik kiüresedett életébe, folyton segítenie kell, újra meg újra szüksége van rá a nála fiatalabbaknak, gyengébbeknek és ügyetlenebbeknek… Ám talán épp ezért jöhet rá egy idő után, hogy nem is olyan ördögtől való mindaz, ami körülveszi: sikerül megtalálnia a helyét, és önmagát is – legalább is egy rövid időre.

Az ember, akit Ovénak hívtak 600.000 példányban kelt el Svédországban, ami talán nem is csoda: hiszen Ove történetétől valószínűleg még annak is visszatér az életkedve, aki már azt hitte, semmi sem érdekli. Engem is megfogott és elvarázsolt a könyv, ami már csak azért is nagy teljesítmény volt, mert régóta nem olvastam olyan regényt, amelynek ennyire idegesítő lett volna az első fejezete. (Mások körülöttem halálra nevették magukat Ove számítógép-vásárló botladozásain, én viszont öt oldalon keresztül imádkoztam, hogy adjon már el neki végre valaki egy hordozható billentyűzetet, megszüntetve ezzel a humoros indításként tálalt álproblémát – hiába…) Tovább olvasva azonban már én sem tudtam ellenállni Ove szívmelengető történetének.

Így azután a végső konklúzióm, hogy a hatszázezer svéd nem tévedett: Ovét ismerni kell. Apropó, Úvét, így ejtendő ugyanis svédül a neve. És biztos vagyok benne, fel lenne háborodva, hogy még ezt sem tudtuk. Eddig…

A cikk az Ekultura.hu-n: Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívtak
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Most olvastam 16. - Huszonkét karácsonytáji olvasmány három-három mondatban
Ebben az évben időről időre Most olvastam című posztokban írtam az éppen aktuális olvasmányaimról. Tizenkét hónap alatt épp tizenhat ilyen született: ez pedig az idei utolsó. Benne olyan könyveket gyűjtöttem össze, melyeket a november-decemberi, karácsonyközpontú időszakban, az ünnepek alatt és az év végén olvastam - több közülük karácsonyi ajándék volt. A huszonkét könyves listát sci-fik és fantasyk nyitják, ezután remek krimik következnek, hogy két kalandregény után a történelmi ismeretterjesztéssel fejeződjön be a sor. Mivel ezúttal minden könyvről órákig tudtam volna írni, szabályként előre lefektettem, hogy mindről csak három mondatot írhatok... Így aztán szép, hosszú mondatok kerekedtek... 

Isaac Asimov: Azazel
Metropolis Media, 2014
Igazán nagy meglepetésként ért, hogy az idei év nemcsak a szokásos (bár persze szükséges) Asimov-újra-kiadásokban teljesít jól, hanem egy eredeti, korábban ki még nem adott kötet is napvilágot látott. Igaz, elbeszélésgyűjtemény, s nem is szabályos sci-fi (de én azért fantasynek sem nevezném, inkább fantasztikus és humoros történeteknek: amelyek viszont nem habkönnyűek, hanem nagyon is okosak...), de ízig-vérig Asimov: szertelen, önmutogató, retorikus, ironikus és szellemes. Pontosabban, démonos, mivel főszereplőjének, a beképzelt és krónikusan kölcsönkérő nyelvésznek, George-nak egy kis, két centiméteres, vörös, pödrött farkú démonka, Azazel siet a segítségére, hogy jót tehessen másokkal - amivel persze csak egyre nagyobb és nagyobb lesz világunkban a káosz: ráadásul mind a tizennyolc pompás szórakozást nyújtó novellában máshogy, másként, és többnyire kitalálhatatlanul.

Robert J. Sawyer: Kifürkészhetetlen
Metropolis Media, 2014
Ha hatásvadász szeretnék lenni, azt írnám, Asimov újjászületett és Robert J. Sawyernek hívják. De nem teszem, már csak azért sem, mert a hasonlóság a nagymester művei és a jelen regény közt nem a témában, hanem a megformálásban van: a Kifürkészhetetlen ugyanis egyetlen ötletes, logikus és nagyszabású vita a világegyetemről és Istenről, hallatlanul érdekes retorikus kalandozás, melyet egy érzelmekkel teli, lassú menetű kalandtörténetbe ágyaztak. Ilyesmiket pedig csak Asimov írt eddig (az általam szeretett szerzők közül): olyan sci-fit, amely modern, tudományos, filozofikus, cselekményes, mégis inkább gondolatok és érvek, mint űroperett-jelenetek tárháza, ezenkívül mozgósít, vitára ingerel, elvarázsol, lebilincsel, megnevetettet, és a végén még meg is ríkat...

Stephen Baxter: Időhajók
Metropolis Media, 2012
Az egyik leglenyűgözőbb sci-fi, amit valaha olvastam! Miután a háromból egy egész mondatot elpazaroltam erre a felkiáltásra, tömören kell fogalmaznom, így csak annyit tudok leírni, hogy a könyv, amely H. G. Wells Az időgépének "folytatása", minden elvárásomnak megfelelt - tökéletesen megidézte Wells eredeti regényének világát, korát, írói stílusát; elképesztően logikusan, ötletesen és meglepően fűzte össze a kvantumfizikával és a sokvilág-elmélettel összeköthető valamennyi időutazás-ötletet egy tempós és fordulatos narratívába; továbbá szellemes, szomorkás és lebilincselő volt -, de túl is szárnyalta valamennyi előfeltevésemet. Az általam eddig ismert Az időgép-parafrázisokkal ellentétben (Egon Friedell: Az időgép visszatér, K. W. Jeter: A morlockok éjszakája) Baxter tökéletesen tiszteletben tartotta Wells figuráit, hangulatait, tudományos hozzáállását, mégis, teljességgel meg tudta újítani az eredeti mű ötleteit: s nemcsak összeegyeztette az időjáró kalandjait a modern tudományos elképzelésekkel, de legalább olyan elgondolkodtatóan írta meg, amilyen elgondolkodtató Az időgép lehetett saját korának. 

Stephen Baxter: Antijég
Metropolis Media, 2014
Véletlen szerelem volt ez a könyv: megláttam, felkeltette az érdeklődésem, s miután belelapoztam, csak annyi időre engedett el, míg kifizettem... Sok rosszat olvasni az interneten róla, s miután hatására kézbe vettem a szerző Időhajók című Wells-parafrázisát, én is azt mondom, hogy Baxter sokkal többet is tud alternatív, történelmi időszálakat szövögetve, mint ez a Verne-féle, viszonylag lineáris meséjű ujjgyakorlat, mégis... Az antijégbomba és az első holdutazás romantikus, ráérős és ötletekkel telt története nemcsak tisztelgés az Utazás a Holdba szerzője és kora előtt, de igazi élvezet is, amelyet bármikor szívesen újraolvasnék - akár már holnap is. 

Falak mögött a világ - SF-antológia
Ad Astra, 2014
Addig a pillanatig, míg ezt az - ajándékba kapott - igazán remek antológiát a kezembe nem vettem, az "új" Ad Astrának egyetlen pozitívumával voltam csak tisztában: hogy kötetei fül híján és puhább papírra nyomva sokkal kezelhetőbbek, kézbe illőbbek lettek, mint korábban voltak. A Falak mögött a világ tizennégy elbeszélését végigolvasva azonban két előítéletemet is elvesztettem: hogy a "régi" Ad Astra sci-fikkel szemben az új sorozatban semmi sem tetszik nekem (mert ez nagyon), és hogy afféle "magyar narancs" módon mindig nagyot csalódom a hazai SF-novellákban (mert ezek kiválóak voltak). Ezt a gyűjtemény legalább olyan lelkesen ajánlanám mindenkinek, mint az általam kedvelt külföldi válogatásokat, mivel gyakorlatilag tizennégyből tizenkét írást bármikor azonos fajsúlyúnak tartanék bármely nagyra értékelt külföldi elbeszéléssel: közülük is a kedvenceim Puska Veronika, Benyák Zoltán, Galántai Zoltán, Szélesi Sándor, F. Tóth Benedek, Csejk Miklós, Királyházi Csaba és Szilágyi Zoltán írásai.

Árnyak és rémek – Ray Bradbury emlékére
Metropolis Media, 2012
Tisztelgésnek indult - emlékezés lett belőle: Sam Weller és Mort Castle 24 remek szerzőt kért fel egy-egy Bradbury-hommage megírására, a matuzsálemi korú írófejedelem pedig épp 2012-ben, a megjelenés évében hunyt el, 91 évesen. De azért egy előszót még volt alkalma megalkotni a kötetbe (szellemi) "gyermekeiről", akiknek 26 novellája mind egy-egy intertextuális megidézés, s mégis, mindegyik öntörvényű, saját alkotás. Nekem a legjobban Mort Castle, Dave Eggers, Harlan Ellison, Neil Gaiman, Joe Hill, Charles Yu és Sam Weller elbeszélése tetszett, továbbá rá kellett csodálkoznom, hogy bár utálom a Rambot, David Morrell remek Bradbury-parafrázist írt a könyvbe - melyet szeretettel ajánlok minden rajongónak és nem-rajongónak... 

P. D. James: Az ember gyermeke
XXI. Század, 2014
Az alig egy hónapja, kilencvennégy évesen elhunyt, különös és klasszikus életművet birtokló krimikirálynő hosszú pályája alatt mindössze tizenkilenc vaskos regényt írt: közülük is csak egyetlen egy volt sci-fi, az 1992-ben megjelent Az ember gyermeke. Ám ahogyan krimijei sem a szokásos klasszikus recept szerint épültek fel, ebben a komor hangulatú, 2021-ben játszódó jövőregényben sem egy teljes világ kiépítése és mozgatása érdekelte, inkább az emberi jellem feltételezett változásai és torzulásai. A regény nemcsak egy olyan Angliát mutat be, ahol huszonöt éve nem születnek többé gyermekek, de a zsarnokságról, a műveltség értékéről és a reményről is sok megfontolandót vet fel. 

Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták  
Delta Vision, 2014
Az ember már csak ilyen: természeténél fogva elégedetlenkedő - vagyis most, hogy végre megkaphattam és elolvashattam Robert E. Howard fantasztikusan történelmi hangulatú kelta elbeszéléseinek gyűjteményét, legszívesebben máris folytatnám a beígért következő összeállítással, a Cormac FitzGeoffrey és a keresztesekkel... De félre a vágyakkal: mivel a MesterMűvek-széria új lendületet kapva teljes gőzzel halad előre, remélem, fél évnél nem kell majd többet várni a következő Howard-gyűjteményre. Ez pedig igazi csemege, nyolc óriási ívű teljes novellával és három remek töredékkel, csodásan fordított versekkel, s bámulatosan erős ír-gael-kelta-keresztes-keleti hangulatokkal: patetikus, romantikus, megható, felkavaró, lebilincselő, nagyon irodalmi, mégis kalandos novelláskönyv - igazi Howard.
(Jegyzet: ezt a kötetet neveztem az ekultura.hu Mi kerüljön a karácsonyfa alá 2014-ben? listájára is - nálam mindenképpen ez került.)

Jo Walton: A király neve
Delta Vision, 2014
Az egyik egész évben várva várt könyvem volt, mellyel végre folytatódik és lezárul A király békéje két részének története - s mellyel végre tovább gazdagodik a Delta Vision MesterMűvek sorozata. A 2014-es év négy megjelenése nagy öröm és meglepetés volt (2011-ben a sorozat hat kötettel indult, 2012-ben ugyanennyivel folytatódott, 2013-ban viszont csak két új darabja jelent meg): Orson Scott Card Bűvöletét (itt írtam róla) és Alfred Bester Az arcnélküli emberét (erről meg itt) az év végén Robert E. Howard nagyon várt Fekete Turloghja (lásd itt, fenn), s a jelen regény követte. A király neve legalább annyival tetszett jobban A király békéjénél, amennyivel találóbb és kézbe vehetőbb az új könyv borítója: bár még mindig zavar ez a patetikusan fél-fantasy, fél-(ál)kelta/ír/brit nem-egészen-Artúr-király-világ, de tetszett a lezárás, az elringató-megríkató befejezés - szóval, megbarátkoztam Jo Walton eme univerzumával. 

Christian de Montella: Grál - Az oroszlán Bárkája - Az Árnyak bosszúja
Mandorla-ház, 2014
Nem szép dolog cserbenhagyni a kisebbeket - s szerencsére a kiadó is így gondolta: a francia szerző regénytetralógiája hosszú kihagyás után és egy kompromisszum árán (a III-IV. könyv egy kötetben látott napvilágot) mégiscsak megjelent magyarul. Az Artúr-mondakört egyéni hangon, költőien és izgalmasan feldolgozó ifjúsági sorozat első kötetét, A névtelen lovagot már hosszabban is bemutattam, s a második könyv, a Hó és és vér is igazán tetszett. Ezzel a két regénnyel lett azonban teljes a kép, s nemcsak azért, mert a sorozat az sorozat, hanem mert így kapott elég nagy hangsúlyt kedvenc lovagom, és a szerző (most már látszik) igazi főhőse, Lancelot alakja, akinek a történetével indult és záródott a romantikus, szépszavú (s ezúttal egészen jól fordított) elbeszélés.

Volker Kutcher: Tisztázatlan bűnügy
General Press, 2014 
Egészen véletlenül fedeztem fel az év elején, hogy az év végére a General Press újabb történelmi krimit ígér, mégpedig ezúttal nem a Regényes történelem sorozat írónőinek (Brigitte Riebe, Andrea Schacht és mások) tollából, hanem egy számomra még teljesen ismeretlen, kortárs német írótól. Gereon Rath felügyelő történetei máig öt könyvet értek meg, s 2011-ben elnyerték a Berliner Krimipreist: minden regény Berlinben játszódik, s a kezdőkötettől, amely az 1929-es weimari Németországot mutatja be nácikkal, szocikkal, emigráns orosz arisztokratákkal és gyanakvó német házmesterekkel, felvonuló munkásokkal és fura belvárosi bárokkal, minden évre íródott egy (vagyis a legújabb, 2014-es kötettel 1933-ig, Hitler hatalomátvételének évéig jutott el a szerző). Nagyon erős hangulatú, fordulatos, korfestő jelenetekkel teli, néhol nagyon akciódús, máshol viszont kissé lassabb menetű krimisorozat első darabját olvashattam el: ha lesz folytatás, biztosan örömmel veszem majd a kezembe - még akkor is, ha annak is sikerül ennyire jelentéktelen magyar címet adni (az eredeti, kétértelmű és jellegzetes Der nasse Fisch helyett...). 

Samuel Björk: Magányos utazó 
Athenaeum, 2014 
Miután a kiadó legnagyobb bosszúságomra az év elején törpévé nyomta össze valamennyi krimijét, az év végén egy, a régi módon nagyalakú és vaskos, normális betűmérettel nyomott, ráadásul skandináv detektívtörténetet tartalmazó kötettel állt elő, amely egy visszavonultan élő különös polihisztor, a norvég író, drámaíró és énekes-zeneszerző Frode Sander Øien, írói nevén Samuel Bjørk munkája. Olyasféle első krimikönyv, amivel nemzetközileg is sikerült befutnia: olyan történet, amely mély nyomot hagy az olvasóban, kiemelkedik mindenféle átlagból és minőségből, nagyon skandináv, de nagyon egyéni, s bátran lehet mondani, hogy remekül megírt. A főhősök jelleme (az öngyilkosságot fontolgató szuperelemző, Mia és a kályhacsőként füstölő, öntörvényű veterán, Holger figurája) ugyanúgy telitalálat, mint a rejtélyes és csavaros történet - mindenkinek őszintén ajánlom! 

Lawrence Block: Sírok között
Agave, 2014
A várva várt tizedik Scudder-regény véleményem szerint sokkal erősebb és szigorúbban szerkesztett, ütősebb történetvonalú könyv, mint bármelyik korábbi. Ilyen ráadásul annak ellenére, hogy Scudder a kötődést fontolgatja benne, hiszen Elaine, a bájos prostituált egyre inkább több az életében, mint alkalmi vendég. A krimitörténet részletei viszont brutálisabbak, mint bármely eddigi regényben voltak (még belegondolni is rossz): furamód mégis béke és nyugalom ellensúlyozza a naturalizmust a kötetben - csak azt nem tudom, ez rendben van-e így; mármint hogy a háttértörténet nyugalma efféle brutalitást is kényelmesen megenged és lehetővé tesz elviselni képzeletben/gondolatban... 

Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Európa, 2014 
Bár olyan könyvről nem szoktam írni ezekben a Most olvastam-posztokban, amelyeket már korábban is ismertem, erl a végre új köntösben kiadott elbeszéléskötetről muszáj volt. Amint elkezdtem ugyanis olvasni a már szinte unásig ismerős, korábban magyarul két kiadásban is napvilágot látott Poirot-novellákat, azonnal úgy éreztem, hogy szinte ismeretlen terepen vagyok, mintha nem is ezeket a szövegeket tartottam volna a polcomon évek óta, és csak a történetek lennének azonosak: ennek oka pedig az, hogy rá kellett jönnöm, az előző fordításból egész bekezdéseket hagyott ki az egyébként jóízű, egészen Christie-féle, r itt-ott félrefordított változatot megalkotó első fordító. Most klasszikus utalások, sok-sok Shakespeare, ételnevek, apróságok kerültek vissza a szövegbe, s színezik tovább ezt a bájos, igazi karácsonyi világot, amelynek hat novellájából az öt Poirot-ról szólót David Suchet főszereplésével filmen is élvezhetjük, a Greenshaw Bolondvára című Miss Marple-elbeszélés pedig az a fura sztori, aminek címe előbb volt meg, mint tartalma, hála Agatha Christie-nek a magyarul nemrég megjelent A Greenshore-gloriett ki(nem)adásával kapcsolatos kalandjai sorozatának.

Karl May: A sziklavár (I.)
Duna Könyvklub, 2014
A karácsonyra megjelent könyv első kötete az egyik kevésbé ismert, mégis izgalmas és mulatságos May-féle indiántörténetnek. Old Shatterhand ezúttal egy kivándorló telepescsoport önkéntes védelmezőjévé szegődik, szokás szerint leplezve kilétét, tapasztalatát, ügyességét és éleslátását is: majd nemsokára cselszövő indiántörzsek kerülnek elénk, míg végül megjelenik Winnetou. Bár A sziklavár nem közelíti meg a Winnetou vagy Az Ezüst-tó kincse teljességét és romantikáját, igazi, kalandos indiánregény, amilyet sajnos már régen nem írnak...

Rebecca Ann Collins: Mr. Darcy lánya
IPC, 2014

Tisztában voltam vele, hogy ez az a könyv, amit nem kellene elolvasnom, de mégis muszáj volt: egyfajta függőségként ragaszkodom ahhoz, hogy ha már az összeset nem lehet, az összes magyarul megjelent Jane Austen-folytatást megismerjem. Igazán vannak köztük remek jók (lásd a legtöbbet itt, de nagyon élveztem Syrie James Austen-könyveit, P. D. James Pemberley-krimijét, a Jane Austen nyomozásait bemutató sorozatot, amelynek itt, itt és itt írtam a darabjairól, vagy épp Mary Robinette Kowal bűbájoló történeteit) - de RAC véghetetlen (tíz plusz egy könyvből álló), sehonnan sehová nem jutó történetű, s a karakterábrázolás terén mérhetetlen módon gyengélkedő sorozata az egyik legrosszabb (a?) közülük. Ettől függetlenül muszáj volt elolvasnom ezt az ötödik kötetet is, mert - mint már írtam - függő vagyok: ilyen az élet...

Robert K. Massie: Nagy Péter élete és kora
IPC, 2014

Az év első felében nagy csalódás volt számomra a szerző monumentális Nagy Katalin-életrajza (Nagy Katalin: Egy asszony portréja), amely azonkívül, hogy pályázhat "a leghosszabb biográfia a cárnőről" címre, mérhetetlenül túlbeszéltnek, közhelyesnek és még közepesen fordítottnak is bizonyult a szememben. Most azonban, hogy a szerző igazi nagy művét, a 2011-es Nagy Katalin előtt több mint harminc évvel született Nagy Pétert is kézbe vehettem, végre megértettem, hogyan is tüntethették ki Massie-t a Pulitzer-díjjal, épp 1980-ban, s épp a cár eme, majdnem ezer oldalas életrajzáért. Hihetetlenül színes, mindenre kitekintő, ráérős korrajz, sok-sok apró részlet, a korabeli Oroszország kissé lenéző, mégis értő bemutatása, a sokoldalú és különös cár jellemének alapos ábrázolása: mind az ezúttal igazán jól fordított könyv (kivéve a muszkák szó megszállott használatát) erényei - nem is hiányoltam mást, mint az illusztrációkat, amelyek a szerző köszönetnyilvánításában szerepeltek, ám sajnos a könyvben nem.

Jacques Levron: A versailles-i névtelenek - A francia udvar kulisszatitkai
Gabo, 2014

Egészen véletlenül futottam össze e könyv magyar létezésével, ám borzasztóan megörültem neki: szerzője ugyanis a francia történettudomány igazi, ráadásul matuzsálemi kort megért doyenje (1906-ban született és 2004-ben halt meg), akadémikus professzor volt, aki addig kiadatlan levéltári források alapján egészen új (és a nagyközönség számára is izgalmas) képet rajzolt a XIV. Lajos trónra jutásától a francia forradalomig tartó időszakról. Ez a műve először 1968-ban jelent meg, s szinte azonnal klasszikussá vált, hiszen a fenti korszak izgalmas névtelenjeivel, rendőrfelügyelőkkel és zsebtolvajokkal, öltöztetőkkel és inasokkal, intendánsokkal és nyelvmesterekkel, vagyis olyanok életútjával foglalkozott, akikről a királyok és hercegek mindig elvonják a történelemkedvelők figyelmét, holott igazából ők (is) alakítják a történelmet, legalább is maguk körül. A fordítás egyébként egy új, 2009-es, még a szerző által bővített kiadásból készült, amelynek léte mutatja, hogy Levron kötete megírása után negyven évvel is népszerű az olvasók körében: engem legjobban a királyi hölgyek gyóntatójának, Soldini abbénak, és a magát főlovászmesterré kineveztető okos Madame de Brionne-nak a története fogott meg belőle a legjobban.

Franz Baumer: Artúr király és a Kerekasztal lovagjai
Gabo, 2014

Nagyon jól esett ez a könyv, miközben több régebbi, az Artúr-legendát feldolgozó művet is újraolvastam nemrégiben.  Szerzője hihetetlenül alapos, élvezetes virtuális körsétát tesz mindazon tájakon, amelyek az Artúr-történethez kapcsolhatók: végigjárja olvasóival az összes olyan európai mitikus helyszínt, amelyről úgy tartják, van valami köze Artúrhoz; belelapoz valamennyi olyan régi irodalmi alkotásba, melyek nyomán közelebb jutunk a kérdés megválaszoláshoz, ki s volt valójában Artúr, a nemes király; egymás mellé teszi a történelmi tényeket, s bemutatja, hogyan fejlődött ki ebből a sovány alapanyagból az idők során egy nagy mítosz, amelyben korábbi vallási hiedelmek, pogány hősök legendáinak összessége, s a középkori kultúra erénykatalógusainak tartalma állt össze egyetlen nagy történet. A fordítás is példás pontosságú, az idézeteket a legjobb magyar költők tolmácsolásában olvashatjuk, s ha még az irodalomjegyzéket is sikerült volna lefordítani, azt mondanám, ez a legalaposabb könyv a sorozatból: de így is ajánlom mindenkinek.

Luc Mary: Hannibál - Akitől reszketett Róma
Gabo, 2014
Az ókori Róma történelme sosem volt igazi kedvencem (inkább az egyiptomiak évezredes ókorát szeretem), mégis vannak olyan részletei, amelyek folyton és újra meg újra rám találnak: a gladiátorok története, Spartacus rabszolgalázadásának témája vagy épp a pun háborúk eseménysora. Hannibállal, a második pun háború karthágói hősével kapcsolatosan mindenkinek Kertész István nemrég kiadott életrajzát ajánlanám elsőnek: ennek ellenére nagyon megörültem a francia történész új kötetének is. A Királyi Házak sorozatban immár harmadszorra szereplő szerző, aki egy sikerült Stuart Mária-életrajz és II. Miklósnak, az utolsó orosz cárnak a története után ezúttal Hannibál nyomába eredt, igazi, izgalmas népszerű történelmet írt, amely bizalommal vehető kézbe egy-egy a történelem iránt érdeklődő, szürke, téli délutánon.


Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945
Jaffa, 2014

Ez a könyv volt a legjobb év végi meglepetés, amelyet csak a történelemmel foglalkozó könyvek terén el lehet képzelni: szerzője, a komáromi Sellye János Egyetem tanszékvezető docense és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója ugyanis saját kutatásai (nagyon sok!) és a rendelkezésre álló szakirodalom (nagyon kevés!) alapján megírta azt az olvasmányos első összefoglalót a Felvidék 1938-as "visszatéréséről", majd 1945-ös elvesztéséről, amely méltó párja lehet Ablonczy Balázs A visszatért Erdélyének. A szellemes, rövid, alapos és logikus fejezetek egy furcsa-furcsa világot mutatnak be, amelyben a hazatérés örömét hamar elrontja a szembesülés azzal, ahogyan az anyaországbeliek magyarabbnak tartják magukat a végre visszatért magyar területek lakóinál, a megszűnt csehszlovák rendszernél jóval antidemokratikusabb és urizálóbb hazai rend a Felvidék lakóira kényszerítése pedig folyamatosan összeütközésbe kerül a Felvidék magyar lakosainak elvárásaival... Nagyon okos, igaz, hiánypótló és szakszerű, mégis szórakoztató darabbal bővült a kiadó történettudományi sorozata: várom a következő könyvet!

Rüdiger Vaas: Hawking új univerzuma  - Hogyan történt az ősrobbanás?
Akkord, 2013  

Először nem tudtam, milyen remek is ez a könyv, címe és fülszövege alapján ugyanis azt hittem, egy újabb (immár a negyedik) magyarul kiadott Hawking-életrajzzal van dolgom. Vaas azonban valójában azt magyarázza el a laikus olvasónak, melyek Hawking legfontosabb, legkorszakalkotóbb kozmológiai tézisei: azok, amelyek szerepelnek Az idő rövid történetében, és amelyek nem, amelyeket még igaznak tart, és amelyeket már épp ő maga megcáfolt, amelyek a kortárs tudósok szerint előre visznek, s amelyeket a tudóstársak nemigen fogadnak el. Alapos, csevegő hangú, okosan magyarázó népszerűsítő munka, amely akár Hawking írásainak az értelmezését is elősegítheti: s amely persze életrajzi képet is rajzol a teljességgel béna, mégis zseniális tudósról, de mindezt nem különcségei és betegsége, hanem korszakalkotó gondolatai hangsúlyozásával teszi, teljesen egyénien.

Linkek
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.
Most olvastam 8. - Hat könyv, hat idézet
Most olvastam 9. - Hasznos könyvek
Most olvastam 10. - Olvasnivalók
Most olvastam 11. - Megint modern magyar (történelem)
Most olvastam 12. - Pihentetők
Most olvastam 13. - Történelem kérdőjelekkel
Most olvastam 14. - Előfeltevések nyomában
Most olvastam 15. - Még néhány könyv bölcsészeknek
Karácsony


Minden olvasómnak áldott, békés, boldog
karácsonyi ünnepeket kívánok:

Katherine
Ekultura.hu - Agatha Christie: Miss Marple
Mindenki ismeri Agatha Christie legbájosabb és legmeglepőbb hősnőjét, a csodálatos vidéki vénkisasszony-nyomozót, Miss Marple-t. Mindenkinek megvan a maga képzeletbeli Miss Marple-figurája is, amelyben csak néhány elem közös biztosan: a hófehér haj, csipkék itt és ott, a kötögetés és a pengeéles ész, amellyel az idős hölgy kiismeri maga körül a világot és a gyilkosokat.

Agatha Christie 1927-ben teremtette meg Marple kisasszonyt, s hosszú pályája alatt tizenkét regényt írt a főszereplésével: az elsőt, a Gyilkosság a paplakbant 1930-ban, az utolsónak írtat, a Nemezist 1971-ben jelentette meg. Azt azonban valószínűleg kevesebben tudják, hogy – az írónő másik állandó hősével, a belga detektív Hercule Poirot-val ellentétben – Miss Marple figurája novellákban született meg: a később Tizenhárom rejtély címen kötetbe rendezett elbeszélések közül az első hat 1927-28-ban a The Royal Magazine című folyóiratban jelent meg először.

Így azután nagyon is illő, hogy a Miss Marple-ről szóló elbeszéléseket is jól ismerjük: hiszen több közülük a figura megteremtője volt. Idén először olyan gyűjtemény jelent meg belőlük Magyarországon, amilyen eddig még külföldön sem igen létezett. A Miss Marple című kötet ugyanis az összes, vagyis mind a húsz Marple kisasszonyról szóló történetet tartalmazza, mégpedig kiváló fordításban.

Hogy milyen is Marple kisasszony? Tipikus, vidéki hölgy, ám igen elegáns jelenség. Magas, vékony, kecses, bájos és csinos, olyasvalaki, aki idősen is őrzi fiatalkori szépségének nyomait. Bár már nem fiatal, nincs megkeseredve, tökéletesen ismeri a világot, s – ha nem is azonosul velük – minden modern értéket is elfogad és képes megbecsülni. Nem a múltban él, nem tiszteletreméltó őskövület, hanem nagyon is életképes, nyitott személyiség. Alaptulajdonsága, hogy szerény, szégyellős, szemérmes, mégis gyakorlatias és realista. Gyilkosság esetében nem ismer tréfát, s pontosan tudja, attól, hogy bizonyos dolgokról egyáltalán nem kellene beszélni (gyilkosságról sem szabad például teázás közben!), azért e dolgok még léteznek... Mindenkit megdöbbent azzal, hogy hihetetlen beleérző képességével még egy gyilkost is képes megérteni. Igaz, a tettét ettől még elítéli. Lélekben sohasem hagyja el a faluját, mivel minden új környezetét a megszokotthoz hasonlítja, s e párhuzamok segítségével találja meg a gyilkosságok elkövetőit – valójában azonban mindenhol jár, mégis mindenhol egyformán otthon van. Született nyomozó, amatőr lélekbúvár, és csodásan ábrázolt jellem: az angolszász krimik talán legszerethetőbb szereplője.

Különös, hogy Agatha Christie – Poirot-val ellentétben – olyan novellákban léptette fel Miss Marple-t először, ahol sokat cseveg és beszélget. Míg a tojásfejű belga korai eseteit Hastings kapitány meséli el, a Tizenhárom rejtély hasonló korú darabjai valóságos mestermunkák, hiszen az izgalmas (és többnyire gyilkossági) rejtélyek puszta csevegés, párbeszéd, beszélgetés közben bontakoznak ki bennük. Miss Marple társasága ugyanis megalapítja a Kedd Esti Klubot, ahol a hat (majd a kötet második részében a másik hat) résztvevő olyan izgalmas bűneseteket idéz fel, amelyeknek csak ő tudja a megoldását, a többieknek pedig ki kell találniuk a megfejtést. És bár ott a pap, az ügyvéd, a festőnő és az író, az orvos, a színésznő, a Bantry-házaspár, és persze Sir Henry Clithering, a Scotland Yard nyugalmazott főnöke is, a megoldás kulcsát természetesen mindig Miss Marple találja meg – akiről a többiek eleinte azt hitték, meg sem értette, miről szól a játék… A bűnügyek között akad gyilkosság, kémkedés, tolvajlás és szélhámoskodás is, ám mindegyik egyedi és utánozhatatlanul Agatha Christie-féle klasszikus és cseles történet. És a két széria elbeszélés fő különlegessége, hogy a mesélők miatt minden történet, minden rejtély más regiszterben, stílusban és elbeszélésmódban szólal meg, hála Agatha Christie-nek és a kiváló és ötletes magyar fordítónak, Etédi Péternek.

Nem különben izgalmas és ötletes a többi elbeszélés is: a lírai Menedék, a klasszikusan vidéki Gyilkosság méretre, a Karácsonyi tragédia után másodízben Miss Marple elbeszélést tartalmazó Miss Marple mesél, vagy épp kedvencem, A tökéletes szobalány, amely a maga nemében tökéletes bevezetés a krimiirodalomban – ugyanis ennek hatására kezdtem el detektívregényeket olvasni…

A húsz elbeszélés varázslatos karácsonyi ajándék lehet mindazoknak, akik szeretik a krimit, a logikus gondolkodást, a klasszikus angol irodalmat, vagy a nevetést. Agatha Christie örökéletű öregkisasszonya immár novellák hőseként is elfoglalhatja a helyét a könyvespolcokon – és a rajongók szívében.

A cikk az Ekultura.hu-n: Agatha Christie: Miss Marple
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken Miss Marple arcai: a legelismertebb filmes megjelenítője, Joan Hickson, a nyolcvanas évekből, a Tizenhárom rejtély újságközlését kísérő kép 1927-ből (Gilbert Wilkinson rajza) és egy szép, bár kissé talán túl szomorkás mai elképzelés (Jonathan Burtoné) innen.
Ray Bradbury varázslatos novellái
Az egyik első külföldi (sci-fi)szerző, akit megismertem, Ray Bradbury (1920-2012) volt. Újra és újra elolvastam a Kaleidoszkóp című kiskozmosz (Kozmosz Könyvek, 1974) tizenkilenc elbeszélését, és újra meg újra sírtam rajtuk. Mindből hihetetlen magány, elidegenedés, nosztalgia és bölcsesség sugárzott. Így szerettem meg Bradburyt - és ezt a Bradburyt szerettem meg. Ugyanezt a hangot találtam meg a Marsbeli krónikákban is: és ettől kezdve ahány Bradbury-írás elém került, mindet elolvastam. Ám sosem tudtam ugyanolyan közel kerülni az író mexikói, ír vagy épp varázslatos-fantasztikus történeteihez, mint amennyire a Marson, a Vénuszon, és az apokalipszis vagy az elnéptelenedés utáni Földön játszódó elbeszélései kifejezték saját, legbensőbb érzelmeimet.
A kétezres évek elején az Agave Könyvek vágott bele a ma is tartó vállalkozásba: Bradbury eredeti novellásköteteinek magyar kiadásába: 2007 óta nyolc könyvük jelent meg. Természetesen a Marsbeli krónikák új kiadása volt számomra a legnagyobb öröm, de minden könyvet lelkesen begyűjtöttem, s igyekeztem belőlük Bradburynek minél több arcát megismerni. A Marsbeli krónikákban szerencsére megmaradhatott Kuczka Péter eredeti fordítása (nehezen tudtam volna egy bármennyire is művészi, mégis új változatot megszokni, amikor egyes bekezdéseket kívülről tudtam a negyvenhat éves első magyar fordításból), a többi elbeszélésgyűjtemény darabjainak szövegét azonban napjaink fordítói teremtették újra, igen ihletettem. A Kaleidoszkópból talán csak azt a három darabot sajnáltam, amely Göncz Árpád hangján egyszer már (számomra) tökéletesen szólalt meg (A gyalogjárót, A gyilkost és az Aranysárkány, ezüstszélt - érdekes azonban, hogy A vakáció című elbeszélés, egyetlenként, az ő szövegével került be Az öröm masinériái kötetbe: vajon miért?), továbbá az És újra a Föld Borbás Mária-féle változatát, amelyet színesebbnek éreztem az Agave-variánsnál. De összességében elmondható, hogy a sorozat fordítói kiváló munkát végeztek.
Mára ős-Bradburymből mindössze  négy csodálatos történet maradt (újra)kiadatlan: az Esik az eső, egyre esik, Az űrhajó, a Kaleidoszkóp és A város: valamennyi a The Illustrated Man című 1951-es kötetből. Remélem, ez is nemsokára megjelenik magyarul...
Az alábbi lista felsorolja az Agave sorozatában megjelent összes kötetet és novellát az angol címükkel együtt. Nem tudtam viszont megállni, hogy saját magamnak segítségképpen oda ne írjam az egyes címek mellé, melyek azok, amelyek tisztán sci-fiként (is) olvashatók. Ezért megjelöltem a marsi, az idegen bolygókon és az űrben, illetve az apokalipszist váró, vagy azt túlélt Földön játszódó történeteket, az időutazásos és a robotsztorikat, valamint a két kínai mesét. (Néhol lehetne vitázni a besoroláson.) Természetesen ezekben a történetekben a legkevésbé az űr, az időutazás stb. a fontos: mind ugyanolyan példázatok, mint az ír, a mexikói, a varázslattal és fantáziával teli, az anekdotikus, groteszk vagy abszurd, illetve a gyerekkort felidéző költői elbeszélések. A Kaleidoszkóp által megkezdett úton haladva azonban számomra különösen fontosak.

Marsbeli krónikák, Agave, 2012
The Martian Chronicles, 1950
26 elbeszélés - vagy egyetlen regény
Rakétanyár - Rocket Summer - SF, MARS
Ylla - Ylla - SF, MARS
A nyári éjszaka - The Summer Night - SF, MARS
A földi emberek - The Earth Men - SF, MARS
Az adófizető - The Taxpayer - SF, MARS
A harmadik expedíció - The Third Expedition - SF, MARS
"S ragyog még a holdsugár" - "And the Moon Be Still as Bright" - SF, MARS
A telepesek - The Settlers - SF, MARS
A zöld reggel - The Green Morning - SF, MARS
A sáskák - The Locusts - SF, MARS
Éjszakai találkozás - Night Meeting - SF, MARS
A part - The Shore - SF, MARS
Közjáték - Interim - SF, MARS
A zenészek - The Musicians - SF, MARS
Az égi lovasok - Way in the Middle of the Air - SF, MARS
Neveknek adása - The Naming of Names - SF, MARS
A második Usher-ház - Usher II - SF, MARS
Az öregek - The Old Ones - SF, MARS
A Mars-lakó - The Martian - SF, MARS
A bőröndüzlet - The Luggage Store - SF, MARS
Uborkaszezon - The Off Season - SF, MARS
A figyelők - The Watchers - SF, MARS
A néma városok - The Silent Towns - SF, MARS
A hosszú évek - The Long Years - SF, MARS
Langy esők jönnek - There Will Come Soft Rains - SF, MARS
Egymillió éves kirándulás - The Million-Year Picnic - SF, MARS

Szép arany almáit a nap, Agave, 2010
The Golden Apples of the Sun, 1953
22 elbeszélés
A Ködkürt - The Fog Horn - SF
A gyalogló - The Pedestrian - SF, JÖVŐ, FÖLD
Tavaszi boszorka - The April Witch
A pusztaság - The Wilderness - SF, MARS
A gyümölcs a tál alján - The Fruit at the Bottom of the Bowl
Láthatatlan fiú - Invisible Boy
A repülő szerkezet - The Flying Machine - KÍNAI
A gyilkos - The Murderer - SF, JÖVŐ, FÖLD
Aranysárkány, ezüstszél - The Golden Kite, the Silver Wind - KÍNAI
Nem látom soha - I See You Never
Hímzés - Embroidery - SF, JÖVŐ, FÖLD
A nagy fekete-fehér mérkőzés - The Big Black and White Game
Mennydörgő robaj - A Sound of Thunder - SF, IDŐGÉP
A tágas kinti nagyvilág - The Great Wide World Over There
Transzformátorház - Powerhouse
En la noche - En la Noche
Napfény és árnyék - Sun and Shadow
A kaszáló - The Meadow
A szemétszállító - The Garbage Collector - SF, JÖVŐ, FÖLD
Emésztő tűz - The Great Fire
Szél hozott, szél visz el - Hail and Farewell - SF
Szép arany almáit a nap - The Golden Apples of the Sun - SF, JÖVŐ, ŰR

Gyógyír búskomorságra, Agave, 2011
A Medicine for Melancholy, 1959
25 elbeszélés
A békés időjárás évszaka - In a Season of Calm Weather
A sárkány - The Dragon
Gyógyír búskomorságra - A Medicine for Melancholy
A kezdet vége - The End of the Beginning - SF, JÖVŐ, ŰR
A csodálatos fagylaltszínű öltöny - The Wonderful Ice Cream Suit
Lázálom - Fever Dream - SF, RÉMTÖRTÉNET
A házasságfoltozó - The Marriage Mender
A város, ahol senki sem szállt le - The Town Where No One Got Off
A szasszaparilla illata - A Scent of Sarsaparilla - SF (?)
Ikarosz Montgolfier Wright - Icarus Montgolfier Wright - SF, JÖVŐ, ŰR
A paróka - The Headpiece
Bőrük barna, szemük arany - Dark They Were, and Golden-Eyed - SF, MARS
Nagyböjt első napja - The First Night of Lent   
A mosoly - The Smile - SF, JÖVŐ, FÖLD
A búcsú napja - The Time of Going Away
Egy napba sűrített nyár - All Summer in a Day - SF, VÉNUSZ    
Az ajándék - The Gift - SF, JÖVŐ, ŰR
A múlt hétfői nagy karambol - The Great Collision of Monday Last    
A kisegerek - The Little Mice
Alkonyat a parton - The Shore Line at Sunset
És a szikla felkiáltott - And the Rock Cried Out - SF, JÖVŐ, FÖLD
Az eperszín ablak - The Strawberry Window - SF, MARS
Itt tigrisek élnek - Here There Be Tygers - SF, JÖVŐ, BOLYGÓ
Talán álmodni - Perchance to Dream - SF, JÖVŐ, BOLYGÓ
Az örök esők napja - The Day It Rained Forever

Fahrenheit 451 és más történetek, Agave, 2013, 2016
Szerkesztett kötet, amely az 1953-as regény mellett öt novellát tartalmaz az R is for Rocket című, 1962-es antológiából, azokat, amelyek a megjelent könyvekben még nem szerepeltek. Második kiadásban, új borítóval is megjelent.
Tűz és jég - Frost and Fire - SF, JÖVŐ, BOLYGÓ
R mint rakéta - R Is for Rocket - SF, JÖVŐ, ŰR
Einar bácsi - Uncle Einar
Az időgép - The Time Machine - SF, "IDŐGÉP"
A nyári futás hangja - The Sound of Summer Running

Az öröm masinériái, Agave, 2007
The Machineries of Joy, 1964
21 elbeszélés
Az öröm masinériái - The Machineries of Joy - SF, JÖVŐ, ŰR
A várakozó - The One Who Waits - SF, MARS
Tyrannosaurus Rex - Tyrannosaurus Rex
A vakáció - The Vacation - SF, JÖVŐ, FÖLD
A kisdobos Shiloh mellett - The Drummer Boy of Shiloh
Srácok! Ültessetek óriásgombát a pincébe! - Boys! Raise Giant Mushrooms in Your Cellar - SF, JÖVŐ, FÖLD
Majdnem világvége - Almost the End of the World - SF, JÖVŐ, FÖLD
Vizeidről hazatérvén - And the Sailor, Home From Sea
Talán elmegyünk - Perhaps We Are Going Away
El Día de Muerte - El Día de Muertos
A tetovált asszony - The Illustrated Woman
Akik úgy élnek, mint Lázár - Some Live Like Lazarus
Ritka művészet, ihlet és csoda - A Miracle of Rare Device - SF, JÖVŐ, FÖLD (?)
És így halt meg Riabouchinska - And So Died Riabouchinska
A koldus az O'Connel hídon - The Beggar on O'Connell Bridge
A halál és a szűz - Death and the Maiden
Csapdosó szárnyak - A Flight of Ravens
A sors tenyerén - The Best of All Possible Worlds
Juan Díaz életműve - The Lifework of Juan Díaz
Szabadjegy a Chicagói Bombatölcsérbe - To the Chicago Abyss - SF, JÖVŐ, FÖLD
Himnuszfutók - The Anthem Sprinters

A villamos testet énekelem, Agave, 2008
I Sing the Body Electric, 1969
17 elbeszélés és 1 költemény
A Kilimandzsáró-gépezet - The Kilimanjaro Device - SF, IDŐGÉP
A kastély rettentő lángolása - The Terrible Conflagration Up at the Place
A holnap gyermeke - Tomorrow's Child - SF, JÖVŐ, FÖLD
A nők - The Women
Ihletett Csirke Motel - The Inspired Chicken Motel
Gettysburgtől hátszélben - Downwind from Gettysburg - SF, ROBOT
Igen, mi ott a folyónál - Yes, We'll Gather at the River
A hideg szél és a meleg - The Cold Wind and the Warm
Éjszakai hívások - Night Call, Collect - SF, MARS
Kísérteties újdonság - The Haunting of the New
A villamos testet énekelem - I Sing the Body Electric! - SF, ROBOT
Az újratemetés napja - The Tombling Day
Nicholas Nickleby barátja a barátom nekem is - Any Friend of Nicholas Nickleby's Is a Friend of Mine
Muszklis - Heavy-Set
A férfi a Rorschach-ingben - The Man in the Rorschach Shirt
Kilencedik Henrik - Henry the Ninth - SF, JÖVŐ, FÖLD
A Mars elveszett városa - The Lost City of Mars - SF, MARS
Apolló Khrisztosz - Christus Apollo (költemény)

Éjfél is elmúlt, Agave, 2009
Long After Midnight, 1976
22 elbeszélés
A kék palack - The Blue Bottle - SF, MARS
Holnemvolt tavasz - One Timeless Spring
A papagáj, aki ismerte Papát - The Parrot Who Met Papa
A lángoló ember - The Burning Man
Egy darab fa - A Piece of Wood - SF, FÖLD, JÖVŐ
A messiás - The Messiah - SF, MARS
G.B.S. - V. verzió - G.B.S.-Mark V - SF, JÖVŐ, ŰR
A hallatlanul tökéletes gyilkosság - The Utterly Perfect Murder
Bűn és bűntelenség - Punishment Without Crime - SF, ROBOT
Átvészelni valahogy a vasárnapot - Getting Through Sunday Somehow
Idd ki egy húzásra: ellenszer tömegtébolyra - Drink Entire: Against the Madness of Crowds
Árnyjáték - Interval in Sunlight
Egy szerelem története - A Story of Love
A kívánság - The Wish
És újra a Föld - Forever and the Earth - SF, IDŐGÉP
A valódi bölcsesség - The Better Part of Wisdom
A mi kedves Adolfunk - Darling Adolf
Jamie varázsol - The Miracles of Jamie
Az októberi játék - The October Game - RÉMTÖRTÉNET
Rozskenyér - The Pumpernickel
Éjfél is elmúlt - Long After Midnight
Persze hogy hoztam csokoládét! - Have I Got a Chocolate Bar for You!

A Toynbee-átalakító, Agave, 2014
The Toynbee Convector, 1988
23 elbeszélés
A Toynbee-átalakító - The Toynbee Convector - SF, IDŐGÉP
Életed egy éjszakája - One Night in Your Life
Októbertől nyugatra - West of October
A Stan és Pan-szerelem - The Laurel and Hardy Love Affair
Viszlát, Lafayette - Lafayette, Farewell
Banshee - Banshee
Szerelem - The Love Affair
Éjfél van, júniusi nap - At Midnight, in the Month of June
Egy-kettő - By the Numbers!
Csipetnyi bosszúság - A Touch of Petulance - SF, IDŐGÉP
Jöjjön, és hozza Constance-t! - Come, and Bring Constance!
A sírkő - The Tombstone - RÉMTÖRTÉNET
Stonesteel ezredes saját gyártású, igazi, eredeti egyiptomi múmiája - Colonel Stonesteel’s Genuine Home-Made Truly Egyptian Mummy
Tudod, miért jöttünk? - I Suppose You Are Wondering Why We Are Here?
Észak felé, az Orient expresszel - On the Orient, North - KÍSÉRTETTÖRTÉNET
Búcsúpohár - One for His Lordship, and One for the Road!
Öcsi - Junior
A dolog a lépcső tetején - The Thing at the Top of the Stairs - RÉMTÖRTÉNET
Áldj meg, atyám, mert vétkeztem - Bless Me Father, for I Have Sinned - SF (?)
Az utolsó cirkusz - The Last Circus
Csapóajtó - Trapdoor - RÉMTÖRTÉNET
Ígéretek és ígéretek - Promises, Promises
Osztozkodás - Long Division
Most olvastam 15. - Még néhány könyv bölcsészeknek
Lassan a végéhez közeledik az év. Ideje az utolsó előtti olvasmánynaplóban megint a történelemről írni. Szerencsére remek könyvek kerültek a kezembe, különös tekintettel a Jaffa Kiadó egyik év végi újdonságára, az Ostrom 1956-banra, amely tovább folytatta a kiadó történettudományi sorozatát.

Szabó Balázs: Rákosi titkos bunkere 1951-2011
Az F-4 létesítmény, az MDP titkos bunkerének története
Sziklakórház Kft., Bp., 2013
Néhány éve óriási élmény volt számomra egy picike kötet, Tatai Gábor A Sziklakórház rövid története című munkája, amely a titokzatos budai Sziklakórház (barlangkórház, óvóhely, oltóanyaggyár, atombunker…) létrejöttét, történelmi szerepét és rejtélyeit mutatta be sok-sok fotóval és képpel. Hatására ellátogattam a Sziklakórház Múzeumba is (www.sziklakorhaz.eu), és igazán hihetetlen élményekben volt részem egy ilyen, igazi, (hideg)háborús objektum folyosóin sétálva. A Rákosi titkos bunkere az akkor megindult Hiteles történelem sorozatnak a második, ezúttal kissé nagyobb méretű tagja. Szabó Balázs kötete egy másik, hasonló korú történelmi rejtély, az eredetileg Rákosi Mátyás és pártvezetősége számára kialakítani szándékozott háborús vezetési pont és atombunker történetét foglalja össze a megtervezéstől az eltitkoláson és a félbehagyáson át az átépítésig, a leleplezésig és a félig történt elbontásig. Ma a bunker turistalátványosság (lehetne), ám sorsa igazából megoldatlan. Mégis, hihetetlen építészeti emlékről van szó, amelynél először használtak modern szekrénysüllyesztéses építési megoldást, amely ma is álló tanúja diktatúrának, atomfóbiának és pártelképzeléseknek, s amiről ma is inkább a legendák élnek, mint a tények. A könyv azonban a valóságról szól: képekkel, tervekkel, anekdotákkal. Ajánlom mindenkinek.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban - A Köztársaság tér emlékezete
Jaffa, Bp., 2014
A Jaffa történettudományi sorozata örvendetesen bővülő tendenciát mutat: míg 2010-ben egyetlen indító kötet jelent meg, 2011-ben kettő, 2012-ben és 2013-ban három könyvvel bővült a széria, idén pedig már négy könyvnek örvendezhettem: a sportról és politikáról szóló, Takács Tibor írta Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban után következett Ungváry Krisztián remek tanulmánykötete, a Tettesek vagy áldozatok? - Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből, majd Ablonczy Balázs A visszatért Erdélyének méltó párja, Simon Attila Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című könyve, amely a Felvidék visszacsatolását és újra-elvesztését mutatja be. A negyedik pedig Tulipán Éva hiánypótló könyve volt. Ostrom, gyilkosság, halál... Kutatás nem létező pincebörtönök után... Parlamenterek lelövése... Meglincselt ÁVH-s holtteste felhúzva egy fára... Arccal a sárban fekvő halottak... A Life díjnyertes fotósorozata ÁVH-s kiskatonák agyonlövéséről... A Köztársaság téri pártszékház október 30-i ostroma az 1956-os forradalom egyetlen olyan szégyenfoltja, amely nem az elnyomók, hanem a forradalmárok nevéhez köthető: tanúbizonysága a szabadságharc és a fegyveres ellenállás ellentmondásosságának. Érzelmi csomópont, amelyet a Kádár-korszak propagandája totálisan kiaknázott, amikor az eseményeket eltúlozva az egész forradalom és szabadságharc igazi arcaként mutatta be az eseményeket. Ha valaki fellapozza a vonatkozó Wikipédia-szócikkét, azonnal érzékelheti a történéseket ma is övező zűrzavart, hiszen az oldal egyszerre idéz a Kádár-kor emblematikus könyvéből, az eseményeket kommunista mártírológiává formáló Hollós Ervin-Lajtai Vera-féle Köztársaság tér 1956-ból, Gosztonyi Péter abszolút pontatlan, ám a kazamaták létét cáfoló kötetéből, és Kiskunhalas honlapjáról, ahol egy amatőr kutató épp bizonyítja a pincebörtönök létét... Csak Eörsi László és Horváth Miklós (egymással is vitatkozó, de) szakszerű munkái nem szerepelnek a forrásművek között... Nem csoda, hogy még a nap eseménytörténetét sem lehet összerakni a szócikk nyomán. Így azután a fiatal történész (és Horváth Miklós-tanítvány) Tulipán Éva könyve nagyon is időszerű: a szerzőnő megpróbál rendet tenni az ezerszer hallott és valójában hamis legendák, a félreolvasott (vagy a vallatók által félreírt) korabeli dokumentumok és jegyzőkönyvek, a megalapozott következtetések és a harcos érvek között. Megbízhatóan, olvasmányosan, a történelmi emlékezet szerepét is boncolgatva, kérdőjeleket is kitéve: mégis, egy új, megbízható összefoglalót adva az eseményekről. Ami nagyon kellett volna a könyvnek: 1. egy (akár kérdőjelekkel is teleírt) időrend, mivel jelen formában minden eseményről elhangzik a végleges következtetés, de ezeket elég nehéz időrendbe szedni. 2. egy lektor, mivel sajnos sok melléütés, félbehagyott mondat, sőt, két bekezdésismétlés is benne maradt a végleges változatban. Ami viszont nagyon kell: minél több olvasó, akit tényleg az érdekel, mi történt valójában a (ma már II. János Pál pápa nevére hallgató) Köztársaság téren 1956-ban.

Pritz Pál: Bárdossy László 
Elektra Kiadóház, Szeged, 2001
Miután a kiadó sorozatának három korábbi, miniszterelnökökről szóló könyvét már elolvastam, vad keresésbe kezdtem Pritz Pál Bárdossyja után. Amikor végre hozzájuthattam, izgalmas meglepetés ért, kettő is. Az első, hogy ellentétben Ablonczy Balázs Teleki Páljával, Gergely Jenő Gömbös Gyulájával és Sipos Péter Imrédy Bélájával (melyekről itt írtam), elvileg ez nem egy történelmi biográfia, hanem egy regény. Az előszó ugyanis azt ígérte, hogy egyfajta regényes formában olvashatom majd Bárdossy életét, hogy annak elbeszélése izgalmasabb és élményszerűbb legyen. Aminek nem túlzottan örültem, mert szerintem valami vagy regényes történelem, amit élvezhetek, de biztosan nem tekintem szakirodalomnak, vagy szakirodalom, de az csak úgy lehet olvasményos, hogy megmarad saját, szakszerű keretén belül... A második meglepetés viszont az lett, hogy a kötet regényessége kimerült abban, hogy a szerző E/3. személyben eltöprengett azon, ekkor vagy akkor mi járhatott Bárdossy fejében (s tette mindezt naplói, iratai és perének vallomásai alapján), egyébként pedig egy szokásos stílusú, érdekes életrajzot vehettem kézbe az országot a háborúba beléptető miniszterelnökről. Amit épp ezért ajánlok  másoknak is: bár valószínűleg beszerezni nekik is épp oly nehéz lesz ezt a kis példányszámban megjelent könyvet, mint nekem. 

Kun Miklós: Buharin
Szabad Tér, Bp., 1988
Nem fura, hogy mióta szabadon lehet publikálni a szovjet állam egykori vezetőiről és főkorifeusairól, azóta alig jelennek meg jó és szakszerű életrajzok róluk? Buharinról például ez az egyetlen, még nem rendszerváltott kötet olvasható magyarul, Trockijról pedig egy sem (egy 1989-es dokumentumgyűjtemény az utolsó, de az sem életrajz)... Eközben Göringről, Hessről, Himmlerről elismert szerzők alapos biográfiái vehetők kézbe... De sebaj: Kun Miklós, akinek Sztálin alkonya című kötetét korábban már dicsértem itt, a blogon, már 1988-ban nagyot alkotott a bolsevik gárda egyik legérdekesebb és leg-ellentmondásosabb alakjának bemutatásával. Buharin, aki egyszerre volt emigráns és hazai kommunista, Sztálin és Kamenyev barátja, a régi bolsevik vezetők közül talán a legtovább hűséges Sztálinhoz, ám azután 1938-ban egyik legutolsó "nagy" áldozata, állítólag ezzel a búcsúlevéllel fordult kíméletlen diktátorához: "Koba, miért kellett meghalnom? - Коба, зачем тебе нужна моя смерть?" Ha más nem, hát ez az egykori jóbaráthoz (akinek Koba a rég elhagyott, mozgalmi neve volt, miközben diktátorként új álnevén, Sztálinként tündökölt) címzett segélykiáltás biztosan bevezet Buharin ellentmondásos életébe.

Slíz Mariann: Személynevek a középkori Magyarországon
Attraktor, Máriabesnyő, 2011
Ez a szerény kötetecske sokkal izgalmasabb, mint azt viszonylag érdektelen külseje ígérné. Segít megismerni a múltunkat, a nyelvünket, sőt, még érdekes is... Ha valakitől ugyanis megkérdezzük, tudna-e régi magyar személyneveket mondani, a Csengét, a Etelkát, az Enikőt, a Gézát, az Árpádot vagy a Csabát biztosan nem hagyná ki a felsorolásából. Egészen bizonyosan nem mondaná viszont a Munkát, a Morgót, az Uracsot (férfinevek), a Ketüdöt (Kettő) (férfi- és női név is), a Nyestét, a Szépet vagy az Izalcsot (női nevek). Pedig, ahogy Slíz Mariann egyetemi adjunktustól, nyelvtörténésztől részletes magyarázatok nyomán megtudhatjuk, az utóbbi személynevek sokkal gyakoribbak voltak, már csak azért is, mert az általam felsorolt első három női nevet csak a 19. században alkották meg "régi magyar mintára" (az Enikőt épp Vörösmarty, az Etelkát pedig Dugonics András), a három férfinévből pedig, amely török jövevényszóból lett, kettő "rosszul", 19. századian kiolvasva újult fel napjainkra. Ezzel szemben a Munka a 12. század leggyakoribb magyar személynevei közé tartozott, s az Izoldából magyarosodott Izalcs név a 13. század egyik legkedveltebb nemesi nőneve volt. Aki kíváncsi még hasonló furcsaságokra, mint például arra, miért volt Hunyadi Jánosnak egy Hunyadi János nevű öccse, miért hívtak a 14. században három fiútestvért Töttösnek, Vesszősnek és Tövisesnek, vagy hogy honnan származik a Terestyén, az Ehellős és az Elefánt név - olvassa el a könyvet!

Sándor Klára: A székely írás nyomában
Typotex, Bp., 2014
Egy igazi nagy könyv: alapmű mindenkinek, akit érdekel a magyarság története, a magyar nyelv története, a magyar irodalom története, a magyar írás története, a székelyek története... Ebben a rendkívül alapos, harminckét oldalnyi idézett bibliográfiára hivatkozó, remek képekkel kísért és fölöttébb tudományos, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, csevegő hangú, helyenként abszolút humoros kötetben mindent megtudhatunk a rovásírásról, amit csak tudni lehet. Elsőként például azt, hogy sokkal jobb volna rovás helyett egyszerűen székely írásnak nevezni. Másodszor azt, hogy ezt az ősi írásformát mennyi tévhit övezi: ősmagyar-mániákusok és szélsőjobboldaliak éppúgy mitizálják és félreértik, mint az akadémia berkeiből rátekintők és a tőle vadul idegenkedők. Miután pedig a szellemes bevezetés (amelyen szó szerint könnyesre nevettem magam, ám közben sok-sok előítéletemtől is megszabadultam) beavatott abba, mi a székely írás és mi nem, egy hosszú, mégis csupa kaland utazás veszi kezdetét a nyelv és az írás történetébe, melynek során a türkök betűitől és a sztyeppei írásoktól egészen székely templomok felirataiig jutunk el - mégpedig úgy, hogy minden, de minden érthető kell, hogy legyen annak is, aki utoljára az érettségin foglalkozott nyelvtörténettel, s megbízható és ellenőrzött azok számára, akik az írások és nyelvek szakértői. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik ellenállással közelítenek a könyvhöz, csak mert Sándor Klára írta - mások pedig azért, mert a "rovásírásról" szól. Ám mindkét oldalnak egyetlen dologra van szüksége, hogy elveszítse az előfeltételeit: el kell olvasnia a székely írás történetét. Nem utolsósorban azért, mert benne megtalálja az összes jelenleg ismert, hiteles, székely írással íródott feliratot és a megfejtésükre tett kísérletek eredményét. Így érdemes "rovásul" tanulni: visszafordulva az eredetihez, az ősihez.

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány
Typotex, Bp., 2011
Miután A székely írás nyomábant elolvastam, azonnal keresni kezdtem a nyelvész korábbi könyvét is, amely - most csak szigorúan tudományos alapokon, de ezúttal a tudományos népszerűsítés útjára lépve - azt mutatja be, hogyan is része őstörténetünknek egyszerre finnugor alapnyelvünk megszületése, és szembetűnően sztyeppei életmódunk, vallásunk léte. Avagy, a kötet alcímével szólva: megtudhatjuk belőle, hogyan legelhet egymás mellett a csodaszarvas és a rénszarvas is múltunk legelőin. Hunhagyomány és finnugor nyelvrokonság, történelmi emlékezet, a belső-ázsiai népek őstörténete és nyelvünk keletkezésének eseménysora, nomádok és honfoglalók, nyelvtörténészek és őstörténészek, nemzeti identitáskeresés és tudományos búvárlatok tényei kavarognak a könyvben, hogy azután szépen elrendeződjenek. Mindenkihez szól Sándor Klára könyve, aki tovább szeretne lépni a "halzsíros atyafiság" és a "nyelvrokonságunk fája" üres és félreértett toposzain túlra, egy olyan tudás felé, amely - a tudomány legújabb feltételezéseire és tényeire építve - megismertet nyelvünk és népünk kialakulásának történetével. Izgalmas, szinte mesélő hangú, rengeteg tévhitet eloszlató kötet: számomra legnagyobb eredménye, hogy rengeteg ismeretet közöl olyan dolgokról, amelyekről azt szokás hinni, hogy ismeretlenek és megfejtetlenek, ugyanakkor rengeteg kérdőjelet meghagy ott, ahol sokan azt szokták hinni, már nincsenek kérdések, csak válaszok. Szkeptikusok, a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődők, érdekes, sőt, huszonegyedik századian hazafias olvasmányt keresők kedvenc könyve lehet: melyet bizalommal ajánlok mindenkinek.

Molnár Péterné: "... a róna, ahol születtem" - A Petőfi-szülőhelyvita
Helikon, 2013
Ennyi remek kötet után még egy elgondolkodtatót, ámde kevésbé sikerültet is szeretnék ajánlani. Ugyanis most, hogy elolvastam ezt a kis kötetet, még mindig azt kell mondanom: nem tudom, Kiskőrösön született-e Petőfi, ám ez a rendkívül elfogult, bár sok tényt felsoroló könyv - céljával ellentétben - arról sem tudott meggyőzni, hogy tényleg Szabadszállás volt a költő szülőhelye. Bár a kötet helytörténész szerzője rengeteg izgalmas adatot összeszedett arról, hogy Petrovics István kiskőrösi és kiskunfélegyházi ingatlanait csak bérelte (tehát nem volt háztulajdonos), szabadszállási házát viszont folyamatosan birtokolta Petőfi születése idején, valamint arról is, hogy Petőfiék évekig laktak (megszakításokkal) Szabadszálláson, továbbá Petőfi - talán nem véletlenül - épp Szabadszálláson, és nem Félegyházán indult a képviselői helyért 1848-ban; azt az adatot azonban nem tudta (úgy tűnt, nem is akarta) cáfolni (inkább csak pontos részletek említése nélkül kétszer is elsiklott felette, 51. és 119. o.), hogy Petőfi apja 1822. december 30-án egész évi haszonbért fizetett Kiskőrösnek, 1823. január 2-án pedig Kiskőrösön tanúskodott Mihályik György bizonyságlevelének megírásakor: vagyis pont Petőfi születése előtt és után (keresztelés Kiskőrösön: 1823. január 1.) a településen tartózkodott. Márpedig az utolsó, 1954-es szülőhelyvita után, amely Kiskőrös mellett tette le a voksot, Istenes József helytörténész épp ezzel támasztotta alá a sok megbízhatatlan, félreérthető visszaemlékezés adatait. Molnár Péterné viszont ezzel szembeállítva a születés konkrét tényével kapcsolatban valódi iratadatokat nem tudott felhozni, csak szabadszállási, mások által idézett visszaemlékezéseket, továbbá Petőfi iskolai naplóinak adatait (melyeknél azonban a költő felváltva adta meg szülőhelyének Kiskőröst és Szabadszállást, s tette mindezt oly pontossággal, hogy apját is átkeresztelve, Ferencként, sőt Sándorként írták be, s kétszer is asztalosként szerepelt mészáros helyett...) Ráadásul ehhez még hozzá kell tennem, hogy Molnár Péterné igen rosszindulatúan cáfolja azt a két szerző által is idézett adatot, hogy a fenti iratok mellett van egy olyan is, amely szerint ráadásul Petrovicsék 1821. november 1-től 1824. október közepéig-végig Kiskőrösön lak(hat)tak: az erről szóló 1821. szeptember 6-i szerződés ugyanis kutatásai alapján jelenleg nem található a megadott helyén, a levéltárban - ezért a szerző úgy ír róla, mintha emiatt 1960-ban, nyilvánosságra hozatalakor sem létezett volna, sőt, egyáltalán nem létezne, csak a korábbi Kiskőrös-párti helytörténészek találták volna ki. Még azt is hozzáteszi a hamisítás bizonyítékaként, hogy 6-án nem is volt tanácsülés 1821-ben, csak szeptember 5-én - mintha az iratot a tanácsülés napján kellett volna kiállítani, s nem lett volna elég annak másnapján... Csak arról feledkezik meg a burkolt vagdalkozás közben, hogy a másik két dokumentum - melyek szerinte is megvannak - önmagában is elég a jelenleg valószínű, kiskőrösi álláspont bizonyítására. Teljesen mindegy ugyanis, hogy Petőfit hova kapcsolták emlékei, s hogy születése után (vagy előtt, anyja méhében) egy héttel, hónappal vagy évvel Szabadszálláson volt-e (amire érdekes, új bizonyítékokat szállít a szerző): a kérdés ugyanis - bárhogy csűrjük és csavarjuk a dolgot - a megszületés pontos helye...

Linkek
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.
Most olvastam 8. - Hat könyv, hat idézet
Most olvastam 9. - Hasznos könyvek
Most olvastam 10. - Olvasnivalók
Most olvastam 11. - Megint modern magyar (történelem)
Most olvastam 12. - Pihentetők
Most olvastam 13. - Történelem kérdőjelekkel
Most olvastam 14. - Előfeltevések nyomában